Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)
1936-04-02 / 85. szám
Í956 április 2. nfi MAf.yARnRszxn 3 0 szegedi kamara a Hangya paprikamonopóliuma ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Az elmúlt napokban — mint ismeretes — hire terjedt, hogy a Hangya Szövetkezet a paprika forgalmának központi lebonyolítására tett ajánlatot a földmivelésügyi minisztériumnak. Minthogy ea a terv az érdekeltek köréből igen nagy visszatetszést váltott ki, a szegedi kereskedelmi és iparkamara beható tanulmány tárgyává tette e kérdést ée a földmivelésügyi minisztériumhoz intézett részletes memorandumban fejtette ki az egész paprikaügyre vonatkozó felfogását. Rámutatott a kamara arra, hogy a monopólium életbeléptetése esetén a termelők lesznek azok, akik legerősebben a központosítás ellen fognak fordulni és így ezen a módon az óhajtott célt elérni nem lehet. Rámutatott a kamara arra is, hogy a központosítás feltétlenül n. paprika minőségének megromlására fog vezetni, mert a fix összegFérfi cipők A legújabb divatformákban, elsőrendű kézimunka és varrott kivitelben óriási választékban A. B. C. tag. HF-HA cipőáruház M /zeged Kelemen u. 12. ben megállapított beváltási esetén megszűnik az az érdek, hogy az eladók folytonosan jobb minőségeket produkáljanak. Minthogy központosításra vonatkozó ajánlatnak az az alapja, hogy a belföldi termelés megdrágítása révén export támogatási alap legyen képezhető, a kamara rámutat arra, hogy ez sokkal egyszerűbben központosítás ég költséges szervezet felállítása nélkül egy olyan őrlési illeték bevezetésével is el lehetne érni, amely akkor volna fizetendő, mikor a paprika a malmot elhagyja ü polgármester a ftrand'épitéi megvalósításáról »I'yen stranddal eqyeüen maoyar város sem fog rendelkezni« Biztosították a fedezetet, a mérnöki hivatal megkezdi a kiépítés terveinek kidolgozását (A Délmagyarország munkatársától.) Beszámolt a Délmagyar ország arról az örvendetes fordulatról, amely a strand ügyében kedden következett be, még pedig azon a városházán és a helyszínen tartott megbeszélésen, amelyen résztvett dr. Szekerke János miniszteri osztálytanácsos, a belügyminisztérium szakelőadója. A fordulat lényege az, hogy sikerült lehetőséget teremteni nagyobb arányú építkezés lebonyolítására, mint amennyit a kisgyülési határozat által megszabott keretek között ebben az évben elvégezhetett volna a város. Szekeres osztálytanácsos a helyszínen megállapította, hogy az építkezésre meg van a fizikai lehetőség, mert a Tisza-töltés maga kínálkozik a szükséges magasépitmények számára nagyszerű alapul — ami ellen a folyammérnökségnek sincs kifogása —, de megtalálták az építkezési költségekhez szükséges fedezet biztosításának a módját is. A mérnöki hivatal éppen ezért utasítást kap a szükséges tervek elkészítésére és mihelyt a tervek elkészülnek, még ezen a nyáron, megkezdik a strandépületek épitési munkálatait is. Dr. Pálfy József polgármester erről a nagyjelentőségű fordulatról most a következőket mondotta: — A helyszínen tartott megbeszélésünk és terepszemlénk eredményeképen kiderült, hogy a strandhoz szükséges magasépitmények helyének kijelölése nem is olyan sulvos probléma, mint amilyennek eddig hittük. Kiderült, hogy a part mögött elhúzódó töltésen és annak rézsűjén nagyszerűen elhelyezhetők a szükséges épületek és — ami a legfontosabb — ennek árvizvédelBelvárosi Mexl Ma és mindennap Móricz Zsigmond nagysikerű színmüve Légy ÍA mindhalálig! A legragyogóbb együttessel a kis Dévényi Laci főszereplésével. mi szempontból sínes semmi akadálya, amint azt a folyamérnöki hivatal igazgatója kijelentette. Sikerült megoldást találnunk a fedezet kérdésére is, tehát minden reményűnk meg lehet ós meg is van arra, hogy tető alá hozhatjuk még az idén a városi strandfürdőt. — Azt hiszem, ennek egyformán örül