Délmagyarország, 1940. július (16. évfolyam, 147-172. szám)
1940-07-25 / 167. szám
Éjszakai csendélet az Uj-iéven (A Délmagyarország munkatársától) Szerdán hajnalban amerikai ízű rablótámadás játszódott le az Uj-tér 1L szám alatti kocsmahelyiség előtt Nemsokkal a rablótámadás után egy betört vérzőfejű. szakadozott ruhájú közópkoín, napszámoskinézésű férfi jelentkezett első segélynyújtásra ri mentők Szilágyi-utcai székházában. A jelentkezőt a mentők nyomban segélyben részesítették, fejét bekötözték és a rendőrségre kísértették. A mentők hajnali látogatója a rendőrségen elmondotta, hogy Jánosi Gáspárnak hívják, 30 éves, napszámos és rablótámadásnak esett áldozatul. Kedden éjszaka betért az Uj-tér 1L szám alatti vendéglőbe, ahol az egyik asztalnál helyet foglalt. Rövid borozgatás után 4—5 tagú társaság tévedt be a kocsmába és minden megkérdezés nélkül az ő asztalánál foglaltak helyet- A társaság tagjai rövid idő múlva belekötöttek, majd egy 19 év körüli suhanc sző nélkül pőfonütötte. Alig csattant el a pofon, a társaság többi tagja is rátámadt és pénzét követelte, ő nem yolt hajlandó a zsebében lévő pénzt átadni, amire támadói kirántották az utcára és itt ismét heves verekedés kezdődött, majd hamarosan lefogták és elszedték a pénzét Amikoí a pénzt már elrabolták, botokkal többször a fejére ütöttek, a falnak lökték és kabátját is leszakították róla. A verekedés zajára hamarosan figyelmes lett az őrszemes rendőr, mire támadói elmenekültek. A véges hajnali rablótámadás ügyében a rendőrség széleskörű nyomozást indított a tettesek kézrekerítésére. — Felhívás. Felkérjük az erdélyi és székely testvéreket, hogy 25-én, csütörtökön este fél 1 órakor a Turul Bajtársi Egyesületnél minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek! Kolozsvár és a Hargita hiv és szivrepesve vári — Világító kereszt a szófiai Vitos-hegyen. Szófiából jelentik: A szófiai Vitos-hegyen óriási világitókeresztet állítanak fel a szófiai hadosztály világháborús hősi halottainak emlékére. Ebből a hadosztályból kerültek ki a világháború alatt Bulgária legvitézebb katonái. A kereszt hatvan méter magas lesz és másfélmillió levába kerül. 460.000 lévát önkéntes adományokból összegyűjtöttek. — Ingyenes utazási jegyek a belső vándor forgalom föllendítésére. Az idegenforgalmi szervek minden igyekezete odairányul, hogy a hájboruk miatt elmaradt külföldi idegenforgalmat belső vándorfargalommal pótolják. Az lBUSz most uj módját vezeti be a vándorforgalom fokozásának. Tiz kilométerre szóló utazási szelvényeket ad ki, amelyeket 80 filléres áron bocsát a gyárak és kereskedők rendelkezésére azzal, hogy a gyárosok és kereskedők kevésbbé kelendő áruikhoz mellékeljek ezeket a szelvényeket. Aki a szelvények igénybevételével akar utazni, annak 5—6 szelvényt kell beszereznie, mert a kedvezményes utazás csak 100 kilométeren felüli útnál vehető igénybe, gyorsvonati III. osztályon. Az uj kedvezményes utazási rendszer propagandája Szegeden is megkezdődött, mert az IBÍJSz Szegedet szemelte ki a belső vándorforgalom egyik központjául. Felakasztotta magát egy kisteleki földműves. Szerdán délelőtt a kisteleki csendőrség öngyilkosságról tett jelentést a szegedi ügyészségnek. Sulik János 60 éves földműves lakásának a padlásán fölakasztotta magát, Tettét gyógyíthatatlan betegsége miatt követte eL — Zárva van a községi bíróság. 