Délmagyarország, 1940. május (16. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-22 / 114. szám

AZ UJ FRANCIA FŐVEZÉR 'Jónéhány évtizeddel ezelőtt az egyik legis­mertebb párisi nevelőintézetben, a Lycée Louis le Grand-ban csúnya botrány tört ki. Egyik bennlakó növendék, fiatal egyetemi hallgató, egy igazi, vagy vélt igazságtalanságon fülbó­sziiha, föllazította a fölügyelők el­len az egyik hálóterem lakóit. A diákok minden kezük ügyébe eső tárgyal hoz­závágtak a lecsillapításukra érkezett tanárok­hoz. Az egész lázadást a lázadó egyetemista vezényelte oly •síkeresen*, hogy végül is rend­őri segítséggel tudták csak leverni a vháló­szcba-forradalmaU. A hálóterem stratégáját persze kicsapták nemcsak a palinásnevü inté­zetből, hanem az egyetemről is. 11a nem tört volna ki akkoriban a Lycée Louis 1c Grand botránya, Franciaor­szágban in a nemWewgand t á ­bo r no k lenne az összes francia haderők főparancsnoka. Mert ő volt az. aki zendülő hálói lige­tek robamail vezényelte az em­lített intézetben. Ha ki nem csapják az egyetemről, sohasem választolta volua c lel­hivatásául a katonai pályát. Mivel azonban ifjú­kori lázadása elzárta előtte a polgári érvénye­sülés útját, merész fordulattal olyan pályára lépett, ahol a lázadást nem kicsapással, ha­nem halállal büntetik. Bár vér szerint belga, aki Brüsszelben született, mégis francia liadi­iskoiábn inent. Beiratkozott ugyanis a híres íjaint-Cyr-i katonai iskolába. Szentpétervár Katonai tanulmányait elvégezve a huszá­roknál és dragonyosoknál szolgál, majd a saumur-i lovassági tiszti iskolában lesz tanár. Egyéniségének varázsa nemcsak a növendé­keit, hanem tanártársait is hatalmába keríti. Legnépszerűbb tanára lesz az iskolának, an­nak ellenére, hogy szigorú és vasfegyelmet tarló. Ilire eljut az akkori francia vezérkari főnökhöz, J o i" f r e tábornokhoz, aki 1913-ban magával viszi oroszországi tanulmányutjára, elsősorban Szentpétervárra. Weygandnak ek­kor nyill alkalma megismerni először közel­ről az orosz hadsereget. Igaz, hogy ez időben mint barát és szövetséges ismerkedett az orosz haderővel, amellyel 1920-ban a lengyel háború idején, mint ellenséges hadvezér kc­rált szembe és amellyel a mostani háború ide­jén a közclkelelről nézett szembe. A világháború kitörésékor a naneyi drago­nyosok ezredese. Szeptemberben Jöttre kine­vezi a Foch tábornok által vezényelt 9. francia hadsereg vezérkari főnökévé. Ellől kezdve 9 éven keresztül szünet nélkül együtt­működik Foch cs Weygand. Viszonyuk ha­sonló II i ndenburg német vezérkari fő­nök és Ludcndorff első főszálkismester között kialakult viszonyhoz, csak azzal a kü­lönbséggel, liogy Weygand egyénisége sok rokonvonást mutatott föl Hin­denburg higgadt, k iegyensuly ö­zoll természeté bel inig Fochban, a szövetségesek főparancsnokában ugyanazt a szenvedélyességét, diktátori hajlamot, ellent­mondást nemtürő bajtbatatlanságot fedezhet­jük föl, mint Ludendorffban. A Hindenburg— Ludcndorff duóban a főnök volt a bölcsebb, óvatosabb, türelmesebb fél, a Foch—Weygand kettősben pedig Weygand. Mindkét pár azon­ban nagyszerűen kiegészítette egymást és részben ebben állt győzelmeik titka. Amikor hosszas háborgás, súrlódás után 9 kényszerűség végre 1918 márciusában arra kényszeritette az egymásra féltékenykedő an­gol és francia kormányokat és tábornokokat, bogy Foch személyében közös főparancsnokot állítsanak a szövetséges haderők élére. Foch megtartotta maga mellett vezérkari főnőknek Weygand tábornokot. Baráti együttműködésük a háború ulán is fönnmaradt. 'A békekonfe­rencia mellett működő szövetségközi katonai bizottságnak Foch lett az elnöke. Weygand a főtitkár. A legmesszebbmenőm támogatta fő­nökének azt a követelését, bogy Franciaország uj északke'eti batárát a richelieui testamen­tumban a Rajnáig tólják ki. (Ez ma is francia Konyha DUI0R0H állandóraktára ifi. HEGEDŰS műbútorasztalosnál Somogyi-utca, 15 WiiiiiH*iiiuiiiiiuitiiiutni»iii»iLniii»imiiiiiiutiumiiij háborús cél.) Ez a követelés azonban Lloyd George ellenállásán megbukott. Foch és Weygand ezután is a legkíméletlenebb meg­torlást követeltek Németországgal szemben. Mindketten heves ellenzői voltak Briaad kiegyezési politikájának, amely később a locarnoi paktumhoz vezetett, Varsó . 1920-ban kapott megbízási legnagyobb és legzseniálisabban megoldott katonai vállalko­zására. A szovjetorosz csapatok három oldal­ról betörtek Lengyelországba és ugy látszott, bogy isinél ütött a »finis Poloniae«, a lengye­lek végnapja. Csehszlovákia ellenállásán meg­buktak Palcologue volt moszkvai frau­eia nagyköveinek a magyar kormánnyal foly­tatott tárgyalásai, amely során francia részről területi revíziót ajánlottak föl Magyarország­nak (a visszatért Felvidéket, Aradot, Temes­várt, Nagyváradot, Szatmári stb.), ba a szo­rongatott lengyelek segítségére siet, A félté­keny csehek czl a l'rancia-niagyar-Iengyel együttműködést megakadályozták es igy a franciák csapatok helyett egyedül Weygand tábornokot küldték ki Varsóba vezérkarával. Atinl a bekövetkezett események bebizonyí­tották, Weygand fölért egy hadse­reggel. Pi 1 s u d s k i fölajánlotta neki a lengyel hadsereg akliv vezetését, de Weygand, aki nagy katona, dc a világ legszerényebb embere, ezt visszautasította, mert nem akarta a lengyelek nemzett érzékenységét megsérteni és megelégedett a Pilsudski mellett betöltött katonai tanácsadó szerepével. Az egész világ tudja, hogy az 1920 augusztusi »varsói cso­da*, amikor a betört orosz hadsereget ugy megverték, hogy nz eszeveszetten meneküli a batáron túlra, Weygand érdeme. Ekkor talál­kozott Weygand másodszor az oroszokkal. Amikor a német-Iengvel háború már a le­vegőben lógott, szó volt arról, hogy Weygand megismétli varsói misszióját, azonban Rydz­Sniigly marsall, ugdvariasán, de határozot­tan visszautasította. * . , • * Közclkelet cs Kaukázus ,.. Egy ideig a rajnai francia megszálló Had­sereg parancsnoka volt Weygand. de 1923-ban ismét kényes feladatot bizoit rá Franciaország. DÉLMAGYARORSZÁG - E SZERDA, llttO. M a j tt S 22. 3 A békeszerződés francia mandálunms terület­nek nyilvánította Szíriát. Ezt az ott lakó drúz törzsek nem akarták tudomásul venni és vé­res lázadásban törlek ki. Ennek leverésére és Szíria pacifikálására Weygand l küldték ki. Megbízói tudták, liogy Weygand nemcsak erőskezű katona, de kitűnő diplomata is. Föl­adata nem az volt, liogy véibefojlsa a láza­dást, ami elvégre könnyüfzerrel ment volnu, hanem liogy a lázadókat meguverje Francia­ország barátainak. Tizennyolc hónapot idő­zött Weygand Szíriában és cz idő alatt vára­kozáson (ölül teljesítette föladatát. Az egykori zendülő nemcsak a zendiilést csillapította le békés eszközökkel, hanem ö gyökereztette meg tulajdonképpen a francia hatalmat Szíriában. Amikor a szíriai fővárosból, Reycnlhbnl távo­zott. a különféle fajokból, felekezetekből' álló szíriai lakosság igaz barátjának távozását si­ratta benne. Odahaza Franciaországban ismét fontos megbízatást kapott. A legfelső katonai oktatás irányításával bízták meg. Egészen uj szellem­mel töltötte meg ekkor a francia hadsereget, az önálló kezdeményezés, a személves felelős­ség és vállalkozási kedv offenziv seellemév I, A mai francia hadsereg törzstisztikara úgy­szólván teljesen az ő nevelése. 1930-ban vezérkari főnök, 1931-ben a leg­főbb haditanács alelnöke és nz marad, mig 08 éves korhalárt be nem töltölte. Utóda Ga ­melin tábornok lett, a francia Hadsereg volt geueralissimusa. Szerénységérc jellemző, hogy 1929-ben Foch marsall halála után meg akarták hivní a francia Akadémiába, a negyven halhatatlan közé. Weygand a meghívást visszautasította, Hogv Helyette a nála 10 évvel idősebb Pé­tain marsallt. Verdim Hős védőjét. Frnnrin­ország jelenlegi helyettes miniszterelnöké' vá­laszthassák meg a halhatatlanok közé. Wey­gand azóta mégis fölhúzta az Akadémia zö:d frakkiát, mert 1032-ben '.Toffrc Halála után őt választották" meg az Akadémia lagiául. A" háború kitörése után ismét egykori ál­lomáshelyén, Bcyruthbnn ütötte föl főHa'di­száÜásál Weygand tábornok". Vasárnap óta az egész francia hadsereg főparancsnoka és ve­zérkari főnöke, akinek kezébe van letéve nemcsak Franciaország, 'de az angol világbi­rodalom sorsa is. Parraci György "ELITE" hölgyfodrász és kozmetika SZALON tklrfon 15-54 munkái elismerlek! Ragyogó frizurák, speciális hajfestés, tartós onttalálás garanciával Szolid árak széchenyi-TÉR 2 J Előtérbe kerüli az ujszegedi csatornázás ügye flz őszi esős évszak beállta elölt meg lehet és meg kell oldani a fontos problémát (A Dclmagyafország munkáld fsától) Néhány nappal ezelőtt hosszabb1 Cikket írtunk" az ú.i­szejredi árvízről. Részletességgel föltártuk a város közönségre és hatósága előtt, höjry Újsze­ged, a város idegenforgalmi büszkesége, a gyö­nyörű, kertváros részben viz alá került. Külö­nösen a Plllich Kálmán- és Jankovicb-uleák szenvednek a belvízáradástól, amely a lakos­ságnak mérhetetlen károkat okoz. Az xíjszege­di belvízáradást elsősorban a csatornázás hiá­nya okozza. A tavaszi áradás megviselte a hatvanesztendős tiszai, töltést, amely áteresz­tette vizel. Ezenkívül a tanítóképezde és zöld keresztes védőnőintézetből kikerülő napi 30—40.009 liternyi szennyvíz úgynevezett nye« lőkiítba kerül, mert bárom évvel ezelőtt péu2 híjján erre a megoldásra fanyalodott n város hatósága. A tavaszi áradás a nyélokútakat egészen megtöltötte s így a két, intézet kör­nyéke valósággal s/.ennyvíztengerre változott. A cikk Hatása alatt Pálfy József dr. polgár­mester maga is elismerte, hogy a nyclőkútnk elkészítése technikai, tévedés volt. Foglalkozott hz újszeged! lakosság tarthatatlan helys.elé\ el Tukats Sándor dr. főispán is, aki éppen a köz­gyűlést megelőző referáló-ülésen fejezte ki azt a kívánságát, hogy a városnak mielőbb meg kell csinálnia uz tijszegcdi csatornázást. Ezeknek a megbeszéléseknek a hatása alatt. Pálfy József dr. polgármeser megbízást adott vitéz Tóth Béla dr. tisztifőorvosnak, bogy ke­ózítesn el tervezetet az ujszegedi anomáliák megsriiatetésáre. Vitáz Tóth Béla dr. * meg­bízatás után elsősorban a helyszínen tanulnia, nyozta a kérdést. Megállapította, högy a ta­nt tokánző ás zöldkeresztes intézet csatornázá­sát' rövid időn belül meg lehet Csinálni, mi­után a két intézet miniszteriális hatósága : a belügyminisztérium és közoktatásügyi minisz­térium liajluudó az intézetek saját Csatornázá­sának összes költségét vállalni. Ebben az eset­ben a csatornázást a mostani kanaÜKációs be­rendezések fölhasználásá val a gyermek men­hely felé lehet vezetni és n tiszai fürdőzök ér­dekeinek szóin előtt tartásával délen boleert* gedni a folyóba. Ezután nz érdekeli lakosság bevonásával lehet a kanatlzárió további részét megcsinálni. A város hatósága « 'lakosságot értekezletre hívja majd össze és ezen m'*"den­killek reszt kell vállalnia a Csatornázás költ­ségeiből. Ez az összeg tiom lesz magas, meri a csatornázást a lehető legjobb föltételek mel­lett csínáltatja meg a város és a részletek ki­dolgozásánál azon lesz. hogy a lakosság mi­nél kisebb teher vállalásával .jusson a csator­názáshoz, A fisztifőofvos véleménye szerint még a'3 őszi esős idő beállta elöli, meg lehet oldani a& újszegedi csatornázás problémáját r. ezzé1 nagymértékben lehetne elősegíteni Újszeget kertvárosi jellegének igazi íiicglercnité-'t. 10 nap múlva nyílik meg a Xll. Szegedi ipari Vasár

Next

/
Oldalképek
Tartalom