Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-20 / 41. szám
1925 február 15. SZEQBD 367 A Szegednek még mindég nincs kolportázsjoga ! Röntgen-eljárás közben báriummérgezésben meghalt Fehérváry ügyészségi irodaigazgató. Patkánymérget adtak — 75 gram bárium-aulf uraim helyett? Szeged, február 19. (Saját tudósítónktól. Szerda délután ó;a a szegedi bfn^gyi hatóságokat egy teljesen szokatlan és megdöbbentő esemény foglalkoztatja és ez az esemény, amely rövidesen bonyolult bűnüggyé fog kifejlődni, páratlanul áll a legmegdöbbentőbb bűnügyi események között is. Egy hatvanhárom éves nyugalmazott ügyészségi irodaigaigatót megölt ugyanis az a tény, hogy gyógyítani akarta egyre súlyosbodó gyomorfekélyét. Orvosi receptre ugyan s egy preparátumot vásárolt az egyik szegedi gyógyszertárban, hogy a preparátum bevétele után Röntgen eljárása szeiint megvizsgálhassák a szegedi klinikán és a gyógyszertárban eddig még Ismeretien körülmények miatt, tévedésből, vagy véletlenül olyan mérget adtak a 63 éves embernek, hogy néhány óra múlva, még mielőtt megvizsgálhatták, vagy beavatkozhattak volna, azonnal meghalt. Csak a véletlenen mult az, hogy a gyógyszertári tévedésnek, amikor ugysnis egy előirt preparátum helyett, valószínűleg patkánymérget adtak, nem lett a 63 éves irodaigazgaió mellett még egy áldozata. A Szeged munkatársa erről a megdöbbentő eseményről a következőket állapította meg: Néhány hónappal ezelőtt helyezték B-listára, illetőleg küldötték nyugalomba Fehérváry Adolf szegedi ügyészségi irodaigazgatót, aki harmincöt éven át minden hiba néíkül ponto-an végezte kötelességét, de a legutolsó időkben már súlyos belső betegsége miatt nem tudta már naponkint elvégezni munkáját. A legutolsó hetekben Fehérváry Adolf állapota egyre rosszabbodott, kezelő orvosai gyomorfekélyt állapítottak meg, amiért is az öreg irodaigazgató elhatárolta, hogy megvizsgáltatja magát a szegedi egyetem belgyógyászati klinikáján Jancsó Károly profeszornát. Három nappal ezelőtt jelentkezett is a klinika ambulanciáján, ahol elhatározták, hogy Fehérváryt a pontos megállapítása miatt meg fogják röntgenezni Az egyik szolgálatot teljesítő klinikai orvos ekkor tecep et irt Fehérvárynak, megmondta neki, hogy vásárolja meg az előirt preparátumot, járjon el ez előiras szerint és azután jelentkezzék röntgenvizsgálatra. A recept kélszer 75 gram bárium sulfuricum-o\ irt elö, valamint arra is föihivia a patikus figyelmét, hoty Röntgen-vizsgálat céljaira kell a bárium éa exért a német Merk-féle gyár tiszta preparátumát szolgáltassa ki. Fehérváry Adolf azonnal megvásárolta a preparátumot az egyik szegedi gyógyszertárban és az orvos utasítására járt el. Szerdán korán reggel éhomra kásába keverve bevette a jelentős mennyiségű báriumot. Az orvos rendelete szerint négy óra múlva kellett volna jelentkeznie a klinikán, amikor is közvetlenQl a vizsgálat előtt bevette volna a második 75 grammos adagot is. Alig két és fél óra múlva azonban Fehérváry már erős fájdalmakat, görcsöket érzett, nemsokára pedig igen erős hányás kezdődött meg. Az öreg irodaigczgató azonnal be akart szaladni * klinikára, azonban néhány perc múlva az egyre erősödő hányások miatt alig tudta bevonszolnl magát a belgyógyászatra. A klinikán Fehérváry megjelenése után azt hitték, hogy a beteg ember nem tud bevenni orvosságot, ezért nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a nagymértékű legyöngülésnek. Fehérváryt hazaküldték azzal, bogy jelentkezzen, ba jobban érzi magát. Néhány óráig feküdt otthon ezután Fehérváry, amikor a fájdalmak még egyre erősödtek és anrvira legyöngült, hogy már alig tudott beszélni. Hozzátartozói énkor kihívtak a klinikából egy orvost, aki azonnal tisztában volt, hegy itt nem közönséges esettel áll szemben és ezért a késő délutáni órákban beszállittatta Fehérváryt a klinikára. A fájdalmak, a hányás még ekkor n erősödtek és nemsokára megállapították a klinikán, hogy Fehérvárynak életveszélyes bárium mérgezése van. Jancsó professzor azonnal hozzálátott ekkor a gyors beavatkozáshoz, de Fehérváry Adolf ekkor már annyira legyöngült, hogy mozdulatlanul feküdt ágyában és igy gyomormosást nem lehetett alkalmazni. Kámfor-injekciókkal akartak ekkor segíteni, amikor néhány óra múlva Fehérváry Adoif meghalt a klinikán. A mérgezést azonnal bejelentették a rendőrségnek, néhány perc múlva már egy egész epparátus — rendőrség, ügyészség, vizsgálóbíró, szakértők — kezdték meg a munkát. Jancsó professzor szerint a megdöbbentő mérgezést valószínűleg két eset idézhette elő. A belgyógyászati klinika ambulanciáján ugyanis a szegény betegek Röngten-vizsgálatánál nem bismuth- ot irnak elő, mivel ez igen sokba kerül, hanem Merk féle tiszta bárium-sulfuricumot. Elsősorban az az eset állhatott elő, hogy a gyógyszertárban gyógyszercsere történt és Fehérvárynak bárium-sulfuricum helyett, az ugyancsak bárium- preparátumból álló patkánymérget szolgáltatták ki. Ez a méreg még a 75 gramnál lényegesen kevesebb mennyiségben is föltétlen életveszedelmes. A másik föltevés szerint a gyógyszertár nem rogaszkodott a recepthez is nem Merk-féle preparátumot adtak ki, ! hanem valamilyen más gyártmányt, amely mérgezett tartalmú volt. A szegedi klinikán éppen azért ragaszkodnak a Merk féle gyártmányhoz, mivel ez föltétlenül tiszta és a báriumból már elenyésző kis mennyiség is halált okozhat, ha a bárium kissé szennyezett. A nyomozás most azt deríti ki, hogy tulojdonkipen mit adtak ki Fehérvárynak, ami a halált okozta. Ez a kérdés nem a gyógyszertárban megtartott vizsgálaton derül ki, hanem azon a boncoláson, amelyet pénteken tartanak meg. A megdöbbentő tragédiához tartozik az is, bogy a klinikán szerdán délelőtt Röntgenre jelentkezelt egy mindszenti fiatal gazdálkodó. Ennek az embernek a vizsgálat előtt ait a 75 gramnyi preparátumot adták be az orvosok, amit Fehérváry ottbagyo't. A fiatalemberen a vizsgálat után ugyanazok a tünetek léptek fel, mint Fehérváryn. Ó is bárium-mérgezésben betegedett meg. Állapota azonban ebben a percben nem életveszélyes. A fiatalember ugyanis sehogy sem, akárhogy unszolták, nem tudta bevenni az egész mennyiséget. Szerencséjére a 75 gram bárium legnagyobbrésze ottmaradt a pobér alján. Most fájdilmsival ott fekszik a klinikán. Az orvosok remé'nek. Nem mondták meg neki, hogy az öreg irodaigazgató, aki kölcsSadta a preparátumot, már a törvényszéki bonctani intizetben pihen. (v. gy.) A belügyminiszter nem engedélyezte Beregi fellépését a Zeneakadémián. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A Beregi-ügyben a belügyminiszter a következőképen döntött: Miután az est rendezésére kifejezetten a Zeneakadémiában kérték az engedélyt és miután egy régebbi rendelkezés folytán a Zeneakadémiában csak oly előadások eszközölhetők, amelyek felerészben zenéből állanak, az előadás megtartását nem engedilyezi is a kirvinyt elutasítja. Amikor a rendezőség ezt a b&tároialot megtudta, kijelentette, hogy nem ragaszkodik a Lloyd dísztermiben tartja meg. A rendőrség azonban ugy határozott, hogy ujabb szabályszerűen