Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-15 / 186. szám

2 DiECMA GYÁR ORSZÁG Vasárnap, 1937. augusztus T5. bombákat dobtak le a francia engedményes területre. A bombázás alkalmával 200 ember meghalt. Egy francia rendőr is van az áldozatok között. A Grand Mond nevü ucca keerszlcződcsc rettenetes látványt nyújt. Az uccákat széttépett holttestek tömegei borítják. A falakat vörösre festi a kiömlött vér önkéntesek segítenek az ápolö személyzetnek a sebesültek hekölözéséné]. A légi bombázás a Csnneitő! északra fekvő negyedben folytatódik. Két japán repülőgép bombázta llong-Jau repülőterét. Nanking Boád bombázásának hétszáz ember esett áldozatul. Köztük van két amerikai, Povlnnzon hittérítő és leánya. Az ágvulövedékek. amcnnvirc eddig meg leheteti állapítani, a külső telepek területén lakók között egy amerikai asszonyt, 3 amerikai férfit, egy angol nőt és még három külföldit öllek meg. A sebesült külföldiek számát nem tudják. A francia engedményes területen levő Grand Monde u(kereszteződésénél történt bombázásnál a halottak száma 435, a sebesülteké 828. Angol és francia tiltakozás London, augusztus 14. Az angol, frantia és amerikai kormánv képviselői ma a nankingi kormánynál tiltakoztak a sanghaii nemzetközi engedményes terület bombázása miatt. Döntő minisztertanács Tokióban Tokió, augusztus 14. A kormány ma éjjel 1 érakor tanácskozásra ült össze, valószínűleg igen sulvos döntések meghozatala áll küszöbön. Harisnyákban legjofi!) a GFB. fegszefeb a GFB, lonfllncnh 9 rSCB U' minőségek, Ui szinek, icyuilfduu a tért I O • « minden párért szavatosság Gyári lerahaf Pollák Testvéreknél Nyolcvanhétmillió pengővel haladták meg ai állami bevételek a kiadásokat Miniszteri lefentes az államigazgatás pénzilggl gazdálkodásáról Budapest, augusztus 14. Magyarország pénzügyi nelyzetére vonatkozó 1937. évi juniusi pénzügyinitniszteri közlések szerint juniusban az állami közigazgatás kiadása 82 millió pengő, bevétele 85.2 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás bevételei 3.2 m'Uió pengővel haladták meg a Átadásokat. A teljes 1936—937. költségvetési évben az állami közigazgatás összes kiadása 871.6 miilHíilfltfalfl modellkalapII ü I g f C 81 . |alm megérkeztek »ELLY« kalapszalon Átalakítások modellek után Klauzál-tér 3. lió pengő volt, a bevételek 82.7 millió pengővel haladlók meg a kiadásokat. Az összes állami üzentek juniusi kiadásai együttvéve 54.6 millió pengőt, bevételei 38.8 millió pengőt tettek ki, vagyis az üzemeknél együttvéve 15.8 millió pengő kiadási többtet jelentkezett. Az egész 1936—937. költségvetési évben az öszszes állami üzemek kiadásai együttvéve 482.2 millió pengőt, bevételei 426.5 millió pengőt tettek ki, vagyis az állami üzemek kezelése a költségvetési évben 55.7 millió pengő hiányt mutut. A forgalom az előző évvel szemben juniusban a postánál és az államvasutaknál emelkedést mutat. /SSZOtUfQtyf Ha korszerű függönytakar is Mm kíván sokat koCteni Keressefe£ vfluskátfc káziuvuakaSoEtot Kárász ucca 3. Ujabb hajó-afférak a spanyol vizeken Gibraltár, augusztus 14. A spanyol vizeken Ismét elsüllyesztettek egy, a nemzetközi bizottság ellenőrzése alatt álló hajót. A jelentések szerint Barcelona magasságában egg repülőgép megtámadta az »Edith« dán hajót és több bombával elsüllyesztette. A legénységet és a megfigyelőt sikerült megmenteni. De támadás érte a franciáit Pararné nevü gőzösét is, amely Marseilleből Tunisz felé igyekezett. A francia hajót egy tengeralattjáró támadta meg és mintegy 900 méterről torpedót lőtt ki rá. A torpedő szerencsére nem talált; 150 méterre a hajótól robbant fel. A hajóról nyomban SOS jeleket adtak le. A tengeralattjáró nem lőtt többé a hajóra. Madridi jelentés szerint a köztársasági csapatok folytatták elönyornulásukat és elérték a brunetei temetőt. Itt húzódnak a felkelők megerősített állásai. Svájci órát, karórát aranyat, ezüstöt, brilliáns és gyémánt ékszert, evőeszközt és nászajándékot A LEGOLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT Tóth órásnál, Szegedi, Kárász-u. 13. Tőrt arany él axűil baváltéi. Eliimart jó ék»a,Ja«itimD)ialy. Két besztercebányai Irta TÖRÖK SÁNDOR Ülök a vendéglőben s mig az étlapot tanulmányozom, érzem, hogy a pincér nagyon néz. Felpillantok. Nem kellemetlenül néz, sőt inkább nagy jóindulattal s ugy, mintha kérdezne is. nem is. Pillantásomra zavartan mozdul, megigazítja a kést, villát, mégegyszer végigsöpör szalvétájával az asztalon. Nem is pincér módra, inkább kedveskedve, házigazdai tüsténkedéssel. S, hogy látja tanácstalan vagyok, azt mondja: — Eszterházy rostélyost tessék — ősszecsrppenti két ujját. — Prima, mondhatom, prima. — Jó, hozzon Eszetrházy rostélyost. Térül-fordul s mér hozza is. Kedvesen Hozza. 8zzal az ismerős mosollyal s a sót az orrom elé tolja. Elmegy. Más dolga is van. De folyton itt kujtorog körülöttem. Néha meg is áll, odébb a tükör előtt, majd ismét a fogasnál és néz. Egyszerkétszer oda is ugrik, bort tőit, vizet tölt figyelmesen, vagy valamit megigazgat az asztalon. Kivételez. 1 Mikor már a tésztát ls megettem s rá akarok gyújtani, elvetve magam a széken, ugrik a gyufával. A gyufát feltűnően sokáig oltogatja és végül is azt mondja. — Bocsánat . . . uraságod nem besztercebányai? — Nem. — Nem? — s hitetlenkedve néz rám oldalvást, mintha tréfálnék vele. — Nem, igazán mondom. — Érdekes. — Hasonlítok valakihez? — Igen. Nagyon — s kedvtelve és jóízűen nézeget. majd tétován azt mondja — én besztercebányai vagyok. — Igen? — hát mit mondjak erre, amúgy ls gondoltam. — Szép kis város lehet. — Nna — azt mondia — nem olyan kicsi. Nagyon nevezetes város kérem. Bányaváros. Ott bányakapitányság van kérem. Ugyan most nem tudom, de volt kérem. Az én apám, a Wünsch gyárban dolgozott. Előmunkás volt kérem — s néz hogy még erre se vagyok besztercebányai? Igen kérem, én ott nőttem fel. Rendre alig vagyunk már néhányan az étteremben s ha el-elmegy, megint visszajön, megtámaszkodik a szomszéd asztalnak és beszél. Besztercebányáról. A Garamról beszél és tutajokról, amelyeket ott látott; megmondja a nevét, Szantner Lajos és erre ismét figyel, hogy nem eszmélek, még mindig? — és elmondja, hogy hogyan tanult meg úszni, elmondja, hogyan kergették meg egyszer a csiszlikok a Szent János soron, beszél a gőzfürészről, a Felsó rétről, hires, nevezetes kirándulásokról a Savanyukuthoz , — Kérem, hogy igy bejött uraságod, első gondolatom az volt, hogy a Palupka Tódor fia tetszik lenni. A Palupkának, a mészárosnak', akinek olt volt üzlete a Bethlen Gábor és Deák Ferenc ucca sarkán . . . néz nagyon — ott, ahol a Bethlen Gábor ucca eltér az állomás felé — biztat a szemivel, hogy ugorjak már ki. — A Podlupkának a fia, a János, aki ügyvédnek tanult. — Hát én vagyok 1 — mondom kis, elmélázó mosollyal. — Én vagyok, tréfáltam! — Áháhá — s valósággal meghizik" a szemem láttára, kigömbölyödik az arca. —' Az én szememet nem lehet megcsalni. Nagyon jó, hahaha, nagyon jó S a Podlupka urnák mesélek én a Savanyukutról, hahaha! Ahahá, jól be tetszett ugratni! mint be tetszett jönni, egy blikkre láttam, hogy besztercebányainak tetszik lenni, csak azt nem tudtam, hova is tegyem uraságodat. Amint le tetszett ülni, na mondom magamban, ez a Podlupka fia, a Podlupka János. . . . ur. Nagyon jó, hehehe, nagyon jó. — Kis csend. — Régen volt — azt mondja — régen volt . . , — Bizony régen volt — mondom magam is mélán s mert most már vannak bizonyos helyrajzi ismereteim, megkockáztatom — mikor kifordultam a sarkon a Bethlen Gábor uccán s mentem lefelé, az állomás felé . . . — Hajjaj . , . meg be a Béla térre és a Kossuth Lajos uton végig. — Hajjaj — statisztálok óvatosan — hajjaj , , , — Hajjaj, — mondja ó, de künnyü neki —< meg ki, az István téren át a Rákóczi útra . . , Nem érzem, hogy becsapnám, elvégre ma neki beszélni kell a szülőföldjéről s még mindig élvezetesebb lehet, egy ilyen „jobb emberrel", mint én, aki tud alkalmazkodni. — És sorra veszi az öreg házakat, kerteket és templomokat mindent, szinte megy, megy az uccákon, fáradtan csosszanó, öreg pincérléptckkel, végigrójja előttem gyermekkorát. — Hál a Horváth' Ildikóra tetszik-e emlékezni? _ Tvüha! Horváth Ildikó . . . Legszebb lány volt a városban. — A városban? — mondom — Hát az egész világont — Ugye, ugye? Az a járás, azok a szemem Megnőhetett már azóta. Rámnyitja a szemét. — Meghalt kérem — súgja— meghalt — Meghalt - . , — súgom vissza, igazán meghatódva — szegényke. — Hát nem tetszett hallani! Újságban is benne volt Az urával, meg a gyerekekkel, meg az aposáékkal ment Parisból, nem tudom már hova és ott, annál a hires vasuti karambolnál, nem tudom már hol. . . . Hajjaj . . ; és legyint a szalvétával s a cipője orrát nézi. Én is a cipőm orrát nézem. S aztán rendre bursuzunk, — kézfogással — két besztercebányai, akiket összehozott a véletlen én kibeszélték magukat, itt az idegenben — és csendcsen elsiratjuk a világszép Horváth Ildikót, aki elszármazott Besztercebányáról s meghalt, egy ismeretlen és távoli francia állomáson, itükagyvat az urát, a gyerekeit — és minket.