Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

1924 december 25. SZEQUD 19 szöveget és azonnal mondta rá a mondat magyar jelentését: A tyúk gabonát eszik. — Melyik szó jelenti ebben a mondatban a tyuk-oi — kérdeztem tóle hirtelen, hogy megtud­jam, ismeri-e a szavak jelentését is, vagy pedig csak a fordítást magolta be. A gyerek egy pillanatig nézi a könyvét, aztán a világ legtermészetesebb hangján, meggyőződéssel vágja ki: — Edit. Aki örül, ha fia nem tanul. Ez szintén ugyanennek az osztálynak egyik nö­vendékével történt. A gyerek nem tudta a leckéjét. Szekundát kapott. Hogy jobban ráijesszek, levelet irtani az apjának, — meglehetősen magas állást 1 ölt be Szegeden — és megirtam, hogy büntesse valamivel meg a fiút, vegye el tőle futtbalját, mert a tanulási idejét kémeim jelentése szerint lapda­rugással tölti el. Kértem azt is, hogy levelem átvé­telét — a nagyobb hatás kedvéért magával, a fiú­val küldtem, igazolja. Másnap a gyerek átadja az apja válaszát. Itt van nálam, a következőképen szól: „Igen tisztelt Tanár ur! Örömmel vettem tudo­másul, hogy fiam nem tudta a leckéjét és bejelen­tem, hogy a futballt ma már el is vettem tőle. Tisztelettel Dr. X. Y." Ha nem ismertem volna a dr. ur irását, azt kellett volna hinnem, hogy a gyerek hamisította a levelet. Mit hánytak Toldi György legényei? A negyedik osztályt látogattam egyszer meg ! magyar órán. Arany János Toldijának harmadik j éneke volt napirenden. A tanár felszólít egy sváb diákot és azt kivánja tőle, hogy mondja el a kér­déses ének tartalmát. A kis sváb legény igy mondta: — Doldi Lőrincné házában naty a tinom-tánom. ! Doldi György lekényei muladnak. Az ekész háza­népe nekik szorkalmas. Amigor pétik a lekények telelagták magukat eszem-iszom és tinom-tánom- , mai, kimentek az utvarra és — hánytag. — Mit hánytak te — szólt rá a tanár. — Hád tárdát hánytag, hogy csak ugy renkett bele a baláng. A kétéltűek osztályozása. Szintén egy sváb másodikos mondta ter­mészetrajz órán a következőket: — A gédéldüek két csobortra oszthatni lehet. Az etyik csoportba tartoznak a farkkal birók — például ogáért a darajos gőte, — a másig dzso­portba tartoznak a farkatlan birók — példának ogáért a béga. Ezer, meg ezer kedves apróságot leshetünk el a diákoktól. De azok is figyelnek bennünket és jaj nekünk, ha elbotlik a nyelvünk, ha kétértelmű­ségei mondunk, vagy valamilyen kifigurázható gusztust leshetnek el tőlünk. Megjegyzik maguk­nak és nagyapa korukban is mulatnak rajtunk, mint ahogyan mi is mulatunk volt tanáraink félszegségein. Soha nem felejtem el egyik jó, öreg tanárom szokását. Az óra első felében feleltetett. A feleltetés félkor mindig pontosan megszűnt. Azután magyarázta a másnapi leckét, de az elő­adást a csengetés pillanatában megszüntette, ha befejezetlenül is maradt az utolsó mondat. „Hogy hogyan és miként, arról részletesebben majd a legközelebbi órán" — mondotta ilyenkor és távo­zott a teremből. Történelmet tanított az öreg ur. Mária Terézia trónralépésének körülményeit magya­rázta. Beszélt a Habsburg-ház fiágának kihalásá­ról, majd azokról a veszedelmekről, amelyek a szépséges fiatal királynő trónját fenyegették. Ismer­tette Mária Terézia uralkodásának a történetét. — Mária Teréziának aztán fia született — ma­gyarázta —, de ebben'a pillanatban megszólalt a csengő. Az öreg ur felkelt és szokása szerint igy szólt: Hogy hogyan és miként, arról részletesebben majd a legközelebbi órán. A vásott diákok természetesen észrevették a helyzet kómikumát és hatalmas kacagásban törtek ki. Nem hiszém, hogy van olyan osztálytársam, aki elfelejtette volna ezt a jelenetet. Én sem felej­tettem el. Még most is nevetnem kell, ha eszembe jut. —r -ó. Szegény kisrészvényesekl Szegény én, le és mindnyájan, akik külön­óradijaink honoráriumát, vagy örökségünket, a kereskedő napi bevételét, melyért sehol sem tudo t áru! vásárolni, a tőzsdére vittük. Mea culpa: bevallják azt is, hogy a koronaromlás idejében nem garasaink