Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-22 / 17. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 8icrke*it4*éc <• kiadóhivatal: SZCOED, BOLDOOA88ZONY-SUOÁRUT 4. SZÁM A sz.rkeiztótég és kiadóhivatal telefonja : 305. ELŐFIZETÉSI ÁRA: •(éii évre 144.— K negyedévre 36.— K félévre . 11.— K egy hónapra 12.— K Fyvr- tiím éra fillér Nyomda: SZEGED, PETŐFI SÁNDOR SUGARUT t. SZAM A nyomda telefonja: 16-34. Szeged, 1920 IX. évfolyam 17. szám. Csütörtök, január 22. A gyász, amely fölemel . . . Fönséges zomotora a magyar gyásznak volt a tegnapi nap: fekete szerdája a nemzetnek, méltóságosan kon;o!y és tragikusan egyszerű, ahogy illik egy nagy néphez, amelynek bánata immár sok százados, dicsősége több, mint ezeréves. Ebben a magyar gyászban benne orgonál Mohi, Mohács, Majtény és Világos túlvilági hangon fölzendülő, a csillagok magasától a poklok mélységéig zengő keserve, ebben a magyar gyáczban benne muzsikál Cinka Panna kuruc bujdosásba induló tárogatója, Berzsenyi utolsó Ítéletes trombitaharsogása, Kölcsey aranyhárfás himnusza, Vörösmarty százhúrú zongorája, Petőfi világgá zendülő lantszava, Ady Endre magányos faját sirató bánata, ebben a magyar gyászban a magyar sors üstdobja dübörög, a magyar végzet zsoltára búg. De még valami van ebben a nagy magyar gyászban: minden fájdalmon felül büszkeség, minden keserűségen túl öntudat, minden fekete komorságon túl egy új hajnal biboros Ígérete. És ennek a gyásznak az adja meg a valódi szinét és pompáját, Mgy a sötét köntös alatt a piros sziv azt dobogja: az nem lehet, hogy annyi sziv hiába onta vért! És az élet akarata, a föltámadás biztos reménye, a jövendő indulója van ebben a mi gyászunkban. A fekete lobogókat friss reménység és bátor bizalom szele lengeti. A fekete gyász fáklyája egy új ezerév ösvén) ére világol. Megrendítően nagyszerű gyászünnep volt ez a tegnapi, de egyúttal fölemelően önérzetes és vigasztaló. Szeged és az ország népe összeforrt, eggyé lett a közös gyászban, az osztatlan fájdalomban, de összeforrt és eggyé lett a közös reménységben és az osztatlan hitben is, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, fiainak naggyá tevő egy akaratából. És mindenkinek éreznie kellett ezen a januárvégi ünnepen, hogy a közelből és távolból sóhajok szállanak, hogy a felhők üzenetet hozngj^ az erőszakkal elszakított haza fiai hazagondolnak, hazavágynak, lélekben ott vannak a nagy ravatal körül, amelybe egy élőt akar belegyürni egy papirositélet, amely, ha valóra válnék, a legnagyobb Justizmordja lenne e kerek világnak. Igen, a tegnapi gyászünnep orgonáiban, mint vox humana humgarica, ott búgott, zokogott és esdekelt Pozsonytól Csáktornyáig a magyar Straszburgok sok szólama, a harangok kongásában mintha ott zengett volna a pozsonyi koronázó templom, a kassai kurucringató dóm, a váradi szent László templomának, az erdélyi székely, a fatornyos tót falvak templomainak nosztalgiás harangszava mind, mind. Erö és szépség volt ebben a gyászban és akik nem tudták vagy nem akarták egymást megérteni a pártok tusáinak dísztelen és dicstelen lármájában, ime, egy napon, az egy és oszthatatlan Magyarország szentséges fájdalma napján meg- i láthat ák egymás szemében a drága könny bogiárát, amely egymásra utalja őket, mindnyájunkat, szegény, szenvedő és bizó, maradék magyarokat. I(te:.-. A gyászoló Szeged. Kedden este kisirta magát az ég, sürün szitáló könnyekkel verdeste a gyászbaborult város feketelobogós, bús utait. Halalos csendben vonult el fölöttünk a k<.s«rgő éj és izerdán reggel melengető sugárral a~ranyozta meg a kelő nap a komor palotákat. Napsugárra ébredtünk és lelkünk belesirt a tavaszias napba, mely a •agyar földre borult ás a lenge szél, amely iag>an fújta meg a zászlórudak fekete üstökéit, tűik, szomorú indulót zenélt a fülünkbe. Szeged nép« földreszegzett szemekkel, magyar b'.nat keiesztjét hordozva vállain megindult az Isten Házai felé, hogy a magyarság nagy elhagyottsjgaban, siralmas árvaságában tőié könyörögjön segítséget. Csend volt szerdán, gyásr. Az utcákon a fajdalom fuvallata vonult végig, A zárt boltok némán meredtek a csendbe. A műhelyek kalapácsai földredobva hevertek & a hivatalok aktái fölött nem percegett a toll. S:ó nélkül, a belső érzés, a mindent felölelő gyász sugallatára megszűnt szerdán minden munka s a kedden még forrongó és lázadozó hangulatot mélységes nyugalom váltotta fel. A kirakatok előterében széles fekete drapériák, gyászhuzallal bevont nemzetiszínű szallagok, az uj határok kirajzolásával eltorzított térképek, Bánátaak, Bacskának, Erdélynek, a Felvidéknek és Nyugatmagyarországnak: áldozó babérkoszorúk hirdették a gyász ünnepét. S oly méltóságosan megható volt a gyász, j mintha egy ezredév minden csapását most siratta volna meg a város. De fölszáradt minden könny a déli napsugárban I A siralmak erdejében bujdosó lelkek fölengedtek, fölmelegedtek a lelkesítő szózatok tiltakozó szavaitól s a nagy ünnep déli harangszava mellett fölvetett fejjel vonult a szegedi magyarság haza, hogy elringassa magát a reménységek álmában, amely, adja a Gondviselés, hogy szép virradásra vezessen f Gyászistentisztelet a rókusi templomban. Csak tíz órakor kezdődött a hivatalos gyászistentisztelet a rókusi templomban, de már kilenc órakor alig fért egy lélek a templom tágas hajóiba. Népes csoportok, zárt sorokban felvonuló egyletek, katonai alakulatok tódultak a plébánia felé. A Kossuth Lajos-sugárutba torkolló utcák valósággal öntötték az embereket és mire a torony órája tizet ütött, az egyház előtti térséget tejesen ellepte a tömeg. A zsutolt istenházában és sürün népesített térségen tízezer tisztviselő, munkás, gazda, katona, iparos és kereskedő gyászolta a megcsonkított Magyarországot ... Feszes hajdúk mögött egyszerre érkezett a templom elé dr. Kelemen Béla kerületi kormánybiztos, dr. Vasek Ernő kormánybiztos-főispán, dr. Somogyi Szilveszter polgármester és a város tanácsa, a rendőrség részéről dr. Szalay József kerflleti főkapitany és dr. Btítka Sándor főkapitány. A helyőrséget a távollevő kerületi parancsnok helyett Matuskovich Imre alezredes és Böckl Antal őrnagy képviselte. Testületileg vettek részt a gyászürinepségen a kereskedelmi és iparkamara, az ipartestilet, a városi tisztviselők egyesülete, az üzietvezetőség, a leszámoló hivatal, pénzügyigazgatéság, az állami és városi tantestület és a különböző egyesületek és intézmények. Pontban tiz órakor megkezdődött az ünnepi gyászistentisztelet, melyet Várhelyi József belvárosi plébános celebrált. A katonazenekar és a női vegyeskar Fichtner Sándor karnagy vezetésével Grug: Peer Gyntjéi-ek második tételét adta elő művészi átértéssel, majd Krümer Tamás káplán mondotta el szivreható ünnepi beszédét. M m.ország mai helyzetét Krisztus keresztrefesziicsthez hasonlította. Krisztus is háromszor rogyott össze a kereszt alatt és meghalt, de harmaur.ap mégis feltámadott Magyarország is te fog hmadni, mert „a leányzó nem halt meg, csa:. alszik". Amikor beszédében elsorolta, hogy mi mindent szakítottak le Magyarország testéről, hangos sírás töltötte be a templomot és ami Isten házában még soha se:n történt, a lendületes szónoklat hatása alatt többen közbekiáltottak: — Nem engedj kk! Sohasem engedjük! Az istentisztelet végén a zenekar eljáLzstta és a közönség meghatett, megrendült sziwel énekelte a nemzet szent imáját, a Himnuszt, amivel a fölemelő istentisztelet véget ért.