'A városi községi bíróság bérbázbeli hivatali szobái két hét »ta zárva vannak. A rendkívüli honvédelmi intézkedések következtében a községi bíróság három tisztviselőjének is fel kellett függesztenie hivatali működését, ezért a hivatalt bezárták. Az élet azonban nem áll meg, az emberek jönnékmeanek és ügyes-bajos dolgaikat szeretnék a községi bírósággal intéztetni, a hivatal ajtaját azonban zárva találják. Kívánatos lenne, ha a polgármester gondoskodnék a hivatal személyzetérek pótlásáról, hogy a kisemberek ügyeinek intézése késedelmet ne szenvedjen. A Iávzo- uvzáttása : 363 A rendőrség szegedi révkapitánysága közli: A Tisza vízállása julius 14-én r^gel 7 órakor: 363, hőmérséklete 23 fok Celsius. A levegő hőmérséklete 21 fok Celsius. —oOo—1 A természetes »Ferenc József* keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést Javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát l Épitika berettyóújfalui —szegedi betonú tat A napokban hozzákezdenek a szegedi—berettyóújfalui 10 méter 6zéles betonút építéséhez. Az építéshez már minden előkészület megtörtént; szerdán Szegedre érkezett Gróss Frigyes mérnök, építési vállalkozó, aki az Államép.ítészeti hivatal megbízásából a munkálatokat vezeti és irányítja. A munkát a Vásárhelyi-sugárút külső szakaszán kezdik meg és az építkezés miatt az útvonalat átmenetileg elzárják a forgalom elől. A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében gondoskodás történt. A Hódmezővásárhely és környéke felé irányuló forgalom Szegeden a Tisza Lajos-körúton, a nagykörúton, a Felsőtiszapartön keresztül a Somogyi-telepen át, az útvonal mentén húzódé kisegítő útszakaszon, az épülő út mellett, bonyolódik le. Miután közérdek a munkálatok' zavartalansága és gyors befejezése, még a kisegítő útszakaszon is gsak azok közlekedjenek, akiknek erre föltétlenül szükségük van. Grőss Frigyes mérnök szerint a munkálatok 6—8 hetet yesznek igénybe. Közölte a mérnök azt is, hogy a munkálatokhoz szegedi munkásokat és fuvarosokat alkalmaz. Az érdekeltek jelentkezzenek az építési irodában, a Tajthy-villában- Felsővárosi feketeföldek 164. szám alatt. RADIO CSÜTÖRTÖK, JULIUS 25, BUDAPEST L 6.10: Ébresztő. Torna. 7: Hirek. Közlemények. Étrend, Hanglemezek. 10: Hirek. 10.20: 1. H. Csúszó András első rosszléteményc. 2 Buza Ádám kasznár urék. Felolvasás. 10.45: Igazságszolgáltatás Texasban ötven évvel ezelőtt. Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Harangszó. Himnusz. Időjárásjelentés. 1210: Szudy Nándorné zongorázik. 12.40: Hirek. 12.55: Tóth Gabriella énekel zongorakísérettel. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: llniczky László szalonzenekara. 2.30: Hirek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Arfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.15: Ruszin hallgatóinknak. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 5: Hirek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Virák József cigányzenekara. 6: Utazás az óceánon háborús időben. Előadás. 6.25: A Rádió szalonzenekara. 7.15: Ilirek. 7.40: Hires gorombaságok. Felolvasás. 8.10: Budapesti Hangversenyzenekar. 8.50: Lóversenyeredmények. 9.40: Hirek, időjárásjelentés, hirek szlovák és ruszin nyelven. 10.10: Közvetítés a budai Kis-Royal-étteremből. 11: Ilirek német, olasz, angol/francia és eszperantó nyelven. 11.25: Tánclemezek. 0.05: Hirek. BUDAPEST IL 4.15: Filmdalok ás jazz-számok hanglemezről. 6.50: A Turul madár 7.40: Liszt: Tass©, szimfonikus költemény. 8: Hirek, lóversenveredmények, hirek szlovák és ruszin nyelven. 8.25: Tánc'emezek. 850: A magyar színészet nevezetes évfordulói. 