Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-16 / 39. szám

4 DECMAGYARORSZXQ 1913. február 16. lasztották volna legutóbb köztársaság elnökévé, ha a jelöltséget elfogadta volna. A bur háború idején két minisztert, Chamberlaint és Austint, azzal vádolták, hogy azért indítottak háborút, hogy mint hadseregszállítók, milliókat kereshessenek. Ezek nem indítottak pert, hanem bevárták a parlament összeillését, mert az angol közvélemény parancsolóan követeli, hogy a parlamenti emberek a parlamentben tisztázzák az efféle ügyeket. Politikai körök egyébiránt biztosra veszik, hogy a hétfői tárgyaláson Désyt elitélik és Lukács nemcsak egyénileg, de politikailag is tökéletesen érintetlenül fog kikerülni a rágalmazási hadjáratból. KALEIDOSZKÓP Szeged, február 12. Kaíoiidoszkopszorüen: ugy, ugy, díe miikor Szegeden semmi se igy történik. Például egy hét ótla egy érdekes szegedi dolog akadt és az se Szegeiden. Az uj Haertel Lujza: Simon Mancika kiutazott Balt,tanyára, hogy vadrác! és egyéb jelzők kíséretében megverje a hiattiabnas férfiút, Petrovics Mihályt, Országos szenzáció. És sakkal enyhiébfb, mint a Hajertel-eset: nem gl-osszáznak aunyit róla. Helyes és mindenképen érthető: ennek az -esetnek kicsi a drámai magja s Simon táblabírót csak elfogult bangóik nem látták mindvégig tisztának, jóllehet, mindenképen tiszta, becsületes, bíró ur volt. A főszolgabíróhoz irt, óriási Mkienoről tanúskodó levele pedig bizottiyditja, hogy ma is olyan, mint volt és mindiiíg olylan is marad. Itt főként egy rajongó, ekzaltált leányról lőhet szó, — aki ngy pattant a nyilván osiság elé, mintha a keresztes hadjárat korszakából jönne, — aki hajnali négykor fölkelt, ihogy meggyónja bűneit, — íki az apácákhoz készült, hogy egész délutánig ótt marad, — oki a balttonyai akácfás temetőben imádkozott megholt anyja dombjára borulva, hogy sikerüljön a terve, — aki elkészült rá, hogy az inzultált főszolgabíró le fogja ölni, mert mindig revolverrel jár. És a leány annyit tényleg megtett, ami egy ilyen kis lánytól télhetik, az energia legvégső fölcsigáziásnlban. Bámulatos ez a hit, Siinon Margit, hite, — mert mégis erről van szó. Az ilyen hitről mondják évezrediek óta, akik hisznek benne, hogy: megtartott tégedet, — s akik nem hisznek, hogy: elveszíti az embert... Ha pedig modern pszichológus volnék, egyszerűen megállapítanám, hogy a mai korszakban csak a nők bátrak, a férfiak nem. Különben —• anond jáík már ezt a nők is. * * « Ha Szegeden ketten vagy hárman összejönnek a művészet nevében, fogadjunk, a szinház dolgairól beszelnek. Hogy igy, meg ugy; mindenkinek megvan a maga véleménye — végre. Különösen a monopólium szó tetszik. Ténylég, olyan kultúra-szaga van. Láan, már az alsóvárosi honatyák és a tanyái sógorok is tudják, mi az isiten csudája ez. Nagyszerű! Hanem most vegyük a legjobb esetét: építenénk Szegeden még egy színházat, na jé: épülne még egy ós lenne három szinház, — de honnan vennénk jó színészeket, mi volna akkor a mai vidéki szinházi nívóból, amely mlég mla is gyönge lábon áll, sok ember szerint. Bár lehetetlen, de erre mégis akad jó ötletem: szegedi szereplő emiberek 'közül válogassuk ki az alkalmas tehetrógekieit: akik szinházi ügyekben föltűnően alakiitanak, drámai erővel és ki győzné elsorolni, még liogy nem. Aztán ez az ur lenne a drámai hősszierelm'es, a vígjátéki bonvivánt, amaz a' jellemszinész, valamelyik a jeltlemkamikus, — azaz ilyen tán nem is akadna, mert a szánházi viharokban sehol se akadt egy kis humor, ami tényleg szomorú jelenség. Mindazáltal félni lehet, hogy egy ilyen: ideális színháziban több közönség akadna, mint Almássyéban. (Pardon: ezt visszavonom, mert félek, még megcsinálják.) * * * iMia süt a nap: tavaszi suigárurfilak hatolnak át a tárgyaikba. Ma, aki betieg is, reméli, hogy holnap egészséges lesz ós vé'gig sétál a napos oidlalom Tegnap, ó, tegnap esett a hó, óriási pillékben, lassan, fujt a szél és a nagy pelyh'ek néha fölfelé is szálltak. De mi is lesz holnap? — sóhajt két öreg asszony a Dugonics-téren. Jó félóra óta beszélget a két anyó, fáradhatatlanul, annyi türelmük alig akad, hogy az egyik addig várjon, arnig amaz befejezi; mindegy, mindent .elmondtak egymásnak, csupa panasz, baj, veszedelem, sőt háború: kivül ós bennünk, ebben a liegcudarabh időben. És most legalább megnyugodtak. — Tizenegy óra és jönnek a kicsik az iskolából, sok a rongyos és mind éhes és akad olyan, aki nem szégyelli elsírni, hogy ma nem megy haza, nem várják, oda Vannak munka után, miajd estére főznek. — Egy öreg bácsit majld elütött a villamos, de az éber kocsivezető megmenti és rákiált: — Mit bolondozik kend, hé öreg! — és az rögtön vissza: — Igazaid van, fiam — ós reszket és tovább vonszolja a rongyos, megvénhedett testét, melyben már csak a halál van, talán. — Dalét harangoznak, (csudaszép a városháza harangjániák szava, ilyen tán nincs is a világon, ilyen éles és tiszta és ezüstös), hirjtcllen írnegélénküj mündlehi, ember, állat, minden idegennek ilyenkor — tizenkettőtől egyig, esetleg éjjel — kell megmutatni Szegedet. A Kárász-utcán s a Széohenyi-;tér közepén sétálók is akadnak, nagyon sok a kicsi gyermek — milyen szépék! — félegy után pedig üres megin a váras. A belvárosi szép utcákon, sugárutakon, a Tisza partján, a Tisza Lajos-köruiton alig akad sétáló. Iszonyú, már itt is direkt gépiesen megy minden? A Tisza Lajos-kőrúton láitioim, hogy egy kis bolt küszöbén egy koldus kenyérdarabot eszik és bentről egy mozdulatlan szőke nő nézi. Átmegyek arra az oldalra s olyan furcsa: a szőke nő nem is nő, mert nem él: egy kitűnő gipszfigura. Távolról pedig ugy láttam, hogy megilletődve nézi az evő koldust. Ha én versíró volnék, íme, lenne egy ilyen nagyszerű témám. Na niem baj, gyerünk tovább. — Délután félkettőkor újra fölélénkül a város: kezdődlik a másik félnap egész robotja, Megjelennek az abllakok imögött a kávéházi háziállatok ós terveizgetően, okosan bámulnak .kifelé. Aztán szünet. Este félhatkor pedig búcsújárás a korzóra, különösen, ha térzene szól, ilyenkor a férfilak letaposnák a nők sleppjét, ha volna. (Milyen szép lesz, ha minden nap délutánján leSz majd térzene.) Aztán a lámpák is kialszanak és végre belátjuk, hogy Szeged nem elég sziues, sőt: elég szintieden, még ma is, sőt: most is, bogy íkaleildoBzkapot irtani róla. Szdlay JáncA. A Csávossy-ügy epilógusa a szegedi ítélőtáblán. — Orvtámadások rágalmazás: pere. — (Saját tudósítónktól.) Emlékezetes még az az országos föltűnést keltő botrány, a melynek néhai Csávossy Gyula báró főrendiházi tag volt a szenvedő hőse. A hetvenhárom éves bárót 1911. év nyarán elmegyógyintézetbe szállították a gyermekei