Délmagyarország, 1917. február (6. évfolyam, 25-49. szám)

1917-02-04 / 27. szám

Szeged, 1917- február 4. miMJMx AMimmí* DRPLO. 0000 fTleri csúnya. A német lapok még mindig visszhangosak a rendőrségnek ama páratlan intézkedésétől, hogy egy szintiáznak tisztán, művészi plakátját betiltotta. Indokolás? Csakugyan, még indokolás is volt a rendeletben- Az volt az indokolás; mert csúnya. Az indokolás azonban lehetett volna fukarabb szavú is, kevéssé ilyen esztétikaiam elmélyedő és fejtegető. Teljes joggal ezt mondhatta volna, a Kémet rendőrség, minden magyarázkodás és udvarias kézmosás nélkül: csak. Ha igy tiltják be azt a plakátot, melyre Reinhardt színigazgató a sötét és véres Atreüsz-űt, Agamemnont pingálta,tta, akkor az önfegyelmezéshez és példás engedelmességhez szoktatott német fajta bizonyára szó nélkül siklik át a kis eseményen és egyetlen újság se beszéli meg a rendőrség különös tilalmát. Ellenben a német nép esztetikaiaii iskolázott s náluk minden bokoriul, minden hársfa mögött egy-egy magántanár terem, aki már serdülő korában értekezést irt a „kép"-ről ós „csángó"-ról. Mit jelent az, hogy a. rendőrfőnök azt állit ja egy plakátról, hogy ostraya? Ha a komor ó-görög király, aki bizonyára távol áll minden időszerű, újgörög politikától ©s (háborús tűzvészektől, „csúnya'1, akkor joggal fel lehet tenni, hogy a keserűvizes hölgy, a márvány-keblü ós ,a poreellánbőrii, ki málna piros ajkaihoz oly égi kéjjel emeli a hajhajlós poharat, mintha azt mondaná: „jaj beih üdítő," hogy ez a reklámistennő, ez a székrekedés ellen meggyőződés ezen küzdő modern szépség a. „szép". Valóságos parázs esztetikai viták indultak meg a széplelkii rendőrfőnökkel. Egyoldalú viták, mert csak az esztétikusok beszéltek, a rendőrfőnök egy kukkot se szólt. A tilalmat mindenesetre érdemes feljegyezni a leendő történészek számára is. Kár lenne jelentőségében leibecsülni. Semmi hadi érdekkel nem fiiigg össze az, hogy egy szinházi plakát „csúnya," vagy „szép". A diadalmas német nép isteni kedvét nem lohasztja az sem, ha a plakát véletlenül „csúnya', sőt „pocsék" is. Itt alapjában, nagyon nagy dolgokról, örök elvekről van szó. A művészet a háború óta külön élt, a maga kicsiny szigetén, uri elzárkózottságában, egyetlen semleges terület volt, a svájcinál is svá jcibb, ahova katona nem tehette lábát, őrszemek nem kukucskálhattak be, sürgönyök nem futhattak, megközelitlhetetlen minden kábeltávirat, jegy zék, konferencia számára. Minden miivész „salvus eonductus"-t kapott- a háború poklában. A hadvezetőség gondoskodott arról, hogy bátran, nyilt szemmel és pártatlanul járkáljanak az égnek a láthatatlan nagyhatalomnak — a diplomatái jogukat és igényüket tiszteletben tartották, zászlójukat, a fehér napirt, melyre irnak, rajzolnak, terveznek » kzellem e hófehér lobogóját mindenkor barátságos mosollyal köszöntötték, hiszen tudták, hogy a művész — bármilyen fajtához, ^gy páröho» tartozk is — békét, hirdet és békét akar. Észre kell vennünk, hogy ezen a venaá te? va&aani rendellensaság tőrtént, D» a ma* vészét világában nincs mozgósitás. Tiltakozó jegyzék sincs. A költő, mikor a földet felosztották, elbámészkodott, a többi művész is megfeledkezett a hatalomról, melyet a kalmár, meg a töibbi szerencsés szerzett meg magának. Ugy érezték, hogy szellemükben van >az erő ós a kék ég végtelen pusztája az övék. Gyengék és védtelenek mindannyian. Ha harcolni kell, a gyengeségüket, a védtelenségüket tárják fel a hatalmasok előtt. Ma is ezt teszik a művészek. íme, a- sápadt kezük, mely a tollnak, ,az ecsetnek a forgatásában vált véznává, az ujjaik, melyek a hegedűk húrjain és a zongorák billentyűin finomodtak el tulvilágian-lengévé, alkalmatlanná minden küzdelemre. Védjétek meg, hatalmasok őket, kik a. saját megvédésükre gyengék. Nem vagyunk sötéten-látók. De tudjuk, hogy a művészet szabadsága egyetlen kincsünk, melyen féltékenyen kell őrködnünk, még a világháború tüzében és lármájában is. Ma még csak a plakátot tartja „csunyá"-nak ,a rendőrfőnök, holnap azonban „esunyá"-nak Ítélhet egy címet, egy költeményt, egy szobrot, egy képet, egy épületet is. Ez pedig veszedelmes. A rendőrfőnök esti sétáin különbséget tehet a „szép' és a „csúnya" nők közt, éji razzián, a tisztre polgárok és a csirke fogók közt, de nem tartóztathat le egy verset, vagy egy plakátot, minthogy itt nem tud különbséget tenni ,-j tisztes polgárok és a csirkefogók közt. Legyen a berlini rendőrfőnök jó fin, mintahogy ez megvagyou róla irva. Ne pedig- rosz fiit. Kosztolányi Dezső. i»k«s»hhms«a»ba»3bkii»iiaa«aai9!>>aia«iasshsa»ssiiss8i«f!» Rekvirálja-e a város a kereskedők üzleteit. Szász Ernő, az ujszegedi keudergyár igazgatója nyilatkozik ismeretes közélelmezési tervéről. Nyilatkozatában kétszer is hivatkozik reánk 'és mindig mást cáfol, mint amit mi irtunk. Meg kel] tehát isimételnünk véleményünket. Az igazgató ur javaslatával szemben arra> íhivtuk fel az intéző körök figyelmét, ihogy Szeged sem szüntetheti meg addig teljesen ,a szabad keesíkédelmet, amiig az minden más városban csak azokkal a korlátozásokkal kénytelen számolni, amelyeket országos rendeletek állapítottak meg. A kérdést a szegedi vásárló közönség érdekei szerint bíráltuk el és azt állítottuk,- ha más szavakkal is, hogy a tervezett reform, mint sok más, amelyet már megvalósitottak, azok közül való, amelyek csak az egész országban egyszerre léptethetők életbe. A legkisebb siker, amit egy ilyen reform helyi megvalósításával el lehetne énni, az lenne, hogy a szegedi fogyasztók sokkal rosszabb helyzetbe -kerülnének, mint aminőben az ország többi lakosa ugyanakkor lenne. Az igazgató ur ezzel szemben ugy állítja be a kérdést, mintha, bárki is különleges helyzetet követelt volna a kereskedelem számára és mint hogyha, elsősorban ezen az alapon elleneztük volna a reformot. Köziben uj és merész dolgokat mond, amelyekre annyival inkább meg kell felelnünk, mert másodsorban hivatkoztunk akereskedelem érdekeire, amelyek ellen a nyilatkozat erős támadást intéz. Hivatkozik Szász Ernő a Haditerményre, hogy az ezer meg ezer gabona kereskedő üzletére tette rá a kezét. De nemcsak a szegediekére.' Azt mondja a nyilatkozat: .Ahogy a gazda szó nélkül beletörődött ab' t, hogy minden szem fölösleges gabonáját clv'.zik és art sem kérdezik. hogy a megszabott árban megtalálja-e hasznát vagy sem, ngy törődjék bele a fiiszerkereskedő is, ha hasznot a közérdek korlátozza," Mindmegannyi tévedés. Nagyon szeretnők tudni, milyennek ismeri Szász Ernő ur Magyarországon a közszellemet, ha volt bátorsága tollba mondani, hogy a szegény gazda az — és néni nagyon gyakran a kereskedő — akitől meg weon kérdezik, hogy meg talál ja-e a megszabott árban a hasznát vagy sem. Jó, hogy azt nam álltja, hogy a gazda ráfizet a megszabott árra. Mért áldoztatok a dolgoknak ilyen beállítást adni? Csak nem méltóztatik gondolni, ihogy van Magyarországon olyan elfogult ember, aki kivánná, olyan vakmerő, aki megtenné, olyan buta, aki elhinné, hogy a gazda nem keres. Meddő és hálátlan fáradság a gazdával szembea szánalmat ébreszteni, de nagy baj lenne, ha ok lenne rá. Ha a nyilatkozat annyira sajnálja a gazdái amiért elveszik tőle a gabonát, miért nincs egy iszava a kereskedő számára, akitől ugyanaz a szerv elveszi a gabonát és a lisztet? A gazda a gabonát kénytelen megszabott áron adni, a kereskedő a lisztet. Az igazgató urnák az a reform a legsürgősebb, amelyik a kereskedő üzletét kapcsolná be teljesen a közüzemekbe, de feltengő® érvelése köziben a gazdánál felejti a tojást, a zöldségféléket, sok főzeléket, a csirkét, a libát, az összes gyümölcsöket. Talán azt tessék a köztisztviselőtől, a magánliivatalnoktól ós a munkástól megkérdezni, bogy mely cikkek a fontosabbak neki: amiket itt felsorolunk, vagy amiket a kereskedő üzletében kap? Ezeket is mondja a nyilatkozat: „Minden jóérzésű kereskedő készséggel fog közremüköd* ni abban, hogy a kereskedelem a háború után újból azon az erkölcsi magaslaton álljon, melyen a háború előtt állt." Most nem áll azon a bizonyos erkölcsi magaslaton? Kiviteli tilalmat akar életbeléiptetni Szász, igazgató minden élelmicikkre. A szegedieknek nagyon bölcsen kifejtette Sándor János bel ügy miniszer mar másfél év előtt-, hogy a kormány ezt miért nem engedheti meg. „Ugy képzelem a dolgot —* folytatódik a nyilatkozat — mint Przemyslhen volt as* ostrom alatt. Mindenki kénytelen volt előadni osztozni az ennivelótban. Bizonyosra veszem, hogy ily módon nemcsak bőségesen elláthatjuk a várost, hanem a feleslegből juttathatunk hiányt szenvedő városoknak, különösem pedig a fővárosnak is." Ez aztán szép dolog. Ha ilyen sokat el tud érni Szász Ernő ur azzal, hogy a „fűszer- és sajtüzleteket" bekapcsolja Szegeden a közélelmezésbe, akkor kezdje meg a munkát haladéktalanul Balogh Károly. és tűzzel-vassal annyival inkább vigye keresztül ezt a tervét, mert abban, hogy eddig igy lehetett, a polgármesterein kivül ő is hibás. Minthogy pedig aa angol kiéheztetés* terv szerint egész Magyarország is ostromlott vár. fegyházba a város lakosainak zömével, akik olyan hatalmas menynyiségben halmoztak fel és rejtettek el élelmiszereket, hogy azokból — ha előkerülnek — bőségesen láthatjuk el nemcsak ezt a várost, hanem jnttailiatnak hiányt szenvedő városoknak, különösen pedig a fővárosnak ia