Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-25 / 19. szám
4 OELMAnyAKORSZAG Kedd, 1938. 'anuár 25. „Csak a valódi helyzet nem ismerői állíthatják, hogy a diktaturás törekvések győztek a világ túlnyomó részében" Sós Endre előadása — „A skandináv Államokban. Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és Angliában intakt az emberi jogok teljességét tiszteletben tartó demokrácia" (A Délmagyarország munkatársától.) Hétión este Sós Endre, a kiváló publicista előadást tartott a szegedi izraelita hitközség kulturbizottságának meghívására a zsidó hitközség disztermeben. A kulturestet dr. S'iiger István, a kulturbizottság elnöke nyitotta meg, majd Sós Endre fejtegetéseinek elején foglalkozott a zsidóság helyzetével és megvilágította. hogvan él a zsidóság az egves államokban kialakuló „viharzóna" közepette. — Miként egykor Angliában, majd Spanyolországban — ugy most Közép- és Keleteürópában alakult ki az a „viharzóna", amelyet főképen az antiszemitizmus iellemez — mondotta. Az antiszemita törekvések nyomán azonban megindult egyéb téren is a reakció terjeszkedése és a togegyenlőség elkobzása. Sorra vette ezután a Harmadik Birodalom. Lengyelország, Románia intézkedéseit, majd rámutatott arra, hogv a Duna völgyére ráboruló náciárnvék miiven hatást gyakorolt Ausztriára és Magyarországra. A Harmadik Birodalom propaganda in. nemzetközi méreteket ölt. a skandináv államokban. Hollandiában. Belgiumban. Franciaországban és Angliában azonban intakt sz emberi jogok teljességét tiszteletben tartó demokrácia s ezekben az országokban megbuktak nz antiszemita törekvések. Sir Oswald MosLv angliai antiszemita magánhadseregét a Public Order Bili megszavazása után a kormánv feloszlatta és a „vezér" ma poiácaszerü ielenség nz angol szigeten. Franciaországban mindahárom diktátnvHölt: Chiappe, de la Bocouc és Dorint megbukott. Belgiumban a komolv emberek mosolyognak a sok botrányt okozó Degrclle-en. — Csak a valódi helvzet rem ismerői álbtTiatiák tehát — folytatta —, hogv a diktaturás és antiszemita törekvések gvöztek a világ túlnyomó részében. Erről azonban szó sincs. Az antiszemitizmus csak Közép- és Keleteurópában ért el eredménveket. Máshol egyáltalán nem, Furóna jelentős része bü maradt azokhoz. a jogokhoz, amellyel a nagy francia forradalom a'ándékozta meg az emberiséget. — A magvar zsidóság ugvan jogilag egyenrangú ténvezője az ország lakosságának — folytatta ozután Sós Endre —. de a társadalmi numerus olaususok szinte lehetetlenné teszik gazdasági érvényesülését. 20 000 gazdag, vagy iómódu zsidó melleit legalább 410 000 zsidó kisnolcár. nroletár található. A zs'dóság tömegei tönk szélére iutottnk és a zsidók jólétéről szóló szélsőjobboldali cikkek a mesék világába utolpndók. Mig 1920-ban 485.000 zsidó volt hazánkban, ma csupán 435 000 található. Az elm>'H hat évben 11.000-rcl csökkent a magvar zsidóság szárra. Ezután arról beszélt, hogv az ország zsidóságának sorvadásáhnn a szegedi Zsidóság vezet. . önmagát ítéli halálra az a felekezet — mondotta —. amelv ewkedvüen szemléli lélek számbeli sorvadását.'* Sós Endre végül az Izgató röpiratok" ügyét tette szóvá és megfelelő ellenpropagandaI sürgetett A több, mint egvórás előadásért Varg a Mihály mondott köszönetet az előadónak". —OOO-~ Maqyar sikerek az asztali fennisz-világ~ bajnokságon London, január 24. Az asztali tenniszvilágbajnoki versenyek hétfői megnyitó napján a férfi csapatversenyben Magyarország 5:0 arányban győzött Belgium ellen, majd 5:1 arányban verte Jugoszláviát. A magyar hölgyek csapata 3:1-re pvőzött USA ellen és 3:0-ra vesztett Walessel szemben. A harisnyájába rejtve csempészte ki az árut az üzletből 3 hónapra ítélték a tolvaj alkalmazottat (A Délmagyarország munkatársától). Néhány héttel ezelőtt a rendőrség elfogta Klein Lajos 25 esztendős kereskedősegédet, aki a Párisi Nagy Áruházban állott alkalmazásban hosszabb időn keresztül. Az áruház igazgatósága feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki sorozatos lopásokat követett el az üzemben. A nyomozás megállapította, hogy a tettes Klein Lajos, aki két hónapon keresztül űzte a lopásokat és minden alkalommal a harisnyájába rejtve vitte ki az üzletből a lopott holmikat. Elfogatásakor mindent beismert. Klein Lajost hétfőn vonta felelősségre a szegedi törvényszéken dr. Molnár István törvényszéki biró. A megtévedt kereskedősegéd elmondotta, hogy nősülni készült cs mivel jövedelme kevés volt, így akarta, lopás révén, a legszükségesebb cikkeket megszerezni háztartása számára. Elmondotta, hogy cérnát, sálat, sapkát, evőeszközt, szappant, diótőrőt, borotvapengét, törülközőt és hasonló cikkeket vitt el és ezeket menyasszonyának, Magyar Anna varrónőnek és háziasszonyának, Horváth Jánosnénak ajándékozta, de azok nem tudták, hogy ő a holmikat milyen utonmódon szerzi meg. A bíróság kihallgatta a menyasszonyt, a háziasszonyt is, akik eliismerték ugyan, hogy kaptak egyes tárgyakat Kleintól, de azt vallották, hogy nem tudtak azok lopott voltáról. A bíróság több tanút hallgatott ki, majd -'leletei hozott, amelyben Klein Lajost bűnösnek mondotta folytatólagosan elkövetett lopás vétségében és ezért három hónapi fogházra ítélte, Magyar Anna és Horváthné tulajdonelleni kihágás cimén 50—50 pengő pénzbüntetést kapott. Az Ítélet nem jogerős. Endre László alisnán nyugdíjba akarja küldeni az ulpesti polgármestert Budapest, január 24. Dr. Semsey Aladár, Újpest polgármestere Pest vármegye alispánjától leiratot kapott, amelyben ez állott: ,,Ujpcst városnál hat olyan tisztviselő van, akik nemcsak szolgálati idejüket kitöltötték, ha. nem 65. életévüket is betöltötték. Felhívom a polgármester urat, hogy a mellékelt kimutatásban foglallak nyugdíjazási ügyét nyolc nap alatt i>i_ gye a képviselőtestület elé és a képviselőtestület minden tisztviselőre vonatkozólag külön hozzon határozatot. A hozott határozatokat a jogorvos, lati határidő letelte előtt hozzám nyomban terjessze fel. Vitéz dr. Endre László alispán." Az alispáni leirathoz mellékelt jegyzéken a következők voltak felsorolva a nyugdíjazandó tisztviselők közül: Semsey Aladár polgármester, Hoffer Mihály városi műszaki tanácsos, Fadgyas Gyula kórházi igazgató-főorvos, Erkel Sándor nyilvántartó, Erkel Ferenc unokája és két al»rszt, A leirat Újpest közéletében nagy zavart keltett annál is inkább, mert a polgármester gyors nyugdíjazása Újpesten fontos és nagrfósszegü városi közmunkákban jelent elháríthatatlan akadályt. Scinsey polgármester az ügyben a kővetkező nyilatkozatot tette: 1919 október elsején kerültem Újpestre, mint törvényhatósági biztos. Biztosi munkámat három esztendeig végeztem és az eredmény az lett, hogy engem, a felülről ideküldőtt ellenőrt egyhangúlag polgármesterré választottak. Birtokomban van a belügyminiszter ur határozata, amely Várady Zsigmond újpesti tanácsnoknak a szolgálatban való visszatartásáról többek között a következőket mondja: ,,Nem áll fenn olyan egyenes korlátozó rendelkezés, amely a kiszolgált önkormányzati tisztviselő visszatartásához felsőbb hatóság engedélyét kötné ki" Ebből a határozatból tehát önként következik, hogy nyugdíjazásom dolgában kizárólag a képviselőtestület hivatott dönteni. Revolveres tragédia Gvula, január 24. Nagy János 31 éves ujkigyósi földműves hétfőn reggel átment K ó n y a Béla 20 éves földműveshez, aki bermafia. Ketten tartózkodtak a házban. Nagy János pisztolyából mellbelőtte Kónya Bélát, aki véresen esett össze. Nagv ezután hazament laká* sára és főbelőtte magát. A tragédiát később fedezték fel és mindkettőt kórházba szállították. Kónya Béla állapota reménvtelen. Nagy János könnyebben sebesült meg. A rejtélyes ügyben a nyomozás folyik. Asc idö A Meteorologíai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslót: Élénkebb északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen cső, a nappali hőmérséklet keleten emelkedik, nyugaton alig változik. Az uj esztendő leghatalmasabb 8 egyben legolcsóbb könyve: Ruszhobánijol Elemér NÍOIS ÉLEK elmü 528 oldalas regénye. A kitűnő fiatal iró eleven erővel idézi fel ebben a monumemtá' regényben az ország megszállásának szomorúságait, bőven s hitelesen beszél az Erdélyért viaskodó székely hadosztályról és ritka izgalmas képét adja az Idegenlégió legemlékezetesebb hónapjainak az Abd-el-Krim-felkclés élményszerű leírásában. Remek fejezeteket ir Afrikáról. Era: egész vászonkötésben P 4.80. Megtekinthető és kapható a Bélmagyarország kiadóhivatalában. Szenzációs kónpaidonsáaoh '•R' * é r k e t e k Deimagyorország hölcsönkönyvf árába /