9.10: Weixelgártner Egon zongorázik. 9.40: , Idöjárásielentés. DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1940 JULIUS 25. » * TŐZSDE Budapesti hivatalos valutaárfolyamok. Angol font 12.00—1220, belga frank . , dáo korona , dinár 7.60—7.90, dollár 344 10—i 35010, francia frank , hollandi frt. —.— —.—, cseb-szlovák korona 11.45—11.80, (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 114á —11.80 (20 K-nál nagyobb cimletek kivételével), kanadai dollár 301—306, lej 3.20—3.40, leva 3 30— 3.60, líra 17.40—17.90 (csak 10 lírás bankjegyek és érmék vásárolhatók), német márka —, norvég korona ——, svéd korona 81.70—8270, svájci Ír. 77.95—78.95. Zürichi devizazárlat London 17 , Newyork 440.—, Milánó 22.30, Berlin 176.—, Szófia 5.50, Belgrád 10.—, Athén 3—, Bukarest 2.30. Budapesti éxtéktözsdezárlat Az értéktőzsde alaphangulata ma is barátságos volt. Bár külső megbízatások hiánya miatt a forgalom magasabb méreteket nem öltött, az elmúlt napok nagyfokú üzlettelenségéhez viszonyítva mégis mutatkozott javulás az üzleti forgalomban, mivel a terem közönségét véleményes vásárlásokra ösztönözte a délkeleteurópai kérdések rendezésének előtérbejutása. Az érdeklődés a részvényeknek csak kisebb csoportjára szorítkozott és igy elsősorban a Bauxit, Kőszén, Salgó, Rima és Trust részvényekben mutatkozott kisebb árjavulás. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank 176,50, Kőszén 369.50, G'anz 15.10, Izzó, Szegedi Kenderfonógyár —.— A budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése Buza 77 kg-os tiszavidéki 20.25, 78 kg-os 2075, 79 kg-os 21.05, 80 kg-os 21.25. Pestvidéki rozs 16 60— 16 85, sörárpa kiváló 22.60—22.85, takarmányárpa 1 1850—18.75, zab 20.80—21.05, tengeri tiszántúli 27.50—27,75. Budapesti terménytőzsdezárlat. A készáru piacon az árak névlegesen változatlanok maradtak. Az uj termésű keresztes borsó iránt jobb érdeklődés mutatkozott. Az előfordult kötéseket hivatalosan is jegyezték. Csikágój terménytőzsdezárlat. Buza szilárd, Juliusra 74.75—ötnyolcad, szeptemberre 76 egynyolcad—76, decemberre 77 ötnyolcad—fél. Tengeri szilárd. Juliusra 62, szeptemberre 58 ötnyolcad, decemberre 61 egynyolcad. Rozs 45 egynyolcad, szeptemberre 47 háromnyolcad, decemberre 49 hétnyolcad. Párisi Nagy Áruház Rt Szeged íCsekonics ésKiss-utca sarok) FÜRDÖCIKKEK; Női fürdődressz divat színekben P 3.68 Női fürdödressz mintás kötés P 4.08 Női fürdődressz gumival átszőtt P 6.98 Női short, modern fáson, divatos anyagból P 4,48 Női short felső rész mintás anyagból P 128 Háromsarkos strand kendő >—.78 Nagyszélü szalma strand klap —-.78 Strand kuli kalap —.48 Vászon csónakázó sapka zöld ellenzővel —.52 Vászon póló sapka —52 Gumi fürdő sapka —.28, —.38, —.78 Gumi fürdőöv —.48. —.58, —.68 Vászon strand táska P 1.28, 1.48 Strand párna mintás anyagból —.98 öves férfi úszónadrág P 3.28 Férfi fürdődressz P 368 Parafa uszóöv 4-es P 2.80 Julius 8-tól augusztus 20-ig a hetipiacog napok kivételével áruházunkat délben fél 1-től 3 óráig zárva tartjuk. Felelős szerkesztő: Bártfai László —oOo— Kiadásért felel: Berey Géza főszerkesztő, a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt, ügyvezető-igazgatója. —ooo— Szerkesztőség: Szeged, Aradi-ulca 8. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14 — Kiadóhivatal: Szeged, Aradi-utca 8. — Telefon (szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda): 13-06, Kiadótulajdonos: Délinagyarorszáa Hírlap- és Nyomdavállalat ™