Délmagyarország, 1945. február (2. évfolyam, 25-47. szám)

1945-02-28 / 47. szám

II. évfolyam 47. szám Szeged, 1945. február ZÖ. szerda Egyes szám ára 50 fillér 4 Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja Balogh István dr* Független Kisgazdapárt Szerkesztőbizottság: Erdei Ferenc Nemzeti Parasztpárt Révai József Magyar Kommunista Piri A Tamásoknak A szegedi polgár nyugodtan sétál a békés szegedi utcákon. Derűsen nézeget az ég felé, ame lyen már könnyű, tavaszi felhő vitorlákat bontogat a szél, ve gigjárja a piacot és szörnyülkő dik a viharosan növekedő árakon, mert mégiscsak hallatlan, hogy a tojásért ismét tiz fillérrel többet kérnek, de felment a tejfelnek, túrónak, csirkének, babnak, répának az ára is. Néhány bosszús megjegyzést kockáztat meg a borbélynál, aki illatos szappanhabbal keni be huszonnégyórás szakállát, vagy pedig a gőzfürdőben, ahol a bőséges melegvíz cirógatja bizsergő bőrét és indit benne szelid aszociációkat. Mégis csak hallatlan, hogy ilyenek a közállapotok. Mire való a hatóság, kérlekalásan, ha még az árdrágításnak sem tud gátat vetni és nem tudja megakadályozni azoknak a falánk pestieknek ideözönlését. Maholnap odajutunk, kértekátossággal, hogy sorba kell állni egy-egy jobb falatért a piacon ... Azután elvetődik azon kirakatok elé, amelyek mögül a fasizmus verebeinek budapesti rémuralmáról készült pillanatfölvételek lihegnek bosszúért, megtorlásért. A szegedi polgár megáll, fölteszi okuláréját, nézegeti a képeket, megcsóválja a fejét, hümmög valamit. Akik a közelben állnak, ámuldozva értik meg SL szavát: „Nono, — hümmögi, — nem mind arany, ami fénylik. Nem kell mindent készpénznek venni. Huncut találmány, az a fotografáló masina . . Ugy tesz, mint az anekdólabcli vidéki magyar a budapesti állatkert zsiráfkctrece előtt, amikor följut a fejéig, magabiztosan jelenti ki, hogy „ilyen állat pedig nincs!" „Hiszi a pici" — mondogatja, amikor végigolvassa az ujságtudósitásokat a budapesti rémuralom szörnyű részleteiről és ha összekerül egy-egy menekülttel, akinek arcán még mindig az éhenhaltak sápadtága, szemében pedig az irtózat ül és rekedt hangon mond el egy-egy részletet közvetlen tapaszlalataiból, a mi polgárunk ismét megcsóválja a fejét és odasúgja "a sógorának, hogy hát „messziről gyütt embör szavának sok az alja..." Egyszerűen nem hiszi el a híreket, nem fogadja el a bizonyítékokat, kételkedik a hiteles idalok igazságában. Hiába komija "tejbe lépten-nyomon a ralóság. Behunyja a szemét és lefogja a fülét. A halál torká-j ió! menekült atyafiénak sem' Orosz előnyomulás Pomerániában és Poroszországban Az amerikaiak KöSnhöz közelednek A keleti arcvonalon a hadihelyzet állása a legutóbbi jelentések alapján a következő: A semlandi félszigeten, Königsbcrgtől északnyugatra az oroszok heves harcban állnak az ellentámadásokkal kísérletező németekkel, akik nagy páncélos egységek bedobásával kísérlik meg a kitörést a szovjet zárógyürüből. Ezek a katlancsaták, amint már azt többizben is megállapítottuk, eddig még sehol se hoztak sikert a németeknek, csak azt eredményezték, hogy ezáltal még több veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni emberben és hadianyagban. Ugyanez a helyzet Königsbergtől délnyugatra is, ahol a heves ellentáraadások visszaverése után most az oroszok könnyű szerrel viszik véghez a bezárt ellenséges erők megsemmisítését. Danzig körülkerítése is fokozatosan és rendszeresen halad előre, Steltin helyzete is egyre fenyegetettebb. Ennek a helyzetnek a következményeit a németek már is levonták azzal, bogy balti flottájukat — amint azt a svéd lapok közlik — átvezényelték a norvég kikötőkbe. Ezzel a balti kikötők fontos támaszpontjait már fel is adták. A hadifogságba került német tisztek egyre megdöbbentőbb képét festik a német veszteségeknek. Egy ezredes elmondotta, bogy ezredének több mint fele elesett a legutóbbi napok súlyos harcaiban, sebesültjeiket pedig egyszerűen a csatatéren kellett hagynioká Az orosz seregekhez beosztott brit tudósítók pedig jelentik, hogy a német katonák jó része civil ruhába öltözik és elbújva ugy várja be az előnyomuló oroszokat. Boroszlóban