Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-09 / 32. szám

[ 11.9 Tisztelettel meghívjuk Ont és kedves Ismerőseit a Sxeqed, Káráax ucca 6. sxám alatti fióküzletünkben 1933. február fió lO-én, pénteken tar­tandó lcdvé- és 1933. február Qó 11-én, axombaton tar­tandó tea­isseliíöre. Személyzetünk a kávé- és tsafőzést Illetőleg minden felvilágosítással készséggel szolgál. ME1\C GYUC4 r. t Kavébefroxatal " (Reggel 9 órától d. u. 6 óráig.) & kormányzóhoz. A kabinetirodának jelentet­ték részvétüket: a francia követ és bolgár ügyvivő. Schön német követ a délelőtt folya­mán megjelent Gömbös miniszterelnöknél és kormánya nevében kondeleált Apponyi el­hunyta alkalmából. Khuen-Héderváry grófnál, a külügyminiszter állandó helyettesénél jelen­tették be kormányaik részvétét a török, ju­goszláv, a román és csehszlovák követek. Budapest részvéte Budapest ma délutáni rendkívüli közgyűlésén Huszár Aladár főpolgármester megemlékezett Apponyi haláláról és hangoztatta, hogy Appo­nyi emlékét elsősorban Budapestek kell meg­őrizni. Javasolta, hogy a közgyűlés fejezze ki gyászát jegyzőkönyvben és erről értesítse az özvegyet. A törvényhatósági bizottság állva hallgatta végig a beszédet, majd negyedórás szünetet tartottak a gyász je'éül. Az újra meg­nyitott ülésen Kabakovlcs József j*jelentette hogy a rendkívüli közgyűlés összehívását kérő bizottsági tagok a nemzeti gyászra való tekin­tettel nem kívánják a közgyűlés megtartását. „4 legnagyobb ügyvéd" Genfből jelentik: Paul Eoncour francia kül­ügyminiszter a sajtó képviselői előtt kijelen­tettev hogy Apponyi mindig mélységes cso­dálatot váltott ki belőle. Nagy hazafi volt és ha nem is tartozott az ügyvédi karhoz, az egyik legnagyobb ügyvéd volt, akivel valaha is találkozott. Halála helyrehozhatatlan veszte­séggel sújtja Magyarors'ár'ot 4 német lanok A német lapok terje lelmes cikkekben emlé­keznek meg Apponyi haláláról. A berlini rá­dióban tegnap este em'ékbeszédet mondottak. A beszédet több német rádióállomás közvetí­tette. A beszédben méltatták Apponyi magas erkölcsi színvonalát, kiváló szónoki képessé­geit és kiemelték, hogy nemcsak Magyarország­nak. hanem az egész világnak egvík legna­gyobb államférfiúi egyénisége volt. A külföld egyöntetű részvéttel fogadta Ap­ponyi halálának hí' ét. A »Berliner Tageblatt« a katolikus politikust gyászolja benne, a >B8rsen Kurír« azt irja, hogy a 86 éves férfin ki­fejezője volt a legújabb Időknek is. Hasonló hangnemben írnak a többi német lapok Is. A francia, angol és a cseh lapok A cseh lapok nagy cikkekben számolnak be a h aláírói. A »Prager Tagblatt« azt irja, hogy Apponyi emberi műremek volt. A francia sajtó Is hosszú közleményekben emlékezik meg Apponvi haláláról. A lapok szerint a nemzetközi é'.et egyik nagyja, a Nép­szövetrég egyik vezető tagja volt Az angol lapok hasábos tudósításokat kö­zölnek a haláláról. Az elhunytról a »Diily Maily« azt irja, hogy Európa disze és hisz volt. Héttőn délben gyászközgyüfési íart a törvényhatóság Szeged küldöttsége a temetésen (A Délmagyarország munkatársától.) Bárá­nyi Tibor főispán szerdán délben bizalmas megbeszélést tartott a közgyűlési pártok veze­tőivel, valamint az egyetem és a katonaság képviselőivel. A megbeszélésen azt állapították meg, hogy Szeged város hatósága és társadal­ma milyen módon osztozik az országos gyász­lián. A megbeszélés eredményeképen a főispán hétfőn fél tizenkét órára összehívta a törvény­hatósági bizottság rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen rövid elnöki megnyitó után dr. Pálfy József polgármesterhelyettes javaslatot terjeszt elő. Javasolni fogja, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvében örökitse meg Szeged elhunyt díszpolgárának, gróf Apponyi Albertnek az emlékét és keddi temetesén küldöttségileg kép­viseltesse magát. A város koszorújának Appo­nyi ravatalán való elhelyezésével hízza meg a polgármestert és a főjegyzőt, akik Bárányi Ti­bor főispánnal «¡gyütt utaznak föl a temetésre. A város küldöttségében a közgyűlés önként je­lentkező tagjai is résztvehetnek. A közgyűlé­sen az emlékbeszédet dr.Török Béla mondja és a közgyűlés jegyzőkönyvének másolatát a pol­gármester elküldi Apponyi Albert özvegyének. A rendkívüli közgyűlésen Apponyinák a közgyűlési teremben lévő portréját gyászfá­tyollal vonják körűi. Ugyancsak hétfőn, a közgyűlés előtt, tiz órai kezdettel ünnepélyes gyászmise lesz a foga­dalmi templomban. A misét vagy a megyés­püspök, vagy abban az esetben, ha a püspök a temetésen vesz részt, Raskó Sándor főespe­res-plébános celebrálja. A törvényhatósági bizottság rendkívüli köz­gyűlésére meghívót kapnak az összes állami és városi intézmények vezetői, az egyetem, a katonaság és az igazságügyi intézmények is. /I Kereskedők Szövetsége lilíakoszik asz adóemelésein és a jiszeíésredukció ellen »Minden adóemelés és flxeíéscsölclcenlés fordított eredményi £oz*< — egységes Kereskedői front — **/l tlsxtes kereslcedel­melcneh. egyetlen fegyvere a Qlrdetés, amit nem lef>et meg­adóxtainl« (A Délmagyarország munkatársától.) A Sze­gedi Kereskedők Szövetségének nagytanácsa szerdán este ülcst tartott. Az ülés megnyitá­sa után Varga Mihály elnök kegyeletes sza­vakkal emlékezett meg gróf Apponyi Albert­ről és az ülést a gyász jeléül ötpercre felfüg­gesztette. Elhatározták, hogy Apponyi emlé­két jegyzőkönyvileg örökítik meg. Ezután Varga Mihály arról beszélt, hogy jelenlég odOlnlládó van, ami mérhetetlen veszedelmet rejt magá­ban. Az uj terhek ellen a kereskedőknek min­den erejükből tiltakozniok kell és arra tö­rekedni, hogy a megbénított kereskedelem újból felszabaduljon. Ismertette az OMKE át­iratát, amely arra kéri a szövetséget, hogy a többi szegedi kereskedőszervezettel együtt egységes szervezetbe tömörüljön a kereskedő­érdekek hathatós védelme érdekében, mert így külön-külön mindegyik vegetatív életet él, mig tömörülés esetén hathatós erkölcsi sulvt nyernének. Vértes Miksa azt fejtegette, hogy a kon­centráció az egqslges szegedi Kereshedő­front megttV'emtése érdekében rendkívül fontos vol­na, mert a kereskedőkre váró nagy harcokat csak ezen az uton lehet megvivni. Hoda Bertalan is a koncentráció szüksé­gességét hangoztatta és a kiskereskedők ne­vcben elvileg hozzájárult a tervhez. Korda Jenő és mások felszólalása után a nagytanácsi ülés kimondotta, hogv a szegedi kereskedők szervezeteinek kooperációját szük­ségesnek. fontosnak és sürgősnek látja. A ter­vet előkészítő bizottság dolgozza ki. Dr. Kertész Béla a fizetésredukcióról és az uj adórendeletekről