Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-31 / 258. szám

Szombat, 1930 október 3T. DÉLMAGYARORSZXG A drágaságról és a papriharendeleéről nyilatkozik KéíMy Un na (A Délmagyarország munkatársától.) Általános a panasz a drágaság miatt. Legutóbb a Délmagyarország hivatalos árjegyzésekkel mutatta ki, hogy négy hét alatt a piaci élelmiszereknél több, mint 25 százalékos drágulás következett be, sőt egyes cikkeknél még ennél is több az áremelkedés. A drágaság annál kellemetlenebb, mert a téli hónapok közeledése uj terheket, több kiadást jelent a háztartások számára. Beszéltünk a helyzetről K é t h 1 y Anna országgyűlési képviselővel, aki a következőket mondotta a Délmagyarországnak: — A drágaság relativ fogalom, mert annak a számára nincs drágaság, aki magas jövedelemből él és az árakban most tapasztalható emelkedés, legfeljebb a luxuskiadások beszüntetését, vagy korlátozását jelentheti. A munkások, a hivatalnokok és a kispolgárok számára úgyszólván elviselhetetlen a drágaság, mert ha a borjúhús drágul, nem vásárolhatnak libát, vagy kacsát, azon egyszerű oknál fogva, mert a baromfit sem képes megfizetni. A marhahús a legolcsóbb, a kisembetek eddig is ezt vették, még pedig a harmadrendűi, de most már nagyon sok háztartásban erről is lemondtak. Ugrásszerűen emelkednek a főzelékárak is, a kisember azt látja, hogy megélhetése 25—30 százalékkal megdrágult az lifóbi hetekben, a fizetése pedig maradt a régi— A drágaság ellen már régóta sürgetjük a hatékony kormányintézkedést. Többféle értelemben lehet ezen segíteni, a módot is megjelöltük. Elsősorban fontos volna, ha a fizetéseket és a munkabéreket megfelelő színvonalra emelnék. A közterhek, a fogyasztást terhelő adók mérséklése, illetve eltörlése volna a másik mód. Végül a kiviteli politikánknak olyan átalakítására volna szükség, amely mellett nem a legszükségesebb élelmiszereket viszik ki az országból. ^ — Képtelenségnek tartjuk — folytatta Kéíhly Anna —, hogy olyan termés után, mint az idei volt, a termelő még az előállítási költséget sem keresi meg, a fogyasztó periig nem kap belőle semmit sem. Meg kell keresni, mi az oka annak, hogy a nagyszerű termés ellenére az ország clolgozótömcgének legnagyobb százaléka még jól sem lakhat, nem is beszélve arról, hogy ruhacikkek vásárlására nem is jut pénze és a kullurszükségletének kielégítésére éppenséggel nem is gondolhat. fieged Városi Színház Szombat, vasárnap és hétfőn este Csavargó lány Erdélyi Mihály kacagtató operettje. Kedden este A kék mazuv Lehár örökbecsű operettje. Szerdán és csütörtökön este If j. Horváth Pál Vígjáték bemutató. Délutánt előadások Szombat délután ; AZ 6(1 IMni/OHl 06(11 011/8(1 Pármai ibolya Párma! ibolya n táncoló város Katona é» népi«« elíadis. Vasárnap Kedden Szerdán — A drágításnak szinte klasszikus, példája, ami a szegcdi paprika körül történik. A valóban kitűnő paprikatermés dacára a termelő tele van jogos panasszal; öt pengőn felüli árat fizet a budapesti fogyasztó egy kiló paprikáért, de a termelő ennek semmi hasznát sem látja. Az a megkötöttség, amelyet a paprikarendelet életbeléptetett ennél a cikknél is, sem a termelőnek, sem a fogyasztónak nem használ. Éppen a Déhnagyarországban olvastam, hogy a SzéCSAK egyszer kísérelje meg tejivónkban a_z étkezést és meggyőződik annak kiválóságáról. ízletes konyha, figyelmes kiszolgálás, jól fűtött hygiéníkus terem. Ebéd penzió 1.15 P. Központi Tejcsarnok rt. teiivóia (Központi egyetemmel szemben.) cheiiyi-téri paprikapiacon gyászfátyolos tüntetést rendeztek az árusok. Ez a tüntetés néma tiltakozás ugyan, de nem hagyható figyelmen kivül a helyzet elbírálásánál. — A drágulás a fogyasztótömegek nagy részét súlyosan érinti — fejezte be nyilatkozatát Kéthly Anna. Ezérl nem szabad tovább késlekedni, a kormánynak minden módon !c kell törnie a drágaságot, amely egyébként is teljesen indokolatlan. H. M vásárolhat zoniáncedényeket, háztartási cikkeket, alpakka- és acélevőeszköiöket a A legolcsóbban, . UI legjobb minőségben Szántó Edényáruházban Széchenyi tér !t [Városi bérház) TORONTÁLI FAMETSZETEK Svábok Á délvidéki telepítések története hatalmas fejezet a régi Magyarország történelmében, ftppen azért mikor á svábokról akarok egvetmást elmondani, csak nagvjáhan szólok a letelepülésükről. Ugv