Délmagyarország, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-14 / 159. szám
6 I) E L M A G Y A K OII S Z A T< Szeftte, 1918 Julius II, A,.mindenhatóIsten céljaiéstervei" az amerikai vállalkozók szemszögéből nézve Az Egyesült Államokban nemrégiben évi közgyűlésüket lartaltiU a nagybankok vezérel. Azok a I (eszének, amelyek ezen a közgyűlésen elhangzottak. olyan őszinték voltak, hogy őszintébbet kívánni sem leliét. Így például egy Jolin I'nnucly nevü bankvezér kiijelentette: »a teljes foglalkoztatottság elve nem fér össze a magánvállalkozás rendszerével és hogy cz a rendszer okvetlenül jogot Ionnál egy munkanélküli turtaléklómcg létesilé: éi*e«. Még kateaorikusabb nyíltsággal beszélt K. B. Barron. a >Business* nevü vállalat igazgatója; az ő szavai szerint a ieljes foglalkoztatottság és mindenki számára biztosított fejlődés »te!jességgei ellentmond a mindenható Isten céljainak és terveinek*. A munkanélküliségről és az alacsony bérekről szóló ilyenforma >Istentől szánkázó* elvek természetesen nagyon is kedvükre vannak a kapitalistáknak. S éppen ezért egyáltalán nem ér majd senkit sem váratlanul, ha egyszer csak a • Business* igazgatója, aki oly nagyszerűen meg tudja magyarázni az égiek céljait, megmagyarázza. liogy a munkásellenes Taft-IIartley törvényt és a kommunistaellenes Mundtíéle törvénytervezetet az »6g küldte* le Amerika munkásosztályának javára és épülésére. o r I Az egyséqes I. osztály felállítása mellett döntött a DLASz tanácsa Hétfőn este rendkívüli tanácsúlés volt a DLASz-ban, amelynek egyetlen pontját a kerülöd 1. osztály í>eoszlása képezte. A tanács tagjai a Szövetség javaslatára egyhangúan az egységes I. osztály felállítása méltat foglallak állást az osztály nhtóiáuak emelése érdekében. VÜ' ogvséges I. oszlói v létszáma az i 948—4ít-es bajnokit évben tizennégyes lesz, tagjai a déli csoport megmaradt I. osztályú csapalai — SzAK II.. SzATE. BTK,SzEAC, KAC — az északt csoport megmaradt 1. osztályú csapatai — KM TE II.. Cs .Tisza, Mindszent — és a hat II. osztályú csoiKirtbajnok — Mezőhegycsi BSE. Tisza II.. DKMTE, HTVE II.. KMTK II. és a NIVO. Mi iiv'll az Ijn.áftl rdíötólior A Délmagyarországi Lalidarugó Al szövetség ifi odzőtáljorái hétfőn este ujinepélycs kcrolek között nyitották meg Mezőhegyesen. A táliorba a kerületből 30 ifjúsági latidarugó nyert beosztást, t ti tálul a rugóink Kovács István és Nyilasi Márton lúborvezelök kisérelél»en hétfőn hajnalban utaztak . ej, hogy Mezőbegyesen két búlen keresztül kiváló edzők és játékvezető* irányítása mellett n labdarúgás magasabb képcsilését elnyerjék Az edzötálior tagjai a következők: Sáfrány László. Csiszár Ferenc (Tisza), Yeszelovszki Kálmán, Hajdú I.ászló (SzAK). Virágh István. Kosóczki János (SzATE), Scl»esl Miklós. Oláh István (MKUMTE). Weiner András. Sznt>ó Gyula. Szél! Sándor (SzFIE). 'Szolnok István, bodor /ollón. Fogas Sándor (SzMTE). Bccker János. Martinék György, Dobó Antal (Móraváros). Szabó Miliálv. Nagy Máté Ilódi Lajos (HTVE). Szatmári Imre. Orgovány Zoltán (IIMTE). Hcrfist János (MVSE). Pál István (MMTK), Radnai Ferenc (Ketebin), Bárány Béta (Mindszent), Szálai Ferenc (Mélykút). Ikládi Kálmán (BTK). Cs/lkfi Béla (DKMTE) és Vörös János (Tompa). A IITVE a Szövetség megkerülésével egyik kijelölt játékosa helyett azonban az eltiltás njatt lévő Csorba nevü játékosát küldte cl, akit az ifjúsági bizottság határozata értelmében kedden hazaküldtek és lietvébe Sebestyén János Honvéd TK játékost utalták Ive Pótlólag került még a laborba Kszteleczki József fS/BSE) a távolmaradt Ikládi kálin u hc'yére Mint a táborvezelöktől értesültünk, n fiuk valamennyien jót vannak és lapunk utján küldik haza üzenetüket hozzátartozóiknak és ismerőseiknek. A Gúz«vír csapala nverle a Szabadság Kapát A tejce Szabadság Kupa küzdelmei végclérlck. A dönlölven a gázgyári dolgozók Gáz VTC rgvüttese vereiieuül gvőzött 313 fakülönbséggci a ÍITVE ellen. A döntő eredményei ezek voltak: Gáz VTG-1ITVE 3145:287? és 3220:3150, melynek ős szeredmén ye 6365:0022 fa. A két csapat legjobbjai: Kérész 572. Búkor 571. Révész II. 283 országos csúcs. Gsányi 257, illetve Kovács 597, .Ambrus 574- Lázár 201 és Szatmári 258 fával. Az ünnepélyes díjkiosztást szombaton este 7 órakor tartják meg a §zAK klubhelyiségében. K'liiiitclrlt szeged!-' tekézők. Vasárnap tartották meg Budapesten a Magyar Tekeszövetség tisztújító közgyűlését. A közgyűlés alkalmával négy szegedi' sportembert — Pcgé János. Schuszler György. Barna József és Malkó Gyula — az újjáépítés terén kifejtett odaadó munkásságáért a Szövetség diszokic veiével tüntették ki. Az SzMTE tornásza' csütör-' tök este 7 órakor szakosztáiyülést tartanak a Klauzál-gimnázium tornatermében. A vezetőség kéri a tagok pontos meg' jelenését. Rádió Szerda, julius 14. BUDAPEST 1. 7.20: Hanglemezek. 8: Jó egészség negyedórája: Bűnöző gyerekek. 8.15: 0|veranészletek és hangszerszólók. 9: Zádor Zoltán jazzcgyütteso. 12.15: Asztali muzsika. Hanglemezek. 13: »A szabadságharc hadiipara. F.[ő'adás. 13.15: Magyar nóták. — .14.10: Első esztendő. Elbeszélés. 14.20: 'Jullus 14-e.« 16: »Oreg csárdiák. fiatal csaphirnék.« 17.10: A Hadifogoly Híradó rádióközleményei. 17.15: A Vöröskereszt kö2ieniénvei. 17.30: A Szakszervezeti Tanács műsora. 18: Az Opera mfi helyéből. 18.30: Szovjet irók antológiája. 19: Sanszonok. — 19.30: A Falu Hangja. 20.35: Ilcti szemle. 21: »Francia muzsika.* 21.15: 1789 julius 14. '22.25: A Vöröskereszt közleményei. 22.30: Hangos Heti Sporthíradó. 22.40: Totóhirek. 22.45: Zalhureezkv Ede hegedül. 23.20: Tánczene. 0.30: Hirek eszperantó nyelven. BUDAPEST II. 17: Ötórai tea. Tánczene. Hanglemezek. 18: Hangos Híradó. — 18.20; •Az orosz opera. 19: »Es táncolták h/Cnmiagnolc-t.« 19.30: Ilangporlrék: Pcrtile. 20.10: A Faiu Hangja 20.30: A Rádió Szabadegyeteme. 21.15: Sziv küldi szívnek szívesen. 22.15: Brahms: D-moIi zongoraver! seny. Pártkireh Felhívási Az MDP Belváros II. (Aradi vértanuk-tere 3.) felhivja mindazon MKP tajfjaiL, akik a januári tankönyv csere alkalmával nem lettek összeírva. sürgősem jelentkezzenek a pártirodúbau délután 5—7 óra között. SrnfcsTeroerefí Hirek A Fauiunkások Szakszervezete csütörtökön délután fi teakor rendkívüli taggyűlést tart a szakszervezeti székháziján, tluber l.ajos központi előadó részvételével. Megjelenés minden famunkás részére kötelező Az Egészségügy* Alkalmazónak Szakszervezete ma, s/ordán délután 5 órai kezdettel tisztújító közgyűlést tárt a szakszervezeti székházban. Budapesti kiküldött. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. gőzellátási közleményei Felii'vom az éraelccltek figyelmét nz 1948/49. évi beszolgáltatásí kötelezettség teljesítésére t>eszolgáltatott bab, borsó, jenese csép léséinek, a beszolgáltatott liizntl serés, kukorica, lenmag, vöröshagyma árának szabályozására, valamint a mezőgazdasági fejlesztési járulékra vonatkozó renddel lietartására. Részletes táiékozlalls a Bérház és városháza hirdetőtábláján megtekinthető i'nlsírmeslcr. Gabona bevá'lás a Szegedi Földmüvesszövelkezelben, a volt Barlha-féle raktárban, Szűcs-utca és Bercsényi-utca sarok. SzIT HÍREK A rókusi SzIT 15-éu, csütörtökön dél ulán 6 órakor ifjúsági napot tart. amelyre ntiuden tag megjelenése kötelező. Előadó Klein Sándor. Utána fontos megbeszélést tartunk a SzIT-tagok részérc. Akik ezen nem vesznek részt, azt töröljük a tagság soraiból. Vezetőség. Hivatalos Közlemények A >Dohány»ewiiclcaiT előleg második résztelének folyósítása* tárgyra vonatkozó részletes hirdetmény megtekinthető a hatósági hirdetőtáblán, a Bérház kapu alatt. HWtetraény. Az I. a. e. ű. kerületben (a körtöltésen l>e~ Iüli területen) ebzárlatot rendelek ei. A fent meghatározott területen minden kutyát és macskát olyan módon kell tartani. hogy rendes tartózkodási helyéi él ne hagyhassa és idegen' állattal ne érintkezhessél;. Ezen a területen kutyát csak •olymódon szabad pórázon vezetni. hogy az a harapást kizáró szájkosárral el legyen tátva. Ezen területről kutyát és macskát csak az I. f. közig, hatóság engedélyével szabad kivinni. Az ebzáriat hatálya nem terjed ki rcndeltetésszcrintt használatuk idejére a pSsztorebckre, vadász- és teher hu zó ebekre Azonban ezeket is harapás ellen védő szájkosárral kell ellátni. Az ebzáriat atá vont területen a rendőrebek szabadon mozoghatnak. szolgálatuk befejezése után azonban ezeket is megkötve kell tartani. A gyepinesaz ebzáriat alá vont területen ellenőrző szolgálatot tart és a szabadon talált elveket befogja. 1. !• közk*. hatóság. Eladd házak. íö tíek Emeletes uj ház vendéglővel forgalmas helyen 60.000 Ft. Bo!dogasszony-sugárulnll félig kész családi ház 32.000. Piac. nái em. ház 2 lakással 35.000. Víztorony közelében 3 sz«l»áa modern magánház bekőitözho* tő, raktárral 60.000, Római* kőrútnál alkalmi vétet emeleles ház szép kertlel 18.000. Vásárhelyi-sugárutnál uj ház 3 lakással, beköltözhető 14.000. Tiszapartnál em. családi tián komfortos 2 nagy lakással KU ezer. Róniai-körulnái ud. 1 szobás magánház 1C.Ü00. Rókuson egyszobás magánház üzemhelyiséggel 18.000. Petőfi-sugár* utnái körúton belül 2 szolját magánház szép kerttel 1.8 000. Sándor-utcánál lelek épülettel 10.000. Uj zegeden Temesvári-körulnál 2 szobás vilii 209 •-öl gyümölcsössel 15.000. — Ugyanott másik 2 szobás (.00 •-öt gyümölcsössel 20.000. — Ugyanott 2 szobás fürdőszobás beköltözhető 30.000. IJ. ott 4 szobás, fürdőszobás 40 ezer. lljszőregen egvszobá* magánház 300 Q-öl gyümölcsössel 6500. Ugyanott 2 szobás magánház 414 Q-öi gyümölcsössel 9000. Földek Kislemplomtanyán egy kai hold szöllő terméssel 18.00(1. 2 kat. holdas szöllő gyümölcsössel, épülettel 50.000. Domaszéken 14 kat. holdas szántó holdanként 5000. Ugyanott 2 hold szántó •-öle 6 forint 889 Q-öi szántó négyszögöle (i forint. Nemzetközi müutnál 2 kit hold l. rendű szántó I j-öia 6.50 forint, Ueszken 15 kat. holdas tanvásbirtok 30.000. — A Igy őt müutnál 3171 H-öl szántó 3500 forint. Megvehetők: MÉZKKNE ing. irod.i áttai, Dózsa Gvőrgv-utca 2, — Apróhirdetések fSSSSUSZZMSM ft ntGLAl.k6y.AS ff ASSZISZTENSNŐ orvosi rendelői)© állást keres, gyakorlattal. Ciioel »Munka« jeligére. EGY meghízható magányos nő elhelyezkeune vidékre is. Jelige: > .Tói főz*. A TRIESTI Általános Biztositó .Társulat, Vár-utca 7„. felvesz fiatal üzletszerző tisztviselőket. 5-TÖL 10 ezer forintig kölcsönt keresek hat hónapra. Ingatlanfedezet van. Kamatot ffzelek. Cim a kiadóban. JAVÍTÓRA Mukat-icányokat sikerrel előkészítek. Szaucr, SziPéri-sugárut 18. DIAKOK részére kedvezményes szünidei külön gyorsíróéi; gépirótanfoiyamok kezdődnek julius 16-án. Javítóvizsgára előkészítés Mayer gvorsirólskoIában. Horváth Mibáiyutca 3. Ipartestület. •Diákok, töltsétek hasznosan a vakációt!* «3'' A 1) A S - 'V ETEL gg EGY házhely épülettel, egy szobával, megfelelő áron eladó. Sándor-utca 60. szóm. BÉLYEGEKET veszek, eladok. Falus bélyegkereskedés, a fogadalmi templommal szemben. Iskola-utca 29. I nniliÁ órüs és ékszerész, LaL£B|J Kárász-utca 14. keresek kar- és z'ebórákat (veckerórát is), ezüstül, briliánsékszereket magas áron. Ora- es ékszerjavitást vallatok PÉK FASZÉN (akác) nagyobb mennyiségben kapható Enginél. Dcl.ibáb-u. 40/b., a délelőtti órákban. SZENTI IAKOMSAG-U. 18. sz. ház beköltözhető lakással eladó. Érd. ugyanolt. 25 MÉTERES acél mérőszalagot megvételre keresek. Centrum Dugonic..s-tér 1. FUVOTTGUMIS kocsi, járgány, három ikerabtak. hat ajtó eladó. Újszeged'. FelsőkikötiVsor 17. szara. IIAZ oladó Újszeged. Alsótiszapart, R.