Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-05 / 4. szám
— «! leaz a csecsemőkkel ? Ezen a címen k^citük tegnap egy újszülött mamájának kvelét, amelyet a csecsenígondoz, k halogatott ügyében intézett szerkesztőségünkhöz. Ugy látszik, hogy Szegeden piszkálódás nélkül nem mozdul a hatóság, mert tegnapi intervenciókra azonnal intézkedtek ebben az ügyben és ma délelőtt már értekezletet is tartottak a jótékony nőegyletek tagjainak bevonásával a váró.házán. Az értekezleten elhatározták, ho?y a Kálváriautca 18. szán alatt, a be»egsegélyzőben és a gyermekklinikán fdállitandó dispensairet még ebben a hónapban berendezik és a csecsemővéde emre szorult anyák rendeltezésére bocsátják. Megnyugtatjuk tehát a levelet intéző újszülött márnáját, hogy sorai nem vesztek kárba, csak egy kissé későn érkeztek, mert ha hamarabb Jönnek, ugy az orvosi ha'óság is hamarabb megmozdult volna. Ja, e* már igy van Szeneden! Székelyvér! — Kijavítják a behajlott partfalat. A tiszai partfalnak a pénzügyigazgatóság pa'ofáji mögött lévő partfala, mint tudvalevő, a nyári talajvizsgálatokkor erősen behajlott. A folyam nérnökség most tervezetet készített a behajlott partfalréíz helyreállítására, amennyiben a tervezetet illetékes helyen jóváhagyjak, [ugy a partfal kijavítása a közel jövőben megtörténhetik. Érdeklődésünkre a folyammérnökségen kijelentették, hogy a partfal behajlása egyelőre nem veszélyezteli a város árvízvédelmi helyzetét. — Shimmy-vei seny és Jelmezszépségverseny lesz a holnapi Kacagó Est-en a Tiszában. Záróra reggel 6 órakor. Jegyek Petőnél. — A köztlsztviaelök figyelmébe- Az .Ellátási Jegyek* lebélyegzése alkalmával az .Értesítés is felmutatandó, amely körülményre ezúton figyelmezteti a kirendeltség a közszolgálati alkalmazottakat. x Dr. Kállay jogi szemináriuma (Szeged, Pallavicini-utca 3. szám) jogászoknak, ügyvédjelölteknek egész napon át díjtalanul ad mindennemű felvilágosítás.!. no 8ZBOBP 'i ü (• , r Munkások Altalánps fogyasztási Szövetkezete rcKeresiuAjTcatf »zio»D tcMsron&tPi, 1 kg. kristálycukor K 90.- J 1 kg. nagyszemü lencseT l-a . K 68 kockacukor ioo._ f| 1 . középszemü lencse, I-a H 1 » ««cpszemu lencse, l-a . 52.— 1 kg. savanyitott káposzta . . . . K 16.—. i3» = azonkívül az összes Usrt , fűszer- és teuaényfélék, — róvid-, kötött- és szövöttaruk « legolcsóbb árakban kaphatók. 111. részének mai előadásai 161 5, 6, léi 8 és 9 órakor kezdődnek. — A kendergyár tolvajéi. Ma déli tifcnkét órakor az eisőkerüleli rendőrség előállította a Szegedi Kenderfonógyár Rt. nyolc fiatalkorú munkását, akin bevallották, hogy •wzamosabb idő óta lopkodjak a gyár kenderfonál készletéi. A kár a gyár képviselőjének becslése szerint tíz —tizenötezer korona. A fiatalkorú tolvajok ellen a rendőrség megindította az eljárást. — Uj kiviteli Illetékek. A pénzügyminiszter legújabb rendelete szerint az alább felsorolt áruk kiviteli illetéke a következőképp.n módosul : lucernamag métermázsánkinti teljsuly utan 500, vörös heremag métermázsánkint 600, a rendelet a kihirdetés napján lép életbe. — A Sregeál KUáedévééa Jótekoay NAecylet Leányoaztálya 1922 januári én aete W 9 órakor a Kass nagyteimében iétékooycélu zártkörű táncvigalmai rendez. Belépödii sjemélyenkint 40 korona és a vigalmi adé Regényes ut az űszkübi fogolytáborból. Az alsótanyai rendőrség rejtélyes foglya. Aki azt állítja, hogy az űszkübi várban még aok magyar katonafoglyot tartanak a szerbek. SZEGED, január 4 (Saját tudósítónktól) Az