velem együtt a város egész közönsége. Meg vagyok róla győződve, hogy nagysaerü intézménv lesz a városi strand, számottevő bevételi forrása Í6 a városnak ós központja az idegenforgalmi propagandának, mert ilyen stranddal egyetlen más magyar város sem rendelkezhet. Meg fogjuk oldani az átkelés problémáját is, vagy motorcsónakjáratokkal, vagy pedig, ami helyesebbnek, célravezetőbbnek látszik, sürt autóbuszjáratokkal. A mult évben épített hatalmas nyitott autókár mellé az idén még egy ilyen készül. Ez a két kocsi, ha elég sűrűn közlekedik, lebonyolíthatja a legnagyobb forgalmat is. Igen előnyös az is, hogy a strand bejárata közvetlenül a hid njellé kerül, tehát igen könnyen elérhető. Elmondotta még a polgármester, hogy a szerdai postával megérkezett a belügyminiszter jóváhagyása ahhoz a közgyűlési határozathoz, amely kimondja, hogy az inségmunkák programjának megváltoztatásával elsősorban a etrand-épitéasel kapcsolatos munkákat kell elvégezni. Fcégelmf iratokat ismertettek Ö Pcttgkó—Lőiár-per szerdal targgaiasan Mit igazolnak az iratok a vádakbál? Iséchenyl Hoxl Csütörtök, péntek A vigj&tékok vígjátéka Eladó kisértet KQHDA Sándor világfilraje. (A Délmagyarország munkatársától.) Megcsappant érdeklődés mellett folytatta szerdán a szegedi törvényszék Fada^-tanácsa a Pettykó —Lázár-féle sajtóper tárgyalását. A szerdai nap is iratok ismertetésével telt el. Ismertették a különböző egyetemi iratokat, ezek között legérdekesebb iratok egyike volt az, amely a Pettykó ellen Németh Sándor feljelentésére indult vizsgálatot tartalmazta. A fegyelmi ügyek ugyanis, mint már ismertettük, Németh vádjai alapján indultak meg. Amikor Némethet arra szólította fel Szily államtitkár, hogy vádjait konkretizálja, Németh tizenhat vádpontot emelt a főtanácsos ellen. Ebben az ügyben Pettykó ellen közel öt hónapig folyt a fegyelmit megelőző vizsgálat, végül is hat olyan pontban rendelték el ellene a fegyelmit, amelyekben a vád alaposnak látszott. Ezek a pontok a következőket tartalmazták: Pettykó a gazdasági hivatal átadása alkalmával jegyzőkönyvbe vétette, hogy Némethnek a gazdasági ügyosztály vezetéséhez szükséges ismeretei hiányosak: ho^v a i'ít'/.dasáíi hivatalnak Németh Sándor kezeihez leendő átadádását, megtagadta miniszteri rendelkezés ellenére; hogy megakadályozta Németh hivatalbalépését azáltal, hogy irodahelyiségének más alkalmazott által leendő elfoglalására adott utasítást; hogy hivatalos ügydarabokat „gazdasági hivatalnak kiadom" jelzéssel továbbított, amivel „a gazdasági hivatal tekintélyének lerombolására törekedett"; hogy lakását az állam költségén átalakíttatta és kifestette, következő évben pedig bútorainak megfelelően ismét átfestette, parkettáját felszedette, beeresztette; végül, hogy az egyetemi kezelők ée dijnokok minősítése tárgyában az egyetemhes érkezett miniszteri rendeletet a karoknak nem kézbesítette ée kari hatáskörbe beavatkozva titokban minősítette a kari alkalmazottakat, minek folytán az egyik kar pártoló előterjesztést tett egyik, tudtán kivül rossznak minősített alkalmazottja érdekében. Ismertette ezután a bíróság a fegyelmi biztos megállapításait a fenti vádpontokat illetően. A fegyelmi biz-1 tos megállapította, hogy a miniszter nem adott ki olyan rendelkezést, amely Pettykót arra kötelezte volna, hogy a gazdasági hivatalt Németh kezeihez átadja. A következő vádpont tekintetében a fegyelmi biztos megállapította, hogy Némethnek módjában lett volna a helyiség hovatartozandóságára nézve a rektor döntését kikérni, ami különben meg ie történt. Ami a „gazdasági hivatalnak kiadom" kifejezést illeti, erre vonatkozólag a fegyelmi biztosnak az volt a véleménye, hogy az ilyen elintézési mód, mint az ügyvitel-egyszerüsitést Aranykéx, Nomottav Futár E—? fonalak legolcsóbb beszerzése Muskátli Kézimunkabolt Kárász-«. 3. 114