Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1937-09-04 / 202. szám
DELMAGYARORSZA Szombat, 1937. szept. 4. Politikai napilap XIII. évfolyam 202. sz. Segitség! Milyen kár, hogy M i k s z á t h' Kálmán, a „nagy palóc" már nem cl. Ha élne, most egész biztosan megírná a „Legújabb Zrinyiász"-t, mint ahogyan a maga idejében az „Uj Zrinyiász"-t irta meg. Ebben a félig tréfás, félig komoly, de igaz művészettel megírt könyvében a Szigeti Veszed el em bősét támasztotta föl, az öreg Zrínyi Miklóst, most biztosan a szigetvári hős tollforgató dédunokájába lehelne irásmüvészetével uj lelkét, ama másik Zrínyi Miklósba, akinek történelmi szerepe, figurája talán a maga korában sem volt maibb, mint most. Maszlag és áfium bódulatában élünk ma is és nem latjuk, nem tudjuk,- nem akarjuk látni, hogy mi történik velünk, körülöttünk Pedig a tünetek világosak és élesek, — a percemberkék dáridója egyre élesebben hangosodik és egyre bántóbban provokálja a jóhiszemű magyar közvéleményt, amely még mirtdég nem ocsúdott föl r> világháboTU-szülte kábulatából és még mindig hinni akar a legképtelenebb mesékben. Ha Zrínyi Miklós, nem a szigetvári, hanem a csáktornyai hős, valamilyen csuda folytán föltámadna és körülnézne a mai magyar világban, bizonyára nem tétovázna sokat, hanem megírná újra véres vádiratát a németség világpolitikája ellen, amely már akkor is gyarmatának tekintette Magyarországot és lassankint, a józanok, a látók szemében töröknél végzelesebb veszedelemmé nőtt. Me g á 11 az ember esze, ba körültekint a mai magyar zűrzavarban, az elvek, a célok, a jelszavak és a ielek zűrzavarában. Ebben a káoszban a felismerhetetlenségig eltorzul minden igaz mneynr cél, eltorzulnak benne az évszázados fájdalmak, a hagyományok és hazugságok — hogy Cbesterton könyveimét idézzük — csak egy valami rajzolódik ki egyre határozottabb szinc kkel és vonásokkal: a nagy német cél. A német célok megszervezett szavalókorusává lesz lassankint maradék-Magyarország és a Stuttgartban, Münchenben. Hamburgban, Berlinben dirigáló szervezők már annyira biztosak a dolgukban, hogy a Magyarország felé irányított és szellemi dugáruk csomagolásának színére sem ügyelnek. Megáll az ember esze, ba meghallja, hogv k í k hirdetik és milyen névvel hirdetik az uj magyar pogányságot, bogy k i k állnak minden olvan mozgalom élén, amely az összevissza görbitett keresztek jegyében hirdet ..uj honfoglalást," kik a Vezérek és a vezér jelölték. Szabó Dezsőt, Az elsodort falu és a Segítség! szerzőjét nagyon lemosolyogták. amikor belekiáltotta a kurzuslárma zsivajába a germán-veszedelmet, amikor a m'aga fanatikus, szinte erőszakos stílusában és a maga döbbenetesen egyéni hangján ébresztőt fűit. Pedig azokban az években még ügyeltek a külszinre, még fontos volt, bogy az igazi célokat minél szélesebb nemzetiszínű pántlikával tekerjék körül. Akkor még legalább féstékszagü magyar neveket viseltek a germán háború idetslt előőrsei, akik céltudatosan fecskendeznék a földretiport magyarság vérébe a fajvédelem, a turánizmus, az ébredés bomlasztó szérumát. Ma már nem kell a magyar név sem, ma nyugodtan papolnak ui pogányságról, lóáldozatról, nyereg alatt puhitott (gleichsaltolt) közvéleményről olyan urak, akik nem is tagadják, hogy nevük, szivük, vérük szerint a Deutsches Volk tagjai és akik a nehéz magyar nyelvet is minden valószínűség szerint valamelyik kampóskeresztes sgitátoriskolában tanulták meg, a Harmadik Birodalom propagandaszervezetének utmutatása szerint. Érzi az egész világ, hogy kc't nagy nép készül a világtörténelem legszörnyűbb öszszecsapására: a germán és a szláv. Aki nem bódul el a jelvények és a jelszavak zűrzavarában, az jól tudja azt is, hogy mi a különbség a horogkereszt és a szovjetcsillag között, bogy a horogkereszt éppen ugy nem jelent világnézetet, mint ahogyan Sztálin ötágú csillaga sem jelent azt. A horogkereszt a nagy germán cél jelvénye, a szovjetcsillag pedig a szluv cclé Ez a két jelvény készül egymás ellen a döntő háborúra, sokkal szörnyűbbre, sokkal végzetesebbre, mint amilyen a ke r e s z t és a félhold évszázados harca volt. A mi tragédiánk, magyaroké, bogv most is hadszíntér, most is ütközőpont leszünk. A nyíltan dolgozó germán agitátorok éppen ugy a készülő uj háború láthatatlan lövészárkait ássák a magyar földön, a magyar nép lelkében, mint ahogyan a föld alatt dolgozó pánszláv, vagy szovjet-agitátorok. Vigyázni kéne rájuk, nagyon, mert egyikük sem c i v i 1, fölesküdött katona valamennyi. Az egyik a horogkeresztes germán zászlóra esküdött föl, a másik a szovjetcsillagos szláv zászlóra. Politikai jelszavakkal agitálnak ugyan, de a céljuk nem a civil politika célja, hanem — hadicél. A céljuk, bogy minél nagyobb zűrzavar legyen ebben az országban, hogy minél jobban összekuszálódjanak a fogalmak, hogy minél jobban elterelődjék a figyelem a lényegről, mert hiszen az általános zűrzavarban nagyon könnyű lesz mpgásni a látható lövészárkokat js. Ha megtörténik a nagy összecsapás és itt történik meg, ezen a földdarabon, akkor már a magyarság szempontjából ugyan mindegy lesz, bogy melyik győz; a horogkereszt-e, vagy a szovjetcsillag? Germán jobbágy lesz-e a magyar, vagy szlávrobotos? „itt valahol, • ott valahol.'.? n é g y-ö t magyar összehajol.:." és dermedten érzi, hogy — „ideje mar Rákócziért menni..." vagy talán Fráter Györgyért..: Földközi-tengeri konferenciát hívnak össze a tengeri kalózok ellen Az *ngoI torpedórombolók elindultok a tornádók megfékezésére — A spanyol polgárháború legnagyobb csalója dul az aragonfal fronton London, szeptember 3. Angliát még mindig nagy izgalomban tartják a Földközi-tengerén elkövetett tengeralattjáró-támadások. A lapok egyöntetűen megállapítják, hogy helyesen [árt el a minisztertanács, amikor büntető hadjárat megindítását határozta el a tengeren kalózkodó búvárba jók ellen. A sajtó rámutat arra, hogy rövid idő alatt több. mint ötven haiót támadtak meg az ismeretlen kalózok. A körvéleményt főleg a „Havock'* hadihajó ellen intézett sikertelen támadás háborította fel. A szürkére festeti tengeralattjáró legénysége civilruhát viselt. Az angol lanok ugv- Indiák. hogv az angol torpedórombolók, amelyekkel a Földközi-tenger nyugati részében a tegnapi minisztertanács eved ménveképen meg fogják erősíteni az angol flottát, irgalmatlan hajtóvadászatot índitanak a támadók elten és viz alatí robbanó gránátokkal fognak tüzelni a támadókra. A lapok szerint a minisztertanács azt is elhatározta. bogv a Népszövetség szeptemberi ülésszakával párhuzamosan Földközi-tengeri konferenciára bivia meg a fontosnbb narti hatalmakat: Franciaországot, Olaszországot, Jugoszláviát, Albániát, Egyiptomot és a valenciai kormányt. A terv nagy megelégedést keltett Parisban, a római közvéífeniénv viszont felháborodva reagál a gyanúsításokra. A Földközi-tengeri értekezlet London, szeptembeár 3. A Star szerint Páris és London között megbeszélések folynak a Franciaország által javasolt Földközi-tengeri értekezletről. Az angol kormány ugv értesült, hogy a Földközi-tengeri hatalmak kifejezés nem terjed ki a Szovjetre. A Reuter Iroda szerint az első legfontosabb kérdés az értekezlet helye. .Ha Genfet választják, az azt jelenti, hogy Olaszország részvételét az abesszíniai olasz bódítás elismerésével kell megvásárolni, A Reuter Iroda értesülése szerint az angol kormáuv nagy fontosságú javaslatokat terjeszt elő. amelvek közelebbi természetét még nem ismerik. Anooi torpedórombolók elindultak a joanyol vizekre London, szeptember 3. A tengernagyi hivatal jelenti: A 11. torpedóromboló osztály, amely I toroodwrombolóból áll. parancsot kapóit, hogy