tovább folynak a heves utcai harcok. A szovjet csapatoknak itt is, akár csak Posenben vagy Budapesten, házról házra előnyomulva kell magukat előreküzdeni a minden [nagyobb épületet erőddé átalai kitó nácikkal szemben. A hitleristák nem csinálnak lelkiismereti kérdést, ha saját ősi városaik feláldozásáról van is szó, amennyiben ezzel is prolongálhatják egy időre a végül is csak bekövetkező elkerülhetetlen bukásukat. Hitler nagyhangon fogadkozott, hogy a bezárt német erőket felszabadítja. Azzal biztatta utolsó parancsában a katlanba került csapatait, hogy segítséget küld felmentésükre. Most azonban — mint a Német TI jelenti — arra kéri a csapdába jutott csapatokat, hogy a végsőkig tartsanak ki. Ez tehát a segítség — jegyzi meg a Pravda —, amelyet Hitler a bekerített csapatoknak küld: felmentő sereg helyett vezéri üdvözlet. hiszi el, bogy ezrével hevertek a kivégzett és meztelenre vetkőztetett áldozatok a Duna jeges partjain, bogy reggelenkint csuszamlós volt a vértől a pesti kövezet, hogy nyálasszáju géppisztolyos sihederek, karjukon a nyilas szallaggal, igazoltattak magasrangu honvédtiszteket és lövöldöztek le mindenkit. aki kételkedni mert hatósági jellegükben. Nem hiszi cl, hogy üszkös romhalmazzá tette a hazaárulás Magyarország büszke fővárosát, rongyként fityeg a világszép budai Dunapart, hogy az előkelő Belváros eltűnt a föld szincről, hogy a beomlott paloták pincéiben ezerszámra hevernek az emberi hullák. „Tamás vagyok benne" — mondia fölényesen és elkomolyodva találgatja magában, hogy csirkepaprikást főzött-e délre az asszony, vagy pedig turóscsuszál jóí nyakonöntve tejföl lel, kicifrázva az apróravagdalt füstölt szalonna illatos löpörlyüjével ? Nem hiszi el, hogy a szó legtragikusabb értelmében az éhhaiállal birkózik még mindig Budapest-Romváros milliós népe, bogy vakmerő fantaszták boldogok lennének, ha napi tizdekás kenyéradagot biztosithatnának sziszifuszi munkájukkal a budapestieknek, bogy nincs család Magyarországon, amelynek egy-két tagja ne szerepelne a fasiszta terror áldozatainak végtelen listáján. Nem hiszi el, mert — itt élt Szegeden, nem kóstolhatta meg a valóságot és nem hajlandó elhinni azt sem, bogy volt nagyobb rémület is, mint amilyen őt érte, mikor három-négy kilométernyire tőle iecsopott az az egyetlen repülőbomba, amelynek dörrenését hallotta és • olt nagyobb pusztulás is, mint az, hogy a két-háromnapos üzemszünet alatt ciszáradt a muskátli az ablakában. Semmit sem hisz, semmit sem vesz tudomásul és igy nem hajlandó semmiféle konzekvencia levonására. Ö az örök akadékoskodó és a nagylelkű megbocsájtő. „Csak nem kell mellre szippantani a dolgokat — bölcselkedik — és majd csak lesz valahogy, mert hát ugy még sohasem volt, hogy sehogyan sc lett volna. Igaz-e, sógor?" Talán még azt sem hiszi. hogy az ország, amely az első világháború borzalmas vérveszteségét ki sem heverhette, most ismét föláldozta az idegen, ellenséges érdekek oktalan szolgálatában fiatalságának szine-virágát, hogy messze idegenben, az uj harcterek tömensiriaibau több. mint százezer magyar fin porlad és a2 SS géppisztolyaival nyugatra hajtott magyar regimentek vére még mindig öntözi a kielégíthetetlen földet. „Aki haragszik, annak uincseo igaza," legyint a mi derék szegedi polgárunk, akit hogy eszméletre térjen, hogy felébredjen kényelmes, tunya szundikilásából, nyakon kellene csípni ezekben a napokban, fel kellene liurcolui Budapestre és macskákkal szemben alkalmazásban lévő eredményes ősi módszer szerint bele kellene verni ni orrát a véres, hullabüzös, üszkös tényekbe. Szemleutakat, csoportos tanulmányi kirándulásokat, újfajta „miitanrendőri bejárásokat" kellene szervezni a hitetienkedők kötelező részvételével, filléres vonatokon kellene a tetthelyre szállítani őket, bogy a szemükkel, az orrukkal, a fiilükkel, a tapintó szerveikkel érzékelhessék a magyar históri? legaljasabb hazaárulásának reb tenetes eredményeit. De sajnos, a mozdonyainkat a sínjeinket, az állomásainkat a hidjainkat is elprédálták t nyilas banditák és igy a *zeg©» di polgár zavartalanul lubickol hat a fölényes kételkedés laugjr meleg medencéjében tovább* r» is." (nu,