Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-06 / 4. szám
1925 január 6. SZEGED A Romániának fizetendő jóvátétel. Budapest, január 5. A jóvátételi bizottság a Romániának fizetendő jóvátétel kötelezettségűnk legnagyobb részét élőállatokban határozta meg és ugy döntött, hogy az állatok leszállítása 1925 január 1-én kezdődjék. Mielőtt azonban erre sor került volna, tanácskozások indultak meg a magyar és a román kormány közt, amelyekről a következő informánciót kaptuk: — Körülbelül négy héttel ezelőtt Románia jóvátételi bizoitságának elnöke,^dr. j. Manolescu tanácskozást kezdett a magyar kormánnyal a január 1-én esedékessé vált állat jóvátételi kérdésben. A tanácskozások szigorúan bizalmas jellegűek voltak és három nappal ezelőtt kedvező megállapdással fejeződtek be. A megállapodás szerint Románia az élőállatok helyett ugyanakkora értékű mozdonyokat fogad el. — Rákon! Jenő megválik a Budapesti Hírlaptól (?) Budapestről jelentik: Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap négy éviiz?d éta főszerkesztője és szellemi vezére, az egyik esti uíság szerint, lemondott a lapnál betöltött állásáról. Lemondásának oka az, hogy a lapvállalat végrehajtó bizottsága nem honorál a a lap irányítására vonatkozó kívánságait és Sándor Tivadart bizta meg a B. H. felelős szerkesztői tisztségével. Rákosi Jenő Sándort, mint túlságosan pártember', nem tBríotta alkalmasnak a lap politikai részének irányítására és mivel a lapkiadó részvénytársaság végrehajtó bhottsága ragaszkodott hozzá, írásban jelentette be lemondását. Hir szerint neve kedden már le is kerül a Budapesti Hirlap étéről, amelynek négy évtizede értéket jelentő disze volt. Lehet azonban, hogy a végrehajtó bizottság meggondolja még a dolgot. Házasság. Márer Ancsi és dr. Kemény Imre orvos (Budapest) házasságot kö.öttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Löbl József újból Viló letartóztatását kéri az ügyészség. Budapestről jelentik: A Lázár-kávéházbeli halálosvégü verekedés vádlottját, Löbl Józsefet tudvalevőleg százmillió korona óvadék ellenében annak idején szabadláb-a helyezték. Löbl ügyével január 13 -án foglalkozik a vádtanács. Az ügyészség ugyanis a vádirat benyújtása alkalmával azt kérte, hogy Löblt a vád súlyossága miatt újból tartóztassák le. Ezzel szemben a védő az óvadék visszautalását, vagy jelentékeny leszállítását kéri, mert szerinte a vád ottat nem terheli olyan súlyos bűncselekmény, amelynek folytán a vádlott szökésétől tartani kellene. — KÜLFÖLDI HÍREK. Belgrádból jelentik: Jugoszlávia és Románia kőzött tárgyalások folynak arról, hogy Bánátban megváltoztassak a jugoszláv-román hatart. — A brémai bank igazgatója feleségével együtt öngyilkos lett. A kettős öngyilkosság összefügg a Barmat-concern botrányával. Ffirddkádak nagy választékban Feketénél, Kossuh L-ijos-sugárul 25. Telefon 10—72. 892 Eisenberger Severin ZONQORAEST-je január 20-án. Jegyek Harmóniánál. — Dr. Klár Zoltán ügye ismét a vádtanács elé került. Budapestről jelentik: Dr. Klár Zoltán ellen a Fajvédő Klubban történt revol* veres merénylet miatt tudvalevően bünügyt eljárás indult szándékos emberölés bűntettének kísérlete cimén. A vizsgálóbíró elutasította a letartóztatást indítványt. Megállapította, hogy dr. Klár Zoltán erős felindulását Dánér Béla jogtalan támadása okozta. A vádtanács jóváhagyta a vizsgálóbíró végzéséi, aki most azonban újra a vádtanács elé terjesztette az ügy iratait, döntést kérve a cselekmény enyhébb minősítésére nézve. A vádianács a közeli napokban dönt ez ügyben. DIvitoa ékazerak, dísztárgyak legolcsóbben Mülhoffernél. Kárász-u. 2. 458 — Öt óra előtt is árulhatnak a pékek- Köztudomásu, hogy a pékek már 5 órakor kinyithatták üzleteiket, csak 6 órakor kezdhették meg a kiszolgálást. Ebben a kérdésben miniszteri rendelet érkezett a kamarához, amely kijelenti, hogy a 6 óra csak a szállításokra vonatkozik, de az árusítást a pékek sajdt üzletükben már 5 órakor megkezdhetik. A szállítást az egyes péküzemek azonban ezután is csak 6 órakor kezdhetik meg. I | — A színház heti műsora. i Kedd délután : Pompadour, operett. * Kedd este: Nótás kapitány, operett. Bérletszünet. | Szerda: Nótás kapitány, operett. Bérletszünet. | Csütörtök: Gyöngyvirágom, operett. B- bérlet 6. Péntek: Gyöngyvirágom, operett. A-bérlet 8. j Szombat: Gyöngyvirágom, operett. Bérletszünet, j Vasárnap délután: Napkelet rózsája, operett. Vasárnap este: Gyöngyvirágom, operett. Bérletszünet. • Vasárnap este 10 órai kezdettel: Fenséges ur alszik, bohózat. írók egyesülete a színház igazgatóságával a bemutató előadás rövid elhalasztásában. Az újságírók egyesülete tisztelettel közli a közönséggel, hogy a január 8-ára megváltott jegyek a január 11-iki előadásra érvényben maradnak. A lapok szerkesztőségében még megmaradt jegyeket mától kezdve a színház pénztára árulja a rendes szinházi napiárakon. * Hercegnő, imádom magát! Január 29-én mutatja be a társulat Ur György és Lugosi Döme Hercegnő, imádom magát! cimü háromfelvonásos operettjét. A darab a legjobb szereposztásban kerül szinre és a társulat elsőrendű operettszemélyzete játszik benne. Az érdekesnek ígérkező operettet Rátkai Sándor rendezi és a darab legnagyobb szenzációjának számit az a repülőgép, amelyen Kovács Kató és Fenyves Sándor a színpadról fel fog repülni. * Telmányi II—í hegedüestje 13-án, kedden délután 6 órakor a Tisza-szálió termében a filharmonikus zenekar kíséretével. Jegyek Harmóniánál. * Eisenberger, ki elismerten a legnagyszerűbb lengyel zongorista és akinek nevét együtt emlegetik két honfitársának: Paderevszky és Friedman művészetével, 20 án adja zongoraestjét, amelynek műsorán Beethoven, Brahma és Chopin-müvek. Jegyek Harmóniánál. * A Nótás kapitány. Kedden és szerdán az évid ' legnagyobb sikere kerül szinre 13, illetve 14-edszer. i A tisztiszolga szerepét Berki József játsza, aki vasárnap délután a szerepet óriási sikerrel kreálta. * Gyöngyvirágom. Vágó Géza, a kitűnő színpadi iró, sók nagysikerű darab szerzője, maga mellé véve Donáth Antalt, a fiatal irói generáció egyik legtehetségesebb tagját és egy végtelen kedves operettet irtak, egyszerű, zsongitóan finom meseszövéssel. Egy álomtép játszódik le előttünk, egy naiv kis trafikosleány ábrándja a regényekben álmodott nagyúri élet, a hercegi vőlegény után — és az ébredés rideg, csendes élet. Zenéje végtelenül dallamos, jókedvű. A hálás szerepeket Kendecsy Aranka, Gábor Mara, Eöry Erzsi, Egyed Lenke, Herczeg, Virág, Berki, Fenyves, Kristóf és Polgár játszák. A szerzők a csütörtöki bemutatón személyesen résztvesznek. * Szombaton délután ifjúsági előadásul az Iglói diákok, Farkas Imre kedves zenésjátéka kerül szinre. harisnyakötés, szemszedés legolcsóbban, legjobban és leggyorsabban készül Stefánia kötöde, Batthyány-utca 2. Kass mögött. 443 Kardos'féle ant iquaium vesz könyveket magas áron. Oroszlán-utca © M58 6000 koronás zenemüvek kaphatók. Nyúl és prémbőröket magas áron vesz és kikészítésre elfogad szűcsmester Cserép Sándor Református palota 279 * Kertész Vilmos a bécsi Operához szerződött. Megírtuk, hogy Kertész Vilmos hirtelen elhagyta a szegedi színházat, mert nem kapott olyan fizetést, mint amennyit a színház primadonnája kap. Kertész Vilmos, aki hosszú ideig volt tenoristája a budapesti Operaháznak, a szegedi színháztól barátságos megegyezéssel távozott. Mint a szegedi színház első tenoristájának, csupán az volt a szerződés felbontása előtt a kívánsága, hogy a primadonna fizetésének