Délmagyarország, 1931. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1931-02-07 / 30. szám
DetMAGTABOHSZXG iWf mfüie 7T Sscerkesxtői ii szenet 0. E. Somogyi lelep. Értesülése helyes, tényleg megjelent a földmivelésűgyi miniszteri rendelet, nmely eltiltja a gyümölcsfacsemeték piaci árusítását nemcsak Szeded környékén, hanem az egész ország területén. Ennek az az oka, hogy az utóbbi Időben különböző járványos betegségek támadták r og a csemetéket és a gyüm ölesfákat és igen sok I árt tettek a gyümölcstermelésben. A veszedelmet n miniszter a piaci tilalommal kivánja elhárítani, valamint a csemeték kőtelező fertőtlenítésének elrendelésével. Ha megtalálják a fertőtlenített fák Igazoló megjelölésének a módját, akkor valósTÍnülcg ismét megengedik a csemeték piaci árusítását Addig azonban a csemetéket a kertészek csak a telepükön árusíthatják. Szeged sz. "kir. városi szinfiáx Szombat este 8 Arai kezdettel Bérletsrönet l'.nés játék az éjszakai életből 2 részben Szövegét Írták: Herczeg Géza és Farkas Károly Zenéjét szerzette: Katscher Róbert. A németnyelvű eredetiből fordította: Harsányi Zsolt A magyar nyelvű versszőveget irta: Harmath Imre. Főszereplők: Kiss Maovi, Pártos Klári, N. Peéry Piri, Gabányi Erzsi, Sándor Stefi, Szíttal, ToL nay, Veszely, Zilahy, Hódsági L. Leona, Fülöp, F«V, AJtay, Rónai, Herczeg, Horváth. Felelős szerkeszt®: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalal Rt. könyvnyomdájában. Feleida üzemvezető: Klein Sándor. • • Üzlet áthelyezés! Van szerencsém érleslteni a nnovírrfemü hAlgykCzOnséget, hogy f!ÖI Ö5¥íll!teniiemft JMrásr ucca 8. szám nW Aftllil UCCű %. vöm alá helyeztem át Kertész J6zsef, St nO! »»ftbó, Mrin uecsl azonnal kledé* mr/rm m///////////M/m////mm////m, VARRÓGÉP SJAVITAS fSZAKSZERŰEN ES GYORSAN. SINQCR VARRÓGÉP RÉ.SZV.TARS. ••agad, Kárén ucca t. N«m. TeleloniiAm 31-18. 6 fyjpwmmmmmmsm/Mmmiíi El a borravalóval! Van szerencsénk a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy amerikai berendezési] uri lodrászDzIetOnkel nagyobb helyiségbe helyeztülr. Ugyanazon ház, étkezde után. Bevezettük a 30 filléres borotválkozás*, a prést megszüntettük, minden borotválkozáshoz frissen mosott, tlsz'a szalvétát adunk. Nincs borrav£l4! Ondolálást, manikűrt üzleten kivül végzünk. Ondoláláa SO. manikűr ©O Ellér. 6s Hajlamász Testvérek 353££ Női divatszalon áthelyezés! tisztelettel értesítem az Igen tisztet hölgy megrendelőimet, hoqy női divatszalonomat Somogyi ncca sz. alól salát hárarnhg, a Kálvária kápolna kőzvellen szomszédságában levő Rókusi leketelöldek 132. ez. alá helyeztem ál, ahol továbbra Is pon'osan és lutánvosen a legu'abb angol és francia 'azonmunkák készülnek. 