Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-27 / 22. szám

2. DÉLMAGYARORSZAG 1914. január 27. szetiinknek tanulságos és lelkesítő adatait; majd az idegen országok és nemzetek példáinak bemutatásával alkalmat kell nyújtani összehasonlításra és közállapotaink szükséges bírálatára, hogy gondolkodva és okulva vehessen részt népünk minden fia a kívánatos és folytonos haladás munkájában. Középosztályunk műveltsége, hía ittott talán külső máz tekintetében javult is, nagyon is szükségét láthatja a szélesebbkör ii tájékozódásnak a tudományos kutatás megállapodott forgalmi eredményei, valamint igazságaiinak és tételeinek rendszeres kapcsolatai körül. Mai nap, az élet bonyodalmaiban, ilyen eligazodás hiányában, összefoglaló elmélkedő képesség nélkül tudatos közreműködést nem várba-, tunk a nemzetek nagy versenyében középosztályunktól, amelyre pedig nemzetünk jövője alapítva van. S végre még azok is, akik tudományosabb előkészülettel léptek pályájukra, nem lehetnek el a tudományoknak a folyton gyarapodó felfedezésekkel járó nagy átalakulásában, az uj problémáknak és módszereknek pontos ismerete nélkül. Szükséges, hogy a mindennapos gyakorlatban el ne tespedjenek, hogy azck részéről, akiknek föladata a tudás hagyományainak megőrzése mellett a tudomány továbbvitele, a főiskolák tanárai részéről időnkint bepillantást nyerjenek 3 tudós vizsgálat műhelyébe és hogy ez utón föntartassék a tudós pályák közössége. Íme, körvonalakban a három, már megalakult intézmény, a Népakadémia, a Szabad Lyceum és Szabad Egyetem külön sajátos föladatának egymást segítő és kiegészítő működésének jellemzése, Ezen intézmények között és mellett működik az Uránia Magyar Tudományos Egyesület és az Uránia Magyar Tudományos Szinház, amelyek szélesebblkörü szervezetüknél és sokoldalú eszközeiknél fogva a fent elősorolt intézmények között országos jelentőségűek nemcsak azért, mert egyetemes jellegüknél fogva az egész országban egymagukban állanak, hanem különösen azért, mert működésűket az egész országra, a fővároson kivül nemcsak az ország majdnem minden városára már kiterjesztették, hanem az ország legkisebb községébe is eljutnak fölvilágosító, oktató és nemes'itő tevékenységükkel. Molnár Viktor. „Szeged gyöngye Szeged szégyene". — Százan követelik a Nagykörút rendezését. — (Saját tudósítónktól.) A nagykörúti lakosok és háztu laj do-noso-k erélyes .akciót iud itattak a /Nagykörút végleges rendezése érdekében. Szeged gyöngye volna a Nagykörút, ha nem volna Szeged szégyene — mondják és .fölpanaszolják, hogy apró utcákat, a melyek a forgalmon teljesen kivül esnek, véglegesen, rendeztek már, a Nagy körű tat ellenben, ahol pedig állandóan nagy forgalom bonyolódik le .— ma. is a rekonstrukeiókorabeli állapotában hagyják. A beadvány, amelyet a mozgalom kezdeményezői — több mint száz aláírással — hétfőn nyújtottak be a tanácshoz, a következők: Tekint ét es Tanács! Szeged város polgárságának nevében nyújtjuk át tiszteletteljes jelen kérvényünket azon reményben, .hogy ügyünket, mely nem csupán a im-i ; ügyünk, de Szeged város polgárságának ügye — a Nagy-körut végleges rendezését — minden más mellékutca mellőzésével mielőbb dűlőre juttatni kegyeskedjék. Készséggel elismerjük, Ihogy a sugárutak, mint olyanok, amelyek a város perifériáit a belvárossal összekötik, melyek tehát a forgatom ütőerei, legelsősorban rendezendők; de nem hallgathatunk egy pillanatig sem, amidőn azt látjuk, hogy jelentéktelen mellékutcák, melyek forgalmi tekintetben a legutolsó helyen állanak, már véglegesen rendeztettek, vagy rendezésük a közéi jövőre tervbe vétetett, a Nagy-körut azonban, mely forgalmi tekintetben a sugár-utakkal egyenrangú, amelynek feltöltése még a királyi biztosság idejében véglegesen befejeztetett, mely ennél fogva aránylag véve a legkisebb költséggel volna rendezhető, még mindig mostoha elbánásban részesül. Kötelességünknek tartjuk figyelmeztetni a tekintetes városi tanácsot arra, hogy Szeged város leendő gyöngye — a Nagy-körut - ezidőszerint Szeged város legnagyobb szégyene. Csatornája nincs, a házbirtokosok az el nem emészthető szennyvizek miutt örökös pénzbirsággal sújtatnak, portermelő képessége pedig oly nagy, hogy az egész várost beborító porfellegek innen kerekednek gyilkos utjokra, megfertőzvén a teljesen rendezett városrészek levegőjét is. Locsolás a lehető legritkább, valószínűleg azért, miivel úgyis hiába locsoltatnék, nemi lévén képes oly nagy pormennyiséget sárrá változtatni. Létíöntartásunk is arra ösztönöz, hogy a Nagy-körut mielőbb rendeztessék. Csatorna és rendes kövezet hijján nem fejlődhetik, házai az drviz korából valók, kényelmes lakásaik nincsenek és — tekintettel fenti hiányokra — nem is építhetők, a lakbér e szerint minimális, 2—4 százalékot gyümölcsöző, mely körülmény súlyosbítva a mostani terhes pénzviszonyokkal és éppen az elmúlt évben kivetett mintegy 30 százalékos adófölemeléssel teljes katasztrófához vezet. Igaz, hogy az utóbb emiitett adóteher az egész város lakosságát sújtja, de mégis legjobban azokat, ahol a városias élet alapíöltételei hiányában ipar és kereskedelem ki W H!" szobáik már barátságosabbak voltak; a szőnyeges falakat sok fotográfia diszitette: lovastisztek, erősen dekoltált arcú nők fotográfiái, különböző festményreprodukcióik, anzikszkártyáik, lovaglóostorok ezüstös foggantyukkal, néhány angol pipa és két keresztbe vetett vivókardi a többi tartozékaival egy zöld posztón képezte az összes falidíszeket. Ernő az asztainál ült s erősen gondolkozni látszott. Amint bátyja belépett, fölállott s kezét nyújtotta neki. Arca sápadt volt, világos kék szemei halvány kékület karikázta körül. Fésületlen haja lelógott az arcába. Erőltetve mosolygott. „Nagyon szép Leó, hogy eljöttél, Nem is. kételkedtem . . „Ugylátszik, hogy a szeretetreméltóságával akar meghatni" — gondolta Leó. Válasz nélkül leült. j „Kérlek szépen, valahogy ne azt gondold, hogy meg akarlak pumipolni — folytatta Ernő. — Ugy seru segíthetnél rajtam azzal a pár koronával . . ." Leó megelégedetten mosolygott. Erre nem számított. De a számításaiban imég sem csalódott, mert Ernő csak a kártya miatt eshetett ennyire kétségbe. Hideg hangon kérdezte tőle: „Mennyit vesztettél?" A fiatalabb Sdhwarzenstein gróf hidegen válaszolt: „Kétszázezer koronát." Leó meglepőd've pattant föl. Most már megértette, hogy voltaképen miért is hívta -öt magához Ernő. A fiai határozottan öngyilkosságra készül. Leó szemeivel kereste is a revolvert. Ernő ismét bes-zélni kezdett, a hangja erősen (nyomott volt, mintha túlvilágról jöttek volna e hangok: „Három nappal ezelőtt történt a vacsora után. Az ezredes Berlinbe utazott, az alezredes is elkerült valahová, öten voltunk mindössze. Mit csináljunk unalmunkban? Leültünk bakkozni. Először nyertem. Hanem azután — vesztettem. Egyre többet vesztettem. Tokajit ittunk a játékhoz. Mindig az -egész bankra ment a játék s a bank mindig kétszerese lett az előbbinek. A pénzem elfogyott — névjegygyei kezdtem fizetni, ötvenezer korona! — Jenő figyelmeztett, hogy elég lenne talán, a bankár hidegen kérdezte: „Tovább?" és én mentem tovább. Nem tudtam semmit már, nem is hallottam semmit (már, nem is hallottam semmi figyelmeztetést. Százezer! — tettem tovább — és elvesztettem ezt is." Leó a földre bámult. Nem tudott egy szót sem szólani. Ernő halkan folytatta: Es most ide hívtalak. Tudom, hogy te is tisztában vagy azzal, amit nekem -most tennem kell. Rajtam ugy sem segíthet már senki sem. Egyedül- te vagy a világon, aki köze! állsz hozzám és ezért . . Leó csodálkozó figyelemmel tekintett öcscsére. Ernő észrevette ezt a csodálkozást és sietett folytatni azt, amit elhagyott: „Azért hívtalak, hogy mindent átadjak számodra, nehogy idegen kézbe kerüljön-. Tudom, hogy imiindig becsületes fiu voltál s ez a kevés holmim jó kézben lesz nálad. Voltak .szerelmes leveleim, azokat elégettem, nem akarok kompromittálni -egy asszonyt. Te ne légy rá kíváncsi. Ékszereim nincsenek, valamennyi a S-oninenschein zsidó zálogházában van. A zálogcédulákat is eladtam a Go1dnernek. A lovaglásban szerzett érmemet, valamint a két szürkémet neked hagyom, még sok dijat nyerhetsz velük, csak futtasd. A kis kutyámat, a Corát, szintén néked hagyom. A civil ruhámat — alig hordtam -ebben a ronda, piszkos fészekben — vidd el szintén; megér testvérek között is negyven márkát; a téli bun-dáim mégegyszer annyit ér. Add el s amit kapsz érte, azt add a Vilmos szolgámnak. Jó fiu volt és diszkrét. Soha senki nem tudott az asszonyról, csak ő. Ezzel készen vagyunk. És most Isten veled! Leó fölállott, Ernő is és a két mindig ellenséges testvér kezet szorított egymással, majd hosszasan, barátian ölelték át egymást . . . Amikor Sdhwarzenstein Leó gróf Berlinbe ért, észrevette, hogy a szeme feltűnően piros, mintha sírt volna. Valóban sírt. Nem is tudta, hogy sírt. Szégyelte is nagyon maga előtt . . . első kézbői, nagy választékban csakis az Tisza-Lajos körút 19. szám alatt y kaphatók, esetleg részletfizetésre