beszélt. Ezek a rendeletek példátlan súllyal nehezednek az országra és ami a legszomorúbb, olyan áldozatok meg­hozatalára van kényszerítve az adófizető, ame­lyeknek eredménye nem lesz. Hinden adóemelés ís flzefés­cs&hhentes fordított eredmemit er el, bevételemelkedés helyett bevételcsökkenést. A már életbeléptetett adóemelés mellett ujabb emelések készülnek. A szegedi kereskedőknek is tiltakozniok kell az adórendeletek ellen, il letve törekedni kell az adóemelések revizlójá ra. A fizetésredukció az egyedül fogyasztóké­pes tisztviselőtársadalmat erintette, de közvet­ve a kereskedelmet is sulvos csapás érte álta­la. Dr. Kertész Béla ezután a következő határozati Javaslatot terjesztette az ülés elé: — A szegedi kereskedő társadalom megdöbbe­néssel értesült a tisztviselői fizetések csökkenté­sét és az nj adóemeléseket tárgyaló rendeletek­ről. Szeged város amúgy ís alélt gazdasági for­galmára végzetes csapást jelent a tisztviselői fi­zetésredukció. Az eddigi közterhek ujabb emelése pedig forgótőkéjének utolsó maradványától foszt­ja meg az adózó kereskedőt. Aggodalommal érte­sül a kebeskedőtársadalom arról 1«, hogy a fázis­adók ujabb megállapítása révén a kormány — állítólag — a forgalmi adó burkolt felemelését ís tervezi. — Amennyire kívánatos a kormánynak az a törekvése, hogy az államháztartás egyensúlyát és pénzünk értékállandóságát biztosítsa, olyannyira e'hibázott az eddigi módszer, amellyel ezt elérni törekszik. Uj tökékert kell juttatni a gazdasági élet vérkeringésébe, ha az államháztartás az előirt adók behajtását reméli. Hatványozottan vonatko­zik ez Szeged városára, ahonnan Immár több, mint bárom esztendeje a tőkék állandó elvonása történik, adók, társadalombiztosító, egyéb köz­igazgatási és egyéb gazdasági szervek utján anél­kül, hogy a legcsekélyebb gondoskodás történt volna arról, hogy a város gazdasági ereibe friss tőkék 1» áramoljanak. — A Szegedi Kereskedők Szöveísége Wjea erejével csatlakozik a fizetésrednkeló és aa nj adóemelések ellent országo« moBgnlorolio*, ebbe az OMKE utján kapcsolódik bele. Helyi vonatko­zásban a gazdasási élet felfrissítésének eélja ér­dekében az Iparos- és mezőgazdatáreadalommal ejryflttes akció folyamatba tételét fogja kezdemé­nyezni. Nemecz Dezső, Korda Jenő és Vértes Miksa felszólalása után a nagytanács! ülés a hatá­rozati javaslatot egvhangulag elfogadta. Vértes Miksa külön felhívta a kereskedők figyelmét nrra a veszélyre, amely a hirdetései* megadóztatása­noh tervében rejlik. A tisztes kereskedelemnek egyetlen fegyvere a hirdetés — mondotta —, ennek megadóztatása ellen a Iegcrélvesebben tiltakozni kell. Indítványozta, hogy a hirde­tések megadóztatása ellen is tiltakozzon az ülés. Az indítványt az ülés elfogadta. Rosenstock Salamon a szegedi gabonakereske­dők és terménykereskedők panaszait tette szó­vá. Az érdekeltek súlyos anomáliákat tapasztal­nak a gazdáknak egvmásközötti, bolettanél­kül való adás-vevéséről. A szövetség támo­gatja a szakosztályt az üzérkedés ellen való küzdelmében. Nemecz Dezső a 6 órai záróra ügyében meg­indított akció támogatására kérte föl a szö­vetséget. A nagytanács ugy határozott, hogy a szövetség meghallgatja a szakmákat ebben a kérdésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom