Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)
1931-05-03 / 99. szám
Megalakult a Bilnügyl Védők Egyesületének szegedi osztálya (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton este ünnepélyes keretek között megalakult a Bűnügyi Védők szegedi csoportja. Erre az alkalomra mintegy husz budapesti ügyvéd érkezett Szedődre dr. V-nczell Árpád alelnök vezetésével. *A vendegek délután megtekintették a városig fi órakor pedig ülést tartottak az ügyvédi kamara termében. Az ülésen az ügyvédi, birói és ügyészi kar számos tagja, valamint a honvéd igazságügyi hatóságok vezetői jelentek meg. A megnyitó beszédet ar. Venczrll Árpád mondotta^ majd dr. Berend Béla ter jesztet te elő az alapszabálymódositásokat. Dr. Tóth László javaslatára ezután kimondották a szegedi osztály megalakulását. Dr. Fülöp Zsigmondot disuelnókké, dr Eisner Manót elnökké, dr. Markovich Ivánt és ar. D-ttre .Tánasl alelnökökké, dr. Burger Bélát titkárrá, dr. Olasz Bélát pénztárossá, dr. fíab'rl Pált ellenőrré, dr. Reich Zoltánt ügyésszé választották meg. A választmány tagjai lettek: dr. Szenttamássy Miklós, ar. Pap Bóbert, dr. Hajnal István, dr. Wilheim Lajos, dr. h'orniss Béla, dr. Winklrr Elemér, dr M"zei Pál és dr. Szögi Géza. A választás után dr. llamss Béla tartott előadást az angol tanuvallatási rendszerről. Este 9 órakor a Kass emeleti éttermében bankett volt, amelyen megjelentek többek között dr. Skulléty István, dr. Kovács Bókus táblai tanácséinőkök. dr. Konczivald Endre a törvényszék elnöke, és még sokan mások Az első beszédet dr. Eisner Manó mondotta, majd felszólaltak: dr. Venczrll Árpád, dr. Skultéty István, dr. Konczivald Endre, dr. Pap Bóbert és még mások. Az értékes felszólalásokat hosszantartó taps követte. A varsora a késő éjszakai órákig tartott. Őptííca,)oló, szemüveg favlídsoK Ciebmann ldísxerésznél Kelemen ucca. »i Tarhonyái otthon készíteni szükségtelen, meri a no KARDOS tarhonya épp oly |ó, mint a házi, hygiénikusabb és olcsóbb. Ha ezt kéri mindenütt, igen olcsón megkapja. Az Alföldi cipő meglepően olcsó ét fó Károlyi UCCA 3. et Kormányoi u.l.sz.aíé helyeztem át, <« hol szőnYegcsomózósbon gyakorlott nők felvételnek. Gábor szönyegiizem. 0£LMAGY.4RORSZA Remarque Tí. Te Átélted Mi filmen bemutatjuk Május 8-tól a Belvárosi Moziban Május 1. Újszegeden (A Déímagyarország munkatársától) Hajnali négy órakor nótázó társaság vonult át a hido i 1 isiegedre. Nyomukban a rendőrhart masírozott a Kállay-llget felé. Igv kezdődött május elseje a virágtalan Újszegeden. amely felett szürke felhők ásítoztak, esőt igérve. Lassan indult meg a tömegek áradata. A máskor orgonával felvirágozott munkáscsaládok tiz óra felé kezdtek felvonulni a ligeti utakon. A déli órákra azután teljesen megtelt a Kállay-liget. A gyárak ás a műhelyek fáradt robotosai egyetlen napra elűzték a gondokat. Kacagástól, jókedvtől volt hangos a liget, ócska céllövő mordálvok durrogtak, asztali kuglival csábították az ifjú legénykéket csillogó órák elnyerésére Kissé elnyűtt körhinta kínálgatta kopott lovecskáit, buzgó fúvósok modern slágereket fújtak, gyorsfényképészek, ételhű fotográfiákat ígértek, valahonnan népzenészek óvakodtak elő, de a nagybőgős elovakodott a körhinta felé, arra mégis csak szebb az élet. Azután ügyes MTE tornászleányok akrobatamutalvár.yokkal szórakoztatták a májusi publikumot. Volt is olyan sikerük, hogy primadonnák meg irigyelhetnék. A májusi munkás » leghálásabb néző. tetszésnyilvánításával nem fukarkodik. Nagy szerepet játszott persze a futball is, sokan rugdos Iák a bőrkabátot- de még többen labdáztak- Pujócska, fogócska, »c6Íga ide párom', sőt csodák csodája, egy helyen még az ősi »lrgoria ger^oriB kit vártok«-at is hallani lehetett A Jókedv egyre szélesebb lett, a liget egyre jobban kiszínesedett. Digók fagylaltot hoztak megjelent a »meleg kukorica, meleg.-es néni, minden jót Ígértek a cukorkás sátrak. Ebédidőben megoidódtak a szegényes cókmókok. v * Két órakor megkezdődött az ünnepély. I á jer Dez'-ő i árttitkár május elsejét, a világ munkásságának napját magasztalta. Felhangzottak a gyermekkórusok, szárnyaló dalt zengett a mimki'.s dalárda és bombaslkerrel tornásztak iz MTE-lsták. Legalább négyezren hallgatták a beszédeket és szavalatokat. öt órakor megeredt az eső és a Javáb.m álló mulatozásnak hamarosan véget vetett. Gyorsan kiürült a liget. A rendőrosztagokat bevonták és hamarosan elkészült a jelentés: Szegeden a május elseje simán, minden rendzavarás nélkül telt el... Szegedi vívók sikere Budapest, május 2. Szombaton tartották meg a vidéki vivóbajnokságok" első versenyét. Tőrben bajnok lelt a Szegedi VE Abonyí—Amentano—Száraz—Domán csapata, 2. Debrecen. A kardcsapatbajnokságban a SzVE 10:6 arányban legyőzte Szombathelyet. SZEMÜVEGET Kárász ucca 3, 31 Okulárium, Kellnernél. i > A legjobb órák, legszebb ékszerek mélyen leszállított árban részletfizetésre la. lavllótok tétórban. Győri Béla ^uA^r^ Belvárosi Mozi VaJírBap KtiZKIVÁNATRA hé Ilon, kodden isi Mcseh oz írógépről Aionkivli) t legjobb Mjki-flJju Miki a lövészárokban Rióulltok k*id»t« B, T. 9, vasAr- és ünnapnap 8, 5, T, 9 árikor Korzó Mozi Hítffln, kedden «s nzrrriAn PAUL LIND.1U világhírt! drámája fltmao Egy test két lélek nagy dráma 8 felvfln&!h»n. — Főszereplő: FRITZ KORTNER. Afonklvül: Ktférö mllnor. Elíadisok kezdet* S, 7, 9, vasii* és ttnaepnap 8, 5, T, 9 órakor Nök és öqermekek gtjftőulflrdOle. Vasas vltek- - Mórfürdők. — Modern Inhalatórlum. — Melegvizű strandfürdő. Elfl. ntószeionban eU4ti»aal fOrd«kkel, knrtaxival, orvon vtxittel stb. ti» napra OZ P. Hmt napra 170 pengó. no ssázalék vásott kedvennéBTKérjea prospektnst a Oélmogy/iroraség lUadóhlvalalStót El Katona Dr. iogi szemináriuma lAfll alapvizsgára l felvilágosítás ÍVŰI szigorlatra I ingyen előkészít. - KltUnö Jegyietek. Somogyi ucca 22. ss Telefoni Aut. 15-74.