Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-20 / 90. szám

1928 április 20 DÉLMAGYARORSZÁG A fanács a közgyűlés szinháii határozatát fefehhezésre való tekintet nélkül kívánja végrehajtatni Megkötik Tarnay Ernővel a szerződést , r(A Délmagyarország munkatársától) Rövi­Öen jelentette már a Délmagyarország, hogy tír. Söreghy Mátyás törvényhatósági bizottsági tag megíelebbezte a közgyűlés legutóbbi szin­Jiázi határozatát a belügyminiszterhez. A köz­gyűlés, mint ismeretes, a tanács javaslatára kimondotta, hogy a szinház házikezeléses rendszerét további intézkedésig, de legalább két esztendeig fentartja és a tanácsot hatal­mazza fel az aktuális személyi kérdések elin­tézésével. A tanács a közgyűléstől nyert fel­hatalmazás alapján Tarnay Ernő művezető­igazgatóval meg is kötötte az uj szerződést, illetve ennek a szerződésnek két évre való megkötését elha ározta. Ez a tanácsi határozat idézte fel az intendánsválságot., Fodor Jenő polgármesterhelyettes lemondását, majd, ami­kor egy heti gondolkodás után a tanács elfo­gadta a lemondást, dr. Pálfy József tanács­nok megbízását. Pálfy tanácsnok megbízásá­nak a napján érkezett be a tanácshoz dr. Söreghy Mátyás íelebbezése. Söreghy Mátyásnak a házikezeléses rendszer fen tartása ellen nincsen kifogása, ellenben helyteleníti, hogy a tanács olyan széleskörű felhatalmazást kapott a személyi vonatkozású kérdések intézésére. Éppen ezért a közgyűlési határozatnak csak ezt a részét felebbezi meg. A íelebbezés az első pillanatokban nagy bonyodalmat keltett a városházán, mert a tiszti ügyészség a tanácstól már megkapta az utasítást a művezető-igazgató szerződésének megszövegezésére és aláíratására. Ha' már most a belügyminiszter helyt adna a feleb­bezésnek és a közgyűlés határozatát megvál­toztatná, a tanács határozata alapján Tarnay Ernőnek kártérítésre lenne igénye a várossal sziemben. A közgyűlés ugyanis a színházi ha­tározatranemmondottaki a felebbezésre való tekintet nélküli végrehajthatóságot A tanács most utólag kívánja korrigálni ezt a hibát. A polgármester csütörtökön érdeklő­désünkre kijelentette, hogy a tanács a leg­közelebbi közgyűlésre javaslatot terjeszt ebben az ügyben és javasolni fogja a márciusi köz­gyűlés szinügyi határozatával kapcsolatos bir­lokonkivüliség kimondását. — Nem számítottunk arra — mondotta a polgármester —, hogy akadjon valaki ebben a városban, aki megfelebbezné ezt a határozatot, fezért nem is gondoltunk arra, hogy a birtokon­tivuliség kimondását is javasoljuk. Most, hogy hogy mégis megfelebbezték a közgyűlés ha­tározatát, szükségessé vált ennek a mulasz­tásnak a pótlása, mert Tarnaytól kivánni sem lehetne a szervezkedési munkálatok elvégzé­sét, ha a saját helyzete bizonytalanná válik. Már pedig a szervezkedés sürgős meginditá­Ápril is 21., 22-én, szombaton, vasárnap a Savoy Jazz-Band hangverseny miatt 9 órai előadást a Széchenyi Moziban tartjuk. Belvárosi Mozi. R szegediek találkozó helire Budapest legelsőrendü, modern családi szállója az 142 IstváiKiráfy-száHoda VL, Podmaiilczky ucca 8. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás, modern berendezés, központi fBtis, meligvtzszolgditatds, lift. Napi teljes pensíó 8 pengőtől. A nyugati pályaudvar közelében. sára feltétlenül szükség van, különben el­késnék vele a város. Tapasztalatból tudjuk, hogy a kormányhatósági elintézés hosszú hó­napokig elhuzódhatik, akármilyen sürgős és fontos dologról van is szó. A kérdés a csütörtöki tanácsülésen is szóba került. A tanács javaslatát dr. Pálfy József, mint a szinház uj intendánsa terjeszti a köz­gyűlés elé. A tanács egyik-másik tagja aggo­dalmaskodott, hátha a közgyűlés többsége le­szavazza a tanácsot és megváltoztatja még a márciusi határozatot is. Ez az aggodalom azon. ban csak egy rövid pillanatig vetett árnyékot a tanácsteremre, a következő pillanatban mát! érezni lehetett, hogy a tanács biztos a dolgá-1 ban s nem tart a leszavazástól. A Márer-malom fizetésképtelensége ügyében megtartották a törvényszéken az egyezségi tárgyalást Esti hat óráig tartott a hitelezők szavazása — Csak négy hitelező szavazott az egyezség ellen, de sokan nem vettek részt a szavazáson — A vagyonfelügyelő a szakértői véleménnyel szemben megvédte az adósokat — Kétszer módosították ajánlatukat az adósok (A Délmagyarország munkatársától) 'fii fizetésképtelenné vált Márer-malom csődön kivüli kényszeregyezségi tárgyalását, a közel múltban meghiusult magánegyezségi tárgyalá­sok után, csütörtökön reggel kilenc órakor nyitotta meg dr. Molnár József törvényszéki biró. A kényszeregyezségi tárgyalás iránt, an­nak ellenére, hogy a hitelezők külön meghi­vót nem kaptak a tárgyalásra, oly nagy ér­deklődés nyilvánult meg, hogy a törvény­szék rendelkezésére a másodemeleti hatalmas esküdtszéki teremben tartották meg a tárgya­lást. A hitelezők közfii több mint szá­zan jelentek meg a hallgatóság részére fentartott helyekén. Fel­vonultak az érdekelt gazda hitelezők és teljes számban a hitelezők ügyvédei. A szabadlábra helyezett Márer Gyula és Márer Sándor jogi képviselőjük, dr. Eisner Manó ügyvéd mel­lett foglaltak helyet. Előttük az asztalon fél­métermázsa súlyban a cég könyvei. Kilenc óra után néhány perccel ideges iz­galomban, forró atmoszféráju légkörben nyi­totta meg a tárgyalást dr. Molnár József tör­vényszéki biró. A tárgyalás megnyitása után a törvényszék először a megjelent hitelezőket legitimálta. A tulajdonképeni tárgyalás igy csak tiz óra után kezdődött meg. Elsőnek dr. Eisner Manó terjesztette elő uj egyezségi ajánlatát. Az adós cég három egyenlő részletben fize­tendő 50 százalékos kielégítést ajánl fel hitei lezőinek. A rokoni hitelezők, továbbá Blochi Róbert bécsi cég 26.000 pengős követelése csak akkor nyer kielégítést, ha a hitelezők már megkapták kvóta szerinti követeléseiket. Azj adós cég hozzájárul ahhoz, hogy a 100 pen­gőn aluli követelések teljes 100 százalékban nyerjenek kielégítést. Hozzájárul az adós cég ahoz is, hogy a felajánlott 50 százalékos egyez< ség részleteinek kifizetése idejéig a malmot ct hitelezők által megválasztott háromtagú bi+ zottság vezesse Az egyezségi ajánlat értemében dr. Eisner, Manó ügyvéd kötelezi magát arra, hogy a fel­ajánlott 50 százalékos kielégítés első részié* tére 33.500 pengő erejéig készfizetési kezességet vállat. Ezt az összeget dr. Herczka Gyula pozsonyi ügyvéd bocsájtotta az adós cég rendelkezésért azzal, hogy ezt a pénzt csak a hitelezők kielé«/ gitése után követeli vissza a Márer-cégtől. A' kézfizetői kezesség joghatálya azonban nenj terjed ki a rokoni hitelezőkre, valamint azok követelésére sem, akik igényeiket eddig még nem jelentették be a vagyonfelügyelőnek. A vagyonfelügyelő as OHH ssalcértöi jelentése ellen Dr. Schwarcz József vagyonfelügyelő ref­lektálva az uj, módosított egyezségi ajánlatra, kifejtette, hogy az Országos Hitelvédő Egylet helyi kamarai szervének könyvszakértői vizs­gálata téves megállapításokat tartalmazott Va­gyenfelügyelői megbízatásának komoly tuda­tában mondhatja, hogy az adós cég könyve­lési metódusa nem a vagyoni fedezet megcsor­bítását célozta. Nincs adat arra sem, hogy az adós cég könyvelési rendszere a hitelezők megkárosítására irá­nyult. Nem való az sem, hogy a könyvekbe hamis ro­koni követeléseket vezettek be. A forgó tőke hiánya még nem jelent hamisítást és ha a cég forgó tőke nélkül dolgozott, az még nem jelen­tette fizetésképtelenségét. Az adós cég az 1926—27. években mindig pontosan eleget tett fizetési kötelezettségének és igy nem való az, hogy a forgó tőke hiánya az adós cég lassú elsorvadását vonta maga után. Mindezekkel szemben ténykén! állapította meg a vagyonfelügyelő, hogy a malomban ós a lakásban eszközölt uj berendezések feles­leslegesek voltak. A lakásberendezések fényűzése gondatlanságra vall, de nem cé­lozta a hitelezők megkárosítását. Kifogásolta a vagyonfelügyelő, hogy a kész­fizetői kezesség nem terjed ki a be nem je­lentett követelésekre, valamint kifogásolható a készfizetői kezesség egyéb kikötése is. Igy, hátrányos, hogy a készfizetői kezesség csak az első fizetési részletre terjed ki. Az ajánlat szerint az is megtörténhetik, hogy dr. Herczka Gyula visszavonja ajánlatát és ez esetben az 50 százalékos kielégítés reménye szerbefoszlik. Szükségesnek tartja, hogy az adós cég aján­latát újból módosítsa, mert ellenkező esetben a csődön kivüli kényszeregyezségi eljárás meg­szüntetését kéri. Ezután dr Szivessy Lehel ügyvéd nagy meg­lepetést keltve bejelentette, hogy Bloch Róbert bécsi cég nem járul ahoz hozzá, hogy az cí '26.000 pengős követelése valamennyi hitelezq követelésének rendezése után nyerjen kielé­gítést. Dr. Szivessy Lehel váratlan bejelentése oly, nagy megdöbbenést keltett a hitelezők soraiban, ugy hogy az eljáró biró 15 percre félbeszakította a tárgyalást* hogy ezen idő alalt az adós cég ajánlatát keli lőképen megvitathassák a hitelezők. aáósote ismét móáositoitáte ajánlatukat A szünetet végig izgatott hangulatban kü- pengő azonnal fizettessék ki a vagyonielugyt lönböző indítványok töltötték ki. Dr. Schwarcz I lőnek. Mások indítványa szerint a 800 pen­Jenő ügyvéd azt indítványozta, hogy a 33.500 ) gön aluli követelések is száz százalékban nyer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom