Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-08 / 282. szám

HMHÍ •H 1911 december 8] DÉLMAGYARORSZÁG példaadás s az akció vezetése. A vezetőkörök a helybeli kereskedők és iparosok bevonásával valamely ingyen-teremben könnyen létesíthetnek karácsonyi vásárokat, esetleg az is elegendő, ha a honi tárgyakat tartó kereskedőket rendre megnevezik s a sajtóban a közönség figyelmét reájuk terelik. Az elnyomott magyar ipart még áldozatok árán •is istápolnunk kellene, mint ahogy a külföldi hatalmas ipart is mindenhol - fejedelmi, főúri, főpapi támogatással mesterségesen fejleszt/ették naggyá. De a rri iparunk ma már nem kíván áldozatot, egészben véve minden téren versenyképes. A párisi, a milanói, a túrán viJágkiállitásoni annyi, itoiméro'ek kitüntetésien részesültünk, hogy büszkék lehetünk rá. Ami fogyatkozása van, az is jórészben a mi bűnünk sajnálatos következménye. Legyünk jóakarói, vevői a magyar iparnak s rendre eltűnnek fogyatkozásai is. Kolozsvár példája mutatja, mit lehet elérni öntudatos, ckos ipar pártolással Amit Kolozsvár s más derék magyar város megtett, megteheti az egész ország s akkor száz millióval- leszünk évrőlévre gazdagabbak, mig igy egynehány évtized múlva a tönk szélére jutunk. Jelszónk legYen: inkább semmiféle ajándéktárgyat se vásároljunk, mintsem hogy külföldre dobjuk a pénzünket! Ez lesz az igazi magyar karácsony ! A parlamenti helyzet. — Beöthy miniszter programbeszéde. — fl Ház munkarendje. — Marad az eddigi fegyverszünet. — (Saját tudósítónktól.) Beöthy László, az uj kereskedelmi miniszter ma programbeszédet mondott. A programbeszéde a képviselőháznak minden oldalán igen jó hatást tett. Szimpatikus benyomást keltett a fejtegetésnek higgadt tónusa az a szerénység, arrielyiyel az uj miniszter szakmájában ma bemutatkozott. Ritkaság számba megy egy olyan miniszter, aki programját azzal fejezi be, hogy keveset igér, de annál többet akar cselekedni. Beöthy miniszter beszédének nagyrészét az államvasuti nehézségek témájának szentelte. Pillanatig talán a kereskedelmi tárca körében ezen a ponton vár a miniszterre a legfontosabb feladat. A Ház mindenesetre azt a benyomást nyerte, hogy Beöthy László közismert erélye az államvasutak bajainak orvoslásában mihamar meg fog nyilatkozni és hogy ő megfogja találni a helyes utat a bajok orvoslására. Jó hatást tett, hogy a miniszter a munkások érdekében a szociális intézkedések egész sorozatát helyezte kilátásba. A munkásügyek intézésére a minisztériumban külön osztályt fog szervezni. Azonkívül foglalkozni óhajt a munkásbiztositó törvény revíziójával. Az uj ipartörvény megalkotása is küszöbön van. Ei lehet mondani, hogy az uj miniszter progiatnbeszédével általános rokonszenvet keltett, amely csak erősbödhetik, mert nem férhet hozzá kétség, hogy Beöthy László munkálkodása a tevékenységhez tűzött reményeket be is fogja váltani. Lukács László pénzügyminiszter tegnap hazaérkezett a bécsi tanácskozásról s magával hozta a miniszterelnöknek azt az üzenetét, hogy a kormány nem járulhat hozzá q Ház munkarendjének olyan megváltoztatásához, mint ahogyan az igazságügyminiszter elnöklésével tartott konferencia tervezte. Székely Ferenc igazságügyminiszter ma délelőtt ezt egy heyenyészett értekezleten forma szerint is közölte az ellenzéki pártvezérekkel. A miniszter sajnálkozását fejezte ki azon a félreértésen, amely a tanácskozás nyomán fölmerült, amelynek folytán az ellenzék vezérei befejezett megállapodásnak tekintették azt, amit ő csak ad referendum vett tudomásul a megegyezésből. Eljárása teljesen jóhiszemű volt. Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf hangoztatták, hogy a megegyezést véglegesnek kellett tekinteniök a miniszter magatartása és hozzájárulása után. A miniszterelnök válasza után természetesen elesik a szüksége minden további tanácskozásnak. Justh Gyula kijelentette, hogy ezután nem vesz részt semmiféle ilyen tanácskozáson. Holló Lajos, Batthyány Tivadar gróf és üésy Zoltán ugyanezt fejtegették. Az igazságügyminiszter végül reménységét fejezte ki, hogy ha a költségvetést a Ház idejében letárgyalja, a karácsonyi szünet előtt még sor kerülhet a tervbe vett kisebb törvényjavaslatok, különösen a nemzetközi szerződések elintézésére is. A tanácskozás ezzel véget érf. | Ma délelőtt a tanácskozás meghiusulásá| ról hivatalos kommünikét adtak ki, amely megállapítja, hogy a képviselőháznak ezután is az a megállapodás lesz irányadó, amelyet I a fegyverszünet alkalmából november 8-án a ) kormány és az ellenzék kötöttek. Nagy Cziczke József, a zsebmetszők királya. — Könnyű ott lopni, ahol a gazda is tolvaj. — (Saját tudósítónktól.) „Könnyű ott topni, ahol a gazda is tolvaj" — ez közmondásnak látszik, pedig nem is az, hanem épen ellení'kezője 1 annak a közmondásnak, i, amelyet most a lehető legalaposabban megcáfolt az élet. Ugyanis nem kevesebb történt, mint az, hogy a zsebmetszők királyét Nagy Czicke Józsefet meglopta egy közönséges csirketolvaj. Meglopta, még pedig olyan csúnyán, hogy az élet viharaitól acélossá edzett zsebmetszőkirály majdnem sírva fakadt. — Engem loptak meg, a tolvajok királyát — panaszolta nagy busán, züllött kék-karikás szemeiben könycsepp csillant meg. Tényleg komikus és bosszantó eset. Nagy Cziczke József, aki eddig még mindig, mint vádlott szerepelt, most panaszos. Óriási Nagy Cziczke József vádló. Ezt a szégyent sohasem felejtem el, — dühöngött a zsebmetszőkirály — de, ha a kezembe akadt volna a csirkefogó, most már a Csillagban ülnék. Mindezeket Cziczke József mondotta. Mondott ö többet is, elegánsan könnyen siklott át a legsúlyosabb eseteken, a lezüllött zseni mind-en ravaszsága, az életfiának éles megfigyelése mind benne volt abban a -szövevényes elbeszélésben, ami Cziczke Józsefből önkéntelenül patakzott ki. Három napon át elhallgattam volna a zsebvágók krályán-aik monológját. Érdekes és -tanulságos volt ez az interwiu a koronázatlan fejedelemmel. Mert fejedelem ő, annak -is tartja magát. Ügyessége, fejedelmi alakja tényleg predesztinálja őt az uralomra. Király, a csibészek világnagyságu birodalmában. Hü krónikása akarok lenni a koronázatlan fejedelmeknek és épen ezért ott kezdem, a hol ő kezdte. A cirkuszban. Nagy Cziczke Jószef hatalmas termetű, szőke, kékszemű ember. Az erős ember, aki semmi veszélytől sem riadt még sohasem vissza, hidegvérét sohasem vesztette el, pirulva és gyerekes . zavartsággal lépett be Borbola Jenő dr jegyző szobájába. Tudtuk már, miről van szó,, — az .ellopott kabátrólés épen ezért nem is piszkoltuk a szégyenkező oroszlánt Elmondotta minden kérdezősködés nélkül szépen sorjában, hogy történt az eset, majd büszkén verte a mellét: — Mégis én vagyok a tolvajok királya! Néhány pillanat múlva már bizalmas és barátságos társalgóvá alakult át a szoba. Nagy Cziczke volt a konferanszié. Saját magát konferálta be. — Szeretnék én tisztességes ember lenni, de nem lehet. Én már erre születtem. Talán tudják is az urak, hogy én ezelőtt erőművész voltam. A cirkuszban 240 korona fizetésem volt. Szép pénz, de urnák kevés. Egy kis ideig éldegéltem a fizetésemből, de később láttam a cirkuszból kitóduló tömeget és ez az agyvelőmre szaladt. Közéjük furakodtam és megvágtam néhány úriember zsebét. — Nem vették észre? — Még csak az hiányzott volna. — Mennyi volt a mellékkereset? — Ez már kérem, üzleti titok. Elég az hozzá, hogy a mellékfoglalkozásomból foglalkozás lett. Meg is fizettem érte a tanulópénzt — négy vagy öt évi fogházat. — Sokszor rajtacsípték? — kérdeztem kíváncsian. — Megsúgom magának, hogy minden száz eset közül talán egyszer. Épen elég bér ez azért a pár ezer koronáért. — És mondja csák, mi lett a cirkuszszal? — Ja a eirkusz? Kidobtak és beleszaladtam abba a nagy cirkuszba, amit világnak hivnak. Most ebben a cirkuszban játszom. Élet-lialál harcot az igaz, de mindig érdekeset és idegizgatót. Az eperjesi vásárban. A zsebtolvajok királya ezután a kis monológ után bánatosan nézte, amint én cigarettára gyújtottam. — Cigarettafüst mellett elmondanám egyik legérdekesebb esetemet. Kár, hogy nincsen nálam cigaretta. Ketten is nyujtottuk feléje a tárcánkat. — Köszönöm. Figyeljenek ide, nekem legemlékezetesebb az eperjesi vásár. Itt elfogtak, pedig nem voltam ügyetlen. -— Mondja már! — nógattuk Cziczkét. — Hideg, csikorgó tél volt az eperjesi vásár idején. Egy huncut betyár vas nélkül érkeztem oda. A hidegbe rossz vásár volt. Mármár mondogattam magamnak: — Mi lesz veled, Jóska? Kiballagtam a cédulaházig, hát uramisten, de jó is vagy, két kövér svábot láttam. Az én pasasaim voltak. Munkához kezdtem, soha izgalmasabb munkám még nem volt. A sváb erősen be volt gombolkozva. Beszélgettünk: egy gomb, két gomb, három gomb. Tovább beszélgettünk, a mellényen is bárom gomb volt. Már a kezemben volt a kövér, vörös bugyeláris, mikor az a másik szamár sváb véletlenségből meglökte a kezemet. Kampec neked Jóska — gondoltam. Az első pillanatban átláttam a helyzet veszélyességét. Futni akartam, de megcsaptak, adtam a svábnak egy hatalmas stószt, el is eresztett. Vasvillával jöttek utánam, én meg rohantam a térdig érő nagy hóban. Hátra néztem, már csendőrök is jöttek utánam. Fáradt voltam, nem bírtam a tempót. A csendőrök már egészen közeJ voltak hozzám, mikor egy mentő ötletem támadt. Bebújtam egy szalmakazalba. Öt perc inulva már éreztem, hogy bontják a szalmakazalt. A csendörök voltak. Az őrmester,, mikor meglátott, nagyon megörült és csak ennyit mondott: — Tedd össze a kezedet. — Miért? Nem vagyok én tolvaj. — Ki kell keresni — indítványozta a másik csendőr. Kikerestek, persze, hogy nem találták nálam a pénzt. Régen elhajítottam már én azt