Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-20 / 90. szám

N/ Jenek kielégítést A szünetben azonban nem egyenlítették ki az ellentéteket. Dr. Eisner Manó kijelentette, hogy hajlandó módositani ajánlatán és igy kéri a tárgyalás félbeszaki­Jtósát. Dr. Molnár birö: Az adós cóg már régebben tisztában lehetett volna a hitelezők kívánsá­gával. A törvényszék azonban ennek ellenére is módot akar adni, hogy az adós cég még­legyszer módosítson ajánlatán és ezért a tár­gyalást félbeszakítja és délután fchicgykor ipvább folytatja. A délutáni folytatólagos tárgyalás már ke­vés érdeklődés mellett zajlott le. A közhangu­latból azonban már megállapítható volt, hogy az adós uj egyezségi ajánlatát a Jelenlévő hitelezők nagyrésze már elfogadta. A tárgyalás újbóli megnyitása utáu dr. PELMAGTAROBSZAG Eisner Manó felolvasta uj egyezségi ajánlatát, amely szerint Bloch Róbert bécsi cég is bele­egyezik abba. hogy követelését a hitelezők kielégítése után kapja meg. Az uj egyezségi ajánlat szerint dr. Eisner Manó az Angol­Magyar Bánk szegedi fiókjánál őrzött és ne­vére szóló 33 500 pengős takarékkönyvet min­den kikötés és jentartás nélkül átadja a hite­lezőkből választott bizottságnak. Kijelenti azon­ban, hogy ha az egyezség nem jön létre, ugy a 33.500 pengőt visszaköveteli. Az uj ajánlat szerint Márer Sándor né Is kötelezi ma­gát arra, hogy a Szegedi Keres­kedelmi és Iparbankban letétbe helyezett ékszereket Is kiszol­gáltatja azzal, hogy azoknak eladási értékét a hitele­zők követelésének kiegyenlítésére használják fel. yf vagyonfelügyelő elfogadja és elfogadásra afánlfa as egyességet Ezután Schmarcz József vagyonfelügyelő bejelentette, hogy az újból módosított egyezségi ajánlatot elfogadja és azt a hitelezőknek is el­fogadásra ajánlja. Majd bejelentette, hogy dr. Efener Manó már áladta neki a 33.500 pen­gőről szóló betétkönyvet és azt a hitelezői bizottság megalakítása után annak rendelke­zésére bocsájtja. Ismertette még a törvényszék az adós cég vagyoni helyzetét. Az adós cég aktívái 386.648 pengőre rúgnak. Passzívája pedig 520.415 jwngő. Délután öt órakor dr. Molnár József tör­vényszéki biró elrendelte a szavazást. A 210 hitelező közül mintegy százan vettek részt a szavazáson. Vf ssavaxásf Kérnek as adósoK A szavazás hat óra után fejeződött be. Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy a megjelent hitelezők közül alig néhányan szavaztak az Bgyezíég rllen, mig a többség az egyezség el­fogadása mellett adta le szavazatát. A délelött­tíélutáni folytatólagos tárgyalás miatt azonban igen sokan nem jelentek meg a szavazás ide­jére és így a meg nem jelenteket ugy vette számba a bíróság, mintha az egyezség ellen szavaztak volna. A szavazások befejezése után dr. Eisner Manó újbóli szavazás elrendelését kérelmezte. A törvényszék azonban a kérelem felett egyelőre nem döntött és ugy határozott, hogy a szavazás eredményét végzésben hoz­za az érdekeltek tudomására. A hitelezők körében kialakult vélemény és a magánstatisztikusok számításai szerint a hi­telezők egyharmada szavazta meg a Márer­cég csődön kivüli kényszeregyezségét. 1928 április 20 zéketlen maradt a közbotrány! okozó állapo­tokkal szemben. Pedig — szintén a nagyközönség köréből — a probléma ésszerű megoldására is me­rültek fel egészen okos indítványok, amelyek között falán a legésszerűbb és a leginkább keresztülvihető a Marsdéri megoldás volt. \ város hatósága azonban ez ellen ezer kifo­gást talált. A „legelfogadhatóbb" ellenvetés még is az volt, hogy a hatóság nem fogad«! hat el — kívülről jövő tanácsokat. Az már, hogy a Mars-tér alkalmassá tétele nagyon sok pénzbe kerülne és hogy a Mars-tér nincs a város kellős közepén, csak másodrendű kifogás maradt. Most mégis az várható, hogy a város ha­tósága a Mars-léri kombinációval oldja meg a kérdési. Az ötlet most belül keletkezett, az ötlet most a polgármesteré. A csütörtöki tanácsülésen hozta szóba a polgármester minden apropo nélkül a dolgot - El kellene az idén helyezni a gyümölcs­piacot a hid alól — mondotta Fodor Jenő polgármesterhelyettesnek «•» talán a legjobb lenne, ha a Mars-térre helyeznénk él A tanács tagjai csodálkozva figyeltek fel.: Ez a néma csodálkozás néhány pillanatig tar« tolt, azután a tanács hangulata hozzáigazo­dott a nyilvánvaló változáshoz. Dr. Tóth Bála főjegyző kijelentette, hogy a gyümölcspiac tette tönkre a RudolHeret és a piac elhe­lyezése tovább már nem halasztható. Fodor Jenő ellenzéki álláspontra helyezke­dett. Felvetette azt a kérdést, hogy mi lesz a gyümölcsös kocsikkal, ha esős időben sár­tengerré válik a Mars-tér. — Akkor kitesszük a piacot a nagykörútra — mondotta a polgármester. Végül is megbízta a polgármester a he« lyettesf, hogy hívjon össze a kérdés letár« gyaltalására egy tiz-Hzenöt tagu bizottságot a gazdák, az érdekelt lakók, háztulajdonosok és kereskedők köréből és kérje ki minden kategória véleményét. A nagyközönség véleményére, ugylálszlk — most sem kíváncsi a város. B polgármester a Rudolf-térről a Mars-térre akarja1 áthelyezni a gyümölcspiacot „Belső" ötletté vált a „kívülről kormányzók" javaslata / (A Délmagyarország munkatársától.) Az idén, ha nem csalnak a Iflnetek, végre mégis csak megoldódik a Rudolf-téri piac kérdése, amelynek rendezéseért az elmúlt évben hiába szélit sikra a város úgyszólván egész közön­sége. Hiába vált Szeged szégyenévé az az wwmm állandó bfizfelhő, amely a hídfő körül gáz­maszkok nélkül nehézzé tette a közlekedést, hiába szennyezték be a tanyai kocsisorok a belváros legszebb uccáit hetipiacos napokon és hiába tiltakozott a balkáni képek ellen a Jobb érzésű közönség, a város hatósága ér­A VILÁGHÍRŰ LONDONI HANGVERSENYE I TÁNC ^ ZENE szombaton vasárnap IV. 21. IV. 22. este háromnegyed 9 órakor. jg Mulatság ^ Művészei Humor ^ Ritmus • a "3 21-én, szombat este II-tői 22-én, vasárnap d. u. 5-től 22-én, vasárnap este 11-től A Belvárosi iozita. 1 1 Kass-szállodában. Hangversenyjegyek a Harmóniánál (Belvárosi Mozi) 1*50 pengőtől válthatók. •ÉfiÉiÉSaSÉSÉfiÉlV^ Föbelötfe magát egy főhadnagy, mert egy rágalmazásí pifrben fölmentették ellenfelét (A Délmagyarország munkatársától) Beszá. molt a Délmagyarország arról, hogy "Vásárhe­lyen vitéz Papp György szolgálaton kivüli főhadnagy, a mindszenti vitézi szék járáshad­nagya főbelőtte magát és azonnal meghalt. Az öngyilkosság előzményeihez tartozik, hogy, Mindszenten a mult év végén vitéz Papp György és Mihály János adóügyi jegyző egy, mulatság alkalmával összeszólalkoztak. A szóváltást lovagias eljárás követte, ami. dőn az adóügyi jegyző valamilyen verekedés­re, illetve pofozkodásra való hivatkozással megtagadta a lovagias elégtételadást a mind­szenti kereskedőtől. Ezután Papp György becsületsértés és rá­galmazás cimén bepörölle Mihály János adó­ügyi jegyzőt a szentesi járásbíróságon, ahol az elrendelt tanúkihallgatások alapján felmen­tették Mihály Jánost az ellene emelt vád alól. Ezt a felmentő ítéletet a törvényszék is jóvá­hagyta, igy tehát jogerőre emelkedett. Az ítélet kikézbesítése után Papp meg­lette a becsületügyi bejelentést önmaga ellen a vitézi székkapitányságnál. A meginduló el­járás lelt volna hivatott felülvizsgálni az ügyet ós elégtételt szolgáltatni vitéz Papp Györgynek, Az egész ügy azonban annyira elkeserítette; az egyébként is érzékeny lelkű főhadnagyot, hogy a hódmezővásárhelyi Porkoláb-vendég­lőben — ahová Szegedről az előző nap ér-> kezett meg, — főbelőtte magát. A feleségéhez és gyermekeihez intézett búcsúlevelében azt írja, hogy nem élné tul, hogyha az adóügyi jegyzővel szemben elvesz­tett becsüLetsértési ügy következményeképen esetleg megfosztanák vitézi cimétől és elven« nék tőle az érdemei jutalmazásául kapóit 50. holdas vitézi telket. Inkább a halált választja, semhogy ezt a szégyent megérje. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom