Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-28 / 148. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 Junius 28. a város .azokat bármikor az eladási áron visszavásárolhatja. Píllich Kálmán állott fel ezután szólásra, de a polgármester a vita folytatását ekkor hétfő délutánra halasztotta. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Hogy ir egy modern ? — Szemelvények egy novellából. — fSaját tudósítónktól.) A modern irodalmi irányzat tartalmasságra, újszerűségre és művészi! tökéletességre törekszik. E három főpilléren nyugszik az igazi hivatottiság, amely a produktivitásra alkalmas. E három tulajdonsággal sikerült a modern irányzatnak győzelmet aratni, a rég|i bornírt irodalmárokon és ezelk ósdi alkotásain, amelyek kicirkalmazott formákba szorítva, kivégezték az eszmét és tobzódtak a gondolat-szegénységben. Nem jismerték fel azonban a lényeg fölényét, az öntudatos erő fontosságát és a művészet igazi esztétikáját. Kivételt képeznek itt is, mint mindenütt a geniek, .akik egyes korszakok megváltó eszméit a formulák ágbogas labirintusából |is fönségesen ki -bírták hozni. Az igazi értelemben vett anodenn irányzat a legnemesebb és legszebb művészi feladatot oldja meg; a tartalmasság, először is a tartalmasság, .azután a forma tökéletességét az újszerűség köntösében. Mert az alkotás nagyszerűségében benne foglaltatik az újszerűség, a felfedezés, a meglátás. Amint a technika > osodálatos alkotásai is imindig ujat és ujat valósítanak meg, amelyek bár gyakorlatilag vannak hasznára az emberiségnek, vagyis az óriásfi kuiltur-társadalomniaik, ugy a művészt alkotásnak is arra kell törekedni, hogy hasznára legyen az emberiség szellemi fejlődésének. Es ép e főszempontot nem veszik figyelembe egyes „modern írók". A szót szoros érteleniben értelmezik és verejtékes újszerűség után való törekvésükben ugyancsak a tartalmaitianság káoszában vergődnek. Azt. hisziilk, hogy fődolog az újszerűség, ami náluk — szegény tehetségtelenek — a szavak összetételeinek és elhelyezésének felforgatásában mutatkozik. Az értelmetlenséget, tartalomnak, a hülyéskedéseket egyéniségnek, a zagyvaságokat pedig művészi stílnek nevezik ki önkényesen. Kézen fekvő példa ezek illusztrálására egy novella, melyet mostanában irt bizonyos „Barran" álnév alatt egy „modern". A növel láruak témája természetesen nincs. — Minek is az a téma, hát ez abszurdum és marba nyárspolgárias felfogás — mondaná erre az észrevételünkre egy másik „modern" köznemismert 'költő, jobb markának síkegyenes gesztusával. Minek a téma? Sokkal szebb a kificamodott, szomorú, lágy szavak bánatos vizében való guny-lubickolás. A köznemismert modern költő szerint tehát gyönyörűséges Barran témátlan novellájának szó-ekvil|ibrizmusa. Néhány ilyesmit — mert mondatnak nem nevezhető — közlünk itten, mint az „ujszerűség" múzeumba, való díszpéldány ait: „Ugy mosolyogtak és a szemüket dobálták egymás felé." Mi nem viseltetünk antipátiával semmjiféle sport iránt sem, legyen az gerely-, kalapácsvagy sulydobás, de hát a szemdobálást, még se helyeselhetjük, mert még az aviatikánál is veszedelmesebb sprottá fejlődhetik. „Véletlenül még köpött (is, pedig nem akart annyira durva lenhi, de .a helyzet egyszerű ós világos volta csak .szavakat és ostobaságokat hozott a szenvedésbe, de