Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-19 / 241. szám

8 S Z H 0 B D 1924 október 21. „Nincs már zsidó Pesten !" — Rémes álom, ébredéssel I — — Nem akarok többé zsidót látni 1 — suttogta elhaló hangon Lendvai Lehner István, mielöit a kora hajnali órákban jobblétre szenderült volna. — Ich will nich mehr Jiiden Sehen I — motyogta félig imetten, miköeben A Nép legújabb regényfolytatásától Cditó, mély álomba merli t. — Ik will nikt mehr I turbékolta már egészen az alvás stádiumában, az ősi soroksári atavisztikus emlékek hatása alatt. És ahogy szunyókált — hallga csak, hallga t — egyszerre azt álmodta, hogy fölébredt. Ezt ez ébredést már ébren is megcselekedte elégszer öt esztendő alatt, kissé már unni is kezdte az egészet. Mindegy, ő azt álmodta, hogy felébredt. Nyereg alatt megpuhi'ott egy adag soroksári rozskenyeret, fölhajtott egy serleggel a kumisz nevü ómagyar Triple Secből és vigan, a mindennapi képviselői napidijára gondolva, megindult a parlament felé. Az utcán, a kora délutáni óTákban, óriás plakátok fogadták. — Nincs már zsidó Pesten I — kiabálták, sőt harsogták a plakátok, Márton Ferenc rajzai, aki az átkos kommün alatt kénytelen volt Dózsa Györgyöket, meg Vörös Öklöket elkövetni, hogy később azután a Vérmezei Esküt is megfesthesse. Lendvai Lehner elképedve olvasta az óriás plakátokat, nem tudva, nevessen e, vagy sirjon? — Mindenesetre jelentős eredmény — gondolta magában és megvette a Világot, amelynek főhelyén Vázsonyi (Weiszfeld) Vilmos elbúcsúzik a fővárostól és sok szerencsét kiván Wolff (azelőtt is Wolff és csak azért is Wolff I) Károlynak. Lendvai Lehner a parlamentben a tájvédelem folyosóján csupa megnyúlt orrot és lehorgasztott fejet talált. — Ki ellen küzdjünk ezek után ? — állapította meg Gömbös Gyula. Nincsenek többé zsidók, ami azt jelenti, hogy többé nincsen ránk szüksége a nemzetnek, gyerekek I Mehetünk aludni I Lendvai Lehner István a büííében hazafias feháborodásában elfogyasztott három tojást pohárban, knikebáj formájában (mert három a magyar és sváb a knikebáj), azután ruganyos léptekkel megindult az Üsd a zsidót I cimü és jellegű magyar orgánum szerkesztősége és főleg kiadóhivatala felé. Ott igen deprimált volt a hangulat Mintha Waterloo szele lengene az egész vállalkozás fölött. Zsirkay tüzes arccal togadta, kezében egy obsitos levelet lobogtatva. — A lapot beszüntetjük I — zokogott a kiadó, igy nem lehet tovább boldoguloi t Zsidó nélkül nincs antiszemitizmus, antiszemitizmus nélkül nincsen fajvédelem, fajvédelem nélkül nincsen kurzus és kurzus nélkül mit ér az ember, ha Zsirkay ? Ezt még Lendvai Lehuer is megértette és megbocsátotta. Mert ő tizenhárom próbás keresztény. — De mi lesz Lehnerrel? — szól Lendvai, miközben önmagába visszatérő görbe vonallá merevült a kiadó előtt. — Ön még elmehet boldogult Klein Ármin lapjaihoz — válaszolta a kiadó —, önnek múltjában van remény ehhez, ön tud nyelveket, ön tud liberális lenni, ön elmúlt már negyven érés és ön tehetség — folytatta tette hozzá a kiadé, miközben Szépvizi Balázs Béláról és Lázár Istvánról leszedte a keresztvizet. — Ahogy mi kinézünk I — gondolta magában hangosan Lendvai Lehner és ebben a pillanatban egy bajtársi szövetséges robogott be igazoló eljárással a szobába. — Egy zsidót fogtunk I — kiáltott lelkesülten. — Egy zsidóért országomat! — rebegte átszellemülten A Nap egykori munkatársa, dr. Müller háborús páciense. Behozták a zsidót, de a világosságnál (már amennyi világosság egy ilyen szerkesztőségben lehetséges) ki• derült, hogy a jeruzsálemi cionista nagykövetről van szó, aki egészen törvényesen védve tartózkodik Buda! pesten. Szerencsére Lendvai Lehner idejében fölébredt, a rossz álmot kitörölte szeméből és az ősi kumiszból, amely elődeink Triple Sec/e volt, régi sváb szokás szerint negyven cseppet hajtott fel Vázsonyi-Weiszfeld Vilmos egészségére. Gyalu. Deszkről harminchat család vándorolt kl Szerbiába. Szeged, október 18. (Saját tudósítónktól.) Az ujszegedi háromszög felszabadulása után az anyaországi szerbek jelentős kedvezményeket igértek Szőreg, üjszentiván és Deszk község szerb anyanyelvű lakosságának, ha Szerbiában telepednek le. Az 50—60 holdas ígéretek nagy örömet keltettek a visszacsatolt községek szerb lakosságának körében. Több mint 300 család jelentkezett, akik hajlandóknak mutatkoztak arra, hogy Szerbiában telepedjenek le. Ez a hatalmas szám a későbbi idők folyamán tetemesen lecsökkent. A szerb kormány megfeledkezett Ígéretéről és végül is 36 család maradt, akik hónapok óta készen, költözködésre felkészülve várták az optálási lehetőséget. Igy a szomszédos Deszk községből a szerdai nap folyamán 36 család mondott bucsut Magyarországnak. A visszaoptáló szerb családok részben eladták deszki házaikat, részben pedig elcserélték. A kivándorlók hosszú csapata Horgoson át lépte keresztül a magyar határt, ahol a magyar vámőrség minden egyes családnak rendben találta igazolványait és engedélyt adott a határátlépésre. Igen érdekes, hogy a kivándorló szerbek közül [ sokan megbánták lépésüket, mivel a szerb kormány még mindig nem rendelkezett velük, hogy Szerbia melyik részén fognak letelepedni. Tantermenként — egymillió korona -fűtési segély az iskoláknak. Ismét kisért a szénszünet ? Szeged, október 18. (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi két esztendőben a kultuszminisztériumnak siketült a szegedi bei- és külterűíeü iskolák fa- és Mén?zük*égletét biztosítani. A háború és a forradalmak alatt ismertté vált szénszünetek fogalma kikerült a köztudatból, mig a folyó tanévben a bölcs rendelkezések ismét előtérbe hozzák a szénszüneteket. A múltban termiszelben szolgáltatott tüzelőanyagokkal látták el az iskolák fűtési szükségletét. E rendszer jól be.vált, mert ha valamelyik iskola egy kissé takarékoskodott, ugy könnyen átfűtötte a telet. ' A folyó tanévben azonban a minisztériumban uj tűzelöanyagszerzési metódust találtak ki. A régi bevált rendszer mellőzésével most nem természetbeni tüzelőanyagot, hanem készpénzt adnak egyes iskoláknak. Tantermenként egymillió koronát utal ki a minisztérium, amely összegből minden egyes iskola külön szerzi be tüzelőanyagszükségletét. Egymillió koronából ma 20 mélermym fát Itheí venni, mig egy tanterem fűtésére minimum 35 métermázsa fa szükséges. Az uj fűtési rendelkezés hire nagy konsternációt keltett a szegedi tanügyi körökben. A rendelet még egy tanácsot is tartalmaz, amely meghagyja az iskoláknak, hogyha külön szükségük van tüzelőanyagra, ugy azt társadalmi u on szerezzék be. Illetékesek meg vannak győződve arról, hogy * z idei erősnek ígérkező télen ismét lesz része az iskoláknak szénszünetekben. Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (19) Felült s hallgatódzott. Oliva nyugtalanul forgott ágyában, zihálva, nyöszörögve szedte a lélekzetet. Kapolcsy felugrott s gyertyát gyújtott. Fájdalmas, hörgésszerű sikoltás tört fel Oliva melléből. Kapolcsy testén jeges borzongás futott végig. Kábultan állt az ágy előtt s hirtelen úgy érezte, időtlen idők óta nézi így a lányt, a sikoltás kővé dermedve a szívében lakik, sötét, iszapos áradat fogja körül, bánattól, rettegéstől, sikoltástól forr, örvénylik, torzfejek bukdácsolnak, fuldokolnak benne ... Szíve zubogva vert. — Álom ez? — töprengett. — Az első este ez... Ma volt a Julcsanap. Karöltve jöttek haza. Besurrantak... sikoltást hallott ... szegény — s nézte elmélyedve az alvó leány fekete haját, mely rendetlen hullámokban barázdálta át a sápadt, lesoványodott arcot — az apára gondolt, aki halálra keresi . . . álom ez? A gyertya sercegve lobogott a kezében. Miért, miért? .. . S szívében fagyni érezte a vért s egyszerre tisztán látónak, ébernek, idegenül okosnak érezte az elméjét... Mind a két kezével átkulcsolta a gyertyatartót s imádkozott, . . . hogy ne úgy legyen, hogy álom legyen minden, melyből jóra ébred... Reggel, mikor Oliva kipihent, egykedvű arcát látta, amint öltözködik, magát a tükör előtt cicomázza, haját süti, megnyugodott kissé. Kruspérné behozta a reggelijüket, kávét süteménnyel. Oliva lassan, szinte megfontolva evett, kávé után konyakot veit elő s töltött két pohárkába. Kapolcsy nem nyúlt hozzá, türelmetlenül járt fel és alá a szobában. Oliva nagy gondí I dal illesztette fejére a kalapját. — Nem iszik? — szólt. Kapolcsy elutasítólag intett. — Akkor én — mondta Olíva s a pohárka után nyúlt. E pillanatban lépések kongtak az ablak alatt. Kopogás hallatszott az ajtón s egy • fagbaszakadt, vállas ember nyitott be kémlelő . szemekkel. Az ajkán csúnya, mély forradás, • mintha evvel is nézett volna. Utána egy másik, i szintén zömök, vállas férfi, ünnepélyes arccal, í Ez egy hegedűtokol lartolt a kezében .. . Csörrenés, zaj, recsegés. Oliva vad iramban kiugrott az ablakon. A forradásos arcú az ablakon keresztül ulána vetette magát. — Fogják meg . . . kongott, dübörgött a kövezel, zagyva bántó hangoktól riadozott az álmos udvar. Egy percig tartott. Elhomályosodó szemmel, mozdulatlanul egyhelyben figyeli, várt Kapolcsy. Az ünnepélyes arcú bezárta az ajtót, a kulcsot zsebébe tette, becsukta az ablakot is, aztán megszólalt. — Kapolcsy István^ Kapolcsy biccentett. — Titkos rendőr vagyok — mondta az ünnepélyes arcú, mosolygott s magasabbra emelte a tokot. — Ismeri? — Az enyém. Két szem most, mint két élő szikra belefúródott Kapolcsy szemébe s az ünnepélyes arcú felnyitotta a lokot. Kapolcsy hang nélkül végigvágódott a padlón ... Arra eszméli, hogy a pamlagon fekszik, egy embert látott maga elölt sötétbarna ruháf ban, az arcán valami különös ünnepiesség... részvét?... Szúró fájdalmat érzett a fején, odakapott. Meleg nedvesség szivárgott a haja közül a halántékára. Megnézte az ujját. Piros vér ... most már tudta, mi történt vele, zsebkendőjét rászorította a sebre, felüli, fáradtsággal sikerült ez csak ... A hegedűtok már nincs a rendőr kezében ... az asztalon van . .. elfordult. Két könnycsepp gördült végig az arcán. . . . Aztán a kihallgatások a rendőrségnél. A kérdések! Mennyi kérdés! Vakok, rosszak az emberek ... én? Hogy én tudtam volna erről? Mily dőreség ... gonoszság ... A fiam volt. .. És végre, mikor elengedték, az utca, ahova lépett, a rendőrség háza, ahonnét kijött, az emberek az utcán, a kocsirobogás, villamosok csengetése: idegen, rossz, bár messze, meszsze van. Az udvar sötét zugaiba lábdobogás, üldözés zaja bújl meg. A kis szoba: idegen, hideg... Bútorok, festék, ecsetek, a Pinkert-képek: idegen ... Kezébe velte a hegedűjét. A szeme megcsillant. Ujját végighúzta a húrokon: mintha egy gyermek panaszos sírása rezgett volna át a szobán . . . A bölcsőhöz ment. Felhajtotta a takarót. A bádog csergelő feküdt benne. Nézte. A fiúcska megmarkolta volna apró ujjaival .. . Hidegek a kis kezek. Hideg a rózsás, lágy test. A hegedűtokba beszorítva. A tok fedelének belső oldalán egy rajzszeggel odaerősített névjegy: Kapolcsi Kapolcsy István. S úszott a Dunán. Tétovázott: irjon-e a fiuknak, falán Zsiráfnak, vagy haza az anyjának? Állt az asztal előtt, ujjaival dobolt rajta, aztán kihúzta a fiókját, egy forgópisztolyt vett elő, a mellére szorította s meghúzta a ravaszt. • • • (Folytatjuk.)