alsótanyai rendőrség ma reggel egy toprongyos külsejű, mezítlábos embert állított elő a szegedi rendőrségre. A toprongyos, torzonborz kinézésű embert a rendőrség az alsótanyai határ mentén fogta el és mivel nem ' igázó ta magát s magyarul beszélni nem tudott, őrizetbe vették. ?r ' Az alsótanyai rendőrség gyanús foglyát azuián itt Szegeden próbálták vallatóra fogni, mire k fogástalan német kiejtéssel beszélni kezdett Eckel János, bajor hadseregbeli hadnagynak mondja magát és szánalmás külsejét azzal igyekszik magyarázni, hogy háromhe'i viszontagságos bolyongás után ért Szerbiából Magyarországra. Az állítólagos bajor hadnagy elbeszélése szerint ugyanis sz 1918-as összeomláskor Ujvidékné' sokszáz bajtársával együtt a szerbek fogságába került, akik akkor az űszkübi várba hurcolták. A három éves fogság alatt bajtársaival — akik közölt előadása szerint számos magyar katona és jelenleg megszállott területi magyar polgár is van, — annyi sok szenvedésnek és megaláztatásnak volt kitéve, t.ogy két társával együtt elhatározták, hogy minden áron megszöknek. Két társát azonban a szabadkai szerb rendőrség elfogta és csak neki sikerült a batáron átjutnia es most nincs egyéb luvánsága, mint az, hogy minél előbb haza^ transzporát ják. Az állítólagos bajor hadnagy előadását több körülmény teszi valószínűvé, miért is a rendőrség sürgősen értesítette az esetről á budapesti német konzulátust, amelynek hivatása Eckel János érdekesen hangzó vallomásának a va.óságáról meggyőződni és őt, ha tényleg német állampolgár, hazájába hazaszállítani. Addig is, mig a budapesti német követség az állítólagos bajor hadnagy személyét illetőleg felvilágosítást ad és további sorsáról intézkedik, Eckel János a szegedi rendőrség szuterénjének vendége marad. — ötven finom szivart kap jutalmul az a szellemes férfiú, aki a legötletesebb közbeszAlásokkal fűszerezi a Kacagó Est kabaréján előadásra kerülő Böczögö Bús Balázs esetét. — Visszatérnek a hivatalok Sopronba. A nyugatmagyarországi események míat az elrr.u't év augusztusban Szómba heyre áthelyezett posta és távirda személyzete végleg visszatért Sopronba. A* berendezési anyagok szállítása még folyamalbán van es valószínűleg a hét végén befejezést nyer. A legköztlebbi n -pókban vissza'ér Sopronba a fővámhivatal is. Szombjihelyen pidig a budapesti fővámhivalalnak kirendeltsége fog működni. y y y yyyyyy y^^rYryrVWrYYVYY mrtunn WUUT CASAft M «•» l»r* « „rrt««**rt taett.: * «**•»» UiMuUütooüd .SZEOED* lapklaMvAUalat r.-t. Anya-, gyermek- és csecsemővédelem az elemi iskolákban. SZEGED, január 4. (Saját tudósítónktólJ A kultuszminiszter rendeletet intézett a tanfelügyelőségekher, hogy áz anya-, csecsemő- és gyermekvédelmi kérdések ismertetését — amelynek tantervbeillesztését egy korábbi rendelet határozta el —az elemi iskolákban szigotuan ell«nőriz'ess»». A rendelet lényegében a következőket mondja: — Azok a körülmények, ^melyek a világháború folyanán szükségessé tették, hogy anya , csecsemő- és gyermekvédelmi kérdéfek a különböző iskolák tantervébe beülesztessenek, az azóta bekövetkezett szo- j moru események miatt mindinkább nehezebbé vállak. Ezért mindenkinek kötelessége, hogy a nemes cél: a jövő nemzedék megmentése ..érdekében tő e telhetően közremunkálkódjék. t . . . A rendelet a miniszter meggyőződése szerint még nem meni "at az életbe, azért felhívja a tanfelügyelőségeket, hogy a rendeíei végrehajtását minden eszközzel elősegítsék. Figyelmükbe ajánlja, hogy az iskolalátogatások alkalmával szigorúan ellenőrizzék, vájjon a tanítóság ismeri-e a rendeletet és eleget tesz-e a rendelet utasításainak. fiat hét muivá választ Anglia. BÉCS, jan. 4. (A M. T. I. megánjelentése.) A N. F. P. jelenti Londonból : Mint kűlönbözö helyekről egybehangzóan jelentik, Lloyd'uéorge m5r január 12-én visszaérkezik Londonba. A cannesi értéke?let ennélfogva jóval rövidebb Ideig fog tartani, mint ahogy eredetileg gondolták. Az angol miniszterelnök ilyen korai visszatéréisét a parlament felosztása és á rövidesen bekövetkező választások ügyével hozzák kapcsolatba. A Daily Chronicle arról értesül, hogy az uj választásokat rövid időn belül, legkésőbb ha1, hét múlva tartják meg. Lloyd George és a képviselőház liberális tagjai a mostani időpontot nagyon kedvezőnek tar jlk a választások számára. Ezzel ellentétben Chamberlain szeretné az uj választásokat őszig elhalaszíani. Trotzkij az emberiség átka. LONDON, jan. 4 (M. T. I.) Trotzkij atyja az ég átkát kérte fiára. A Daily Express értesül, hogy Trotzkij Leót, aki Lenin jobbkeze é'» a tzovjet iegirigyeltebb vezéreinek egyiket h.vaialosán kitiltják a zsinagógából, tulajdon atyja indítványára, aki fiát az emberiség átkának jelentette ki. Szeged, 1922 január 5__ SZÍNHÁZ t " _ • « HETI MÖ&OR: Szerda: Naplemente, szinmü. Bemutató A) 31. Csütörtök: Naplemente, szinmü. B) 31. Péntek délután: Szép Heléna. Este.: Szerencsetánc. Szombat: Suhanc, operett. B) 32. Vasárnap délután: Sárga csikó. Este : Suhanc. MfMMMMMM Tőzsde or»S?dílSS!tí lár*4'fo»v»mok: Napoteon 2350—2360 h»t 2540-2580 dollár 603613 Ir. frank 49.25-49.75.1. márki 10.7517.75. márka 328.00-383 00, tira 2\50— 25.75 oszt kor. 9.Q0-tQj00, rubel 48-50— 49.5), lei 480-490, soko< 952.50--962 50r oinár 855-8.55, franv »». .— bécsi kifizetés 8.50-9.50. -20WtH» i»nBár 4 (Nyitás.) Bertn íf" ^yotk 516, Mi la 21.95. ttukaö--/ Bndapeat 0 »7»/t'Varsó 17. Prág* 8.00; Bécs 18, nsrtr. belvíz*) ti, Zágráb 1.90, London 21.70, Páris 41.40. ái inm íipi mní beváltását és beszerzését legetőnyö' sejbben, tőzsdei napi áron eszközli KROÓ rfl|EN^ >** Balt- u PíizfáltMzIil " th Vaapálya-utca 5, á Szeged-állomás mellett. Telefon 8-89. Pénztári óra egész nap. Háztartásbeli alkatmazottak örömére most már nem kell a TEJÉRT elmenni, mert azt rendelésre házhoz is szállítja KözpQnti Tejcsarnok rt. minden fióktejcsarnoka. 1434 Asztattfizhelyek díszesek, valamint fehér fayencelapokkal kirakottak Is készen kaphatók épület-és mülakatosnál Felsóváros, Szent László-utca 7. szám. 1031 Telefon 308 degen nyelvű levelezett (francia, angol, cseh), kik mellékkeresetre akarnak szert tenni, cimüket adják le „Levelező 1000M jeligére a kiadóba. n HABTEJSZIN csak előzete- ren delésre kapható a Központi Tejcsarnok rt. fióktejcsarnokaiban. 1451 olcspbbafil Karbidlámpák, varrógépek, beszélőgépek, ú) lemezek és zseblámpák kaphatók. two Javllómflv elyem ei«6r«ndfl I Szántó Sándor régi ösmert cég, fóraktára kizárólag Kiss Dávid-palota (Kiss-utca). Ne okozzon gondot senkinek a ruhamosás, mert Szecsődy István ^„TS&SíiS: Belvároil nagy gOzmosódála u^^^n^llSS^^ pekktcsus-utcii ao. sz. gallérok, kéztiok takftrUaim inztiuss. I-rendü bükk-hasáb tűzifa. . v 200 K I-rendü bükkfa aprítva.... 220 K - bármily mennyiségben házhoz szállítva • Prlwa mosott koksz és Mén legméltányosabb árban BERGER MIKSA fa- és síéntelepén E,,HM«r éi t»iut.Hci sarkia. •» Tolofoasglw; <l-?2. DAluagyaroraxág bulap- «• nyocoUavállalat, Szeged.