Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)

1942-10-25 / 242. szám

„tladácsy Lászlói Az ősz a költői lélek tükrében n. őszi harmat után Végre mikor aztán Fújdogál a hideg szél. Nem sok idő múlván Sárgul, hulldogálván Fáról a gyönge levél: Zöld harmatját, Piros csizmám nyomál Hóval lepi be a tél... Mennyi nemes bánat van ebben a minden páthosz-, álhevülékenység és beteges szentimentálizmusnélküli ismeretlen költő dalában! A bujdosásra termett, kivert magyar élet könytelen fájdalma búsong a sorok mögött, régi kedvének, zöld, piros, fehér színeit meglobogtatja még, hogy aztán a lehullt gyönge levelet és a bujdosó lába nyomát befújja a tél... • Az egyszerűség minden szépségét és nagyszerűségét csillogtatja e dal... A magyar lélek öntudatlan természetérzése világirodalmi nagyságokat előz meg. A beborult ifjúság, a szokatlan dolog, a nehéz járom, az elmúlt és a másképpen fordult idő a szomorú sorsú. bujdosásba vert magyart arra készteli. hogy a késő őszi színekkel, a fújdogáló széllel és a sárguló, hulldogáló gyönge levéllel fejezze ki lelke bánatát. Nincs ebben a versben köd, borongó táj, mégis csupa sejtelem ... Minden mi szép volt. ifjúság, erő, szabadság odavan. Tön a tél, a szegény bujdosónak legnagyobb ellensége. Im »a gonddal teljes idő, siralmas esztendőt ismeretlen kuruc költőjének őszi dala. mely első a magyar irodalomban, de szinte a világirodalomban is az őszi képhez fűzött gondolattal, érzelemmel. A legérdekesebb jelenségek egyike! Távol attól a nagy folyamtól, melyet európai szellemi áramlatnak neveznek, a magárahagyott magyar lélek az új időknek új dalát teremti. Nem lesz talán érdektelen, ha ezek után nagy vonásokban megrajzoljuk, vájjon a magyar költészetet hogyan érinti az európai irodalom preromantikus, romantikus szemlélete? Csokonai az, ősz szemléletében a Klasszikusok tanítványa marad. Fonynyadt levelek helyett •sárguló almákat és piros körtvélyeket Iát. megterhelt faágakat, melyekre az ősz • vastagon ráf űz. te áldásait®. Csupa megelégedettség, pitvókás derfi a vers; Csak az a baj, hogy már hősek a szelek, Néha egy kis hideg és dér is iár vélek Kölcseynél már elveszett a klasszikus derű, •búsan csörög a lomb, a kertje rózsája hervad, fái® alatt észak bús szele dúdolva süvölt. Nagyon érdekes, hogy Vörösmartynak egyetlen, az Őszről irt költeménye van. Ez is •klasszikus® szemlélettel írt, az őszt • hasznos üdv<-nek nevezi. Régi minta szerint készült, benne semmi új. A magyar romantikusok igazi őszköltője Berzsenyi Dániel. Klasszikus formában zengi az új idők új bánatát A közelítő télben. Hervad már ligetünk díszei hullanak, Tartott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás lahyrint, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr... Időmériékes formában klasszikus motívumok tagadása. Micsoda ellentét! Ki látott Horatius világában, hervadó díszét hullató ligetet, melynek •tarlott bokrai közt sárga levél zörög?® 'Berzsenyinél nincs mosolygó szöllőgerezd, sem a beérés gazdag ígéretét hirdető, aranyló, terhüktől roskadó kertek, az ő őszi világában •néma homály borong, minden szomorú s kihalt... Minden csak jelenés, minden az ég alatt. Mint a kis nefelejts enyész.. .< A késői ősz képe a múlandóság gndolatát juttatja eszébe, mint annyi költőnél, de az Alfréd de Vigny-féle emberideál nemes, ^csaknem büszke bánatával: Itt bágv s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem behunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke. A legmodernebb és a legszebb versek egyike, melyet valaha az őszről írtak. Még külső formájában is modern; magánhangzóival a ködös, borongós ősz hangulatát, mássalhangzóival pedig a levelek szúró zaját idézi. ' " A múlandóság fenséges arányokat kap a képdfc ellentéteiben: violás völgy és dunrfc csalit; hegyboltozat és gerezd: a szárnyas idő, az ég és a kék nefelejt.® /..íme még egy új vonás az ősz költőjének. Berzsenvirék modern költői arcához. v Minden mi világos. Minden mi virágzó Dalodban, óh. koldusok ősze. Homér! Női divatterem megnyitás ^ *? szám akfl (Kiss D. palota) női divaftérmeí lujlfottom Készítek köpenyeket, kosztümöket, ruhákat stb. ízléses szép kivitelben. Elsőrendű munka, szolid arak, pontos kiszolgálás, vitéz Kászonyiné Hector Gizi női szabómester. Végtelen fájdalommal és szomorúsággal tudatjuk, hogy drága jó Fiam, szeretett testvérünk, illetve sógorunk, Szukits Zoltán honvédhadnaoiy ui'K 34. évében, szeptember 24-én katonai szolgálata teljesítése Közben Oroszországban, Istenért és Hazájáért hősi halált halt. Emlékét örökké őrizni fogjuk! özv. Sjzukits Imi'éné édesanyja, Szukits László, Szukits Tibor testvérei, Szukits Lászlónó sz. Ilajal>ács Ilonka, Szukits Tiborné az. Vermes Mária sógornői, ifj- Szukits László unokaöccse és a széleskörű rokonság. Engesztelő saentmíseáldozat f. hó 26-án délelőtt 8 órakor lesz a fogadalmi templomban. Minden kfilöe érteeüée helyett, Minden mi sötét. Minden mi sivár Dalodba, királyi-utód Oszian! Igy énekel Petőfi a klasszikus és a romantikus természet-szemlélet két nagy egyéniségéről. Két véglet, dél é sészak, napfény és köd, Petőfi az őszről gyakran énekel, azonban egészséges világszemléletébeh az ősz az marad, ami egy egészséges magyar parasztéban. Hiába van > Kellemetlen öszi reggel, kedvetlen borús idő® és hiába •Hulldogál az Elvirított Öszi tájra az eső®, ha kedveseire gondol, nincs többé őszidő. Petőfi ősz-szemléletében nyoma sincs az Osszian-i iskola felfogásából, ő a jelen költője, a múlt, az emlck számára szinte nem is létezik, nem úgy, mint Lamartinenál, vagy Ch a teaubria nd-nál, akik alatt a valóság elsülyedt s ők maguk pedig elvesztek a végtelenben. Petőfi is énekel sürfi ködről, mely j fátyolként borul a tájra, de >a ter. mészé? elhagyott* szentegyházában a j szüret víg kellemes mulatságát hallva, neki is kedve kerekedik szüretelni, csak egy baj van, nincs szöllöhegye... Az őszi éj, ösz elején, Itt van az ősz, itt van újra c. költeményeiben néhány ecsetvonással megrajzolja a ködöt, megszemélyesíti a dühöngő szelet s míg hallgatja «a fák lehulló levelének lágy neszét® mosolyogva néz a földre a szelíd nap sugara, mint elalvó gyermekére néz a szerető anya. Nyoma sincs itt sehol a romantikus bánatnak, a >mal du siécle® reminiszcenciáinak. Petőfi dala a magyar nép dala, mely egyszerű és fájdalomnélküli. Egyetlen kivétel a Szeptember végén, mely a halálsejtelem jövőt villantó, átsuhanó érzésében fogant. De a fájdalom e költeményében is csodálatosan felolvad. * Arany János költészetében az ősz már egészen más szint kap. A faculté maftresse Aranynál valami előkelő szcnzibilitás, amely a külvilág minden behatását mély és múlhatatlan sebnek érzi — írja Babits. Az őszről írt versei is ragyogóak, mint az őszi napfény, de érezzük a sötétté vált erdők hűvös lehelletét. Arany ősze az »abnormis zseni® ősze, aki!

nek >a költészet voltaképpen csak menekvés a vilóság kinzó, sebző vi. lágából®. (Ha a külföldi kortársak őszről írt költeményeit nézzük (Eduárd Mőrike: Szeptemberi reggel. Longfellow: ősz az aranylovag), bennük nyomát se találjuk annak a megnevezhetetlen, minden sor mögött bujkáló, minden rímből kicsendülő fájdalomnak, mely Arany őszi tárgyú verseiben van. Ez a fájdalom nem Bvron-i, sem Lamartine-i... Sokszor már nem is fájdalom, lázadás a kérlelhetetlen sors ellen. Toldi estéje a legnomarttikusahb és legújszerűbb eposzok egyike. Nem Toldinak, hanem az ősznek és az öregembernek az eposza, tragédiája. Az ősz és az öregember összeillenek, de nem ebbe a világba valók. Menniök kell. őszbe csavarodott a természet feje, Dérré váilt a harmat, hull a .fák levele, Rövidebb-rövidebb lesz a napnak útja. És hosszúkat alszik rá. midőn megfutja. Megpihen legszélén az égi batárnak, ÍS int az öregeknek: »bennetekel ! várlak!® Megrezdül a feje sok öregnek erre: Egymásután mégis mennek a nyughelyre. A képek tiszták, szinte maradéknélkül nyomódnak az emlékezetbe, a valóság fényében mégis a halál sötét alakját véljük, >mint sötét fellejgetaa ég alján®: az ősz, az elmúlás kit »z öregeknek és menni kell. Aranynál »a? ősz hangulata a halált idézi. Zöld az erdők lombja bátor, Fénylik este a mennysátor: Van hiány már fönn és lenn; Csillag és lomb egyre ritka: őszi hullás fájó titka Rczgi által csendesen... őszi ragyogás és halálsejtelcm és * kettő ellentétében lappang a lázadó lélek. Nem kell dér az őszi lombnak, Mégis egyre sárgul: Dór nélkül is, fagy nélkül is, Lesóhajt az ágrúl. Nem kell bú az aggot főnek. Mégis egyre őszül: Bú nekül is, gond nekül is Nyugalomra készül Hátha dér-fagy, bú-gond érte, Ősze is már késő: Hogy pereljen sorsa ellen Aszegény lomb és fő. Olyan ea, mint egy Chopin-ballada: dal, fájdalom és lázadás keveréke • kérlelhetetlen sors ellem. Látszólag a forma és a kifejezés itt, mint Aranynál mindenütt, egyszerű. Ellenkezőleg! Minden sorát, minden ütemét, szavát és rímét külön lehetne elemezni. Mit is akarsz?... nézz az időre: ösz van, s neked bús télre jár. Szemedben köd lett a sugár, Dér. hó leszállott a tetőre!.,, A szörnyű tehetetlenségnek fájdalma nehezedik a sorokon, valami olyasmi tehetetlen fájdalom ez, melyről Baudelaire énekel a Olochefclée-ben Nem hozott megoldást az élet. nem hoz megoldást a halál, mégis >mit akarsz?® Arany őszi világa balladáié. A megtiprott lélek fájdalma, keserűsége lázadásra készt. Az embernek csak a fáidalomhoz van joga igazán. MUSTOT és UJBOBT minden mennyiségben állandóan veszek. Kucsta MíháSy borptucészete, Kossuth Lajos-sugárut 2t. P A N N 0 N I A obispesi, fb., ftálf&czl af * sz. Elsorangn családi szálld a varas kazpa aljában Eö0á«M«$ szabáh y-m 12-— im& Hetáavas szobák a.-iai íö.- P-ifc KSian termek. Peasiareitdszer is c v c z c i v S Z t A I I #