a siras eme messzeségében, mert mentek és dörögni kellett s tudták, (hogy még csak azután lehet beszélni a dolgokról, valahogy szebben, amint kell." Ez egy mondat-féle, szórói-szóra idézve. Ez utón hívjuk fel a becsületes megtalálók figyelmét, hogy (illő jutalomban részesülnek, — ha e mondat alanyát és állitmámyát megtalálják. „Inkább könyökölések, a régiek, elfáradt gesztusok és nézések halkan messze." — „Minden átmenet nélkül, .az őszinteségek drága melegségében, oly szomorúan olvadt föl a hangja, mintha azt mondta volna utolsónak az estén és csak magának." — Ez volt a legjobb és várták, liogy jöjjenek a régiek, a nagy éjszakai mindentölelósek nagy vágya reszketett már föl." Csoport idézet és csoport értelem. A hatalmas perspektívát sejtető mély gondolatok, szavak mlisztikumába vannak rejtve, A rejtélyek megfejtésének határideje 1895 január 1, Kezdet lóugrással jelölve, értelem: összevissza olvasással felfedezhető. — Tetszik önnek ez a leány? — kérdezte Zetulbe. — Kimondhatatlanul. — Vigye magával, önnek ajándékozom. Eleinte azt hittem, merő udvariaskodás az egész. De Zetul bének láthatólag rosszul esett, hogy ajándékát visszautasítottam. — A rabszolgalány az ma tulajdonom, szabadon rendelkezem vele. Az én aranyaimon vásároltam. Mikor még fiatal voltam, sok aranyat kaptam uraimtól. Fogtad ja dl ezt a lányt, alki emlékeztetni fogja uram és parancsolóm házára. Nem fog emiatt ttójyoaigatni, mert tiszteli a kormányzó feleségi*. Majd találok ón neki más rabszolgalányt, teki épen olyan szép, mint Zorah! Különben van ilyen szolgáló ja • elég a háremben. — ön nagyon kegyes! —dadogtam. — De valóban nem fogadhatom dl... nem lehet.,. De. Zetulbe nem tágított. — Zorah nagyon ügyes, szépen tud énekelni s kitűnően érti, hogy Ml finom befőteket ás süteményeket készütomi. Kislány korában turfcománok rabolták ét Perzsiából; szófogadó és szelíd. — Kedves Zetulibe — fellelte ni néki nevetve, — büszke volnék egy ilyen szép .szolgálóra. Csak az a baj, hogy túlságosan szép. A férjemnek is van szeme és . . . _ No és? — És ez bizony egy oseppet se volna •ínyemre. Zetulbe szelíd komolysággal nézett rám: — ön tehát már aligha szereti a férjét, ha nem akarja, hogy más asszonyokkal szórakozzon? Hiába! gonosz teremtések az európai nők! Bizony, ha ugy szeretnék férjeiket, mint mi, mindent megtennének, hogy őket boldogokká tegyék. Mikor láttam, hogy férjem öregszik s nem leli már bennem kedvét, kiválasztottam néki ia legszebb és legfiatalabb asszonyokat, hogy mulasson vélük s ne gondoljon öreg mapjafira. S nővéreim, — igy fejezte be szavait a két zsirgömböcre mutatva — ugyauugy cselekedtek, iminf én. Látja, mi igazán szeretjük férjeinket. * Épen heh ózták a teát. Lataraief-né egy kis szünetet tartott. — Még csak azt mondja meg, asszonyom, — kérdezte a jelenlevők egyike — Zorah-t magával vitte-e? — Csalk nem tolóiuluiltam meg! — Nem szerette eléggé a férjét? — Nem azért. — Vagy tán túlságosan szerette! — Az sem áll. — Hát akkor utóért nem fogadta el ajándékba ia szép rabszolgaitanyt? — Ali!! Hagyjuk ezt! Beszéljünk másvalamiről ! „Oh, most, amikor már nehéz, ősi szépségeket kezdtek egymásra hullajtani, egymásnak, egymásért, a nő hirtelen támadt illata, a váratlan jelenség káprazata, valami gyilkos kéjben söpörte el a lappangó