legalább hatvan százalékát kapja ő is. Egyébként Kertész Vilmos február havában Budapesten a Városi Színházban a Zsldónő-ben és a Bohémélet-ben fog vendégszerepelni abban a két operában, amelyet Sebestyén György, a kiváló magyar karmester fog ezeken az estéken, mint vendég dirrígální. Kertész Vilmos tegnap szerződést irt alá, amely őt tavasztól kezdve a bécsi Operához köti. * A fenséges ur alszik. Az újságíró egyesület javára tervezett éjjeli előadás közbejött akadályok miatt csütörtök, január 8. helyett vasárnap, január 11-én este 10 órakor lesz a városi színházban. Ugy az újságírók, mint a színház igazgatósága minden lehetőt elkövettek, hogy a műsorváltozás be ne következzék. Váratlan személyi változás azonban a színház próbarendjét az utolsó pillanatban oly kedvezőtlenül befolyásolta, hogy fizikailag í lehetetlennek bizonyult a kitűnő bohózatot a darab értékéhez méri előadásban csütörtökön szinrehozni. Az újságírók egyesülete és a színház igazgatósága tisztelettel kéri a három napos eltolódás miatt a közönség szives és megértő elnézését. Az újságírók egyesülete rendkívüli alkalomnak tekinti, hogy a szerző szívességéből egy külföldről minden jel szerint világsikerre induló darab első magyar bemutatójának részese lehet. Viszonozni a szerző j szívességét, a közönség szeretetét és áldozatkészi ségét csak jó és kitűnően megrendezett előadással { áll módjában az egyesületnek. Kizárólag ez indoI kok szem előtt tartásával állapodott meg az ujságKEDD DÉLUTÁN: Pompadour. Operett 3 felvonásban. írták: Schanzer Rudolf és Wellis Ernő. Fordította: Harsányi Zsolt. Zenéiét szerzette: Fali Leó. Rendező: Rátkai S. Karnagy: Beck M. Személyek: Pompadour — — — — — — Belőtte, a komornája — — — — Madeleine — — — — — — A király — — — — — — — René — — — — — — — Calicot — — — — — — — Maurepas, rendőrfőnök — — — A hadnagy — — — — — — Poulard — — — — — — — Az angol nagykövet — — — — A korcsmáros — — — — — Paméla _______ Carolina Amelie Leonie Melanie Kovács Kató Gábor Mara Eöry Erzsébet Herczeg Vilmos Fenyves Sándor Berki József Polgár Gyula Kristóf Ferenc Csordás György Szabó István Berengh József Tolnai Éva Rajz Irén Zombori Maca Szeles Matild Polgár Ilona KEDD ESTE ÉS SZERDA ESTE: Nótás kapitány. Operett 3 felvonásban. Irta és zenéjét szerzette: Farkas Imre. Rendező: Rátkai Sándor. Karnagy: Bethlen László. Személyek: ürete Hohenau grófkisasszony — Kovács Kató Ferdinánd herceg — — — — Virágh Ferenc Szentmarjai Pál, huszárezredes — Oláh Ferenc Váry Tóth István, kapitány — — Fenyves Sándor Boriska, kantinoslány— — — — Gábor Mara Miska, közhuszár— — — — — Berki József Őrmester, Ragyás — — — — Herczeg Vilmos Bódy gróf, főudvarmester - — — Bébi grófnő — — — — — — Kendecsi Aranka Kósza kürtös — — — — — — Csordás György 1-ső ) — — — — Rózsássv Ibolya 2-ik ) udvarhölgy — — — — Tolnai Éva 3-ik ) — — — — Rajz Irén l-ső lakáj — — — — — — Félix Károly Primás — — — — — — — Csonka Ferenc Kontrás — — — — — — — Berengh József A délutáni előadás fél 4, az esti fél 8 órakor kezdődik I I 1 I Telefon: irodai 2-58. BELVÁROSI MOZB Telefon: pénztári 5 82. Január 7*én és 8-án, szerdán és csütörtökön: Luciano Albertini legújabb filmje: Mktflr RáHin E8V bálor férfi karrierje Budapestet megelőzően! InlolBr ndUIU. 5 felvonásban. Inkognitó szerel m. ff Azonkívül: az életbői 5 felvonás- DIMC7I/V Főszereplő: nllflDfclVI. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Telefon: 11-85. KORZÓ mozi Telefon: 11-85. Január 7-én és 8-án, szerdán és csütörtökön: Világváros örvényben. Dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Helene Makovszka. Azonkivüi: Öt Órai tea. Metró-vígjáték 5 felvonásban. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. v m i