Délmagyarország, 1937. június (13. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-24 / 141. szám

Csütörtök, 1957. junius 24. DCCMAG7ARORSZXG 3 Szeptemberben megnyílik Szegeden az ország legnagyobb védőnőképző intézete Johann államtitkár szemléje az ujszegedi Intézményben és a tüdő­beteggondozó intézetben — Ötszázezer pengős költséggel rendezik be az uj intézményt a szerb-bánáti internálusban (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délelőtt Szegedre érkezett dr. Johann Béla bel­ügyi államtitkár, hogy a Szegeden felállítandó állami véáőnöképző intézet ügyében helyszíni szemlét tartson é$ megbeszéléseket folytasson a város, valamint az egyetem képviselőivel. Az ál­lamtitkárt, aki autón jöJDt Szegedre, Tomcsik József, a közegészségügyi intézet igazgatója és dr. Kotsis Iván műegyetemi tanár kisérte el útjára. Dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes meg­bízásából, aki az elmúlt napokban könnyebb mű­téten esett keresztül és még kórházi ápolás alatt áll. a vendégeket dr. Sajó Lajos tiszti főorvos fo­gadta, az egyetem képviseletében dr. Miskolczy Dezső professzor, az orvostudományi kar dékán­ja. Velük, valamint Lőrincz professzorral, a vé­dönőképző intézet jövendőbeli igazgatójával el­sősorban a tanítói internálás mellett lévő Bol­dogasszony-sugárúti üres telekrészt tekintették meg, dc megállapították, hogy ez nem felel meg a követelményeknek, főleg a telek kicsisége miatt. Széli Józsi belügyminiszter elhatározása szerint ugyanis Szegedre kerül az ország legna* gyobb védőnőképző intézete, amelynek százötven növendéke lesz. Eddig két ilyen intézetet állítottak fel, az egyik Budapesten működik 130, a másik Debrecenben 55 növendékkel. Az intézet célja, hogy azzal is to­vábbfejlesszék nz úgynevezett zöldkeresztesi, fa­lusi egészségvédelmi mozgalmat. Az intézetben érettségizett leányokat képeznek ki erre a hiva­tásra. A szegedi intézet felállításának a terve vég­legesnek tekinthető, amit az is bizonyít, hogy (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán déli 1 órakor hirdetett ítéletet a szegedi tör­vényszék Kdcr-tanácsa az átokházi Farkas házaspár gyermekgyilkossági bünperében. Börtön­őrök vezették a tárgyalásra Farkas Józsefet és a feleségét, mindketten sirva, szemeiket Zseb­kendővel törölgetve várták az itélct kihirdetését. Egy óra után vonult bc a tárgyalóterembe a törvényszéki tanács és Bácz tanácselnök kihir­dette a következő ítéletet: Farkas Józsefet gyilkosság bűntettében talál­ja bűnösnek a biróság és ezért 15 évi fegyházra ítélte; Farkas Józsefnénál gondallanságból okx>­zott emberölés vétségét állapította meg és 2 esztendei fogházra ítélte, ebből az elszenvedett vizsgálati fogsággal 3 hónapot és 5 napot kitöltöttnek vett a tör­vényszék. Az itélct indokolásában megállapítja a biró­ság, hogy Farka.s József esetében Betvárosl Mozi Csütörtöki Nássut a hóban A Paramount filmgyár ragyogó vígjátéka. Fősz, I Margarelle Sutavan és Henry Fenda 5,7,91 a szegcdi inlézet szeptemberben már megnyílik, már több jelentkező növendéket fel is vettek, ezek azonban szeptembertől februárig a buda­pesti intézetnek lesznek ideiglenes növendékei, mert az intézet hajléka a legjobb esetben c§ak akkor lesz elfoglalható. Az államtitkár kíséretével együtt a Boldogasz­szony-sugáruti telek megtekintése ulán Újsze­gedre ment át és olt megnézte a szerb-bánáti internátus épületéL Ezt az épületet minden tekintetben megfelelőnek találták és igy végleg eldőlt a kérdés, hogy itt kap hajlékot ez a fontos tanügyi inlézet. Az épü­lettel a belügyminiszter rendelkezik, aki az épü­let jelenlegi lakóinak fel is mondott augusztusra. Augusztusban tehát megkezdhetik az épület át­alakítását. A terv az, hogy a legmodernebb mó­don alakítják át és szerelik fel ezt az intézetet. Körülbelül ötszázezer pengőt ruház be itt az állam. A várostól a belügyminiszter a már ré­gebben megajánlott minimális hozzájáruláson ki­vül az épület körülbelül egyholdas telkének tu­lajdonjogi átengedését kéri, a lelek ugyanis a város tulajdona. A három évfolyamú intézetben a növendékek oktatását a szegedi egyetem tanárai, adjunktusai és magántanárai fogják ellátni. Valószínű, bogy ebbe a munkába bekapcsolják a t'szti orvosokat, a kórházi orvosokat és a magánorvosokat is. Johann államtitkár megnézte még a szegedi tüdőbtteggondoző inlézet uj hajlékát és kijelen­tette, hogy ilyen szép, jól felszerelt intézet nem igen akad az országban. Az államtitkár a kísé­retében érkezett vendégekkel együtt délután hat órakor utazott vissza Budapestre, ahol utja ered­ményéről jielentéist te$z a belügyminiszternek. az előre megfontolt szándékkal el« követett gyilkosság bűntettének elemeit ismerték fel, hosszú időn át sanyargatta gyermekét, a sanyargatás huzamos időn keresztül tartott, ugy, liogv ezalatt alkalma volt a vádlott­nak nyugodtan mérlegelni tettének következmé­nyeit, ami kimeríti az előre megfontoltságot. Su­lyOsbitónak vette a biróság Farkas Józsefnél az cmbcrlelcn, kegyetlen cselekedetet, viszont eny­hítő körülménynek számitott az ítélet kiszabásá­nál, hogy gyermekének kétes származása bizo­nyos leíkiválságot váltolt ki belőle és tettének elkövetésére ez hatással lehetett. Farkas Józsefnénál megállapította a biróság, hogy az asszonyra bénitólag hatott fér­jének terrorisztikus fellépése, de bizonyítottnak" látta nagyfokú gondatlanságát, amelv már a szándékosság határán mozgott. Sú­lyosbító körülményként számította a törvényszék, hogy nem akadályozta meg gyermekének sor­vasztását és halálát, holott ebben a hatóság se­gítségét vehette volna igénybe. Büntetlen előéle­tét en> itő körülményként mérlegelte, r? törvény­szék, valamint azt is, hogv az asszony a családi helyzet miatt követte el tettét. Az ítélet súlyosbításáért dr. Szarvas János ügyész fellebbezést jelentett be. valamint felleb­beztek a védők is, dr. Fekete Béla és dr. Bcich Zoltán Farkas József esetében a minősítés miatt, Farkasné védője pedig felmenlés végett. A vádlottak szintén fellebbezést jelentettek be. — Súlyos az ítélet, — mondotta halkan Farkas József. Amikor ezt elmondotta, leroskaát a vádlottak padjára és görcsösen zokogni kezdett, ugy, hogy az ügyész rászólt: — A gyermekét nem siratta, magát ellenben most siratja . . . — Nem öltem meg a gyereket, — válaszolta Sírástól elcsukló hangon a vádlott. Farkasné szintén s'rva fogadta az Ítéletet és z^ebkerdőjébe temenJ az arcát. — Enyhébb ítéletet kérek, — mondta. Az asszony védője végül azt kérte, hogy he­lyezzék szabadlábra Farkasnét. mert nem kell az asszony szökésétől tartani. Azért is kérte sza­badlábrahelyezését, mert anyai gondozásra sz0" ruló kisgyermeke van az asszonynak. A biróság rövid tanácskozás után ugy határo­zott, hogy nem helyezi sza^adlábra Farkasnét. Az elitéit házaspárt csak nagynehezen leheteit elvezetni a törvényszékről, különösen Farkas zo­kogott görcsösen és csak akkor nyugodott meg valamennyire, amikor megengedték neki, hogy el­búcsúzzon feleségétől. Még ezután is sokáig tar­tott, amig a lépcsőn le lehetett vezetni, hango­san jajgatqtt és többször felkiáltott: — Látsd, feleségem, mi lett velünk! . . . Csak félóra múlva tudták visszakísérni a Gsil­lagbörtönbe a görcsösen zokogó, teljesen össze­omlott embert. Felesége nyugodtabban, csönde­sen sírdogálva követte börtönőrét. a szegedi határban megkezdődött az aratás Szegedi aratókat szerződtettek a Dunántutra (A Délmagyarország munkatársától.) A szeged! határban megindult a lázas munka, a gazdák megtették az utolsó előkészületeket is az aratás­ra, sőt számos helyen már vágják az őszi ár­pát. A buza aratása általánosságban s zombalon kezdődik, ez attól függ, hogy lesz-e addig, eső Az esőzés 1—2 nappal hátráltatná az aratás meg­kezdését. A pár nap előtti nagy eső nem ártott a szege­di határban a kalászosoknak, a kapágnövények­nek, köztük a kukoricának pedig egyenesen jót tett. Most már nem kiván a termés tobb esőt, már c-sak azért sem, hogy minél előbb hozzá le­hessen fogni az aratáshoz. Az cső után jött ujabb kánikulai meleg idő sietteti az aratás általános megkezdését é-s mint a gazdák mondják, biztosí­tani kell egyébként is a már teljesen beérett ga­bonát a megszorulás veszélye elől. Bendes körülmények között egy-két héttel kc'sőbb szokott kezdődni Szegeden az aratás, ta­valyhoz képest tiznapos eltolódás van, annyival hamarább érlelte be a sz°katlan nyárelejei hő­ség a kalászosokat. Az aratási munka megkezdésével javullak a gazdasági munkásviszonyok, olyannyira, hogy a gazdasági munkások kö'zött ezidőszerint nines munkanélküli. A szegedi aratómunkások kivétel nélkül elszerződtek, a legutóbbi héten háromszáz aratási szerződést állítottak ki a városházán és az itteni aratókat még a dunántuli vármegyékbe is elszerződtették. A makói határban teljes erővel folyik az aratás (A Délmagyarország makói szerkcsztőségélől.) A makói határban már javában áll az aratás- Az őszi árpák levágása már be is fejeződött s a buza aratása is teljes erővel folyik. A vélemé­nyek megegyeznek abban, liogy az idei termés minőségre kifogástalan lesz, mennyiségre azon­ban 20—30 százalékkal alatla maraá a tavá\y\­nak. A korai aratás részint abból is folyik, bogy a makói kisgazdák Csaknem általánosan a bán­kuli nemesitett búzavetőmagok közül a koraibb érésű fajokra vetették magukat s ezt termelik. Az alispá n tekintettel az aratás sürgős szükségé­re, felterjesztésben kérte a földművelésügyi mi­nisztert, hogy a junius 27-i, julius i-t és ju­lius li-i vasárnapokra a munkaszünetet függessze fel. Makó polgármestere felhívással fordult a gazdákhoz, hogy' mig az aratási é« behordási Az apai 15 évi fegyházra, az anyát 2 évi fogházra ítélték, mert gyermeküket halálra éheztették Farkas Józsefet szándékos gyilkosság miatt mondotta ki bűnösnek a törvényszék — Feleségének gondatlansága közeliárt a szándékos­sághoz — Drámai jelenetek az itélet kihirdetése után

Next

/
Oldalképek
Tartalom