Délmagyarország, 1930. szeptember (6. évfolyam, 196-219. szám)

1930-09-28 / 218. szám

OPLM A C. V A RORSX AG 1930 szeptember 28. a után Te; pihennünk kell. A napi robot után a testnek fel­frissülésre van szüksége. Állandó feázés ezt nagy­ban előmozdítja, A helyes teakeverék megválasztá­sáról és a tea helyes elkészítéséről bármelyik fióküzletünk készséggel nyújt felvilágosítást. Meinl Gyula 29 távozott a közgyűlési teremből. Korom Mihály visszautasítja a polgármester el­len elhangzott vádat és kijelenti, hogy a polgár­mester mindig szociálisan érzett i Dr. Eisner Manó felszólalásában azt fejtegeti, hogy az iskolákban nyolc százaléknál jóval na­gyobb azoknak a jó tanulóknak a száma, akik rá vannak utalva a tandíjkedvezményre. Kifogá­solja azt is, hogy a tisztviselők és a többi polgá­rok között még mindig különbséget tesznek, ami­nek ma már nincs létjogosultsága. Mondja ki a köz­gyűlés, hogy minden arra érdemes szegény tanuló tandíjmentességben részesítendő a tanulók létszá­mának 35 százalékáig. Bakó László nem lát a miniszter rendeletében különös sérelmet — A visszaélések és a panamák sora robbant ki — mondja Bakó —, éppen ezért becsüljük meg nagyon azokat az embereket, akik tisztán, becsü­letesen élnek. (Éljenzés.) Én papi ember vagyok, fekete ruhában járok és tudom, hogy azon a rá­fröccsent sár, ha le is tisztítom, halványan mindig meglátszik. Somogyi Szilveszter a polgári tisztes­ség fekete ruhájában jár. A rádobott sár méltatla­nul érte, mert a kikeresendő akta art bizonyára igazolni fogja. (Éljenzés.) Vigyázzunk, nehogy az ilyen alaptalan gyanúsításokkal megmozdítsuk az erkölcsi lavinát (Helyeslés.) Dr. Szabó Géza kulturtanácsnok válaszol a fel­szólalásokra, kéri a javaslat elfogadását Dr. Eisner Manó kéri, hogy a közgyűlés adja vissza a javas­Vegyen ~I osztálysorsjegyet I s y r hbt mm: mm j i 1 I 180411 1 i 80258 i | 27404 u • 1 | 58414 | i 39684| |48389 H I l 1258341 • i 1 124791 ! |64244 m • l | 57327J R II 214431 1 j 46811 u I H r I L PBRRi. mm. .mmj | PETŐ ERNŐ főárusiténál t_r latot újból való alaposabb letárgyalás céljából. Szűcs Imre szólalt még fel és azt kéri, hogy a tandíjmentességek ügyében ne a polgármester, ha­nem a kisgyűlés döntsön. Pdlfii József elrendeli a szavazást. Eisner Manó indítványát fogadta el túlnyomó többséggel a köz­gyűlés. Ezután az elnöklő Pálfu József a következőket mondja: — Hálás köszönettel tartozom Bakó tiszteletes ur­nák, amiért megállapította, hogy minket, köztiszt­viselőket a közéleti tisztesség palástja véd, de erre a palástra nemcsak magunknak,, hanem más­nak is vigyázni kell. — Ne csináljon illegitim dolgokats — kiáltja közbe Szűcs Imre. — Ezért a kifejezéséért a bizottsági tag urat rendreutasítom. Somogyi Szilveszter nem szorul rá senkinek a védelmére, megvagyok győződve róla, hogy ebben az ügyben ő lesz a legszigorúbb biró. A közgyűlés tagjai tapsolnak és éljenzik a pol­gármestert A kulturtanácsnok ezután a fásilásra vonatkozó előterjesztést ismerteti és a közgyűlés éljenzése közben jelenti be, hogy Wagner Ferenc a Gedó melletti részek fásítási költségeire 500 pen­gőt adományozott Kimondotta azután a közgyűlés, hogy az adó­fizetés egyszerűsítése érdekében a tanyákon is be­vezeti a csekkrendszert Nagyobb vita támadt az utalapi költségvetés körül. A vitában a tanyai városatyák vettek részt, akik a tanyai utak kiépítését sürgették, de sürgették a városba vezető sugárutak burkolatának rendbe­hozását is. Veress Gábor szólal fel és elmondja, hogy igen sok uj vasút épült a magyar tanyák között, tehát nem lehet beszélni a tanyák mellőzéséről. Széli József Somogyi-telepi plébános arról be­szél, hogy a Somogyi-telepen sokkal rosszabb ál­lapotok uralkodnak, mint a tanyákon, a közlekedés szinte lehetetlen. A Somogyi-telepnek 8000 lakója van, mind szegény munkásember. Ha már megvan ez a telep, akkor el is kell látni közmüvekkel. Ábrahám Ferenc, Korom Mihály szólalt még fel. A többség ezután elfogadta a költségvetést A közgyűlés ezután hozzájárult ahoz, hogy a svájci frankkölcsönből megmaradt 39.000 pengőt a balástyai ut kiépítésére használja fel a város. Ennél * a tárgynál Karácsonyi Guidó azt kéri, hogy a József főherceg telephez vezető gyalog­járók elkészítésére fordítson tizezer pengőt a város, ezt az összeget az érdekeltek öt év alatt visszaté­rítik. A közgyűlés az indítványt nem fogadta el, mert a kérdéses összeget csak a költségvetésben meghatározott célokra lehet felhasználni Az útügyi vita közben lázas keresés indult meg a polgármester állítólagos szegénységi bizonyítványa után. A polgármesteri hivatalban csak az akta vényét találták meg, de az előljáró­sági hivatalban megtalálták a bizonyítvány jegyző­könyvét. Az aktát Rack Lipót tanácsnok hozta be a közgyűlési terembe és átadta az elnöklő Pálfg Józsefnek, aki a balástyai ut letárgyalása után félbeszakította a napirend tárgyalását és bejelen­tette. hogy időközben beszerezte azt a bizonyít­ványt, amelyre Szűcs Imre célzott A bizonyitvány­blanketta cime: ^Szegénységi bizongitváng egye­temi hallgatók részére«. A bizonyítvány kiállítását Somogyi Miklós kérte 1924-ben. A jegyzőkönyv adatai szerint a folyamodó apja dr. Somogyi Szil­veszter, Szeged város polgármestere, akinek ingat­lan vagyona nincs, ingóvagyona a házibutora, jö­vedelme pedig tisztviselői illetménye. — Ilyen bizonyítvány megfelelt az akkori ren­delkezéseknek — mondja Pálfy József — és ez a bizonyítvány egészen más, mint amilyenre Szűcs Imre célzott. Megállapítom, hogy Szűcs bizottsági tag ur valótlan beállításával sértést követett el Szeged város első tisztviselője ellen. Ezért utólag rendreutasítom és felhívom, nyilatkozzék: — Visszavonja-e állítását, vagy sem. Szűcs Imre feláll a helyéről és beszélni kezd. — Tessék egy szóval nyilatkozni: igen, vagy nem — mondja Pálfy József. Szűcs Imre kijelenti, hogy egyszerű igennel, vagy nemmel képtelen válaszolni, parancsot nem fegad el, mire Pálfy kijelenti, hogy a tőrvény ilyen esetekben imperative rendelkezik és felszóla­lásnak helye nincs. — Ismét felhívom a bizottsági tag urat, nyilat­kőzzék egyetlen szóval, visszavonjam, vagy semf Szűcs Imre ismét beszélni kezd, mü J Pálfy Jó­zsef lccsenaeti és a következőket mondja : BTbE& tw PÜRSZARAZ LAKÁSOKAT ES '! HELYISÉGEKET TEREMT! Fehér czagtalan minőségben ia gyártjuk. ez: „BIBER'-F. i Kapható : Canáeabertj Mór eementárn gyár és HarasxíGy Géxa feetékkereske­d sében, Szeged. B.4 — Megállapítom, hogy Szűcs Imre bizottsági tag ur nem vonta vissza állítását. Felkérem dr. Simkó Elemér tiszti főügyész urat, hogy tegye, meg ebben az űggben a javaslatát. Simkó Elemér: Szűcs Imre bizottsági tag nr állította, hogy a polgármester illegitim uton járt el, A törvény szerint ez széksérlés. Indítványozom, hogy ezt a közgyűlés 'állapttsít meg. A közgyűlés megállapította, hogy Szűcs Imre elkövette a széksértést. ~ Simkó Elemér ezután azt indítványozza, hogg{ a közgyűlés ezért Szűcs Imrét a legmagasabb pénu büntetéssel, 500 pengővel sújtsa. A közgyűlés ezt az indítványt is elfogadta. — Megállapítom, hogg a törvény értelmében Szűcs Imre mindaddig nem gyakorolhatja város* atyai jogait, amig a büntetéspénzt ki nem fizeti, ha nyolc nap alatt sem fizeli ki, akkor tagsági jogát elveszíti — jelenti Pálfy József. (Taps.) Ezzel a kinos affér befejeződött A közgyülé* tagjai azonban tovább tárgyalták a dolgot és nenl igen figyeltek a következő pontra, amely a zálog" tárgyak beszállításának reformjáról szólt Az elő­terjesztést szinte látatlanba fogadták eL , Pálfy elnök ezután az idő előrehaladottságára^ való tekintettel az ülés folytatását hétfő délutánraj halasztotta. BOLDOGGÁ TESZI egy MENTUS-BU1VD\! Tábor ucca 7/b. 392 mm AZ IDO SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi intéze­tének meteorologiai obszervatóriuma jelenti, hogy szombaton Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 26 fok Celsius, legalacsonyabb 13 fok Celsius. A barometer adata 0 fokra és ten­gerszinre redukálva reggel 768.3 mm, este 761.6 mm. A levegő relatív pára­tartalma reggel 90 százalék, délben 57 százalék. A szél iránya reggel déli, esle délnyugati, erőssége 1—1 volt BUDAPEST: A Meteorotogial Intézet jelent! este ü órakor: Hazánkban a nap folya­mán kisebb esők voltak. A hőmér­séklet a nyugati határon 17—18 Cel­sius fokig, mig egyebütt 21—23, Sze­geden 26 Celsius fokig emelkedett. Prognózis: Részben felhős, egyéb­ként enyhe Idő várható, legfeljebb egyes helyeken esővel, zivatarral. ES angyupk, Keller írógép raktárában, Széchenyi tér 8. Tel 3—63. zseblámpák, friss elemek, töltő­tollak nagy választékban, állan­dóan raktáron 116t» Szabadalmazott folelágyak, otíománok, maíracok 6T készen és rendelésre legolcsóbban vitéz Silvegh DeacSő kárpitosmesternél kaphatók, Batthyány noca 2. — Telefon 20—23. •• r • r • * osaládt képet, csoportképen IfPsíraMí^ílB^MPI levelezőlapokat legolcsóbbat B Blif li G |iea%l& Ipa siMQHYi fényképésznél. Széchenyi tér 8, Jerney'házban, Korzó Mozival szemben. í Ciáoozás legyen az első dolog, ha hazajön a nyaralásból. Felelősség mellett végzi LakásíertőtlaiO Vállalat j* (

Next

/
Oldalképek
Tartalom