és husz millió értékű vagyonára zárlatot kértek. Az elmegyógyintézetbe való internálás különös, kissé erőszakolt módon történt és öt nap multán már szabadonbocsátották Csávossy bárót. A kinos és különösen főúri körökben nagy megbotránkozást keltő eset a báró gyermekeinek a háborúságából eredt. Hat gyermeke van a bárónak, akik két anyától származnak. Az örökösök összekülönböztek a majdani hagyaték fölosztásán és ezért két pártra szakadtak. Az egyik párt, hogy könynyebben érvényesíthesse az igényeit, elmebetegnek nyilvánította az édes atyját, A báró többi gyermeke mindent elkövetett atyjuknak a kiszabadítása érdekében, ami öt napig tartó küzdelem után sikerült is. Ennek a bonyodalmas históriának érdekes epilógusát tárgyalta tegnap a szegedi Ítélőtábla. Németh Ödön dr., Hudvernik Károly dr. és Fischer Ignác dr. budapesti egyetemi magántanárok, hírneves elmegyógyászok egyértelmű bizonyítványa alapján szállították tébolydába Csávossy bárót 1911. junius tizennegyedikén. A báró azon a napon Jenő fiának jezsuita pappá való szentelésére utazott Budapestre. Megjelent az ünnepségen, a lakomán, az egész napot a családja körében töltötte, este az „Angol királynő" szállóban tért pihenésre. Alig hogy lefeküdt, megjelent a szobájában a három egyetemi tanár, akik mint ügynökök mutatkoztak be a bárónak. Az orvostanárok a mentőkért telefonáltak, akik a Széchenyi-ligeti elmegyógyintézetbe szállították Csávossy bárót. Onnan szabadították ki öt nap multán a gyermekei. A báró gyermekei közül azok, akik elmegyógyintézetbe internálták, a nagykikindai törvényszéken kérték a vagyon zár alá helyezését. Ebben az ügyben 1911. augusztus ötödikén tárgyalt a nagykikindai törvényszék polgári tanácsa. Azon a tárgyaláson történt, hogy Teller Miksa dr. budapesti ügyvéd, Csávossy báró jogi képviselője terjedelmes beadványt csatolt az iratokhoz, „Emlékirat" címen. Ebben a beadványban az ügyvéd az ügyfele nevében lelkiismeretlenséggel és rosszhiszeműséggel vádolta a három egyetemi magántanárt. Az „Emlékirat" egyes részleteit magukra nézve sértőnek találták az orvostanárok és rágalmazás miatt följelentették az ügyvédei, valamint jendrassich Ernő dr. egyetemi orvostanárt is, aki a gondnoksági per tárgyalásán a beadvány tartalmával egyértemüleg nyilatkozott a kollégái eljárásáról. A nagykikindai törvényszék 1912. szeptember harmadikán Ítélkezett az orvostanárok rágalmazási perében. Hatvan tanút hallgattak ki a tárgyaláson, többek között Lányi József püspököt, Tomcsányi pátert, Bus Jakab jezsuita atyát, Dellimanics Lajos torontálmegyei főispánt, akik mind Csávossy Gyula báró épelméjüségét bizonyították. A törvényszék azonban bűnösnek találta Teller Miksa dr.-t és kétszáz korona fő- és száz korona mellék pénzbüntetésre Ítélte. Jendrassik dr. professzort fölmentette a bíróság. Fölebbezés következtében a szegedi Ítélőtábla tárgyalta az ügyet. A tárgyaláson Ringhoffer Lajos dr. elnökölt. A sértett orvostanárokat Kenedi Géza dr. országgyűlési képviselő, a főügyészséget Eördögh Árpád dr. ügyész képviselte. Az ügyész vádbeszédében Jendrassik Ernő dr. fölmentésének a megfölebbezését visszavonta, Teller Miksa dr.-ral szemben azonban az ítélet súlyosbításáért föntartotta az ügyészség fölebbezését. Teller Miksa dr. védőbeszédében kijelentette, hogy mint ügyvéd ügyfele megbizásá-