141 Irltz Rnzsfiné nfii divatszalonja. Apróhirdetések A következő napra csak délután 5 óráig fogad el apróhirdetést a kiadóhivatal Kiadó tiszta Hs udvari szol)a, fürdőszobahasználat. Ut. Tjsia Lajos körút 37. n. i4. Bútorozott szoba kiadó. — Petőfi sugárút 11., emelet Jobbra. Szép, uccai, bútorozott kettő szobás garzon lakás kiadó. Kálvári-u. 8. 108 Két fiatalember kvártélyt kaphat Liszt ucca 8. sz., emelet Riadó egy bútorozott szoba kon y használattal 15-re. Liliom ncca 3. Különbejáratu botorozott szoba 1, esetleg 2 személynek kiadó. Fíketesas ncca 22., II. emelet. Pataki Egy, vagy kettő szép szoba irodának, vagy orvost rendelőnek kiadó. Kelemen a. 11. I. L Qtszoba és mellékhelyiségekből álló földszinti lakás Kassszálloda srotuszédsácában azonnal átadó. Közelebbit a l-p kiadóhivatalához »Szép lakás* jcl'ge alatt. Uccai egrszoba előszoba és fürdőszobából álló, irodának, rendelőnek is alkalmas garzon, parkettás lakás kiadó és azonnal elfoglalható. Szent Mihály ncca 7. 3 szoba, előszoba kiadó. Szentháromság ucca 11. Tiszta kétszobás lskás május l-re kiadó. — Pultztábornok ucca 15. üzlethelyiség mellékhelyiségekkel olcsón kiadó, .iölenJeg oakrAszea. Knsrath L»1oi>-ragS,rat <v sz. alatt. Er. deklódni ngyanott ZaarkónAl. 2 szobás, előszobás ndvari lakás, vjz, villany bent. május l-re kiadó. Szappanos u. 5., házmesternél. Két ejtymásbfinytiő iccai, parket'ás szoba, konyhával, vjzzel. villannyal aronnatra olcsón kiqdó Móraa u. 41. Magányos, nyugdlj?s úriasszony féregmentes 1, v. 2 szobás lakást keres május l-re, vjllannyal és gczzal. • Lakást Jeligére Egyszobás lakást a Belvárosban, viz, Mllnmiyal ker.sck. »Pontos fizető? jeligére » kiadóba. Modern 1J6 5 FZObás lonáa a Belvárosban Kelemen-u 2. sz. a. kiadó Tudakozódni dr.Kup ügyvédnél Horthy M.-u K. Belvárosban háromszobás irodahelyiség raktárral május l-re kiadó. Takaréktár ucca 6. Lakás egy szoba, konyha kiadó. Szent László u. 20. Egyszobás, fürdőszobás lakás kiadó. Somogyi u. 24. Tisztviselő kisebb magánházat keres bérbe május l-re, száraz, egészséges lakással. »Vasutas« jeligére » kiadóba Egy szoba, konyhás uccai lakás március l-re kiadó. Katona ucca 44. Bolt, Jelenleg forgalmas füsieröilet kiadó Horthy Miklós ucca 18 b. Kassal szemben. Jóravaló asszony takarításért lakást kap. Spanyolfal, cipők eladatnak Valéria tér 11., 3. KdngvsiaktiiS órakonyvelést, ellenőrzést, mérlegkészítést s levelezés vállal Postafiók 177. Fiatal erileány, aki esak magyarn! beszél, gyermek mellé ajánlkozik. Szíves megkeresést >Szerénv 6« Jeligére a kiadóba, vagy 16—68 telefon alá kér. Köíődfmften dcplatalpae 1 D. M. C. al harisnyái és fejelések * lejolesflbb trban. Szemszedás 20 tlilőrtfil. Vöc/l Harisba Híre! ucca 2. a*. Rongy-szőnyegszövést, bármilyen szélességben vállalok. Németh Miklós. Katoila ucca 27. Selyem-, valamint bőrclpök festését m!nta szerint elsórendöen vAllalja Oyapfas cipész, Petit Ferenc noca 2. ÍM Lakásomon uriházaktól, garzon uraktól mosást vállalok, házakhoz is megyek. Lechner tér 7. Takács József f!«><7e*ésl ráltela'a cpotei Of cöczési 'nlányosan válla ss Károlyi n. 3. T«'. Bot. 2?-95. Jobb vjdéki lány elmenne uriházhoz mindenesnek. — Liliom ncca 3. Becsületes, Jó házból való fiu kifutónak órásúzletbe felvétetik. Levelet a kiadóba «Becsületes« elmtn kérek. Szenxác!és világcikk propjgAlAsira lnteUlgena nrak Ae hölgyek kerestetnek, nyugdija* katonatisztek és tisztviselők. TArsas Ágbeli nrak és hűigyök feltűnés nélkül ls végezhotik. 146 AHela^k „Állandó «» bl*lo» kere»el"jtll(f4™ Hosszv bizonyítvánnyal fiatal bejáró mindenes felvétetik. Jelentkezés délután 2—S-ig Arany János ueca 11. ti. 8. ADÁS-VÉTEL Négyszobás oriyiüa UjazogeÜ9ü,ahidés strand közelében 300 négyszögöl kitűnő gyümölcsössel, öszszes mellékhelyiségekkel eladó vagy hosszabb időre kiadó. Viz. villany, gáz van Ugyanott400 négyszögöles gyüniölesüskert eladó. Jj lMlllcH Kálmán u. 20 Frici a hegyezett akác szölltíkaróra megrendeléseket elfogad Bach-fatelen «9*«Tit Tit-rín t*-. Zongora, rövid, fekete, StingJ-féle olcsón eladó. — Takaréktár ccca 8. ajtó 7. Szebbnél szebb menyasszony és névnapi ajándéktárgyak, zomteoedények, fintött edények. Alpaoca evórzerek legolcsóbban Kohn Jenő edényAruhAza Tisza T.ajos kírai, (Mihályi fOszeres mellett) 9 írógépel készpénzért porleb'e nagy belQsl Tesfrünk. Nemzeti Saltóváilalat Kárész-u. 5 2 drb ablak eladó. Szentgyírgy ucca 10. SZÉPIRODALMI KÖNYVEKET, különösen Jókait, Gárdonyit, Mlkszáftaot, más magyar Írókat, valamint kflltőldleke! á tvesz megbízásból a * J>é1maoyaroT9*^q Iciaáóölvatala. 50 éve fennálló vendéglő a Belvárosban sok étkező vendéggel, engedélyekkel bet ég uiiatt sürgősen, nagyon olcsó árért eladó, vagy berendexve, üzemképesen, biztosítékkal bérbe kiadó. Uri megélhetés. >50« jelige BÚTOR részletftzetéa™ ís keményfa és festett bílóstobik ét konyha^ berendezés naffy vilaaztékbar Orózo OvOrgy asztalos (Valéria tér 10) Kisfaludy noea 4S. 31 Egy áilapotbad lévő haarnált írógép olceón eladó. Arany János-u. 8. 152 Mobiloil KIMCHVC MfC8tZH»rd ftrsieRiési ro«*ás RUM VILMOS oi«sr»Hü2Lrr MÍKSZftT* KÍUMM UffftT 100 kilós sertés eladá * Kecskeméti uoca t. BfeiSermútcrsxeit' rények, kSnyrazekrények. vitrin, reter. Blcdarmtjer íamJtara, fotelnk, szóltek, sablótok, kéül mnnkAk stb. olción clndök. n o h m n e, Tisza Lajoa kBrot 03, »z(im- t39 Figyelem! 3 ElaSrenda gyenge bérapyhos kapható íao P kgr.