felszerelt is bélyegzett kirvinyt kell beadni. Eit az ujabb kérvéiyt eljuttatják a rendőrfőkapitányhoz, aki viszont a belügyminiszternek továbbítja. A rendezőség a kérvényt ttár be is nyújtotta, a kérvény azonban nem cstk szombat estére vonatkozik, hanem tekintve a nagy érdeklődést, hogy a közönséget a Lloyd aránylag kisterme egyszerre ugy sem tudná befogadni, vasárnap délelőttre is. Zeneakadémia épületéhez, hanem az estét a Pesti Komáromban megkondultak a harangok Jókai ünnepén. A fekete-sárga legitimisták is ünnepelték Jókait. köszönetet mond a megKomárom, február 19. A Jókai-ünnepek keretében Komárom városa fegnap belsőséges ünnepet rendezett. Délután 4 órakor, a köl ő szüelésének órájában Komárom valamennyi harangja megkondult. Ugyanakkor ünnepi istentisztelet kezdődött a református templomban, ahol felekezei különbség nélkül megjelent a város egész közönsége. Este nemcsak a belvárosban, de a legszegényebb külteleki negyedekben is gyertyákat raktak az ablakokba. A városháza homlokzatán óriási csillag alatt Jókai Mór nevének kezdő öetfli ragyogtak. Az utcákon ezrekre menő tömeg hullámzott. A vasárnap tartandó országos Jókai-emlékünnep rendkívül nagyarányúnak ígérkezik. Az ünnepen való részvételre a Felvidék valamennyi irodalmi és kulturális egyesülete elküldi képviselőit. A köztársasági elnök kab nelirodájából magyar nyelvű irat érkezett, amelyben Massaryk Egyben meleghangú hívásért. Bics, február 19. Jókai [Mór születésnapjának 100. évfordulója alkalmából a bécsi magyar követségen megjelent Wolff ezredes, a fekete-sárga legitimista párt elnöke, hogy a párt nevében kifejezést adjon a nagy magyar költő iránt érzett tisiteletének. Az ezredest a követségen az egyik követségi tanácsos fogadta. A látogatás kizárólag a hódolat tolmácsolására szorítkozott. Prága, február 19. fókái Mór szülelésének 100. évfordulója nagy visszhangot keltett a cseh köztársaság sajtójában. A Felvidék magyar éa német lapjai bosszú ünnepi vezércikkeket szentelnek a nagy magyar regényíró emlékezetének. A csehországi lapok és a felvidéki cseh és tót nyelvű stjtó már több napja erősen foglalkozik Jókai jubileumával és hasábokon keresztül méltatja a magyar költő világirodalmi elnök távolmaradását elfoglaltságával menti ki. I jelentőségé?. Gyalay Mihály ébredővezér pénteki tárgyalásán napfényre kerülnek a szegedi „ébredés" titkai. Szeged, február 19. (Saját tudósítónktól.) A , a szegedi törvinyszik előtt is fekszik egy ilyen közszellem lassú tisztulásával egyidejűleg nem- j ügy, amely mélyen belevilágít a szegedi „ébrerégiben egymásután kerültek a nyilvánosság dés" füstös konyhájába. Ennek az ügynek köelé azok a kétségtelenül érdekes események, amelyek markánsan világítottak be az ébredőtársaságok belső életébe. Nem egyszer derült már ki az, hogy az ébredflesoportok egyes részei nem mindig állanak „eszményük" tiszta magaslatán, hanem sokszor más szempontokat is vesznek figyelembe olyan ébredő egyének, akik a leghangosabbak közül valók ég akik mint ébredővezérek szoktak tárgyalni, szerepelni és mozgalmakat irányitani. Hónapok óta zéppontjában az a Gyalay Mihály áll, aki annak idején a Hazánk cimü lap felelős szerkesztője volí és akinek neve a legkülönbözőbb bűncselekmények kapcsán nem egyszer szerepelt már, nem mindig a hősök tiszta profiljában. hiszen Magyarország legkülönbözőbb törvényszékei ítélkeztek már fílötte. Ennek az ügynek hosszadalmas előzményei vannak. Ismeretes, hogy a szegedi ébredők között az ellenforradalom első éjeiben a leg-