Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-19 / 295. szám

1913. december 19. DEIMAJGYABOBSFCAÖ 5. Gyilkosság az olcsóbb munkabér miatt. — Megöltek két munkást. — (Saját tudósítónktól.) Hogy az általános munkanélküliség nemcsak a városokban, hanem a falvakban is felforralja a muakásnóp szenvedélyét, annak szomorú bizonysága az a véres .háborúság, mely a napokban tört ki Atyás és Csökmő biharmegyei községek munikásnópe közt. Az atyási batáron most nagyobb föld mai n ká la tokát végeznek, melyre az atyási munkások vállalkoztak. A szomszédos csöklmiőiek azonban négy fillérrel olcsóbban ajánlkoztak és igy ők kapták meg s munkát. Ezért tört ki a város háborúság a két község munkásnépe közt és a harcnak két emberélet az áldozata. Az eset ugy tudódott ki, hogy a napokban meghalt Csökmő,n Szabó Imre kubikos. A halálesetet bejelentették az elöljáróságnak és igy kiszállott a halottkém. A hullavizsgálat alkalmával megállapították, hogy Száltól nem természetes halállal mult ki. Pej ón hatalmas nyitott seb tátongott és a test többi részein is súlyos csapások nyomai látszottak. Azonnal megindították a vizsgálatot és ekkor derült ki, hogy Szabó Imre az atyási véres éjszaka áldozataSzabó Imre többedmagával átment Csökmőről Atyásra, ahol most földmunkákat végeznek. Atyáson nem látták szivesen a csökmőieket, mert ezek négy fillérrel olcsóbban vállalták a munkát. Csütörtökön este munka után a osökmőiek betértek a Steiner-fále korcsmába, ahol tölb'b atyási oláh is iddogált. Italozás közben a két tábor összeveszett, mire az oláhok eltávoztak. Kevés idő múlva elmentek a csökmőiek is. Az oláhok azonban rájuk lestek és megtámadták őket. Mind a két csapat csákányokkal és kapákkal volt felfegyverkezve. — üssük a magyar kutyákat! — hangzott minduntalan az oláhok részéről. Az oláhok nagyobb számmal voltak ugy, hogy a csökmőiek alig tudtak menekülni. Verekedés köziben verték agyon Lupsán Jánost. A felbőszült oláhok tovább üldözték a menekülő csökmőiekat, akik egy közeli őrházba futottak. Rémes perceket éltek át a csökmőiek. A románok megtámadták a kis épületet, de nem tudtak behatolni. Erre megpróbálták a falakat aláásni. Mig az ásás tartott, folyton fenyegették a benszorult csökmőiaket, — Megnyúzunk kutyák! Leszámolunk végre! Eközben közelgett az őrház felé Szabó Imre, aki visszamaradt társaitól ós egyáltalán nem tudott róla, hogy az oláhok az őrházba szorították a csökmőieket. Mikor a bosszút lihegő románok észrevették a gyanútlanul közelgő embert, felugráltak ós ásókkal támadtak rá a védtelen emberre. Szabó az első csapástól eszméletlenül rogyott össze, de azért a tömeg még tovább is ütlegelte a kapa fokával. Mikor megelégelték a kegyetlenkedést, folytatni akarták az őrház aláásását, azonban ekikor tudomást szerzett a dologról a csendőrség is, honnan négy ember futó lépésben sietett megakadályozni a vérontást. A verekedők közül több embert letartóztattak. A súlyosan sérült Szabót pedig hazaszállították Csökmőre, ahol tegnap délelőtt meg is halt. A vizsgálatot nagy apparátussal folytatják a csendőrök. Szegedi festőmii vész levele Párisból. Pár is, december 14. Végtelen köszönettel vagyak a Délmagyarország jóakaratú támogatása iránt, amelyben részesitett a szegedi tanács határozatával szemben. Ez a köszönet annál is nagyabb, mert senki nincs nekünk, művészeknek széles e világon más jóakarónk és megértő pártfogónk, mint a sajtó. Lapjukból olvasom, hogy a tanács kérelmemet visszautasította, a .következő megokolással: „A kultúrpalota egyetlen terme sem engedhető át üzleti célokra." Milyen furcsán hangzik ez a kijelentés itt Franciaországban, a kultura hazájában! Mennyi káros közömbösséget és elitélést foglal magában. Tehát a tanács különbséget tesz üzleti és nem üzleti célokba rendezendő kiállítások között?! Érdekes volna megtudni, hogyan ösmeri .föl a kettő közti különbséget. Mert én életemben már láttam annyi kiállítást, mint amennyit a tanácsnok urak együttvéve, de még ez a különbözet soha föl nem tünt. Meghajolok a tanács határozatának jogosultsága előtt, ha egyetlen művészt föl tud mutatni a föld kerekségén, aki művészi produktumait pénz nélkül átengedi; még ha ez a művész a legnagyobb vagyonnal is rendelkeznék. Ugy látszik, a tanácsot képező urak sok kulíurjelenséggel nincsenek tisztában. De még talán fizikaiakkal sem. Mert például, nem tudja, hogy egy művészettel foglalkozó egyénnek is vannak — ha élni akar — szükségletei, továbbá, ha az életét odaadja (belső erőktől kényszerítve) a művészetnek, következéskép ebből néki meg is kell élnie. Önök fölháborodtak volna azon, ha fáradságos tanulásuk eredményét nem méltatták volna pénz, illetve állás, hivatal formájában. Tehát a legtermészetesebb, ha minden létező egyén fizikai vagy szellemi ereje után nyert összegből tartja fönn magát. A művészetek nem föltétlen szükségesek a lét legelemibb föntartására: tehát nélkülözhetjük. Különösen, ha az egyénnél ez nem 'föltétlen szellemi szükséglet. Hogy a művészet szellemi szükséglet legyen, ehhez bizonyos szellemi magaslaton állónak kell már lenni. S ha meg is van ez sokakban, ugy esetleg pénzhiány miatt nem birja kielégíteni. Viszont kilenctizedrésze, kik megszerezhetnék maguknak vagyoni állapotuk révén, ezeknél nem szellemi szükséglet. Egy ország kulturfokát mégis csak művészi fejlettsége mutatja legtisztábban. Mindezekből következtetve, az államnak és városoknak egyik legelengedhetetlenebb kötelessége a művészetekkel szemben a legmesszebbmenő pártolás; ami nemcsak egy kiállitás-helyiség létesítésére kell, hogy kiterjedjen, hanem ilyen kiállításokon müvek vásárlására, műtermek létesítésére stb. Mint teszi ezt Kecskemét, Nagybánya, Tócső városa. Akartam egy másik beadványt is intézni a városhoz az iránt, hogy vegyen tőlem képet a létesítendő kiállításomon. Természetesen ilyen eredmények után ezt lehetetlen remélnem a tanácstól. Pedig Beck István ezt ki'birta erőszakolni egy Skultétykóp megvételére. S Beck lelkes buzgalmáért csak a legnagyobb elismerést érdemel, ö azok közül a ritka egyének közül való volt, akikből ha sokan lennének, végtelen nagy nyereség lenne az országnak. Hogy nem egy művész képét vétette meg? Elvégre érteni a művészethez, valamint Skul'téty részéről a képcsináláshoz — ehhez sok évi alapos tanulmány kell! A művészet tulajdonképeni lényegét alárendelni az üzlet fogalmának, a legnagyobb rosszakarat kell, hogy szerepeljen e meghatározásnál. Ugyebár manapság magától értetődő, hogy a színészeknek állandó hajlékuk van, ahol a művészetüket bemutathatják. És bizony ők is az ezért befolyt összegből élnek, bírják csak magukat föntartani. És ez egy épeszű ember előtt nem elitélendő cselekmény. Próbálja meg a város meghívni Zsubeliket játszani egy estélyre, mielőtt a 3000 koronát nem biztosítaná neki egyetlen föllépéseért. Bizonyára nem jönne el. Az ő művészete csak ennyiért hallható. Azok, akik a természet hívó, parancsoló szavának engedve, a művészet bizonyos ágában kiképezik az ő — ez irányban fejlett — művészi képességüket, aimi csak óriási fáradság, esetleg nélkülözések árán lehetséges, — föltétlenül elvárhatják az emberiségtől, akiknek ezáltal pozitive gyönyört szereznek, talán ép abban a sajátos formában, amelyben ők kifejezik, — mindezekért elvárhatják a pénzbeli díjazást. Minthogy a hivatalnok, iparos, kereskedő is jogosan számitihat fáradsága gyümölcseire; pedig e foglalkozásokat, különös tehetség nélkül is lehet gyakorolni. Már Szegedtől 3 órányira (gyorsvonattal) sem használnak ilyen kifejezést; hogy Zsubeli'k lejött 3000 koronát keresni. Hanem eljött a csodás művészetével az érdeklődőket gyönyörködtetni. A müvészetproduktumok az emberiségé, mig csak azok meg nem semmisülnek. A művész, amikor alkot, az örök törvények titkait kutatja, iparkodik megörökíteni. A mü vészen áll tehát, anélkül, ihogy az üzle:nek köze volna mindezekhez. A müvek bemutatásánál, tehát a természeti törvények harmonikus szépségei; a művészet által megtestesítve szerepelnek. A müvek bárhova kerülnek is, az utókoré marad, akik mindég e szempontból nézik. Ugyebár mindeddig még semmi köze az üzletnek; pedig ekkorra már halott a művész is és a tanácsos urak is. És önök mégis az üzletet hangoztatják. Azt már az életkényszer szükségelteti, hogy az ember a birtokában levő értéket, ha lehet, értékesítse. A ,fő célok azonban az előbb emiitettek. A 'Szegedi Képzőművészeti Egyesület tárlatai is ép oly okok szüleményei, mint az enyém. Ha a pesti művészeket nem biztatták volna az eladás lehetőségeivel, ezek egy darab képet sem 'küldtek volna a kiállításra. És igen téved a tisztelt tanács, ha az egvesiilet által rendezett kiállításokat magasabb színvonalon állónak tartja az enyémnél (ha már összehasonlításról van szó). A pesti miivészek Szegedre soha nem 'küldték el elsőrendű dolgaikat; minthogy az ő szempontjaikból ennek nem is volna értelme. Ami jó dolgokat láthat a szegedi műkedvelő közönség, ezek csak szegedi művészektől láthatók. Ez okból és a másik okból kifolyólag, — mely szerint a Budapesten való érvényesülés csak ugy lehetséges, ha az ülető művész átteszi ide székhelyét, ahol szóval és ököllel kiküzdi magának a megfelelő nevet (majd elfeledtem, 'hogy festeni is kell egy kicsit tudni, de nem nagyon). Mindezekből kifolyólag Szegednek egy vidéki művészeti gócpontjává kellene fejlődnie, ha egészséges és magasabb rendű műélvezetben akar rées WallY operaénekesnő, f|p a berlini udvari opera tagja V 1914. évi január hó 12-én, este fél 9 órakor, a Jegyek válthatók VÁRNAY L. hangversenyirodájában Szegeden, Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. hangversenye Wilhelmus Ifenry zongoraművész közreműködésévei „Tiszai-szálloda nagytermében.