Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-30 / 294. szám

1928 december 30. DÉLMAGYARORSZAG 85 A lüélmagyarorsssúg regénye F3EIRINK: ... A MOST MEGJELENT, .. T& RECEPTET TARTALMAZÓ, . SZINg KEPEKKELILLU5ZTRALI Elmosódó képek vonulnak el elöltem, injnt ködszerű, félig elfelejtett emlékek. Nagy tolongást látok, lakomázást, kézszorításokat, nagy urakkal, sarkantyucsörgető nemesekkel, bársonyba, selyembe öltözött udvari népséggel való mulatozásokat. Hosszú menetek vonulnak át Prága szük uccáin, Kelley mindenütt elől van, nyitott ezüsttárcájából félőrülten szórva a pénzt az üvöltő tömeg közé. Mi vagyunk Prága csodája és botránya. A legvadabb mende-mondák keletkeztek rólunk eljutva saját fülünkig is. Mondhatatlanul gazdag angoi nemeseknek tartanak bennünket, akik abban lelik mulatságukat, hogy alkimistáknak adva ki magunkat, misztifikáljuk Prága udvarát és polgárságát A sok rólunk szóló hir közül ez még a legártatlanabb és legszelídebb. Éjszakánként a vad ünnepségek lezajlása után hosszú, fárasztó vitatkozásaim vannak Kelleyvel. Kelley bortól s a cs'éh konyha válogatott dőzsöléseitől fáradtan, ágyba vánszorog. Nem birom tovább látni esztelen pazarlását, megfogom az ingénél, megrázom a nyomorultat, ráorditok: »Disznó! Söpredék! London uccasarából felszedett zugügyvéd térj magadhoz! Meddig tartson ez még! A szürke pornak már vége! Már a pirosnak is gsak a fele van meg!« »A Zö... zö... zöld angyal majd utánamereszt egy ujabb po... porciót.« feleli böfögve. A A sötét gettó egy ősrégi, toronyalaku átjáróháza előtt állok. Nem tudom, merre vegyem utamat. A fekete kapualj alól ekkor hirtelen suttogó hangot hallok: »errefelé! erre vezet utad!« Követem a hangot. A sötét folyosón egy pillánál alatt egy csapat férfi vesz körül. Suttogva egy mellékfolyosóba tolnak, egy vaspántos kapun haladunk át, félig megvilágított hosszú összekötőfolyosón, melynek rothadó pallóiról lépteink felverik a port. A folyosót itt-ott, magasan fejünk felett elhelyezett nyílások világítják meg. Félelem fog el: milyen csapdába estem? Megállok: mit akarnak tőlem? Az emberek, akik körülvesznek, fel vannak fegyverkezve, arcukon álarc. Egyikük, nyilván vezetőjük, elém lép. Felemeli álarcát. Becsületes, nyílt katonaarc van alatta. Azt mondja: >A' császár parancsárai« Hátrálok: »Le vagyok tartóztatva? Miért? Figyelmeztetem az angol királynő védlevelére.« A tiszt tagadólag int fejével. Előremutat: »Nem letartóztatásról van szó, Sir! A császárnak oka van rá, hogy látogatását titokban tartsa. Kövessen bennünket!« A folyosó érezhetően egyre piélyebb földalatti rétegekbe visz. Az utolsó napfény is elvész. Lábaink alatt elmarad a fapadló, csúszós, penészes földet érzek. Jobbról-balról nedves, durván lesimított falak. Hirtelen megállunk. Kísérőim számomra érthetetlen suttogásba kezdenek. El vagyok rá készülve, hogy varatlanul, szörnyű kinok között le fognak gyilkolni. — Már régen az a sejtelem él bennem, hogy abban a titkos földalatti folyosóban vagyunk, amelyről a nép azt tartja, hogy az óvárcsból a Moidova alatt a Hradzsinig vezet. A munkásokat, akik a Habsburgok parancsára elkészítették a folyosót, munkájuk végesztével a folyóba fullasztották, hogy ne árulhassák el a kijáratok titkát. Fáklya gyulladt fel. Baioldalomon, előttem, mögöttem ujabb fáklyák. Imbolygó fényükben látom, hogy egy bányatárószerü alagútban járunk. Lábaink között patkányok szaladgálnak. Minden lépésünkkel kísérteties féreghadakat zavarunk fel a falak szakadékaiból. A fáklyák füstölő tüzében denevérek égetik meg libegő szárnyaikat. Végre újra felfelé vezet az ut. Messziről kékesen villogó fény. A fáklyák elalszanak. Szemem, mely lassanként megszokta a sötétséget, észreveszi, hogy a falakba elhelyezett vasgyürükbe dugják a fáklyákat. Aztán újra gerendázatot érzek lábam alatt. Az alagút egyre jobban emelkedik, itt-ott lépcsők visznek felfelé. Csak Isten a megmondhatója, hogy hol vagyunk, hogy hova lyukadunk ki! De már újra a napvilág vesz körül. Hirtelen megállunk. Két férfi erőlködve emel fel vállával egy vascsapóajtót. Egy létrán mászunk fel s most egy nyomorúságos szük konyhában vagyunk, amelyeek tűzhelyéből szálltunk ki, mint egy tárnából. A helyiség, az ajtó s az előcsarnok is, amelybe lépünk, mind babaszerüen aprók, ugyanilyen a kis kamra is, amelybe kísérőim betuszkolnak. Egyedül vagyok. Nem vagyok egyedül: előttem óriási karosszékben, mely a szobának majdnem a felét elfoglalja: Rudolf császár ül. Ugyanabban a ruhában van, amelyben akkor láttam, mikor először fogadott kihallgatáson a Belvedere-ben. Mellette apró, vadszőlőkeretezte ablakocska, melyen melegen süt át az arany délutáni nap. Az egész hely oly vidám, kedves, hogy az embernek szinte elmosolyodik a szive. A császár némán bólint felém, sápadt kezével egy szembenálló, ugyancsak kényelmes szék felé mutat. Leülök. A szobában csend. Kint a kertben vén fák zugnak. A császár lassan kiegyenesedik karosszékében: »Idehozattam Dee magister, mert tudomást szereztem róla, hogy ujabb eredményeket értetek el az aranykészités körül. Ha ugyan nem vagytok mind a ketten egész elvetemült gazfickók.-« Hallgatok. Hallgatásommal azt fejezem ki, hogy sértések nem érintenek abból a szájból, amelyet nem tudok elégtételadásra szorítani. A császár ugy látszik megérti némaságomat, hevesen bólint fejével: »Szóval tudtok aranyat készítem. Jól van. Ilyen embereket keresek. Mi az ára a titoknak?« Hallgatok, a császár szemébe nézek. »Vagy: mit kívántok?« Felelek: »Fenséged tudja, hogy én, John Dee, Gladdhill bárója, nem tőröm magam utána, hogy sarlatánok és rőfössegédek módján világi hiúságokba öljem az aranyat, amit a tinkturából nyerhetek. Én a császári adeptustól akartam tanácsot és segítséget. — A változások kövét, keresem.« »Bolond kegyed, Sir!« vág közbe ingerülten a császár. »Jó lesz vigyázni, hogy az a kői meg ne feküdje egy szép napon a gyomrát!« »Nem akarok méltatlan lenni hozzá!« felelem. Rudolf császár kinyújtja nyakát Szinte Kallóm, amint csőrével hápogva felém vág: »Fogadja meg tanácsomat, Sir; tegyen ugy, mint én, ne egyék, ne igyék semmit, amit előbb mással meg nem kóstoltatott A világ teli árulással és méreggel. Tudom én, hogy a csuhás mit nyújt felém a kehelyben? Hátha az Ur testével... engem akar a mennybe küldeni? Nem először történne meg! Zöld Angyalok és fekete pásztorok... valamennyit ugyanaz a pokol kotlatta! Fogadja meg intésemet, Sir!« Megborzongok. Eszembe jut amit itt-ott, — már Prága felé vezető utamban — hallottam, amit doktor Hajek célzásaiból, óvatos célzásaiból is kivettem, hogy a császár már Szerszámgép és gyári I tárgyak eladása A Ganz és Társa—2>anui»Itas R. T., Budapest ScM2clt-'Nfctfc©Sson M. T., Budapest Gép-' és VasutSeSszerelésS gyár K. T., f&lstarcsa Mayer sí&oáorgyár, Szomliaíhely és Br. Llpíók és Társa R. T., Peslszesutlőrlnc gyárak egyesülése folytán felszabadult néhány ezer szerszámgép és gyári berendezési tárgy u, m. mindenfajta esztergapadok, revolverpadok, síkeszfergapadok, fúrógépek, automaták, horizontális furő- és marómflvek, gyalugépek, shaping-gépek, vésőgépek, horizontéi, univerzál és vertikális marógépek, fogaskerékmarógépek, csiszológépek, gőz- és légkalapácsok, lemez- és famegmunkálógépek, orsós-, excenter- és kovácsprések, teljes öntődeberendezések, daruk, tolópadok, lolatómozdonyok, kazánok, generátorok, valamint egyéb gyári berendezések és mindenféle gépek eladásra kerülnek. Kérdezősködések és megtekintés kizárólag csak a Központi eladási iroda utján MascMnen-Verkamísgemeliasctujafl Rosenau A. G. Berim~Düsse№orf, HecM & LewMowifs G.m.b. h. Berlin Poslacim: Mascíilnen-VerlcaiiSsbüra (Gépeladási Eroáa) Pestozeallőrinc — Liplák-leiep Telefon: Budapest József 408 - 57. Megtekintés céljából telefonhívásra mindenkor autó áll rendelkezésre. Kívánatra részletes raktarjegyzéket küldőnk, M57