Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-15 / 62. szám

2. DÉLMAGYARORSZÁG 1914. március 15azt az elhamarkodott baklövést, liogy Schulek Frigyessel templomot terveztetett, szabad-e Foerk Ernő építész urnák a közgyűlés tudta és akarata ellenére a maga terveinek ráerőszakolásával elenyésztetni? Állítjuk, hogy Foerk Ernő a mai képtelen állapotot szándékosan és magának az építési bizottságnak félrevezetésével idézte elő, mert az épitési bizottságnak az volt a gpjbizatása, hogy a város érdekeit megvédje0 a vállalkozóval, mint üzletemberrel szérpen, nem pedig az, hogy Schuleket védje ^eg Foerkkal szemben. Erre a lehetőségre senki sem gondolt, annyira kizártnak látsrittt, hogy egy kész szerződés világos kikötéseinek ellenére misztifikációnak esSenek áldozatul azok a gyönyör ü tervek, [melyeket a város drága pénzen vásárolt. Foerk ur az ő terveit bemutatta a fogadalmi templom nagybizottságnak, melynek azokhoz semmi köze sem volt, az építést ellenőrző szakbizottságnak egyszerűen csak leküldte a munkáit megtekintésre s ott Tóbiás László azonnal kifogásokat is emelt ellenük, aminek révén aztán kipattant a szándékos ferdítés, A mai levél után, melyben Foerk Ernő a belügyminiszterhez való felebbezéssel fenyegetőzik, nyilt ujjhuzás a várossal. Ezek után semmi imás nem marad hátra, mint hogy a város közgyűlése közelebb összehívandó rendkívüli lülésében szerződésszegőnek jelentse ki vállalkozóját, tőle a megbízást azonnal visszavonja és anyagi felelősségét az okozott karok erejéig kimondja. Ez az egyetlen lehetséges megoldás, mely megszabadithatja a várost egy erőszakoskodó üzletember prepotens föllépésétől és a fogadalmi templom épitkezését attól a végzetes időmulasztástól, melyet Foerk Ernő a maga megsértettnek érzett művészi reputációja megmentéséért egy pillanatig sem habozott előidézni. Konszolidáció* (Saját tudósitónktól.) Emlékszikbe valaki, hogy az ellenzék mi minden vádat és gyanúsítást összehordott Tisza ellen, román akciójának a kezdetén? Ha nem emlékeznénk erre élénken, el se /hinnők, hogy megtörtént, akkorát fordult a világ azóta. íme, ugyanaz az ellenzék egészen normális viselkedéssel részt vesz a román vitában, sőt részt vesz e vitának magas színvonalán való tartásában. És a nemzetiségi kérdést, oly nagy türelmetlenségnek, lobogó indulatnak, izzó szenvedélynek régi és örökösnek vélt tárgyát, nyugodtan, méltósággal tárgyalja az egész képviselőház és a magyar politikai életnek ez a legkényesebb problémája ma már a 'biztos és korrekt megoldás utján van. Óriási eredménye ez Tisza fáradhatatlan államférfiúi működésének. Volt bátorsága szemébe nézni minden politikus legrettegettebb mumusának, a nemzetiségi kérdésnek. Husz évi tanulmány alapján mert vállalkozni a legkeményebb probléma megoldására abban a tudatban, hogyha ezt nem is éri el azonnal, mindenesetre megközelíti, előkészíti a jövendő számára. És pénteki nagy 'beszédében immár meg is mutatta azt a szilárd alapot, melyen a nemzeti és nemzetiségi 'egyetértés temploma felépíthető. Bátor tekintete előtt szétfoszlott a kísérlet ködalakja és most már mindnyájan kézzelfogható gyakorlati föladatot látunk a helyén. Tisza a teljesen 'megérett ítélet biztosságával állapította meg, hogy a szláv tenger közepében a magyarokat és a románokat az érdekazonosság fűzi egymáshoz és hogy ennélfogva a hazai románok akkor követik a leghelyesebb politikát, még a független Románia szempontjából is, ha a magyar hazának hűséges fiai, ha fentartás nélkül részt vesznek a magyar nemzet erőinek fokozásában, egységének megerősítésében. E nagyszerű koncepció szerint a nemzetiségi kérdést nem engedményekkel, viszontszolgáltatásokkal, alkuval és paktummal, de nem is erőszakkal kell megoldani, hanem a románok és a többi nemzetiség fölvilágositása utján, a kölcsönös bizalom segítségével, az érdekazonosság sziklabázisán. Ez a hatalmas igazság ragadta meg az ellenzéket és vitte a kérdés lényegére nézve Tiszával .egyazon álláspontra. Ez az igazság teremt a mérsékelt románság körében 'békülékeny szellemet és Tisza iránt oly nagy bi; zalmat, amilyet részükről magyar államférfi még nem élvezett. Ez a színigazság teszi a nemzetiségi kérdés gordiusi csomóját rendesen lebonyolithatóvá. Tisza pedig beá/lfitL az ekképen megoldhatóvá tett kérdést egy még nagyobb gondolatnak, a magyar álld1*1 és a magyar nemzet konszolidációjának szolgálatába. Ez pedig ama legmagasabb cél, a melyért Tisza lelkesedik, amely egész politikáját és minden cselekedetét irányítja. A nemzetiségi kérdés dűlőre juttatásával hatalmas lépést tett magasztos célja fel0. Vajha a románoknak és más idegenajkuaknak, de különösen az ellenzéki magyar pártoknak munkatársukul való megnyerésévé1 betetőzhetné a nemzet jobb jövőjét biztosit0 vállalkozását. fj — Már hányszor megígérted! — sírdogált az asszony. — Többé már nem tudok hinni neked. Iván egy pillanatig elgondolkozott. Aztán a zsebébe nyúlt és kivett belőle egy gyűrűt: — Nézz ide, kis Evelin — szólt a feleségéhez — huzd fel az ujjadra ezt a gyűrűt és valahányszor látod, hogy dühös vagyok, csak ezt a gyűrűt mutasd föl. Én emlékezni fogok. A gyűrűnek a története pedig a következő volt: Iván ment az utcán és egyszerre csak meglátott egy magas termetű hölgyet. Ha nem lett volna tavasz, talán nem látta volna meg. de igy, még utána is ment egy darabig. A nö csak egyszer fordult vissza, de egyre néptelenebb utcák felé tartott. Végül megállt, szembe fordult Ivánnal s szólt: — Miért követ engem, uram? — Ha tükör volnék, akkor mindjárt megértené — felelte Iván és eszébe jutott, hogy ezzel a bókkal hódította meg a feleségét is. — Szépnek tart? — mosolygott a nő. — Én azt hittem, hogy egészen más miatt követ. — Nem értem . . . — Vagy talán nem vette észre feldúlt arcomat? Könnyes szememet? . . . Ali, olyan ideges vagyok. Azt is mondhatnám, hogy nem tudom, nem fogok-e .elkövetni valami meggondolatlanságot . . . A szép tjő szemébe könny szökkent; —. Szerencsétlen vagyok ... — sóhajtott a nő. — A férjem tegnap hirtelen elutazott. Itt hagyott magamra, minden nélkül. És most. mint az őriilt rohanok az utcákon .. . .— Nagyságos asszonyom ... — mondotta udvariasan és meghatottan Iván — ha meg nem sértem . . . — Nem, nem, uram . . . pénzt nem fogadok el! — tiltakozott az asszony. — De 'nézze, itt van ez a gyűrű. A férjemtől kaptam. fia ön erre kölcsönt adna nekem .... — Amennyit parancsol, nagyságos aszszonyom ... -- De, mondja, szabad-e, illik-e, hogy egv ismeretlen úriembertől száz koronát fogadjak el? A helyzete kivételes, nagyságos asszonyom . . . Különben is csak kölcsönről van szó. — O. uram . . . Őnagysága átadta Ivánnak a gyűrűt, kis tárcájába belegyömöszölte a száz koronát . . . egv pillanatig habozott . . . belenyúlt a retiküljébe, kivett egy kis form® névjegyet és átnyújtotta Ivánnak. Kecses®'1' elköszönt, elment. Iván egy fél óra múlva betért az éksré' részhez, aki szakértően megvizsgálta a tw rüt és kijelentette róla, hogy nem ér harminc koronát. Ez még nem volt eléli 9 boszuságból. Mikor Iván az utcán, dühös® keresni kezdte az ismeretlen asszony névjegyét, nem találta sehol. 'Elvesztette. b még a nevére sem emlékezett a nőnek, le* kevésbé pedig a lakása cimére. , Ezért volt „ideges" egész nap. Ez®1 zördiilt össze a feleségével. + Evelin már egy hónap óta hordta a ító rüt, amely sehogysem tetszett neki. Jetas téktelen, kissé Ízléstelen aranykarika volt ^ csak egy ócska türkiszkö volt beléje fogR va. De ragaszkodott hozzá, mert a gy1" i nek megvolt az a jótékony hatása. hogV _ férje többé nem idegeskedett, nem g°r° báskodott. e, Néha-néha megvillant ugyan Iván sz mében a harag villáma, de az asszony ves kacérsággal megcsillogtatta a gyűri tó férje elmosolyodott és a vihar ezzel el mult. a Lassankint már nem is volt szüks®^ gyűrűre. Csak a kezét emelte fel Eveline!ső kézből, nagy választékban csakis az rfánáhsn Cvilllllllnil Tisza-Lajos körút 19. szám y kaphatók, esetleg részletfizetési