konzerválása volt a főcél, hanem a konjunktúrán mi is szerettünk volna pár fiiért keresni, a tőzsdén akartuk megszerezni annak egy parányá', ami békebeli és akkori életsbndardunk fedeze len különb­ségeként csak mint vágy élt lelkünkben: pél­dául egy uj ruha, két hetes u azás Olaszország­ban és egyéb ilyen bűnös, merész kívánságok, És vittük veritékes garasainkat a tőzsdére. Felcsillant a szeműik, ha bárkitől, bármilyen „tippet" hal ottunk, vakon hi tünk az exota részvényekkel háialó vigéceknek, lesük a .tranzakciókat" és legszerényebb vacsoránkat sem tudtuk elfogyasztani az aznapi, zárlati, uótízsdei, sőt délutáni magánforgalmi kur­zusok nélkül... A kisrészvényesek mi hord­tuk a garatokat, hogy a vállala; dolgozhassék, fejlődhessen, mert állami bitel alig volt és ez is csak keveteknek, a külföldi tőke sem rohant az izzó láván táncoló magyar közgazdasági élet a'imentálására. A belföldi kistőke segített csak a nagytőké­nek. Nem nézte, mit csinálnak a pénzével, mód­jában sem volt ellenőrznl, hogyan gazdálkodnak a vezetőn, mit keresnek a szindikátusok, rentá­bilis e a gyár, bank, vállalat, vagy pedig csak élősdi módjára virul és mutat ki papirmilliárd nyereségeket. És a nagytőke jól dolgozott. A szegény em­berek filléreit kitűnően konzumálta, ők nem vesz tettek, csak mi eszméltünk egy szép napon arra, hogy „nagyjövőjű" részvényeink makulatura értékűek, remélt tőz d i nyereségünkből pedig vesz e ég lelt és nemcsak befekteteit koronáink vesztek el, hanem még tartozunk is kosztpénz és e^yéb címeken. A mi kistökénket tehát ma­radék nélkül felszívta, magába olvasztolta a nagytőke, hiszen fizikai törvény, hogy anyag nem veszhet el. Nem a szanálás és nem a korona stabilizáló­dása idézték elő nálunk a gazdasági válságot — az előbbi legfeljebb rendszabá yaival csak növelte a katasztrófái —, hinem az a manő­verirozás, amit most már „zseniális spekuláció­nak", a „konjunstura kihasználásának*, „mo­dern pénzügyi politikának", vagy bárminek keresztelhetünk, de lényegében a rablás min­dem fajtája. A mi kereskedelmi törvényünk elavult, hiszen abban az időben gondolni s;m lehetett a mai idők visszaé éseinek prevenciójára és meg­torlására. Az 1900 as német törvény már a nálunk szótöbbséggel, könnyűszerrel megszava­zott fontos határozatokhoz 75 százalékos majo­ritást követel, a tőkeemeléseknél pedig egyetlen uj részvény szindikalizdlását, vagy elvonását Is lehetetlenné teszi. A részvény többségek azt csinálhatnak náunk, anit akarnak. A just-lzzó kisrészvényesei elrablott vagyonukat senkin sem követelheiik. Egy másik tőzsdén jegyzett válla'al hamis részvényeket bocsátott ki, jóval több „értéfcpapin" bocsátott ki, mint szabad lett volna. A harmadik, egy vasipari vállalat, aődbement. És mindez a majoritások akaratából történt, a kis részvényesek semmit sem tudnak az okokról és a bajokról, csak mikor már minden elveszelt. Az Amerikai Bank botránykrónikájának csak töredékét olvashat­tuk az újságokban, a Lloyd Bank kisrészvé­nyeseinek kifosztásáról kevesen tudnak, exota­piac eseményei ennél is titokzatosabbak, p;d g röv.d hónspjk alatt a Duna Lloyd, a Karancs­berényi, a Neugebauer Bőrgyár, a Concordia szénbánya részvényei váltak értéktelenné, az Ingefa koncern, a Mobil Bank, a Budapesti Bank és még egész sor részvény elhelyezhe­tősége lett problematikus. Minek folytassuk tovább a tetemrehivást ? Miért áilitsuk szembe a nyo'c-tii hónap előtti ku/zusokat a maiakkal ? Miért boncolgassuk az utóbbi két év részvénytranzakcióit? A kis­részvényesek fii éréit már semmiféle utólagos számonkéréssel nem szerezhetjük vissza. Az a bizalom, amelyet a nagyközönség az érték­papírpiacba helyezett keserű csalódások árán alapos kiábrándulássá változott. Pénzűnkkel lelkiismeretlenül sáfárkodtak és a tőzsdét hosszú időre diszkreditálták. Ánde a tanulásokat kötelesek vagyunk le­vonni. A kisrészvényesek is felébred ek, a sajtó is kezdi visszakapni kritikai hangját és csodák­csodája, az eddg fijbólongató