Délmagyarország, 1942. március (18. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-19 / 64. szám

4 n t C M'A 6T A R 0 R S Z A G C Csütörtök, 1942 márrius 19. mányhivatalnokok foglalnak he­lyet. Mpulana Azad kongresszusi el­nök követelte, hogy fiíggclfen indu­sokat is vonjanak he a légoltalmi izervezet vezetőségébe. A kongresszus elnöke az ülés Mán újságíróknak kijelentette, hogy a kongresszus feladata India lakosságának megvédése, tekintet aélkiil arra, Jjogy Tnrlia semleges e, vagy résztvesz a háborúban. A íongresszns egyetlen célja, hogy Indiát szabaddá és boldoggá tegye. (MTT) Bern, március 18. A Német TI | jelenti; Az Exchange Telegraph delhii jelentése szerint a kongresz­szusi párt állandó bizottsága Gand­hival való kétnapi tanácskozás ntán •Vehrut. a kongresszus elnökét és Rajgo Pala Chari volt madraszi miniszterelnököt jelölte ki a kon­gresszus szóvivőjéül a Sir Stafford Cripps-szel küszöbön álló tárgyalá­sokra. Nagy feltűnést keltett, bogy Bhopal nábobja, India második leg­nagyobb mohamedán uralkodója, kilépett, a fejedelmek tanácsából, amelynek megalapítója volt. Ezzel azt kívánta hangsúlyozni, hogy nem helyesli azokat az irányvonalakat, amelyeket a fejedelmek többsége a Cripps-szel való tárgyalásokra meg állapított. Göring kiáltványa a német gazdatársadalomhoz Berlin. március 18. A Német TI jelenti: Göring birodalmi tábor­nagy szerdán a német gazda társa­dalomhoz intézett kiáltványában a német parasztgazdáknak (BE egész nép nevében köszönetet mondott hatalmas teljesítményeikért az élel­mezési helyzet biztosítása terén, A miniszter felszólította a gazdákat, hogy maradéktalan niuniv-akjedvki­fejtéssel ebben az esztendőben még nagyobb teljesítményekkel szolgál­ják a bnzát Tanúkihallgatások a riomi perben Iliotn, március 18. Ag OFI je­lenti: A riomi per tizenötödik tár­gyalási napján elsőnek MHtelhauser tábornokot, az alpesi hadsereg volt parancsnokát hallgatták kí. A tábornok rámutatott arra, nogy a lengyelországi hadjáratnak fel kelleti volna nyitni a franciak szemét. A norvégiai hadiárat, ide­rén Angliában tartózkodott és on­naai hívta fel Gamelin 'figyelmét arra hogy milyen nagy veszélyt jelenlenek a német, zuhanóbombá­zók. Ez azonban már késő volt, ... mondotta. A németek meglepetés­szerű légi fölépye döntő volt. Nem tanultunk semmit a spanyol hahó­ból ... mondotta ezután ..., mivel nein kaptunk onnan elegendő felvi­lágosítást. A légelháritás jóformán Csak elavult hadianyagot kapott. az új anyag kevés volt, több sza­kaszra pedig ©rváltalában nem is küldtek. Ezután elolvasta Gamelin­nek erről szóló emlékiratát, amely­ben Gamelin e hiányokat a kor­mánynak tulajdonítja. Elmondotta, hogy Időnként nyílt viszály volt, a hadsereg parancsnokság és a kor­mány közölt a hadsereg rendelke­zésére bocsátott összegek miatt. Azt állítja, hogy Gamelin háromszar is lemondoll, de soha sem küldte el lemondását. Délután 4 óra után 10 perfrcl kezdődött meg újból a kihallgatás­Elsőnek Francais tábornok tanús­kodott. Kijelentette, hogy az ő sza­kaszán a légelháritás igen gyenge roll. A légoltalmi intézkedések is hiányosak vollak. Sajnálatos hiány mutatkozott a nehéztüzérségben is és esak kevés harckocsi állt rendel­kezésre a gyalogság támogatására. 'A legnagyobb hiány azonban a re­pülőgépekben mutatkozott. Raguin tábornok szintén a légvé­delem hiányosságáról számolt be. Ö aKfűsavbaji abban látta a vereség Fe J~ é» derékfájás, Idegesség, émelygés, tisztátalan leint gyakran csak az emésztési zavaroknak kövatkezménye. 11a díleKMl a Képviselőházban, délután a felsőházban mufafhozik bc a HáHau kormanu ... A mezőgazdaság sürgős intin­kacrőszükségletét — folytatja a fel­hívás — azzal elégítjük ki, hogy használható segédmunkásokat ve­szünk igénybe a megszállt keleti területekről és külföldieket, hadi­foglyokat állítunk munkába. A t,i munkátok épp oly döntő a háború kimenetele szempontjából, mint az ellenség előtt kint álló német kato­na har'ca és győzelme, — fejezi he felhívását Göring tábornagy. (MTI) igazi okát, hogy a légierő kisszámú volt. Ami a hadsereg harci szelle­mét illeti, lElfi. óta azon fáradoz­tak. hogy kiirtsák a harci szellemet a nemzetből, mondotta. A hadse­regben kommunista sejtek tevé­kenykedtek A kihallgatást befejezték. A Csü­törtöki tárgyaláson folytatják Ko­ri nín fZUnrnn'.- küi-Ugatását (MTI) Budapest, március 18. A politi­kai világban és a közvélemény leg­szélesebb köreiben egyaránt nagy érdeklődés várja a képviselőház csütörtök délelőtt 10 órakor kezdő­dő ülését. Kállay Miklós miniszter­elnök kormánya élén ezen az ülésen mutatkozik be a Ház előtt, és el­mondja bemutatkozó beszédét A parlamenti pártok tegnapi pártközi értekezletén elhatározták, hogy mivel a kormányprogram nem változott, a bemutatkozó beszédet követő hagyományos vita rövid lesz. Minden párt egy-egy szónokát állít, akik féórás beszédekben fejtik ki véleményüket. A Magyar Meg­újulás Nemzetiszocialista Pártszö­vetség szónoka, Imrédy Béla az el­ső felszólaló, utána a Magyar Élet Pártja nevében előreláthatólag vi­téz Lukács Béla országos elnök be­szél, majd az Erdélyi Párt és a Ke reszténypárt szónokai következnek. A kormánybemutatkezás iránt nagy az érdeklődés, a képviselőház karzati jegyeit már napokkal ez­előtt elkapkodták. Hasonlóan nagy az érdeklődés a felsőház délutáni ülése iránt is. ahol Kállay Miklós miniszterelnök ugyancsak elmond­ja programját. A miniszterelnök bemutatkozó beszédével megkezdődik a politikai élei és munkához lát a törvényho­zás. A MÉP pártértekezletén mult bét csütörtökjén mondott beszédé­ben az új miniszterelnök bejelentet­te, hogy egy héten belül javaslatof terjeszt a párt elé a zsidó birtokok igénybevételéről. Ez a javaslat aa ígért idő alatt már el is készült. A zsidó ingaflonoh azo mall igenybcvéteie Budapest, március 18. A Magyar Élet Pártja földmüvelésügyi és pénz® ügyi egyesitett csoportja délután fél 6-kor Bárczay Ferenc titkos taná­csos. a párt vezérének helyettese el­nök lésé vei ülést tartott. Áz ülésen megjelent báró Bánffy Dánic] föld­művelésügyi miniszter, Bárczay Já­nos földmüvelésügyi államtitkár. A földművelésügyi miniszter is­mertette a párt egycsiiett bizottsági)1 előtt azokat a törvényjavaslati terve­zeteket, amelyeket a kormány a leg­közelebbi időben a képviselőház elé kiván benvujtan. Rzek közé tartozik a zsidó ingatlanok azonnali igénybevé­tele megváltási árának kataszteri szor zat alapján való sematikus megálla­pítása, valamint kötvényekkel való kigyenlitése, végül a zsidó, erdőbirto­koknak igénybevétele. Tekintettel arra, hogy nagy hord­erejű kérdés megtárgyalásáról van szó, Bárczay Ferenc elnök indítvá­nyára ugy határozott a képviselői ér­tekezlet, hogv a kérdést alaposan át tanulmányozzák és a következő érte­kczleti ülés időpontját jövő néntekre, március 27-re tűzik ki. midőn az agve­sitett csoportok véglegesen '""nak határozni. (MOT) Szabadkikötő épül Újvidéken Újvidék, március 18. Még a jugo­szláv hatóságok elhatároztak, hogv kereskedelmi kikötőt építenek, mivel Ujvidck földrajzi adottságai révén a Balkán felé irányuló, elsősorban kö­zépeurópai és nyugateurópai kereske­delem első kapujának tekinthető A felszabadulás után az illetékes magyar tényezők — miután alapos ta­nulmány tárgyává tették a kérdést — mindent megtesznek, hogy az újvidéki s'/ahadkikötö belátható időn belül fel­épülhessen. A csepeli szabadkikötő igazgató­sága meghívást küldött dr. apalini Fernbach Péter főispán, valamint a város vezetőségének, hogy a helyszí­nen győződhessenek meg a szabadki­kötő technikai és gazdasági jelentősé géröl. valamint annak berendezéséről. A csepeli szabadkikötő igazgatósága részletes terveket dolgozott ki az új­vidéki szabadkikötő felépítésére és berendezésére vonatkozólag és a ter­veket már el is juttatta a város veze tőségéhez. A meghívásnak a város vezetősége örömmel tesz eleget és a napokban Csepelre utazik egy kül­döttség dr. apatiüi Fernbaeh Béter főtanán - vezetésével. • A Hoitzer-hagyatéki ügy ügyvéd-pere a tábla előtt A tábla 24-én hirdet határozatot a sajtórágalmazás mialt elitéit Holtzer Gyuláné perében tárgyalta az ügyet, végül is bűnösnek mondotta ki Holtzer Gyulánét egyrenrt­Itell sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében és 400 pengő pénzbünte­tésre, 262 pengő perköltség és 500 pen­gő vagyoni kár megfizetésére itélte. Az ítélet ellen mindkét fél felleb­bezést jelentett be, igy került az itgv szerdán a tábla Curry-tanácsa elé. A per anyagát dr. Molnár József elő­adó biró ismertette, ezután dr. Széli Gyula, Holtzerné jogi képviselöir­rnnjd dr. Eisner Manó főmagánvádlé indokolta meg fellebbezését. Currv elnök ezután enunciSlto hogy a tábla március 24-én hirdeti kt határozatát a fellebbezés ügyében (A Dclinns.varország munkatársétól) özv. Iialtzer Gyuláné Alberti Ste­fánia pereinek egyike foglalkoztatta szerdán az Ítélőtáblái. A per amialt a hírlapi közlemény miatt keletkezeti, amelyet 1010 jiilius lü-én özv. Holtzer­né jelentetett meg az egyik szegedi lap nyílttéri rovatában. Á közlemény olyan kitételeket tartalmazott, ame­lyek miatt dr. Eisner Manó ügy­véd. az emlékezetes Ilollzer-hagyaléki perben a Holtzer-ürökösök jogi kép­viselője sértve érezte magát, ezért sajtó utján elkövetett rágalmazás vét­ségéért fpljelentette Holtzernét. A szegedi törvényszék Bókav-taná­csa tavaly november 18-án egész nap A zsídí kézen lévíj ingatlanok torjaiménak korlátozása Budapest, március 18. A Buda­pesti Közlöny csütörtöki száma köz­li, a kormány rendelőiét a zsidók tulajdonában lévő mező- és erdő­gazdasági ingatlanok forgalmának korlátozásáról ..és zárlat alá helye­zéséről. HMMMIHWt>HtWHM»MMII«MHII» — Emésztési zavarok következté­ben keletkezett bőrkiütések sok eset­ben hamarabb elmúlnak, ha bélmükö uésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes »Ferrac József* keserüvizzel rendezzük. Kél­itek* mep nrvosátl Á kormányzóhe'y®tt®s a repülőalap védnöke Budapest, március 18. A Horthy Miklós Nemzeti Kcpülőalnp Intéző­bizottsága legutóbbi ülésén felkérte vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes úr őfőméltósá­gát. bogy vállalja el a repülőnlap védnök-égét. A főméltóságú úr a védnökséget elfogadta Olvassa a Délmaüvarországof, hirdessen a Dé!maqvarországban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom