Délmagyarország, 1939. augusztus (15. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-26 / 194. szám

DÍCMAGYARORSZXG „ 1939. augusztus w i mekek" valamennyien tüdőgyengék a silány, nem embernek való táplálkozástól, — A legnagyobb fiam, aki támaszom lehet­ne, 18 éves, de súlyos tüdőbajt kapott, Buda­pesten ápolják, — mondja szinte lotargikusan, fel sem emeli fáradt tekintetét. Kct kisebb gyermeke, aki iskolát végzett, tanonc, a fiú műbútorasztalosnak készül, a leányka pedig niasamódnak. Egy 17 éves leánya a bőrgyó­gyászati klinika konyháján dolgozik. — Ezeknek talán biztos már a jövőjük" — folytatja —, de a kisebbek nevelése nagyon ne­héz. Fájdalmas látni egy anyának, ha gyer­mekei egyre gyengébbek, soványabbak és ahe­lyett, hogy fejlődnének, csak visszamaradnak.. Nem tudom táplálni őket. sehol semmi segít­ség. .Vigasztalni próbáljuk és segítségünkre siet egy másik asszony is: Halász Józsefné, akinek hét élő gyermeke van — bárom meghalt —. a férje városházi altiszt. Csengő hangon emeli fel szavát a szerencsétlen Varga IHésnc mel­lett s elmondja, hogy semmiféle támogatást nem kap, mert nyomorúságos kis otthona olyan ragyogóan tiszta, hogy megtéveszti azokat, akik a nyomort felmérni jönnek ... — A férjem keres JJgyan a vájósnál _ for­dítja a szót magára —, do 18 éyes fejjel a harc­térre ment és ott egy sereg súlyos kórt szer­zett. Már hat ízben operálták, a keresménye az utolsó fillérig elmegy orvosságra, patikára. Egyetlen szobában lakunk kilencen addig, amíg a város ki nem utalt végre számunkra egy kis­lakást — Én mégsem panaszkodom, mert látöm, högy más sokgyermekes anyák még nálam is sokkal rosszabb helyzetben vannak. Csak az a kívánságom, hogy figyejenek fel végro azokra, akiknek sorsa már-már elviselhetetlen koreset munka és támogatás hijján s 8—9 gyermekük­kel együtt az chbalállal küzdenek. A Stefánia - SziüxUíg, teqit, aUot tud Még egy nyőlcgyermckcs anya möndja cl pa­naszait: Aradi Áronné, aki kct kis ikergyerme­két tartja karján. Az ikerlánykák nyolc hóna­posak, a legidősebb fia 18 éves, katona. Férje nem dolgozhat állandóan, mert beteg, ő maga is szív- és gyomorbajos. Nagyon súlyos a hely­zetük, Csak a Stefáuia-Szövctség segít rajluk, amennyiro módjában van. Mert sok a segít­ségre szoruló, rengeteg iuséges család vár ar­ra, h/ogy a fehér kereszt segítsen rajtuk , « , Valamennyien, szinte kórusban mondják; — A szegénység nem szégyen, £sak fáj . ,, Mi tudjuk, mennyire fáj .. , Panaszkodnak a népkonyhára, hogy ehetet­len az étel, amit kapnak, s gyermekeik több­ízben megbetegedtek tőle, úgy, hogy inkább tejet kérnek, vagy száraz kenyeret esznek, mint a népkonyhái eledelt. A másik általános panasz a háziurak ellen szól, kilenc gyermek­kel lakást kapni lehetetlenség. Simák Erzsé­bet fövédőnő, a szerencsétlen anyák jótevő an­gyala elmondja, hogy az egyik sokgyermekes család földbevájt barlanglakásban lakik vala­hol Tápé alatt, mert a városban nem tudtak egy fedélhez jutni. Vasárnap délelőtt 11 órukofi szép ünnep ké­szül a sokgyermekes anyák számára a Rókusi tornacsarnokba a Kitüntetést és pénzjutalmat — 25—50 rengőt — kap "25 sokgyermekes csa­lidanya. Ezt az ünnepet valóban fényessé kell tenni számukra. Nyíljanak meg a szívek és