Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-08 / 279. szám
1033 december 8. DÉLMAGYARORSZÁG 5: A mozik teifillérjeinek ügye a törvényszék elolt 30-án folytatják a tárgyalást Vogl Rezső igazgató ügyében (A Délmagyarország munkatársától.) Ismeretes a nyilvánosság előtt az a bonyodalom, amely a szegedi mozivállalatok tejfillérei körül keletkezett. Az év elején — mint emlékezetes — a polgármester felhivta a színházat és a mozikat, hogy az ingyentejakció céljaira az eladott jegyek után 2 filléres pótdijat szedjenek. Az ügyészség az elszámolásból kifolyólag vádat emelt Vogl Rezső, a mozik felelős ügyvezetője ellen, amiért már az engedélyezett időpontot megelőzően, már 1933 január 15. előtt is szedte a tejpénzt és azzal nem számolt eL Az ügvészség vádja szerint a lejpénz címén befolyt 3513 pengő 44 fillér helvett Vogl igazgató csupán 1146 pengő 58 fillért fizetett be a tejakció céljaira, 473 pengőt csak a bűnvádi eljárás megindítása után fizetett ki, ellenben a vád szerint nem fizette ki azt az összeget, amelyet január 15-ike előtt szedett be. A tejfillérek ügyében csütörtökön tartott főtárgvaiást dr. A p c z y Ernő törvényszéki bíró. Elsőnek a vádlott moziigazgatót: Vogl Rezsőt hallgatta ki a bíróság, aki védője: dr. Balassa Jenő kíséretében jelent meg a tárgyaláson. Vogl elmondotta, hogy a Széchenyi Mozinak társengedélyese, a Belvárosi és Korzó moziknak pedig üzleti tanácsadója. — A Széchenyi Mozinál kié a jövedelem? — kérdezte a bíró. — A jövedelem, ami nincs, az az enyém. — A moziknál ki kezeli a pénzt? — Kizárólag én. Ezután Vogl Rezső a tejfillérek szedésének előzményeiről beszélt: — Tizenötödikén — és nem előbb — hozzákezdtünk két jegytipusnál a 10 filléres tejpótlék szedéséhez, két nap alatt azonban rájöttünk, hogy a közönség zúgolódik a 10 filléres megadóztatás miatt, ezért elhatároztuk, hogy valamennyi jegy után csak 2 fillér pótdijat szedünk a tejakció javára. Az a vád, hogy január 15 előtt megkezdtük a tejfillérek szedését, teljesen alaptalan. — A tejfillérek szedésével magam nem foglalkozhattam, hanem megbiztam ezzel S t a d1 e r Irént, akiben teljesen meghíztam. A bizalmammal ö azonban visszaélt. Megtörtént, hogy a pénzt egyesektől felvette, de jegyet nem adott. Felfüggesztettem a pénztárkezeléstől és az irodában alkalmaztam. Újabb szabálytalanságok felfedezése alkalmával Stadler kisaszszonyt elborsáitottam, tekintettel azonban szüleire, kifizettem a felmondási idejét. — A tejpénzeket Stadler Irén kezelte, ő számolt el a pénztárosnőkkel. Pár hét múlva az akció bevezetése után a kisasszony jelentette, hogy a teiakciónál hiánv mutatkozik, mert sokan megtagad'ák a pótfillérek szedését. Bíró: Áz lett volna a természetszerű, hogv naponta meggyőződjék mennyi tejpénz folyt be. helves-e az elszámolás. Vogl Rezső: Tényleg igv kellett volna tennem, de megbiztam az irodakisasszonvban. Különben is roppant elfoglaltságom volt. három mozit vezettem, nem volt rá fizikai időm. B i r ó: De ön felelős az elszámolásokért. Vogl: Én ismétlem, bíztam Stadler Trénoen. Á differenciák abból keletkeztek, hogy sokan megtagadták a tejfillérek fizetését. Később elhatároztuk, hogy a különbözetet megtérítjük. A számvevőség által megállapított hiány: 473 Ajándékok m'nden alkalomra üveg, porcellán és főzőedényeket, konyhafelszerelési eszközöket, díszműárut nagy választékban o'csón ad önnek az rfs . ADIEK -u EDínycsarnOK pengőt meg is fizettük. Határozottan vallom, hogy ezekután nincs semmiféle hiánya a tejakciónak. Biró: Hát a január 15 előtti differencia? Vogl: A nyomozóhatóság kimutatása szerint már január 4-től szedtük a 10 filléres tejpénzt. Ez nem felel meg a valóságnak. A törvényszék ezután megkezdte a tanuk kihallgatását. Elsőnek Ligeti Jenő szerkesztőt hallgatta ki a bíróság. — Emlékszik Szerkesztő ur, hogy egy alkalommal pótdijat fizetett a mozibán? — kérdezte a biró. — Emlékszem, harmadmagammal voltam a Széchenyi Moziban és a 80 filléres jegy után 10 fillér pótdijat fizettem. Hegyi József kereskedő hasonló vallomást tett. Begyik Antal rendőrségi kezelő azt vallotta, hogy egy alkalommal, amikor a moziban volt, 2 filléres pótdijat fizetett. Szanyi István fővegyész kihallgatása következett ezután. A fővegyész indította meg az ingvente ¡akciót. Vallomásában ismertette a megalakulás előzményeit. — Január elsején valaki telefonon értesített, hogy a mozipénztáraknál hirdetmény van, hogy 15-től kezdve 2 filléres pótdijat szednek. Jóval később, mert szükség volt a pénzre, kértem a mozikat, számol íanak el a tejpénzekkel, a mozik azonban ezt huzták-halasztották és csak később adták át az összeget. Augusztusban közlemény jelent meg a „Hétfői R. Uiság"han. hogy baj van a tejfillérek körül. Ekkor házinyomozást kértem a hatóságtól és a rendőrségnél feljelentést tettem. Az ügyész kérdésére a fővegyész kijelentette, hogv a polgármester január 12-én hívta fel a mozikat a tejfillérek szedésére. — Ezt megelőzően nem szedték? — Nem tudom, hogy szedték-e, vagy sem. Én semmiféle ellenőrzést nem gyakoroltam, nem is volt jogom. B a u e r Ede detektivesoportvezető végezte a nyomozást. A kihallgatottak vallomásából állapította meg. hogv a mozik már ianuár 15 előtt is szedték a lOvfilléres tejpénzeket. A koronatanúnak, Stadler Irén magántisztviselőnőnek a kihallgatására került ezután sor. Határozottan állítja, hogy már január 6-án megkezdték a mozikban a 10 filléres tejpénz szedését. Gyakran megtörtént, hogy nem fizették a tejfilléreket, de előfordult, hogy többet is adtak. Az elszámolásokat ugy kellett csinálnom, ahogy az igazgató parancsolta. Egyizben azt mondta: redukáljam felére a látogatókat. O r a c s e k Nándorné pénztárosnő nem emlékezik biztosan, mikor kezdték szedni a tejfilléreket. Ezután azt mondotta, hogy egy alkalommal 10 pengős hiánya volt a jegyeladásnál és a pénzt Stadler írén fiókjában találta meg. Vogl Ilugóné, az üzemvezető felesége arról tett vallomást, hogy áprilisban, amikor befejezték a tejfillérek szedését, azt mondta neki Stadler Irén, hogy hadd szedhesse ő még 2—3 napig a tejfilléreket, mert tartós ondolálást akar csináltatni. Arra is emlékszik, hogy Stadler Irén egyizben 40 pengővel nem tudott elszámolni. Stadler Irén kijelentette, hogy az ondolálásból egy szó sem igaz, a 40 pengő pedig előre eladott jegyek ára volt, amit elszámolás megejtése végett külön kezelt. Hegyközi András, Deák István és F ar a g ó Vince kihallgatása után Balassa védő kérte Sugár Sándor, Gausz József és Vogl Hugó kihallgatását, továbbá több polgármesteri irat beszerzését többek között arra nézve, hogy január 12-én szólították fel a mozikat arra, hogy 15-étől kezdjék a tejfillérek szedését. Ekkor dr. Balázs Sándor ügyész bejelentette, hogy a védő által bemutatott polgármesteri irat, valamint a tanúvallomások alapján a vádnak azt a részét, amely a jaKARAC/ONYI VÁSÁRUNK!! Nem kell Pestre utaznia! Hasonlítsa árainkat — és minőségeinket — a pesti áraihoz 1 MOSÓARUK: darázsfészkes törülköző drb P prirna törülköző drb. P fíottier törülköző 80/40 cm. drb. P zsakárd törülköző mtr. P len törülköző mtr. P konyharuha 65/65 cm. drb. P FLANELEK: garantált színtartó mtr. P flanel prima minőség mtr. P bársonyflanel mlr P sottis barchet mtr. P SZÖVETEK: piké, mintás 70 széles mtr. marokén, kockás 70 széles mtr. 100 széles gyapjúszövet mtr. 70 széles angoraszövet mtr. 70 széles gyapjú homespun szövet mtr 70 széles gyapjú tvid mtr. 70 széles kockás divatgyapju mtr. 100 széles kockás gvapjuzsorzsett (ajándék-különlegesség) 140 széles gyapjú dzserszi (ajándék) mtr. PONGYOLA-AJANDÉK: selyem matlasszé mtr. EGYÉB: tiszta gyapjútakaró 200/150 cm drb. medina sezlontakaró 155/270 cm. drb. Stambul sezlontakaró 155/280 cm drb Karamani sezlontakaró 155/280 cm drb —.62 1.10 1.26 —.82 1.16 —.84 1.10 1.26 1.28 1.58 P 1.26 P 1.45 P 2.40 P 2.45 2.60 2.64 2.68 3— 4.90 P 2.58 P 13.90 P 17.40 P 20.80 P 21 ,S0 Ezen érőink cmk a karActonyl vólárra érvenyesett ! Jót adunk olcsón, dus választékban ,szigorúan szabott áron! — Kérjük kirakataink és raktárunk megtekintését. Dl. SALBO fó TÁRSA divatáiirhaza, KAROLYI CCCA 1. f\ A » o « I n fi r h A nuár 15-ike előtti tejpénzre, 1953 pengőre vonatkozik, elejti és csak a 473 pengőre tart ja fenn a vádat A védő ezekután elállott a kért bizonyításnak al vádelejtéssel kapcsolatos részétől, mire a bíróság a tárgyalást december 30-ra halasztotta. amikor kihallgat ják Vogl Hugót és beszerzik a polgármesteri iratokat. Flaiigijvjama »»•,™j Fagymentes hirciiya fehér 5 fillér , rózsa 6 fillér Jfacy fl'berfné', Va'éria tér, Paqri<rapiac. mindenkinek érdeke, hogy rádióját most vásárolja, mert 6 rldsl kedvezményekben részesül. Meghívjuk Makói Réd?ók?á11*tásui)k megtekintésire. Állandó rádióbemutaló. Klein és Társa Rádlftltáz Mafró. Hivatkozással a M. Kir. Belügyminiszter Urnák 220.^00—933. sz. a. kiadott rendeletére, — a taxának jelentékeny leszállítására, — így a vények, mint a gyógyszerkúlönlegessegek megállapított áraiból százalék kedvezményt nem nyujthatunk. Szegedi gyógyszerészek.