-ként Budai József JnhvAgónAl, Valéria téren é« Csonjrridl saglrat 30. *z alatt Jókarban levő rézágy, éjjeli szekrény, márványnsosdá, ruha - szekrény, álló - tükór, ottomán. asztal és mcxiuetta székek eladók. Megtekinthetők délelőtt 9—11 óra között. Tisza Lajos körút 33., I. emelet 4. Antik bútorok: GySnyörö inurzlia szefcrsíw?, tróaaztalos sublót 1T9J-MI, azek rény, vitrin, fekete níi tróaa»tal jntányosan eladó. Megbíznia részére vásArolok mindenféle antik bntort és vtilalom azok speoIAl javittaát. Redot asztalos, Gyvrtyimosí oooa 2 szAm. SIS Vágóit hajai veszünk.,tt IDI SZ1L0N. Oroszlán « 4. Oktatás Egyetemi hallgató középiskolások korrepetálását, zongoraoktatást szerény díjazásért véllaL >Zen«aka* démista' jeligére. Ibolyának levele van « kíadótan Megértőtől Két korrtkt 30 é^e« ar ioWligen* asszonykák észetlen barátságát keresi >Valakit keresek« Jelige. Egy ftata*. kedves úrilány megismi-rkedne hozzáillő fiatalemberrel. — < Barna kistány« jelige KÜLÖNFÉLÉK mllhelyemef álhelyczfem Erzsébet' rakpart 19. szám alá, Herczog Samu asztalosmester. 111 BOR 52 flliér Danner Mihálynál, 102 SzechenQl tér. 7320-1930 vb. síim. 143 Árverési Hirdetmény. Alulírott btfísáil vé*ftHattA at 1881. évi ' X. «.-e. 102. C-a miben ereimé: kézhirr^ tesz.'. hoTV « ijfgedl trir ijráíbfr'aég I93P évt 1116. fdaii vésrése kOvetkez'éiwn dr Sz'veaay L-hel 5»vvéd állal kétJ-'»e!l magvar Oiasz Bank Rt 'avíra 3500 oeníö H Mni'é»»! rrelelg 193a *vt mardos bó 28-ár. foean«io»HnH MalttltéaJ c'eretialtás oiHn lefoglalt ís 1280 nenfrtf« heeiUti fcóvetketS Ingó »»gok. !> m- Mzt batár 'k ét 1 drb. Wertbe'Tvtiekrény n?llván->a írveréícn eiadamak. Ai árverét az e'áb* meírnewti»« foalattatóX lavara eirendeltelih, »me-nylnen k8»«'el*«flk mév fenő 4H Tze-l ér.erésnek a steredi kir tárAsblróiáa 153H évi Pk. 4S3« ítámfl ri(rrts- to'ytín 35T0 iBkek6reiel»s. ennek 19Í9 évt decíml'fr hó 12. nanlátót térő 11 százalék kam»(«l és eddig ótrst's'n 195-3T t^ngöbrn hirólltc mir meglllapiioM g a mta ta'merS'endfl VBHséeeU ereiéig Swed, Feke'MM ucca 22. mám atett leendő foeiBalositá'ára 1931. évi február hó 18 neplának délelőitl himmnesved 11 órála ha'Arld^T H'Uietir és ahhot venni saándékorők <-|y mee egyzésse' hivatnak meg. ho»y ar érintett Ingóságok »• 1881. évi LX t.-c. 107. él 104 S-s! értelmiben kétrpéntfizetés mellen a legtöbbet ígérőnek szükség esetén a becsáron alól la el lógnak edatnL ü's»t>hséret !g«nyl8k eten Igénylikét tegkésSb* at átverés meg kérdéséig be(elentenl tariofak. At 4rv*ré» csak akkor leu tog«natnai va *>a bérmelylk lé, legkésőbb az árverési uiegeUIxe ulettft eWItl keznapon Sejelentl, hoev -negtartási' kirína a eb« esetben az érverés a»kor It meg leez ariva, h» a kivíaságot slitertesxtA tél nlie* leien (l'-3n. évi XXXIV. t.-c. 72. <51 H» a végrehajtás Sl-eit Ml v<tl foganatoil'-ra, sx árverés érdekelteit iífttbenlárása nélkül it meg esz tartva, ha mindenik virrt haititó *s végrehai'Ast stenvedó ellenkező kívánságot ne® ey!'Tántt <1030 évi XXXIV. • -c. 12. |) Sseged, 193!. éw üouit bú 8. napián. Mo'nrH '-V Mr