Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-08 / 280. szám

Szeged, 217 december 13. SZEGED 7 A csókái pap. Hirek szivárogtak Szegedre a csókái papról, aki nagy betegségen esett át. Hetekig feküdt a zentai kórházban, ott súlyos operációt is végeztek rajta, de már otthon van kis falujában s várja a telet, amely útban van. akárcsak a beteljesedés elótt álló élet tele. Vájjon mit csinál most a lábbadozó ? Áll az ablakánál és mélyen látó szeme eltekint a messzeségbe, a magyar batár felé, mig a valóságban a Lédererék lóréját búzza a keskenyvágányun az életunt paripa. Vájjon gondolt-e ránk, néhányunkra, akik esztendők óta nem ürítünk poharat, hogy oda ne képzelnők magunk közé őt is, elmúlt ifjuságunk, gondtalan boldog esztendők hűséges társát, a kincses ielkü jóbarátot, akit hasztalan várunk vissza olyan nagyon régen! A sok minden között, ami elszakadt az országtól, a legfájdalmasabbak közül való a csókái pap és az ő egyszerű hajléka, amely vigaszt nyújtóit, ba a lélek háborgott, az agy forrott s szelid csendjével visszaterelte az embert önmagához. Irjuk-e ki a nevét is ? Aki nem ismeri, annak úgyse tudjuk hü képét adni, a jóbarátoknak pedig úgyis csak Szityi marad ő. Egyszerű pap, aki Isten jámbor szolgája tudott maradni suhogó selyem reverenda nélkül, az aulába sose ment szívesen, lehetőleg egyáltalában nem ment, a hatalmasak kegyét nem kereste, mert hatalmasabb ő lelkében mindenkinél. Szerény ember, akit a falu magányába kárhoztatott a sors, pedig épp ugy faraghatott volna belőle országos nevezetességet, nniey írót, költőt. Vagy Szityin mult volna az egész? Hol az a lélekbúvár, aki erre kielégítő feleletet ad? A beta megmérgezettje, aki szomjasan keresi a szépet, az ujat, lépten-nyomon találkozik a közéleti előkelők Írásaival, nagynevű politikusokkal, akik verejtékezve préselik ki magukból a néhány alkalmi sort. Igazi, nagy lelki szenzációt azonban csak két ember hozott az életébe. Egyiknek se volt kenyere a toll, egyik sem akart amatörködni, vagy dilettántoskodni, de klasszikus volt minden soruk, amit az élet akármilyen kis mindennapos kényszerében papírra vetettek. Az egyik a mi feledhetetlen Vajas Jóskánk volt, a másik a Szityi. Vajasból a szó hömpölygött olyan gyönyörűen, mint középkori mester királyok asztalára szánt drága mívű kelyhének ornamentikája, Szityi egy anzikszkártya gyors üzenetébe is önként adta mindig a frisset, a szépet, a sablonmenteset, — az egészlelkét. Ez a lélek tudott költői lenni sorok leírása nélkül is, ez a lélek mindig a harmóniát kereste, de jaj, olysn fájó elgondolni, hogy talán sosem találta meg. Szityit bohémnek nevezték, mert nem szerette a pléharcot és a bádogkosztümöt és semmi más nem akart soha lenni, csak a falu szürke papja, aki akkor is örömet szerez, ha a söröspalackok pléh-elzáróját osztogatja jutalmul a jó tanulóknak. A bohémsége nem az, amit a zsúfolt életű és megsűrűsödött vérű milliomos gyerek erőszakolt magára. Ö, valóban, cinikusan nézi az egész világot, a híu erőlködéseket, a lélekgyilkoló előzködéseket; nem vergődik gazdagok lakomái, kézfogásai után, lelki ezeríioldas ő abban a nagy rengetegben, ahol mindenki a szellemi kapitalistát szereti játszani. Fölötte áll immár mindennek és ezért megértő. Sosem akart más lenni, mint falusi pap, de ebben is az örök szegénység jutott neki osztályrészül. Emlékeim között most is őrzök néhány rossz pamutzsebkendőt, torokfájás idején priznicszolgálatot tevőt. Szityi vásárolta Zentán, ahová átsétáltunk olykor Csókáról. Öreg, roskatag ember kínálta a portékát, nagyszakállú zsidóember s az első szóra elengedte a felét az árának. — A tizedik tucat, mondta Szilyi, nesztek, osztozkodjatok rajt3. — De, öregem, nem ér ez egy hatost sem, olyan gyönge az anyaga. — Tudom, felelte Szityi, nagyon is tudom, de mit ce:ná!jak, mikor ez a szegény ember annyira bízik bennem. N m is hiszitek, milyen óriási családja van, a gyerekek nevelése pedig tenger pénzt emészt föl. De tehetségesek a gyerekek, van köztük már önálló is. Az egyik mérnök, a másik orvos, a harmadik ügyvéd. Szityi olyan szegény volt mindig, igy káplánt sem tarthatott, a gazdaasszonyi intézményt pedig egyáltalán nem ismerte. Megfőzte a kis ebédjét ő maga, ha pedig vendége érkezett, mindig kiválasztott egy hetvenesztendős banyát, lássa el a konyhát. Vendégei mi voltunk, néhányan szegediek, akiket rendszerint kidobással fenyegetett, amiért magunkkal vittük megkoppasztva, a vacsorára valót. Ilyen sértést I Hiszen nem olyan szegény ő I Akkor vállára kapta a puskát, kiszaladt a határba néhány nyúlért, az jó lesz savanyu levesnek, majd tűnődve állt meg a baromfiudvar előtt. — A sült kakas sem utolsó, de nagyon szaladós eleven korában, a mi lábaink pedig már nem fürgék. Hessegetett nhányat, kezével eloszlásra szólította e szárnyasokat, aztán hogy egyedül maradt a kakas, rálőtt. Igy sokkal egyszerűbb a dolog, nincs hajkurászás. A legdrágább, a legjóságosabb lélek rázogatta aztán aranyhimporos szárnyát a fehér asztal mellett, amellyel nem ér föl toasztozó nagyok fontoskodó előkelősködése. Ez is elmúlt, mint annyi minden más, amiből kifosztja az élet az embert. Qémberedetten száll most a lélek Csókára, ahol lábbadozva pipál karosszékében a mi Szityink, ifjuságunk osztályosa, bánatunk elpibentetője. Talán épp ugy fázik, mint mi, akiket szintén kifosztott azéletutonálló. mikor vittük a jövő vásárjára lelkünk aranyszövésü portékáját, sok finom álom csipkéjét, gyémánt-merész törekvését, ötvös-akaratát az elképzelések féldióhintajában. De talán gondol ő is ide s akkor olyan jól esik hinni, hogy fölmelegszik néhány pillanatra, akárcsak mi a rá való gondolásban. Bob. Buza Barna a magyar boldogulásról, a köztársaságról és a feudális uralomról. {A Szeged tudósítójától.) Pénteken délelőtt a törvényszéken Czikora János volt államtitkár sajtó utján elkövetett osztály elleni izgatási bünügyét tárgyalták. Ebből az alkalomból Szegedre érkezett Buza Barna, a forradalmi Károlyi-kormány földmivelésügyi minisztere, aki Czikora védelmét látta el a tárgyaláson. Délben, pontosan tizenkét órakor hosszabb beszélgetést folytattunk Buza Barnával, akinek nevét nem lehet egy percre sem elválasztani a magyar föld kérdésétől. Fekete ruhában áll elöltünk, fekete a nyakkendője. A védői emelvény meilett állunk a második emeleti tárgyalóterem szélén. Egészen szembe áll velünk, a szemünkbe néz. Nyíltan és mosolygósan. Piros az arca, de mintha fáradtabb volna, mint öt esztendővel ezelőtt az Astoria első emeletén. Egészen fesztelenül beszél, inkább diskurál, mint interjút ad. A bíróság a másik szobában tárgyal, még az ügyész sincs a teremben. Nem titkolja, amit mond és egyetlen egyszer sem mondja, kérem ezt ne irja meg. Hangosan beszél. A tárgyalás hallgatói odagyülnek a korlát mellé és onnan, messziről hallgatják a szavát. — Tőlem kér interjút ? — mondja és nagyon megnyomja a tőlem szót. Aztán egy percig sem gondolkozik, mikor kérdjük; — Miniszter uram, milyennek látja a mai általános helyzetet? Megállás nélkül beszél: — A mai helyzetet nagyon kedvezőnek látom. Már régen nem voltunk olyan kedvező körülmények között, mint a legutóbbi időben. Csak nagyon kis változás kellene, hogy kiheverjük a legutóbbi esztendők földrecsapásait. A magyar föld terem ugy, mint a háború előtt, a magyar munkás dolgozik ugy és olyon erővel, mint régen. Ebből annak kellene következnie, hogy ugy élünk, mint a háború előtt. Minden bajnak, a főbajnak azonban az az oKa, hogy a külföld államai teljesen elzárkóznak a mai Magyarország elől. Gazdasági szerződések egyáltalán nincsenek. Igy nélkülözhetlennek kell mondanom a külföldi kölcsönt, ha nem súlyos feltételekkel kapjuk meg, mert föltétlenül jó, nagyon jó hatással lenne az egész magyar életre. — A legfontosabb tehát, hogy minél előbb, azonnal rendbe jöjjünk végre a szomszédos államokkal, kieszközöljük a legteljesebb szabadforgalmat, mert enélkül nem indulhat meg semmi sem a szomszédos államokkal és általában az egész külfölddel. Ha a szabadforgalom meg lenne, akkor azt merhetjük mondani, hogy gazdaságilag ott tartanánk, mint a háború előtt. Ennek a hiánya az okozója annak, hogy csak a külföldi kölcsön állithat talpra bennünket. A végleges megegyezést a kölföldi államokkal egyedül az a bizalmatlanság hátráltatja, amit a külföld érez a mai kormányzattal szemben. — Hogyan gondolkozhat a külföld az úgynevezett király problémáról, — kérdeztük ezután. — Éppen ez az a kérdés — felelte —, amely táplálja a bizalmatlanságot. A külföld tisztán látja, hogy itt minden munka a Habsburgok visszahozatalára irányul. Nem hisznek a szabadkirályválasztóknak sem, mert vezérük, Bethlen István miniszterelnök nem régen Pécsett tiszta legitimista eszméket hirdetett. És nem hisznek ennek a mai Magyarországnak, mert itt még mindig feudális, arisztokrata uralom van. — Olyan rendszerváltozásnak kell jönnie, amely már ma nyíltan a köztársaságra esküszik és ha ez megtörténik, akkor holnap már nem lenne bizalmatlanság, holnapután pedig mindenfelől kedvező feltételeket kaphatnánk De ha ez a nyilt szintvallás még nem következne be, ha a köztársaság késne még, akkor olyan rendszerváltozásnak kell jönnie, amelynek emberei nem olyanok, akik mindig Habsburg-pártiak voltak. Talán igy változhat valamit helyzetünk ... — A magyar nemzetnek már ma a kezében van a kenyér, a boldogulás: a köztársaság. Ha ehelyett szivesebben tartja kenyerén a legimistákat, akkor csak magát okolhatja majd mindenért. • Ujabb kérdés következett: — Mi van az emlékezetes októbrista vacsora ügyében ? — A vacsorát október 31-én megtartotluk, annak az eseménynek évfordulóján, amikor Károlyi Mihály letette az esküt József főherceg kezébe. Való és igaz, hogy mindannyian lelkesen ünnepeltük Károlyi Mihályt, Garami Ernőt és Lovászy Mártont. Nem az októberi eseményeket, hanem az októberi eszméket, az igazi magyar demokrácia eszméjét ünnepeltük. Csak ezek a tanok és ma még álmok, menthetik meg az országot. — Nem hiszem, hogy a vacsora miatt — annak ellenére, hogy a rendőrségen mindanynyiunkat kihallgattak — az ügyészség akármilyen bűncselekmény miatt vádat emelne ellenünk. — Mikorra várható az az idő — kérdeztem — amikor Lovászyék haza jöhetnek? — Hittel hiszem, hogy Lovászyék rövid időn belül hazajönnek, mert enélkül nem támogatja a külföld a kormányt. — A Károiyi-pör nem más, mint legitimizmus. Különben ebben az ügyben tudomásom szerint Nagy Ernő interpellálni fog a jövő héten és szóvá fogja tenni, hogy amikor a kormány tagjai a külföldön a Habsburgok ellen beszélnek, itt bent az országban a főudvarnagyi Bíróság még mindig létezik és ítélkezik a Habsburgok vagyoni dolgaiban. A folyosón csöngetnek. ítélethirdetés. A bíróság a vádlottat fölmenti, mondja az elnök. Buza Barna a védői emelvényen ül, komoly. Mikor vége van mindennek, egyetlen szót mond: — Tudtam. Vér György. VISZKETEGSÉG, rlihesség, sömör ellen használja a rég bevált HNTISKHBIN-t, magyar neve K O RÓ KHKENÖCS. Kapható minden gyógyszertárban. 151 Gyártja: KOZMOCHEMIA RT. Budapest, VII, Dembinszky-u. 4. Ne vegyen Írógépet ffySK Wirth és üveges ?mSzt?Sfl