-letep 7. Azonnal átvehető. Éra. Molnár-u. 22. IK6GÉP eladó. 600 Ft. Vidrautca 3.. Itt e, 11.. Szegeiiánéi. EGY 2 IIP ás egy 1 IIP 2 fázisú villanymotorok kapcsolóval eladók -Longa, Gutenberg (MargtU-ulca 19 REMINGTON irodai Írógép eladó. Ságvári Enctre-u. 6., III. emclel. ajtó 10. KOMBINÁLT szekrények, rekamiék. fotelek és különféle bulorok eladók. Singernó, Török-u!ca 6, kapuval szemben. ÁDLER márkájú férfi strapakerékpár. 3 sebességváltós, kifogástalan állapotban eladó. Csongrádi-sugárul 10/b. OPEL .Kadctt* 5 uj gumival eladó. Rajost Zsilinszky-utca 19. Érd. bútorüzletben délután 2 óráig. LEGÚJABB három selxvsséges 100-as WM motor eladó. 500 km-t futott, családi okok mi-' alt minden elfogadható árért eladó. Cim: KazLnczv-utca 11. BÁDOGOS és vizvezetékszerelő szerszám olcsón eladó. Gróf Apponyt Ailiert-utca 18. MOTOIÍ- és kerékpárjavitás, használt motorkerékpárok vétele e'adftsa. G; ayonri Jó'se", Kazinczy-utca 11. BAKT6BVN 600 n.-óles gyümölcsösöm bekerítve (örökföld) 9500 forinlért eladom. Megbiz Dnróczy-iroda, Rákóczi-tér. ANGOL nycrsgumlragaszló a Vidra-utcában kaphatói Üveget tessék hoznii Vidra-utcai kerékpárosnál I K <1 L (LM f l f- K q: L A KA S KOLÖNBEJARATU bútorozott szoba k'adó. vízvezetékkel, ágynemű nélkül. SzénIhá,romságutca 4/b. szám alalt. EGYSZOB A-konyhás száraz lakást átvennék. Költségeket léritem. Jelige: »Megbizható«. TARSBÉHLETI lakásokat, üzlelhclyi. éget, vendégtöt. bulorczoll szobát keres, kánál, lakáscserék. Laiuísügynökség, K ölese, y-u Ica 10. HÁZTULAJDONOSOK tigycleml Bádogosmuniuít rés/íetfizelésre vállalok. Magyar Sándor bádogos. Sajka-utca 10. BUTORFENY LZÉST őnái! óaa végző asztalosok, mesterek is, sürgős munka elvégzésére adják le címüket a kiadóhivatal* ban. Jelige: »Po!itur*. OZLETIIELYISÉG lelerésze a Belvárosban, piacközcllxm kiadó. »Társbérletben* jeligére, I1ALOSZCÖABUTOROK legolcsóbban a készítőnél, Spilzeit asztalosmesternél készen kap* hatók. Margil-ulca 12. Qzahadi fényképésznél TeatoUdU! leki-u. 5. igazolványképeket legolcsóbban ÉLETHŰ müfogak,' foglöméa. foghúzás felelősséggel, olcsó árban Rácz Géza fogász, Mikszáth Kálmán-utca. BERAKTAROZASRA bu'ort és más tárgyat is vállalok. Spitzer, Margit-utca 12. BOKKABATJAT most iavillass® bőrpuhító festéssel. Rövid és hosszú bőrkabátok mériék után szakszerűen készülnek Csordás bőrruhakészilőmesternél. Szent Miklós-utca 7.. felsővárosi templom mögött. FOLOSKAIHTAST garancáávai végez a Ciánvállalat, Raicffl Zsilinszky-utca 10. (volt Fe© kelcsas-útca.) DELMAGYARORSZAG politikai napilap, beleiős szerkesztő: DR. ANTALFbY GYÖRGY Felelős kiadó: DR. ZOLD SÁNDOR Szerkeszlöség Jókai-utca 4, Felelős szerkesztői telefon: 493 Szerkesztőségi telefon: 103. Nyomdát szerkesztőségi telelő® este 8_tól: 673. Kiadóhivatal Kárász-utca 6 telefon: 325 A llmapkiauu IV ti .mi. I.ia. F". vezető: Koncz l.ásztó