Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-08 / 131. szám

2 'DÉLMAGYARORSZÁG 1912 Június 8. végre egyéb, mint obstrukció, mint üres színjáték. Ha más lesz, ha igazi parlament lesz: akkor fog a vidék igazi érdeklődése újra a parlament felé fordulni, annak eseményei után izgulni. Bizonyos, hogy egy-egy adótörvény, vagy egy-egy a gazdákat, az iparosokat keresetükben érintő reform kisebb jelentőségű, mint az alkotmánynak sérelme, a parlamenti szabadiság veszedelme. A közhangulatban azonban amaz mégis nagyobb hullámokat tudna verni. A mi annyit jelent: a parlamentnek nem lehet egyes-egyedül magával foglalkoznia, — hanem előbb a néppel, a közönségegl. Az obstrukció egészen dpuszititotta a vidéknek, a népnek a parlamenthez való bizalmát, rokonszenvét, ragaszkodását. Ha a vidék a parlament nagy eseményeit nem tudíja annyi izgalommal, annyi érdekfeszitéssel, annyi megindulással követni, amennyit azok indokolttá tesznek: ez az oka. És a vidéknek ezt a felfogását megérezte az egyesült ellenzék, amikor a junius 4-iki értekezletén hamarosan elejtették azt az ötletet, hogy rokonszenvért és támogatásért a törvényhatóságokhoz forduljanak. A vidléken mást is tudunk már. Azt, hogy Isten és emberek előtt az ellenzéket kell felelőssé tennünk azokért a sajnálatos eseményékért, melyek a parlamentben lejátszódtak, azt az ellenzéket, mely nem elégedvén meg azzal, hogy eddig lelkiismeretlenül megakasztotta a munkát, valósággal azon volt már, hogy a feje tetejére .állítson mindent és anachiát teremtsen a Házban. Ezt le kellett törni. Ezeket az állapotokat tovább tűrni bün lett volna a nemzettel, az országgál, a Ház presztízsével szemben. Azt nem lehetett tétlenül nézni, hogy napról-napra jobban elfajulnak a dolgok s ha az angol parlamentben, melyre oly gyakran történik nálunk hivatkozás, 1881-ben Viscount Hampden, az elnök, ugy teremtett rendet, hogy kivezetette azokat az ir képviselőket, akik obstrukoióval akarták meggátolni a többségi akarat érvényesülését; ugy bizonyára jogosan cselekedett Tisza István gróf is, amidőn kivezettette a botrányhősöket, a kik egy lebuj nívójára törekedtek lesülyeszteni a magyar képviselőházat. Föl kellett sziabaditani a parlamentet az öbstrukciós nyomástól és ha rendkívüliek voltak az eszközök, melyek alkalmazást nyertek, hát ne feledjük, hogy rendkívüli volt a helyzet is, mely az eszközök alkalmazását elkerülhetetlenné tette. Az nem fog sikerülni az ellenzéknek, hogy a véderőjiavaslatok érvényes elintézése iránt kétséget támasszon. A főrendiház — ez bizonyos — normális tárgyalás utján elfogadja a javaslatokat, melyeket azután a király szentesit s amelyek végül publikáltaim fognak az országos törvénytárban. És azzal se áltassa magát az ellenzék, hogy a parlamenten kivül támaszthat nehézségeket. Minden józan ember örvend, hogy a véderő kérdései végre elintézést nyertek s a kormányban mindenképen meg lesz az erő, hogy az uj véderőtörvényeknek, melyek kétsétgelenffl egy túlnyomóan nagy többség határozata alapján jöttek létre, az egész országban érvényt szerezzen. A szegedi jogászegyesület közgyűlése. — Az uj tisztikar. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi jogászegyesület csütörtökön délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését az ügyvédi kamara dísztermében. A közgyűlésen Kray István, a szegedi Ítélőtábla elnöke elnökölt. A jogászok igen nagy számban vettek részt a közgyűlésen, mert az uj tisztikar megválasztása is a napirenden volt. A tisztikar választásának az eredménye a következő: Elnök: Kray István Ítélőtáblai elnök. Alelnök: Rósa Izsó dr, a szegedi ügyvédi kamara elnöke: Titkár: Reiner Mór dr ügyvéd. Könyvtáros: Reiniger Jakab ügyvéd. Pénztáros: Ujj József dr, az ügyvédi kamara alelnöke. Ügyész: Thuróczy Mihály dr, városi tiszti főügyész. Választmányi tagok: Lázár György dr polgármester, Trayber Vince főügyész, Nagy Aladár dr törvényszéki elnök, Végman Ferenc dr, az ügyvédi kamara titkára, Perjéssy Mihály dr táblabíró, Longauer Ferenc dr táblabíró, Nagy Zoltán törvényszéki biró. A tisztikar megválasztása után Reinor Mór dr titkár beterjesztette a jogászegyesület mult évi működéséről szóló jelentését. A titkári jelentésből a következőket közöljük: Tisztelt Közgyűlés! Az elmúlt egyesületi év nevezetesebb mozzanatairól szóló jelentésünket a következőkben van szerencsénk előterjeszteni: Nem óhajtunk annak bírálatába bocsátkozni, hogy egyesületünk az elmúlt évben való működése mennyiben felelt meg alapszabályszerü rendeltetésének. Ez a bírálat az egyesület tagjait illeti. Jelentéseinkben az elmúlt egyesületi év^miiködésének csupán időrendszerinti ismertetésére szorítkozunk, hogy ezzel a tárgyilagos bírálathoz szükséges tényálladékot szolgáltassunk. Mindenekelőtt tisztelettel jelentjük, hogy a „Magyar Jogászegyesület" arról értesítette egyesületünk elnökségét, hogy a szegedi jogászegyesület tagjait a „Magyar Jogászegyesület" rendes tagjai sorába megválasztotta. Tagsági dij öt korona. A tagsági dij fejében a „Magyar Jogászegyesületi Értekezések" cimü vállalatban megjelenő müveket az egyesületi tagoknak díjmentesen megküldik. Reméljük, hogy egyesületünk tagjainak a Magyar Jogászegyesületbe történt belépése egyesületünk kitűzött céljainak megvalósítására üdvös lesz. A felolvasások sorát az elmúlt egyesületi évben Perjéssy Mihály dr táblabíró kezdte meg „A büntető novella a gyakorlatban" cimü nagyérdekü és értékes jogi tanulmányának felolvasásával. Perjéssy Mihály dr jogi tanulmányát a Magyar Jogászegyesület is kiválóan értékesnek találta, amennyiben azt a Magyar Jogászegyesületi értekezések cimü vállalatában közzétette. * * Egyszer Veszprémben jártam . . . Dél volt, ünnepnap volt, diákok .sétáltak a piacon és a toronyban méltóságteljesen kongott egy harang. Az öcsémet kerestem itt, aki diák volt és kosztban lakott valahol, valamerre. Egy diákot megszólítottam, véletlenül a barátját, aki szívesen ajánlkozott, hogy elvezet a kasztos-házhoz. — A várban la/kik. Rozsoséknál. A veszprémi várat érdemes megnézni azoknak, a.k|ik szeretik az ódon regényeket, Scott Valtert, vagy akár Cholnokyt. Itt született, itt gyerekeskedett és erre járt az iskolába. Egy ódon kis háznak az udvarán álldogáltam és diák öcséimmel beszélgettem, mialatt. magamban mindig Cholnoky Viktorra gondoltam. Klis kert volt az tulvar végében, nem nagyobb egy kávéházi asztalnál, aztán a hegy meredeken, sok öles mélységgel szabott batárt a kertecskének. És odalent mindenfelé házak, udvarok, szobák, amelyekbe ugy be lehetett látni, mint egy panoráma ablakán, kémények füstölögnek és a távolban, ltul a városon szürkén kanyarogva húzódik az országút, gömbösfejü fák között. Lila párákba vész a távol, a nyájas hegyeknek csak körvonalait ilátiri, Kisfaludy versei csengenek a levegőben és a Bakony zúgását hallani valamerről. Ez az országút, amely kanyarogva vész el a síkon, megint osak Gholnokyt juttatta eszembe. Innen indult el .a furcsa házikók közül, bizonyosan koesiin utazott ós a város, mint egy szines, tarka álomkép, maradozott el a kocsi mögött. Már csak a veszprémi várat látja, a püspöki templomot és a Bakony messziről zug utána. Megy, mendegél, Budapest felé, hogy tovább olvassa a veszprémi történeteket az ódon angol regényekből es halljon az ismeretlen ismerősökről hajnalban egy öreg korrektor bácsi előadásában. E kis régi házak, e csöndes 'utcák és ablakok, amelyek mögött diákok tanulnak, a tiszta és bezárt kapuju papi házak, kopott kövek és a furcsa, nyájas emberek véle maradnak a világ végzetéig. Ezen pünkösdi, napsugaras délben az idegen házikó kis kertjében az ismeretlen várost szemlélve a hegyről, Cholnoky Viktor karaktere jobban kibontakozott előttem, mint akkor, amidőn órák hosszáig vele szemben üldögéltem. Ez a furcsa, ódon ós romantikus-szagu városka kellett ahhoz, hogy Oholnokytói az a sajátságos, egyedülvaló iró legyen, akinek a hangjában régi templomok régi harangjának a szava cseng ós furcsa köntösű hőseiben ott rejtőznek a veszprémi emberek, akliket gyerekkorában látott. Á lilaszinü sokaság, melyet enyhe dunántulá hegyek a Kisfaludy rendezésében határolnak, a Bakony, amelynek zugása, szele, esője a Cholnoky Írásaiban visszlhaugzíik és a lépcsők, amelyek itt utcát- jelentenek, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Cholnokyból olyan iró váljon, mint amilyen lett. Kár, igazán kár, hogy nem találkoztam egyetlen emberrel sem az utcán, aki incroyable-korabeli frakkot viselne, de bizonyos, hogy a Cholnoky gyermekkorában még az öltözködésük is másforma lehetett az idevalósiaknak. Ezeket a dolgokat gondoltam ott magamban a veszprémi várban és csupán azért nem gondolkozhattam tovább Cholnokyról, mert egy kedves és molett asszonyka nyájasan reám tekintett ós hogy a veszprémi pünkösdöt ne felejthessem el, csókra nyújtotta gömbölyű kezét. Régente, midőn pedánsabbak voltak az emberek, az írókat Is olyanformán osztályozták, mint például a madarakat. Mindenféle fő- és alosztályok voltak, külön a próza- és külön a versi ráknak. Ma már nem olyan szigorúak a válaszfalak, a vei'sirónak szabad belépni a prózaosztályba és bízvást bejárhatja az Crás mesterségének összes mezőit, ha különös örömet okoz ezzel magának, mint vasárnapi délután a Városliget mutatványos bódéit bejárja kedvesével a cipészlegény: mindenhol lehet mulatságot találni, a Hopla-lovardában épen ugy, mint a városligeti Pali bácsinál. — Ez igaz, de még is most, e vasárnapi délután, midőn magam nem a rendes mutatványos helyen, a novella-bódéjában szedem a belépőjegyeket, hanem a barlangi vasútnál terelgetem befelé a bámészkodókát: odabent van Cholnoky, a csodairó és hat méter hoszszu a szakálla, — azon gondolkozom egy percig, hogy a régi pedáns irodalom-tanárok vájjon melyik osztályába az irodalomnak soroznák Cholnokyt? Költő vagy iró? Természettudós vagy történei enojiró? Publicista