ösztönök szenynyét." — Eljátszott, eldobott fénylő szépségek csillantak s mintha fájt volna, mintha alá való lett volna e szerelmi robot. a nagy gyötrődésben Szerelmek," — Csak Keresztes György ivott, valami hősi, keserű elszántsággal, de a pohárban a már szinte ecetes lé bugygyant és nem fogyott," — „Gondolkozni már nehezen ment, inkább előre könyökölték és ahogy meglátták egymást, halk beteg öröm jött és köszönt," És lehetne idézni még sokat, majdnem münden sort. Barran ur: gratulálunk. Jó egészséget önnek és az olvasóinak. * Zátony Kálmán a Vígszínházban. Ditról Mór, a Vígszínház igazgatója kedden Gyulán járt és megnézte a Cárnő előadását. Ditrói Zátony Kálmánnak, a szegedi színház lírai szerelmesének szerződtetted ajánlatot tett. Valószínűleg már az ősszel a Vígszínház tagja lesz Zátony, a színtársulatnak kétségtelenül legtabntrniosabb tagja. * Makói színészek Szombathelyen. A ; szombathelyi uj színkör teljesen elkészült s azt Thury Elemér makó-sopron-szoiubathelyi színigazgató• pénteken, 28-án fogja megnyitni. .Erre az előadásra Hervay Frigyes irt prológot, amelyet Bányai Irén, a társulat naivája ad elő. A megnyitóelőadás érdekességét növelni fogja, hogy a Leányvásár Luey szerepében ez alkalommal mutatkozik be az uj szubrett, Metzgerné Kalló Margit, aki a múltkori szinészfölvételi vizsgálaton szinpadratermettségével föltűnést keltett. Mezgejrné Kálló Margit szegedi származású, akinek nagy jövőt jósolnak a színpadon. * Dalosverseny. A budapesti országos dalosversenyen a Szegedi Daloskör is részlvesz. König Péter zeneigazgató Zengjen a dal . . . cimü fugájával szállnak síkra az első díjért, amelynek elnyerésére nagy kilátása van. Oroszország szive. — Moszkvai levél. — Moszkva, 1912 junius. Aki ideérkezik, igazán hallja az egész orosz föld szive dobogását. Moszkva szive Oroszországnak. Annak az országinak, amely a kulturát, a művészetet teremtette meg és amely ma is megőrizte tiszta fajirányát. Ezt az ódon cári várost — nem minden jog nélkül — ne-' vezte- egy történetirója a harmadik Rómának, a harmadik örök Városnak. (A második: Páris.) Most a cári párt fogadta Moszkva. Ragyogó aranyban .sugározlak a templom kupolái és keresztjei; kongtak a harangok, mig Moszkva lármás, beszédes, ünnepi népsége végigvonult Végi utain és különös, görbe utcácskáin. Moszkva — a Kusnezki-hid a töméntelen áruival, a világ minden részéből érkező holmijaival. Itt minden sajátos és ellentétes. Pompás uj épületeken akad meg a szem, örül a gothika harmonikus vonalainak és egyszerre megáll a régi egyetem épületén, amelynek vakolata hulldogál. Ott a kopár és bitang Kreml dermedt csodáival, a nagy moszkvai „traeteur" óriás porcióival. A Leontjev-utcán üzlet üzlet mellett, különös régiségekkel, igaziakkal és talrniakkal, mert a kereslet nagy. Az utcákon moszkvai batárok futnak, amelyeket Szentpéterváron csak elvétve látni. Modern kabarékban, brettlikben mulatnak. A munkás és még mindig vallásos nép hajadonfőtt áll az utcán, éjfélig várja a precessziót, a spanyol Szűz Mária csodatevő képét, amelyet ezen a napon vógig'hordoztak Moszkva utcáin, hogy a fehér cárt semmi baj se érje. Nyomorult, félig bedőlt viskó áll egy modern Krözus kéjlaka mellett. Vau aztán egy csöndes, mélázó Moszkva is. Elhagyott temetők történelmi sírokkal, sok