Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)

1935-04-28 / 94. szám

TQ35 április 28. D t L M A G y A R OR S Z Á G 9 Küldöttség adja át Glattfelder püspöknek díszpolgári oklevelét Ozletnagyobbitás miatt most olrsón pcillárf áilnlámnéf és minden villavásárolhat LSIIIrflI, dilOldlUpai mossági eikket Ü9FTFÍIÜ titiÁi^ged? fiókjánál, Kárász u. 11. mLlíUil csiilérST®« 55SH5Telefon : 33-76. Négylángti modern ebédlőcsillár P 16.— Állólámpa modern P 3.9S Villamos vasaló ötévi jótállással P 6.90 Kérte mosl weote?cnt artc.qyzékflnke'. — Szeretőknek árengedmény. NEMZET ES VILÁG IRTA BERCZELI A. KÁROLY (A Délmagyarország munkatársától.) Szeged törvényhatósági bizottsága ugyanazon az ülésen választotta meg díszpolgárrá G 1 a 11 f c 1der Gyula megyéspüspököt, mint a miniszterelnököt. A miniszterelnök díszpolgári oklevelének átadása legutóbb megtörtént, most rövidesen, május 13-án sor kerül a megvésfőpásztor díszpolgári oklevelének átadására is. Glattfelder megyéspüspök ezzel kapcsolatban arra kérte dr. P á 1 f v József polgármestert, hogy az oklevél átadása a lehető legegyszerűbb módon történjék meg, mert kerülni szeretne minden nvilvános ünnepséget. A polgármester a főpásztor kívánsága szerint ugv határozott, hogv a díszoklevelet nem rendkívüli közgyűlés keretében nvuitja át a város uj díszpolgárának, hanem küldöttéé" é'én viszi el a püspöki rezidenciába. A küldöttség összeállítása rövidesen megtörténik. A polgármesternek az a terve, hogv a küldöttség összeállításában is kifejezésre jusson az a szeretetteljes tisztelet, amelyet a város közönsége érez a >üspök iránt. X Nemzelliözi Vásár alka'mából HADD OLiDÁR kirakatsorát érdemes memézrr. Budapest. Bícsi ucca Deák Ferenc u. sarok Az ország legnagyobb mm áruhaza. Szolid árak. B.l8 k Hegedűs Lóránt a »Nyugat« áprilisi számában Petőfi és Kossuth címmel foglalkozik azzal a legfájóbb és. legnyugtalanítóbb kérdéssel, hogy mi a külföldi siker kritériuma s hogy a magyar történelein és irodalom gazdag terméséből miért éppen csak a föntiek tudták kivívni a nagyvilág osztatlan elismerését. A probléma bizonyára mindenkit foglalkoztatott, aki fölismerte haláraink közé szorult nagyjaink tragikus sornál s aki, ha másból nem, hát legalább büszkeségből nem tudott beletörődni abba, hogy a magyar irodalom es ik nemzeti irodalom maradjon — a külfölddel való belsőbb, bizalmasabb kapcsolatok reménye nélkül. Mi az oka annak, hogy Kossuthon és Petőfin kivül mit se tudnak a magyar zsenik kétségbeesett erőfeszítéséről, lángbaborulásáról és kudarcáról, hogy nincs az a müveit nyugati ember, aki Aranynak még csak a nevét is hallotta volna ugyanakkor, amikor mi a nálunknál kisebb nációk postáiról sokszor a kelleténél is többet tudunk? Hegedűs Lóránt a fönti két lángelme Lonoolgalása kapcsán arra az eredményre jut, hogy sikerük nyitja részint szívós, magyar dieosságukban, másrészt |iedig keleli habitusuknak megfelelő álomszerű lényükben keresendő. Mind a kettő regényes alak, szabadsághős, akik kiáradó egyéniségük révén el tudták fogadtatni más nemzetek fiaival is azt, ami magyar. Hazai adottságaikat tehát valahogyan olyan erővel robbantották ki magukból, hogy a világnak föl kellett figyelnie rájuk, akarva — nem akarva is rá kellett eszmélnie, hogy az egyetemes géniusz nemcsak a mü ell Nyugat privilégiuma, hanem minden népé, mely lángeszeiben is hü tud maradni eredeti m,hol Iához. Anélkül, hogy ellent akarnék mondani a kitűnő írónak és tudósnak, aki különösen a múlt század napjainak teljes föltárásában végez jelentős munkál, kénytelen vagyok e kérdéssel kapcsolatban újra csak arra utalni, hogy a világ csakis azokat az alkotó művészeket honorálhatja érdemük szerint, akik nemzeti öntudatuk ébrentartása mellett is kö:össéget vállalnak az egyetemességgel, akik egyszerűen nem tudnak megbarátkozni a»zal a sorsszerű ténnyel, hogy csak ilyen vagy olyan nemzet fiai, hanem egyszersmind az egész emberiség gondjának hordozói is akarnak lenni. Életük szakadat an válság és küzdelem a két lehetőség között, mert — különcsen nálunk — a hivatalos kritika hamar kész a lesújtó váddal, hogy a humánum eszméjében élő művészt nemzetietlennek bélyegezze. A drámával kapcsolatban éppen legutóbb jutottam arra az eredményre, hogy mindentől eltekintve, néha maguk a műfajai>• sem alkalmasak arra, hogy kiszakadjanak a legősibb vá.iryak és érzések közös talajából, aminthogy a vallások sem mondhatnak le arról az idényükről, hogy meghódítsák a világot. Nem vitás, hogy minden igazi világzseniben van valami ebből az ősi, vallási adottságból, mely éppen azért, mert Nemecsek a Broaa'way-n Irta VÉR GYÖRGY Emlékszel-e nyájas olvasó diákságod édes-könynyes, álom-könnyü életére, szent elhatározásokra, nagy vágyakra, száz szándékra a szivedben, erős lendületre a karodban, tiszta álmokra és tiszta ! könnyekre, szent szerelmekre és forró rajongásokra, — emlékszel-e egész lázadó diákságod szép világára néhány álommal, hány akarattal, sok könynyel és tiszta emberséggel, — emlékszel-e vívódó nappalidra és jóságos éjszakáidra, amikor párnád puha hullámain ugv aludtál el megölelve rajongó álmaidat, mint a májusi este simogatása, — emlékszel-e az álmokra, amelyek uj világot szőttek, uj embert szerettek. — emlékszel-e könyveidre és embereidre, akiket csók te ismertél «és emlékszel-e a szivedre, a szivedre nyájas olvasó, amely oly tiszta volt, mint diákságod könnye? Emlék.szele erre az életre, szived dobbanására? Egy este emléke jár most a betűim körül, — egy este, ahogy szenderegtem és szepegtem simogató ágyam jóságos taván, ahogy a hőmérővel viaskodtam egy kisdiák betegségével és egv kisdiák elszántságával, kipirulva és lázasan talán, szivdo bogássa 1 és meleg keserűséggel, egy-egy sóhajjal és néhány elfojtott könnyel, apám hnjolt az ágyam fölé és a gázlámpa sárga fényénél, a téli este csöhdjében Nemecsek Ernőről olvasott, A Pál-uccai fiúk-at olvasta. Defoe és D'Amicis, Daudet és Verne messzire volt már és Rákosi Viktor is eljnult és Jókai meséje is véget ért. Karácsonykor ,A Páluccaí fiúk" érkezett, ahogy apám ráswnogatta az angyalszárnyak vonatára, ahogy elérkezett az ágyamhoz ét elérkezett a szivemhez. Ui könyv volt akkor, most jeicnt mec. szép boldog papíron és egy színnyomattal a fedőlapon, a füvészkerti tűzzel. Aztán jöttek a beteg napok az esős télben, köménymagos orvosságok és cterszngu doktorbácsik, — és jöttek a pislogó esték rajongó várakozással és ittas vágyakozással, mig apám is mcérkezett az esős életből és odahajolt az ágyam fölé és fejezetről-fejezetre olvasta Nemecsek Ernő történetét. Hány bagdodi mese szaladt el már akkor kisdiák eletemen, hány tréfás komédia, hány hősi regény, hány édes legenda, — és mi volt mégis, ami megállított, sokáig megállított a Pál-uccai grundnál? Ez a könyv több volt, mint a mese valószínűtlen izgalma cs több vo'.t, mint a diákregény romantikus kalandja, — ez gyerekéletem dobogó szive volt, Felhullámzó és rátalált embersége, kis csatáim sok igazságtalanságiJ. iskolás életem égi derűje, vágyó szándékaim élő élete, labdázó társaim rövidnadrágos harcai, — kisdiák-életein volt ez a könyv, valóság és szépség, jóság és mese, — jóság volt és emberség, a szivein volt és a te szived. — a nagy gyerekhndsereg kollektív szive volt és kollektív mosolya. Az életünk volt ez a könyv, — amilyennek az életünket szeretlük volna. Hány grund volt a nagy városban, hány verkliszó az udvaron, hánv Bunsen-lámpa a gimnáziumban, hány törökmézes a kapuk előtt, hány gitt-egylet az iskolában és hány Rákos-ucca a tavaszi estében, hány Csónakos az osztályban, hány Geréb a kis életünkben, hány Ats Feri a játszótéren és hány einstand a ligetben.. Mi voltunk a Pál-uccai fiúk, a szivünkkel és vágyainkkal, akik meg akartuk váltani Nemecsek Ernő közlegényt, hogy Boka tábornoknak tiszteleghessünk ... Apám szemét látom a sárga lámpa alatt, ahogy először olvasta a könyvet, ahogy egy-egy fejezet betöltötte egész élet«m,et Hogy suttogtunk a Füvészkertben, hogv- vizsaáltuk a haditprvet. hofiv néztük a kis sematikus rajzot a fekete farakásokkel és a megépített sánccal, hogy dobbant minden szó, hogy lélekzett minden perc, hogy temettem el magam a párnám meleg tavába. . Aztán egyszerre abbahagyta az olvasást, — mána elég volt. a többit majd holnap —, mert nem akarta, hogy a halál következzen, Nemecsek halála, — látta, hogy megindulnak a könnyeim és azt akarta, hogy lázas szivemmel még aludjak az éjszaka . . Ks niásnnp korábban jött haza, hogv vacsoráig kisírjuk magunkat... Aztán az utolsó oldalak, az a hűvös tavaszi este a Rákos-uccai ház előtt, ahol két tábornok találkozott. Boka János és Ats Feri. Süvöltött a hideg szél és az egyik hndvezér jobbra ment a másik balra. Fújt a szél, befújt abba a szobába is, ahol az asztalnál egy szegényszabó ült és az ágybnn Nemersek Er nő közlegény lihegett forró arccal és égő szemmel. A szabómester felesége betakarta Nemecsek Ernőt: ..Fuj a szél, kis fiam..." A grund felöl fuj. az édes grund felől fuj. .. Ott dobogott a szivem a párnán. apám simogató keze meleg hullámokkal járt az arro inon és nagyon melegen, nagyon keservesen kiszakadtak a könnyeim. Sokáig csönd volt a szobában, amíg párnám tavába halkult a lélegzetem, a Gyermeki életem legtisztább fájdalma, És ezekben a nehéz percekben kezdett először derengeni élődő értelmemben a fojtogató sejtés irról: mit jelent az élet, a halál, az ember, fis keservesen fulladtam el a párnán, összetört minden, világ és igazság, — csak aipám maradt velem simogntó jóságával és nagyon sokáig, nagyon keservesen sírtnm. És azóta él velem tovább Nemecsek Ernő közlegény. És azóta vizsgáltam, kutattam, szerettem és gyűjtőiem e. könyvet és— azóta már én i-s p1al vastam esrv kis ijzy fölött, m^leg párnák fölött eav téli esto'n a lánina sárea fényénél. És mo*t