toborozta őket más népekkel együtt külföldi lapok hirdetése utján Mária Terézia, majd a kalapos király s mikor az elszász-lotharíngiaiak. a franciák, a németek. a csehek és a tíroliak bejöttek, a törökök által felégetett helységeket, hatalmas nádasokat, mocsarakat találtak. Szívesen visszafordultak volna, de az európai depresszió, amely nemsokára a francia forradalomban tört ki, megalkuvásra kénvszeritette őket. A bécsi udvarnak sok millió iába került ez a telepítés, a meghatározott földeken és felszereléseken kivül készpénzt is kapott minden bevándorló, hogy Keve és Homor vármegye minden áron a magyarságot gyengítő osztrák tartomány maradjon. (Keve vármegyét, amelv délen a Dunáig terjedt, északon pedig a Bega-csatornáig nyúlt fel, keletről Krasso, nyugatról Torcntálfűegve határolta. Homor vármegye ó és Ujpalánka körül terült el.) A németség betelepítése voltaképpen már 1718-ban kezdődött, akkor érkezett meg az első birodalmi szálliímánv a Délvidékre Bécsen ót. Ezeket Mercy CLaudius Florímund lovassági tábornok, a törököktől visszafoglalt területek kormánvzója hívta be és íórészt iparosok voltak. Mercy sem volt velük különösebben megelégedve, egy 1721-ből származó levelében panaszolja, hogy „sic sínd meistens Bettler." (Többnvíre koldusok.) A második telepítés 1724-től 1727-ig tartott, nagyobbarányu is volt, de érdemben az elsőhöz hasonló. Szerencsét próbáló, vagvontalan kalandor nép. Merev szerint „gazdátlanul kóborló csőcselék." Valósággal levezető csatornája a Icülföld békétlen, sokszor kétes erkölcsű, munkakerülő elemének, amely terhére vált odakünn a hazájának s amelvlől az államfők igyekeztek minél előbb szabadulni. Az első rendes népek bclelepilésc 1763-ban vette kezdetét minlegv 3000 német letelepülővel. Sok volt köztük az obsitos, továbbá a munkás paraszt, akik 1765-ben építették Szakáiházát, 1767-ben 40.Í házzal Zsombolyát» 204 házzal Nagv-Técsát, ugyanstmviv.il Csatádot. 1763-ben 200 házzal Grabáczot. 201gvel Bogárofct. 1770-ben frinciák 64—64 házzal Charleville-t és Sollóurf. CSzenthubert volt az elszász-lotharingiai franciák délniagyarországi központja.) Ugyanebben az időben épült Marienfeld 125. Blumenthal 95, Segenthau 77, Greifenthal 30, Gottlob és Tribswetter 203—203 házzal. A franciák a párisi, a metzi, a bezanconi és a luxemburgi kerületekből jöttek, de került telepes Mainzból, Tríerből, Nassauból, Würzburgból és Ingol stadtból is.* A betelepítés ujabb lendületet nyert a császár 1782 szept. 21-i felhívása folytán, melyet a római német birodalom lakosságához intézett. Főleg a felsőrajnai kerületekből, a Pfalzból, Frankfurtból jöttek uj telepesek 1787 március 13-án aztán azzal a kijelentéssel szüntette be a mozgalmat a császár, hogy csali saját költségére és veszélyére jöhet bárki. Attól kezdve aztán nem az udvar intézte a további betelepítéseket, hanem a vármegyék s az egyes földesurak. A bánáti kincstári uradalmak eladásával 1775-ben kezdtek foglalkozni, de a tervet négy éwel később Niczky Kristóf gróf királyi biztos ütötte nvélbe. Ezek az uradalmak ősi magyar nemesi javak voltak s mikor felszabadullak a török megszállás alól, azokat fogvverjog alapján a bérsi császári udvari kamara valóságos tulajdonaként bírta és kezelte 1781ig. Ekkor II. József császár 161 községnek nvilvános érverés utján történő eladatását rendelte cl a császári kincstár javára. Mária Terézia 1779 április 20-án Esterházy Ferenc kancellárhoz intézett leiratában meghagvta, hogv az ö nevében határozottan és nyíltan ki kell hirdetni: ..miszerint a török hódoltság előtti régi igénvekről, vagy a jószágoknak a hajdani tulajdonosok úítal leendő revindikáeiójárói szó se lehet, ilyesmit ősemmiféle tekintetből meg nem engedhet, sem meg nem hallgathat." A helytartótanács augusztus 6-án a törvényhatóságokkal való közlésre azt az utasi•1708 és 1771 közt 10.8,S0 külföldi szállta meg Temest és Torontált. tíécsbfíl hajón érkeztek Zimonyig Pancsováig, vagy Titelig. A hajóállomáslói katonai fedezette] hivatalos fuvarokon jutottak Temesvárra, az elosztó helvre. A francia bevándorlók közt gvakori az Eadres, CrSriftaton. Pierre, Dupont, Cherrier, Fourmer, Kori, Ths rí, Lafleur. MaV'rihal, Frécót hév. Viszöht tteVn volt a Délvidéken város, amelynek ne lelt volna Merev és Niczky-uccá ja.