tőzsdetanács­ban is hallatszanak már számonkérést sürgető hangok. Az mryjuezi szép napoknak vége. A kisrészvényes kirablásának büntetlen korszaka elmúlt és ezentúl egyre gyakoribbak lesznek a viharos kö;£yülís k, a bíróságok által meg­semmisített határozatok. Jón mijd az arany­mérleg, számit megint az osztalék, a férgese elhullik váltalatnak, igazgitónak, tőzsdének egyaránt ugy Pesten, mint vidéken. És talán egy-két év múlva megint egyformán értékpipir lesz a részvény, akár 25 darab, akár hatmillió van is belőle egy kézben. Addig azonban vad és véres csaták, villám­csapásos zivatarok fognak tombolni, hogy meg­tisztítsák a levegőt. A j3vő évben válik el a salak az aranytól és kell, hogy ebben a küz­delemben mindenki tudja, melyik táborba, kell tartoznia. A. Nagy György. Emberhússal élt egy sziléziai földmives. Budapest, december 24. Boroszlóból jelen­tik: Haarmann borzalmas tömeggyilkosságá­nak mása akadt egy sziléziai kis városban, Münsterbergben. Vasárnap történt, hogy egy vándorló kőmiveslegény, aki munkát ment keresni, betért Baencke Károly földmivesnek a várostól távol eső kunyhójába és enni kért. A gazda, aki agglegény, szívesen fo­gadta, behívta a házba és egy tálat tett elébe, mikor pedig az éhes és fáradt legény gya­nútlanul kanalazott, hátulról baltával fejbe­vágta. A súlyosan sebesült iparoslegény két­ségbeesetten kiáltott segítségért és szeren­csére volt még annyi ereje, hogy felrántsa az ajtót és kirohanjon. Egyenesen a csendőr­ségre ment, ahol jelentést tett az esetről. A csendőrségen nem hittek neki, mert Baencke Károlyt csendes, józan, dolgos gazdának is­merték. Az egész környéken tudják róla, hogy emberkerülő, hosszú hónapok telnek el és ki sem mozdul házából. A sebesült vándor­legény elment Münsterbergbe a rendőrségre és ott tett feljelentést, erre aztán behozatták kunyhójából Baencke Károly főldesgazdát. Már késő estére járt az idő, tehát a kihallga­tást hétfőre halasztották, hétfőn reggel pedig a rendőrségi cellában felakasztva találták Baencke Károlyt. Az öngyilkosság következtében ez a titok­zatos eset hirtelen fordulatot vett. Rendőri bizottság ment ki a földmives házába, felku­tatott minden zegzugot és a fészerben nagy fazekakat találtak telve pácolt hússal. A rend­őröknek gyanús volt a hus és orvosi szak­értől vittek ki Münsterbergből a városvégi kunyhóba. Az orvos kétségtelenül megállapí­totta, hogy a bádogfazekakban levő hus ember­hús, még pedig férfiak husa. Átkutattak mindent, hogy megtalálják a csontokat és a végtagokat, a fejet, sehol sem akadtak rá, de találtak egyéb bizonyítékokat. Több igazoló okmányt, amelyek mind iparos­legények nevére szóltak s igy kiderült, hogy Baencke Károly éppen ugy, mint a hanno­veri szörnyeteg, vándorló kézmüveslegénye­ket csalt magához és végzett velük. Sehol az egész házban nem akadt a rend­őri bizottság az áldozatok ruháira, ellenben az éléskamrában szörnyű felfedezést tett a rendőrorvos. Egy jókora darab sült húsról, amelyen látszott, hogy ettek belőle, kétségte­lenül megállapította, hogy férfi husa. Baencke Károly tehát emberevő volt. A tömeggyilkosság bizonyára már hosszabb időre nyúlik vissza és azért maradhatott titokban, mert Baencke háza messze volt a várostól, nincs a közelében más lakóház, a legények eltűnése pedig azért nem kelthetett gyanút, mert vándorlegények voltak, akik messze földről jöttek munkát keresni. A münsterbergi csendőrség most kutat az áldo­zatok rnhái után, a nyomozást azonban bo­roszlói rendőrség vezeti. A mrkasstés** ielelSs: FRANK JÓZSEF. Siai^tnlajdonoe t eélmagyaíorssáig Hirlap- ts Nyosré* vállalat R.-T. Nyomatott a üéimagyarorsság Hirlap- és Nyoadc­vállalEt R.-T, könyvnyomdájában, Szeged, 1 Eisenberger Severln zongora­estje Jan. ao-An Jegyek: Harmóniánál HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a SZEGED kiadóhivatala (Deák Ferenc-utca 2) és a DÉLMAGYARORSZÁG NYOMDA (Petőfi Sándor-sugárut 1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom