Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)

1915-12-25 / 307. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG Szegted, 1915. december 24. Beszélgessünk. (Szin: a kultúrpalota előcsarnoka, ahol magánosan, elhagyatva áll a fahonvéd. Az előcsarnokot pisla fényű gázláng világítja. A csarnokban nagy a csönd, a Stefánia-sétány fáit és bokrait hó födi.) Én (nesztelenül belépek a csarnokba, egy pár babérból font ágat helyezek a fahonvéd lába elé): „Babér a hősnek, rózsa a szeretőnek." A fahonvéd: Ezt is köszönöm és azt is, liogy nem töltöm egyedül a szent estét. Én: Magam pedig a legjobb társaiságban vagyok. A szeretet ünnepének előestéjén a szeretet hozott ide, hogy megszorítsam a dolgos, monkás kezét, amely száz balált osztogatott. A fahonvéd: Életet adni, az a font.os, uram. Mi újság a nagyvilágban? Én: Nincs seimmi különös, ha csak az nem, hogy a szeretet ünnepén gyűlölséggel, •vérontással van teli la világ. De a ini szivünkben a szeretet lakozik. Szeressük egymást és szeressünk mindent ugy, ahogy van. A fahonvéd: A drágaságot is, a.z uzsoraalapon való áremelkedést iis? Én: Vitéz honvédünk, már nem emelkedik semmi. Hová iis emelkedjék? A tej, a bor, a cukor, a kenyér, a fa, a szén, a. zsir, a higany a hőmérőben la legmagasabb fokon áll, már csak megállás van és nem emelkedés. Csak a szivek nem emelkednek. A fahonvéd: Majd sora kerül ennek is. És különben is a jótékonyságban már jelentkezett. Én: No meg a gyűjtésekben. Hanem ennek is elkövetkezett az alkonya. Képzelje csak vitéz honvéd uram, beszüntették a gyűjtéseket. Éppen most, karácsony előtt. Pedig most lett volna ,a szüretje, az ünnepek alkalmával, amikor mindenki ünnepel és amikor mindenki szivében a szeretet lakozik. Hogy működhették volna a csalán keresés fáradalmait már kihevert diákok karácsony két napján, mint lobogtatták volna az iveket az adjatok, adjatok, amit isten adott hangoztatása mellett. De liát beborult a gyűjtésnek, mint ahogy beborult az árak makszimálásának. A fahonvéd: És a jótékony egyesületek? Én: Azok folytatják az ősi mesterséget. A fahonvéd (egy kis gondolkodás után): Hallom, hogy egyre-másra gyűléseznek a gyerek nevelés és táplálás irányában. Kioktatják az anyákat, hogy mint neveljék, mint istápolják a kisdedeket. Én: Szép dolog ez nagyon. A szegény anyák azonban zavarban vannak, hogy hát világra hozhatják-e a kisdedeket, amikor az uruk már másfél esztendeje a harcmezőn van. Nagyon kellemetlen helyzetben vannak az anyák és egy kissé zavarban is, hogy ha már meg van a gyerek, miből tudják fedezni azokat, a költségeket, amik vele járnak, az előirt alapon való neveltetéssel. A fahonvéd: No no, értein én, gyerek kellene előbb, aztán meg rávaló, hogy a tanácsolás alapján kezeljék őket. Jó az isten, talán ad majd mindenből. Én: Aki istenben bizik, az nem csalatkozik. A fahonvéd: No nem. Hamean egyszer már az emberekben is bizni kellene. Én: Csak lehetne. A rossz, ami az emberekben lakozik, csak kiveszne már egyszer belőlük. A besúgás, a kétsamüség, a szivtelens,ég, az önző érdek, az irigység, az ál barátság és mutatása annak, amit nem éreznek. A fahonvéd: Nehéz sor ez, különösen manapság. amikor a jó is a rossznak a foglalatja. Én (másra terelve a beszédet): Mit csinált ma egy esztendeje? A fahonvéd: Az isten szabad ege alatt haza gondoltam, -hogy mik is lakozhatnak az otthonvalók szivében. Én: Ami most lakozik: örök hála maguk iránt,, vitéz bonvédünk, akik megmutatták', hogy ebben a magyar nemzetben minő erő lakozik, minő bátorság és minő önfeláldozás. A fahonvéd: És hit, -az eljövendőben. Én: Adjon az isten jövőre boldogabb karácsonyt, mint a mostani. A fahonvéd: Ámen reá! És adjon ,az isten csöndes nyugodalmat azoknak, akik meghaltak ,a hazáért, boldogságot, hosszú életeit, azoknak, lakik távol a hazától a harcmezőn vannak. Én: És mindazoknak, akik ezekben a nehéz időkben emberséges emberek tudnak lenni. (Az előcsarnokban elalszik a gázláng, sötét lesz, majd a fahonvéd a puskát a vállához emeli, feje fölött a Glória ragyog. Csöngetés hallatszik, később megjelen az angyalok serege és virággal, a hála vérvörös virágaival szórja tele a fahonvéd bánatos alakját.) 'snvsasbsakbaksaeasbaehhhhahancshaaasakabgíssasbcax.' A délmagyarországi svábság és a háború. A délmagyarországi svábság közismerten csöndes népfaj. A törökök kiűzése után vándorolt be Németország legkülönbözőbb tartományaiból és benépesítette Déilmagyarország vérrel öntözött és elnéptelenedett területeit, A föld, amelyen megtelepedtek, erdős, mocsaras ingovány volt. Betegségekkel fertőzött vidék, mely az ő bámulatos szorgalmuk által a magyar Kánaán Kánaánjává vált, A magyarsághoz már a letelepedés első évtizedeiben simultak és 48-ban már a magyarsággal együtt küzdöttek az osztrákok ellen a magyar szabadságért. S azóta sem volt komoly panasz az ő liazafiságúik ellen. Itt-ott akadtak ugyan egyes izgágák, akik meg akarták bontani azt a testvéries egyetértést, amely a magyarság és a svábság között fennállóit!, de az izgatók szélesebb rétegekre nem szereztek befolyást. Csak a mostani világháborút megelőző évtizedben kezdett a panger-manizinus egyes helyeken szélesebb körben is terjedni. Egyes fiatal svábok, akik a bécsi és németországi egyetemeken megszaturálódtak, pangermániiznrussal, mint békebontók léptek fel. Versee, Fehértemplom, B filéd, Sándorháza, Ujsové ós más sváb községekben mind több és több pángermán akadt, -akik egyes helyeken (Fehértemplom, Versee, Lovriin) már a politikai aktivitás terére i-s léptek. A világháborúnak főleg a délm agyarországi paugermanizmusra való hatását akarom itt szóvá t-enni. Megnyugvással állapithatom meg, hogy a hatás a magyarság szempontjából kedvező. A németek kiváló hadművészete mellett is imponál a magyar faj kitűnő hadi kvalitása. Jól tudják, hogy ellenségeink győzelme esetén a délvidéki sivábság a legsiralmasabb helyzetbe került volna, inert hiszen azok a területek, amelyeken a svábság lakik részben szerb, részben román uralom alá jutott volna. Ez pedig azzal a következménnyel járt volna, hogy vagy beolvadnak a bóditó fajba, vagy itt hagyják virágzó gazdaságaikat és kivándorolnak mostani hazájukból. Ettől a keserű sorstól mentetté meg őket a magyar vitézség, amelyről a legnagyobb elismerés hngján emlékeztek meg azok a német katonák, akik a mostani Szerbia elleni offenziva megkezdése előtt délvidéki sváb községekben voltak elszállásolva. Csak epizód, de rendkívül jellemző ez a. Versecen megtörtént eset, amelyet úgyszólván első forrásból tudtam meg: Az egyik jómódú verseci német gazdához egy bajor tisztet szállásoltak be. A szállásiadó ugy látszik .nemcsak a bajor tisztnek akarván kedve set. és szépet mondani, hanem a maga érzelmeinek is nyilt 'és őszinte kifejezést adni, éktelenül szidalmazta a bajor tiszt előtt a magyarságot. A tiszt megkérdezte tőle: — Mondja csak uram, melyik országban lakik most? — Magyarországon! hangzott a válasz. — Nos uram, jegyezze meg magának, hogy olyan haz.afia.tlan emberrel, mint ön, nem lakom egy födél alatt. Ezzel a bajor tiszt összepakkolt és másutt keresett szállást. És igy gondolkodik a hazafiságról talán minden német tiszt. Nemcsak Magyarország, de Németország érdeke is az, hogy az itt lakó németség a legtökéletesebb harmóniában éljen az uralkodó magyarsággal. Bármily csodálattal és szeretettel viseltetik is a magyarság Németország iránt, pangerma.nisztikus törekvéseket mégsem ititirlbietne el, mert ez nemcsak ,a magyarságnak, hanem az egész országnak a meggyöngítésére vezetne. Már pediig Magyarország az a liid, amely Németországot összeköti a Kelettel. A „Drang nach Osten" a német politikának nem uj keletű és nem a mostani háború által fel szin re vetett iránya. Amig Németország a tengeren irferiorításban van Angliáival szemben, amig Németország a nagy világtengerektől elzárható, addig a Kelettel való biztos öszeköttetése szárazföldön elsőrendű létérdeke. Nem e német érdek szempontjából cselekszik tehát az. aki alá akarja aknázni annak a hídnak a pilléreit, amely ezt az összeköttetést biztosítja. Azt tennék pedig azok a délmagyarországi svábok, akik itt pángermán irányban .akarnának működni. Ugyancsak rossz szolgálatot tennének tehát éppen a német érdeknek, magának a pangerman izmusnak a magyarországi — pan germánok. Ez a világháború egyik 'alapvető tanulsága a délmagyarország i svábok. — illetve a délmagyarországi pángermánok számára. Ezt a tanulságot ők maguk is már levonták. Alkalmam volt egy neves délvidéki ügyvéddel ho.szszabban erről a. kérdésről eszmecserét folytatni és ez az ügyvéd, aki éppenséggel nem állott távol a délmagyarországi pángermán mozgalmaktól szinte bűnbánóan vallotta be: — Nem jó utón jártunk, nekünk délvidéki németeknek a magyarság .mellett van a helyünk. De má sok is, akiket a pan germanizmus szintén inficiált, ugyanígy nyilatkoztak. Cikkemet azzal kezdtem, hogy a magyar svábság csöndes népfaj. Nemcsak a békében, amikor mintegy beletúrja magát a földjébe, hogy azt minél nagyobb termésre kényszerítse, de csöndes a háborúban is. Részint a hivatalos jelentésekből, részint más megbízható ufón hallottunk már Magyarország minden népfa.iáról dicséretet, csak a svábokról baliga! a krónika. Hallgatnak ők magul? is és csöndben, zajtalanul és feltűnés nélkül teljesitik kötelességüket mint — magyarok. Nem is igen szeretik a magyarságtól való megkülömböztetésüket és a legtöbb sváb egyenesen sértésnek veszi, ba valaki a svábokat nemzetiségnek mondja. Amikor a szegedi, zombori, szabadkai, verseci közös vagy bonvéd ezredek dicsőségét halljuk, az a délmagyarországi svábok dicsősége is, mert főleg ezekben az ezredekben szerepelnek kisebbnagyobb kontingenssel, önálló sváb ezredek ni.n csenek, hanem az emiitett és egyéb ezredök között oszolnak meg. Ez az oka, hogy külön ő róluk nem történik említés. Kiváló értelmességüknél fogva .sokan kerültek közülök a technikai .csapatokhoz. Utászok, árkászok, telefonisták stb. Ezen él- és be osztottságuknál fogva inkább csak egyénenkint és nem tömegesen tűnnek ki. Erről azonban csal? a .nagyközönség azon részének van tudomása, amely figyelemmel kiséri a délmagyarországi német lapokat, mert ázol? számon tartják a svábok vitézkedését és dicsőségét. Derekasan kiveszi a délvidéki svábság a részét a háborús társadalmi tevékenységből is. Alig van .sváb falu, ahol a Vöröskeresztnek ,ne volna kórháza. A hadi kölcsönökből pedig mindenkinek példáit adóian jegyzett a sváb parasztság. , Nincs nekik .szükségük a külön megemlítésre és kiemelésre,; mert .a magyarok dicsősége az ő dicsőségük is. Az ő dicsőségük is. mert ők i.s — magyarok. Magyarország német anyanyelvű magyarjai, Striegl F. József,