tisztelegjüuk a névtelen hős asszonyok előtti (e-. p.) Tatul préselt Koksz, tatai tofósszén latol guöngusztn, koksz, tllzifa. Elsőrendű minőségben kályha és takaréktűzhely fűtésércminden mennyiséget házhoz szállít: Vértes szénkereskedelmi részvénytársaság üoldoifasszona sugárul 17. szám. Telefon 19-58. JátéU Kerékpárosok* IMmdO kerékpárokat ongodményaa ér­kan résxlatro adom. r.umftiat alkatrészeket Szántó Sándor J, Saaood. -Kii- D. »lot»l Kiss u. 9, bánta, niankós gyerek ment az utcán. A nap öreges barázdákban tört meg arcán: ez az arc nem gyereké volt. Talán igy béna lábbal jött ez a fiu a világra s nyomorultsá­gát nem gyógyította, csak megmutatta a man­kó. Az évek szenvedése benne ült a szemé­ben, rátelepedett az arcvonásaira, öreg volt cz a kisgyerek, olyan öreg, amilyen csak •» mai gyerekek tudnak lenni. Elörtte az uton gömböiyfü kavics feküdt Kis, szürke, alig észrevehető ködarab. Olyan apró, kikerülhetetlen semmiség, mint a vi­lág nagy problémái. Az utcai forgatagban olyan jelentéktelen dudorodás, mint egy re­pülőgépnek a kinai Nagy Fal. A béna gyerek megállt a kavics előtt. Rá­támaszkodott a mankójára és beteg lábával belerúgott a kődarabba. Az továbbgurult, megállt cs továbbra is jelentéktelen kavics maradt. De a gyerek, az örök játszani, rúg­ni, hadonászni akaró nyomorék öreg gyerek a lendülettől elvesztette egyensúlyát. Mankó­ja kirepült a hóna alól, a beteg láb nem bír­ta cl a sovány testet s a fiu végigzuhant az aszfalton. Feje nagyot koppant az úttesten, karjai szétestek, mintha láthatatlan keresztre feszitették volna őket. Merev lába remegve emelkedett néhány centiméterre az ut fölé s mankója, mint leszakadt testrész feküdt nem messze az ájult, mozdulatlan gyerektől, S ez a gyerek, cz a különös arcú ember gro­teszk szimbóluma volt a világ frenczisének... Gyerekek vagyunk. Örcgarcu 'aggastyán­lelkű, béna. gyerekek. Lepni, sem tudunk tá­maszték, mankó nélkül. Minden szó, minden mozdulat, amellyel gyógyítjuk, hitegetjük egymást és önmagunkat, nem enyhíti, csak megmutatja a nyompruitságunkat, a betegsé­günket. Lassan, vagy gyorsan haladunk az örök uton a végtelen végzet: a sir, a halál felé. Kis kavicsok feküsznek előttünk, ki le­het kerülni, rájuk lehet lepni, sőt néha föl lehet cmelcni és zsebretenni őket Emléknek, olcsó kincsnek; olyan szépek, olyan színesek, érdekesek voltak a békés napragyogásban. K's, jelentéktelen ködarabkák, 'alig észreve­hető problémák. Nem bántanak, véletlenül maradtak ott az uton. Talán éppeh egy út­építés szállítókocsijáról estek le és senkit nem bántolt, hogy lehullottak, hiszen a ko- | esi tele van apró kavicsokkal. Nem veszi j észre senki '3 hiányt. Ülne, ülne a kavics az j ut közepén s najnalban, mikor még üres az » ufoa; öreg, dolgozó munkásember rásöpörné I a lapátjára és újra sima lenne az aszfalt. j De mi s-erctünk játszani. Szeretünk ütni, rúgni s minden megérdemelt öregségünk el­lenére bennünk van a gyerek kiszámíthatat­lan türelmetlensége. Alig állunk a lábunkon, de rúgni akarunk. Alig látunk — szemünket nem a n.ip, hanem a tüz gyengítette meg —, de mindent észre akarunk venni s mindent nagyobbnak iáiunk, mint a dolgok valósága. S a nap problémákba, ezekbe a kis krvi­rsokba belerúgunk. Hadd guruljon, hadd üsse meg más benne a bokáját, hadd repüljön ne­ki a kő egy kirakatnak, hadd találjon cl egy másik embert, hisz az is nyomorék. S s já­ték mégbÍFent bennünket, elvesztjük az egyensulyV iMbukuhk. KcJünk széttárni mintha keresztre feszitettek volna, mozdulat­lan arcunk az égre fordul; soha nem néztük, mert kavicsokat lestünk az uton. Saját fáj­dalmunkat nem érezzük többé, hisz ájultak vagvunk. A lélek bennünk van. de értelmet­len*!. Zühanunk esünk valami feneketlen szakadék ismeretlen sötétjébe; valahol mé­lyen véresre, halottra zúzódott szél a lel­künk koponyája, S fekszünk az uton. Bénábban, mint ami­lyen bénák eddig voltunk: tehetetlenné tett a szédülés, — nyomorultabban, mint amilyenek eddig voltunk; vakká telt az ájulás, most már semmit nem látunk, se napot, se szint, sc moz­gást se életet . . . * A gyerek előtt kocsi állt meg. Sielős dol­ga volt a kocsisnak; muukábu ment, hogy pénzt, kenyeret vigyen haza. Dolgozó, dolgoz­ni akaró ember volt s éles hangon kiáltott a járókelőkre: — Vigyék már el, sietni kell, dolgom van... A gyerek, a szerencsétlen, jálckoskedvű gyerek útjában állt a dolgozóknak. Az élet tempója nem ismer könyörületet, a munka tempója az életet akarja ismerni. Nem áll meg, mert nem is állhat meg a játék előtt. A munka győz, s aki játszik, az elájul és néha keresztülmegy rajta, vagy elviszi egy szekér . . . (májon.) Gumiharisnya • l: • 227 fájós, dagadt és viszeres lábakra készen és mérték után hoflb Klauzál tér 3 sz. Győgyhaskötők, sérvkötők, suspenzorok raktára. Ötévi fegyházra Keltek a gyilkos nagyanyát és a ielhulto anyát (A Délmagyarország munkatársától.) Med­gyesi Erzsébet és özv. M e d g y e s i József­né csanádapácai lakosok voltak annak a bűn­pernek vádlottjai, amelyben pénteken hozott ítéletet a szegcdi ítélőtábla Curry-lanácsa. Medgyesi Erzsébet január 12-én fiúgyermek­nek adott életet. Az újszülöttet özv. Medgyesi Józsefné leánya felbujtására meggyilkolta. A napszámosasszony a kisgyermeket először megfojtotta, majd amikor már nem volt benne elet, a kemencében elégelte. A vad ke­gyetlenséggel végrehajtott gyilkosság ulán özv. Medgyesi Józsctné leánya segítségével elásta a holttest maradványait. A gyilkosságot a szomszédok fedezlek fel és jelentették a csendőrségnek. A leányanya és anyja a csendőrség clotl beismerő vallomást telt.' Mcdgyesiné és Medgyesi Erzsébet bűn­ügyében elsőtökön a törvényszék ítélkezett. Medgyesi Erzsébet mint felbujtót 6 évi, Med­gyesi Józsefnél mint tettest 5 évi fegyházra ítélte. A tábla a pénteken megtartott tárgyaláson 6 cvről 5 cvre mérsékelte Medgyesi Erzsébet büntetését, özv. Medgyesi Józsefné büntetését helybenhagyta. A tábla ítélete még nem jog­erős. Fajdalomtól megtört ' szívvel jelent­jük. hogy forrón szeretett apánk, nagy­apánk, Schönfeld Miksa 85 éves korában f. hó 15-én elhunyt. Te­metése vasárnap délelőtt 10 órakor lesz az izraelita cinteremből. Nemes Miksáné szül. Schönfeld Rózsi Szeged, Kelemen Sándorné szül. Schön­feld Mária Románia, dr. Székely Meny­hértne szül. Schönfeld Bella Románia, Vermes Mihályné szül. Schönfeld Gizella Orosháza, gyermekei, vejei, unokái, déd­unokája és nagyszámú rokonság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom