Szeged, 1920. november (1. évfolyam, 66-89. szám)
1920-11-05 / 68. szám
SZEGED Szeged, 1920 november 5. PÉNZ ÖFEU5É6E. Csak a Lipták maradt lanyha VtflV Elink kereslet a Magyar erdőben. SZEGED, november 4. Tessék elhinni, mertjmost már magam is elhiszem, hogy nincs élvezetesebb olvasmány a Tőzsdé-nél. És folytatólag higyjék el azt is, hogy a reális élettel semmi sincs ugy összeházasodva, mint a Tőzsde, amely örömeinknek, szenvedéseinknek leghívebb Wkrözöjt s mint ilyen, görcsös ujjakkal belekapcsolódik a gondolat- és erzétr-lágunkba. Tegnap például - azt ohraaam — a Tőzsdén élénken keresték as Országos fát, ami minket, seegediehet egyáltalán nem lep meg, hiszen mi ia azt kutatjuk. 0madetes az is, hogy a Hitel fa (ól indáit; remélhetőleg ujában elér Szegedre la. Végül a Hazai fa jelentkezett, ami azt E lenti, hogy a Bakony még magyar kezekín vaa sigy arami ok a neUbusuláara. Csak lenafiiim, hogy a Magyar erdőben élénk kereslet mutatkozott; persze: keressük, km—ah a magyar érdét, de az ih-^ainÉÉ m ••Mnlalnf Cahal I innivmm nvnwvn • •viOTVHHMnv. Í V3BN6S-" " éUnk m. Szilárd volt a láng. amit érthetővé tesz, hogy nagy fogalom auitatkosott a SzikráÁltalában ielleawé tűnek volt a tesnaoi napnTir^dTX J^rLkíyd^ikivül felugrott a Ganz csak egyszerűen ugrott, végűi feltűnően ugrott a Kohó, ami nem csekélység, ka a hahók Meddőiét figyelembe vesssi*. De vateaeenyit lepipálta ugrásban a Dollár, amely (nagy aki?) bizonyéra az elnökválasztásra való tekintettel világrekordot teremtett 482-ös ugrásával. Versenytársai, a Márka, a Dinár s még többen szintén ugrottak, de a győzelem rjmto* n#ktJL .. S az általános élénkség közepette, mint bánatos záróakkordot kell lejegyetnUnk hogy a nagy mozgalmasságban csak a Lipták maradt lanyha. Oh ŰptA, Lipték I Vájjon mi lehetett a te lanyhaságod oka? Hét mozi engedélyezését javasolja a tanács. SZEGED, november 4. A belügyminiszternek a közelmúltban a mozikra'vonatkozólag kiadott szabályrendeletére városunknak is mielőbb jelentést kell tennie. Szegeden jelenleg hét mozgófényképszinház rerdelkezik játszási engedéllyel és a refetens Gaál tanácsnok véleménye szerint elegendő lenne három mozi engedélyezésére javaslatot tenni a belügyminiszternek. Ezt azzal indokolja Gaál tanácsnok, hogy igy megkímélik a színházat a konkurrenciától, de másrészt külön engedélyeket adhatnának esetenként .ura, hogy az ifjúság és a katonaság részére tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tarthassanak. Dr. Somogyi polgármesternek egészen más a véleménye. Szerinte nem kell a hét mozi egyikétől sem az engedély megvonását javasolni, mert minél több mozi van, annál jobb. Neküak az a fontos, hogy minél több vigalmi adó jusson a város pénztárábh, mert a vigalmi adó az, mely a városnak a legtöbb jövedelmet biztosítja. Egyébként is kevésnek találja azt, hogy Szeged városának csak három mozija Jegyen. (Budapesten 70 mozi él és virul.) Balogh tanácsnok is hasonló véleményen van. Azt mondja, hogy minek zsirosodjon meg csak három mozis, mikor a többi is kereshet. Bokor h. polgármester amellett érveli, hogy Szegednek hét kerülete van, tehát adassék hét mozinak játszási engedély. Végül is Somogyi polgármester véleményét lelte a unacs magáévá és igy a hét moziengedély megadását fogják javaslatba hozni. .4. ' A diadalma* (?) világforradalom. VARSÓ, nov. 4. Trockij a Ptavddban a következő - nyilatkozatot tette: Téves a világ burzsoáziájának öröme, meri az orosz forradalmat nem győzték le. Ha el is pusziul az éhségtől és hidegtől az orosz nép háromnegyedrésze, a maradandó egynegyed* rész tovább él és hirdelni fogja a világforradalom diadalmát. jellemző a világboldogitók mentalitására, hogy „nekik" honfitársaik háromnegyedrészének pasztulása is diadalmat jelent. 'SZÍNHÁZ? MFTI aartKAB . Lajos süéptével. Premierbérlet B) II. Szombat: Mágnás Miska, operett. Béri>tgyfln^t Vasárnap délután: Okaltoa, daljáték. Vasárnap este: ftsShétt hatosa, népnmfl. Bérletszünet. Mindenfajta Ctgaiettl tlÜVeIl|0k, cigaretta papitok, füzetek, iró- és rajzszerek legolcsóbb nagybani árban. Siáplrodalml, technikai ás szakkönyvek, Hiúsági Iratok, Rózsavölgyi és Bárd, K«lACI0Ilt|} albumok már kaphatók 341 KOVÁCS HENRIK könyv- és papirfcereskedésében = SZEGED, 5= Kftlceey-atca 4. Telefon 10-48. ZENE. Hangverseny. SZEOED, november 4., A szegedi vonósnégyes társaság tegnap délután tartotta idei első hangversenyét a Tisza-szálloda nagytermében. Ez a kamarazenével foglalkozó együttes, melynek, ha áldozatok árán is, egyetlen szerelme a magasabb kamarazene müvelése és magyarázása, ma tényleg kulturát jelent Szegeden. Mióta utoljára hallottuk őket, azóta egyénenként megizmosodtak, összjátékuk is kielégítő, csak a finomságok értelmesebb érzékeltetésére kellene valamivel több gondot forditaniok. Műsorukat Haydn népszerű D-moll kvartettjével nyitották meg és látszólag ennek a műsorszámnak betanulására fordítottak legkevesebb gondot. König Péler vonósötösét (1., 11. hegedű, két brácsa és cselló) mutatták be ezután a szegedi közönségnek. A budajwsti filharmonikusok ezelőtt 10 évvel játszották az illusztris mester müvét, teljes tikerrel. Mi újólag meggyőződtünk arról, hogy a magyar komponisták közül aligha dolgozik egy is nagyébb mesterségbeli tudással és filozófiával. Dallambősége is kellemesen lepett meg és különösen sikerültnek találjuk a két középső tételt, melyek kkzüJ a Scherzo-1 hosszasan tapsolták. De lelkesen ünnepelték az Allegro con fuoco után is a népszerű Köaég Pétert és azaióadókat. — Befejezésül Schumann csodálatosan szép Es-dur zongora ötösét hallottuk uira. A zongoránál a pompás Fehér Gizi ült, aki eréllyel és művészi ihletettséggel 'magával ragadta nemcsak az előadókat, de a közönséget is. A második tetei különösen jól sikerült, ahol Gdborné (I. hegedű) behízelgő tónusa Schumannal karöliv« érvényesült. A közönség teljesen megtöltötte a haagyersenjHermet. ' (v. jj: Tőzsde. SZEOED, november 4. Saagadi árfolyamok: Lanyha fofgslom mellett, csak elvétve jött kötés létre. Lei 812-810, Márka 613-6.13-.-, Frank —.——, Svájci frank—. .—, Dollár 4.96-4f7«/|, Napoleon -.--._, Lira .—.—, Rubel —. .—, Szokol —.—.—, Dinár —. Léva —.—. Szeged-Csongrádi takptr. részv. Lengyel márka —. Bndapesti táróá-folyamok: Ui 740790, márka 600 630, font 1620-1690, fr. frank 3180-3140. sv. frank T7— 77.-, dollár 470- é97%. Napoleon 14201470, lira 1740-1780, rubel 340-360, sokol 510-550, kor. dinár 12U0-1250. fr. dinár 1200-1250, leva 360-580, osztrák 98-103, lengyel márka 120-40 13-33 a SZEGED telefonszáma SZILASSY cáSAR és KMKI UNÓ. A »zerke»ztésért telek)*: Dr. SZHASSV CáSA*. Laptulajdonot: .SZEOED" lapUadAvállalat r.-t FeMte kiadó: Dr. SZALAY lASZtÓ. Tört aranyat éa ezüstöt legmagasabb áron vásárolok, javításokat pontosan eszközlök órás Ausl&nder Béla^-utcae. SZADTÓ NNIAL TEaNÉNVIItODA)H szeoeo, KCLCNCN-U. 7. NCZÓOHZDNSÁQI 407 NANTNTEK VÉTCCE T. ITWÁM Winoiscn VILMOS mSazeréiz BZEMT avöaov-TTIT a. szAnt. Irófép- ét varrogépjavitá sokat már elfogadok a legmeaazebtnaenA jótállás mellett. Meghívásra .házhoz megyek. -r valódi SziUzkin gallér karmantyúval, 2 férfiöltöny magas alakra, a) hímzett ét rapkeEladói •álak, dtarfoMr ttzüátka, lénvátzoo orvosi köpeny, sllkrotng^eij^^nká^hál^beté^selyem blúzok. Korona-utca 13. szám, földszint. KALAPOK, nyakkendők, uri divatcikkek Szende Mihály Kaleir.f n-ntca 12. azám. » Nem fúj a szél be az ablakán és ajtaján és nem jön be a hideg, ha ajtóit és ablakait Rubinnal » (Mariit utca 11) védő vattával kivattaztátja. Ugyanott uj kárpitosmunkák és javítások. Kívánatra házhoz jövök. Telefon 244. KOHN MANÓ rövidáru nagykereskedő SZEGED, Csekonics-utca. Állandó nagy raktár valódi fekete Club papírban és az összes rövidáru cikkek viszonteladók részére. 357 A Nemzeti zászló-hoa címzett élelmiszerüzletben friss taró, tejfel, cukor éa egyéb élelmiszer napi árban kapható. Telefon 15-51 306 Bádogos és vízvezetéki munkákat, átalakításokat és javitásokaat jutányosán vállal Rosenfeld Sándor, Jemey-ház, Artézi kúttal szemben. 3us Telefon 9—98. 198 Megnyílt I Lednltzkq Józsefeié és Társa vászon, chiffon, kanavász, nói-, férfi- ét gyfrnéb» kelengye áruháza Szeged, Kárász-utca 6. Aranyműves műhely! Készít, javit, alakit NADUDVARY, Kelemen-n. 4. (Sarok bejárat) i Perzsaszönyeg, 3 méter hosszú, 2 méter szálas, remek kiáüitásu eladó. 410 Korona-utca 12. szám, földszint. Friss kóser VÍ60TT ilBfl állandóan raktáron, lihaaéj. tdpftrtő és felvágottak kaphatók a 385 6UTTHHNN FHtHTOZÓBHM Kelemen-utca 7. Telefon 12-43. Kelemen-utca 7. Baflatöt, aranyat brilliánaokat legmagasabb árban veenlr. 314 Bokor IzsóaájgBS utca 7. szám. Telefon 16—67. 25 korona Zvack Royal gavallér palack COfaae, íamoikai ram Hterie 100 kor. Oottschtig demernra & v'cry old Braz<bo ram. Gotbciüig IMörőh, .Diana aéaBORSZESZ. |(ROÓ szegletében Valéria-tér. 85 Telefon 10-26 Clgarctta-hflvclyek, Cig*r«tta-papÍrok nagyban és kicsinyben legolcsóbb napi árakon kaphatok WEISZFEILER MÓRNÁL Jókai-utca II. szám. 97 Kocsilakkok es zománcok I1Telefon 14-09. HRUtSZ ás RITTER fsstékkereskedése Szegsd, Szenl István-tér 2. Gflp- és hengerola] 216 Telefon 14-09. Hiztartftsl cikkek VAS DÁNIEL Veszek babot, mákot, zabot, tengerit, kölest 180 ás mindennemű terményárul. Raktár: Madách-utca 7. Megérkeztek a legdivatosabb nöi és gyermekkabátok, blúzok, Kt fehérnemüek! A legolcsóbb bevásárlási forrás csakis nálam, MHIIAO Kossuth-szoborral szemben, a .,Fehér liliomhoz", mUllCI oalTlUcl. Megkezdtem az állandó husfilstölést! Naponta friss kóaer tormás virsli és felvágottak kaphatók. 40* Viszontelárusitóknak árkedvezmény. KIS Tisza Lajos-körut 53. i Telefon 660. Tplilrahftfftlr Sférfí- és gyermekruhák icimauaiuft, gyapjúszövetek S^Sk Földes Zoltán, Kállay Albert-utca fi. Nyomatott a Déhnagyarorscág hiriap- éa nyorodaváltalainál Petőt!-sugánÉ 1.