Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911. december 24. DELMAGYARORSZÁG 63 üdvözletet mély meghatottsággal kegyesen fogadta és a szobor felállítására az engedélyt — a nép rajongó lelkesedése között — megadta. És a király ércbeöntött szobra az ásottlialmi, most királyhalmi iskola udvarán már a következő évben föl is állíttatott s annak épsége fölött a város hatóságának és az alsótanyai népnek szeretete virraszt. Meg kell emlékeznem itt két derűs és kedves epizódról. A tanitó ur akkori feketeszemű, csinos, temperamentumos felesége már előző nap rendkívül izgatott volt. Nem tudta helyét találni., izgett-mozgott, mindig kérdezősködött. Nem kíváncsi ő annyira a királyra, mert ő annak arcképét már kalendáriumban és kirakatban is sokszor látta; hanem az érdekli inkább, lesznek-e kíséretében csinos, fiatal katonatisztek! Mondottam neki, liogy lesznek. Ebben megnyugodott. Azután arra kért, hogy szakítsak holnap magamnak időt arra, hogy őt nekik bemutassam. Hát fiam, erre már nem vállalkozhatom. Sok dolgom lesz nekem holnap, a maga bemutatására nem lesz érkezésem. Ebben aztán már nem nyugodott meg. Hanem amint másnap a királlyal az iskolából kivonulunk, hát látom, liogy az iskolaterem sarkán levő boglyakemence mellett a fiatal báró Fiiessen őrnagy-szárnysegéd a szép menyecskének kölcsönös édes mosolygások között intenzive kurizál. Hát vagy Fiiessen báró tudott magyarul, vagy a kackiás tanitóné németül, de amint láttam, az én bemutatásom nélkül is megértették egymást. A másik epizód még előző délután történt. Mint jeleztem, a tanyai nép már ekkor ellátogatott az iskolához és csoportokba verődve beszélte meg a holnap eseményeit. Egy ilyen csoporttal szóba eredtem. Volt köztük egy, ki már előző nap a városban látta a királyt. Ugyan kérem a tekintetes nagyságos urat, ki az az öreg katonatiszt, aki a királylyal mindig egy fiákerben ül? Hát az fiam Mondel generális, őfelsége főhadsegéde. Hm... főhadisegitség!... Hát ugyan honnan vötte azt a magyaros, parasztikns nevet? Nem tudtam hirtelenében, mióta olyan jó magyar név az Mondel... Hát erősen gondolkoztak a derék magyarok. Végre aztán az iskola közelében lakó Sátán-Volford gazduram megfejtette. Hát ugy lőhet őfelsége is, mint mink az öreg bérössel. Magunk nem láthatunk mindönt, attul kapjuk a gazdaságbul az apró híradást. Hát ezt is elküldi őfelsége az országába, hogy nézzön szét. Mikor aztán visszagyün, azt mondja neki őfelsége, nohát mond el szógám, milyen tapasztalatokkal büvelködöl. Hát ugy vélök hozzá, ezért hijják iitet igy! Hát ebben aztán mindnyájan megnyugodtak. kar huzta. A király kíséretével megérkezvén, őt Rozinszky Béla erdőfelügyelő díszmagyar erdész-egyenruhában üdvözölte, mely üdvözlésre a király kegyteljesen válaszolt s az intézmény bemutatását kívánta. Őfelsége az intézményt minden részében megtekintvén, a bő-tágas udvaron az ünneplő közönség között megjelent s annak örömteljes üdvrivalgásai között a keletkezőben levő népünnepet állandóan örvendező mosolyok között megszemlélte. Eljutott igy azon negyven bográcshoz is, melyekben negyven patyolatgyolcsba öltözött juhász a népünnep részesei számára a bürgepaprikást egysorban főzte. László Mihály pusztai kapitány, mint katonaviselt ember jelentést tett őfelségének. Negyven juhász, ezer kiló lius, ötven hektó bor. Őfelsége kegyesen tudomásul vette a jelentést s a bográcsok liosszu sora előtt elhaladt. Ekkor László Mihály először őfelsége előtt hódolatteljesen meghajolva kommandirozott: vigyázz! bográcsot fogj! fordíts! És erre a negyven bográcsnak gőzölgő tartalma a bográcsból kidobva a levegőben megfordult s a bográcsba újból visszaesett. A királynak végtelenül tetszett ez a regulaszerii egyöntetű tempó. Mint katonaember elment most már i az egysorjában fölállított bográcsos juhászok egyik szárnyára, ahonnan az egész vonalat egyenes vonalban végig láthatta és kérte László kapitányt, hogy csinálja meg ezt a bográcskommandót még egyszer. No, László kapitánynak sem kellett több. Az első siker után különben is el volt bizakodva. Kiállt a juhászok elé s harsány szavakkal újra vezényelt: vigyázz! bográcsot fogj! fordíts!... és a bográcsok tartalma a levegőben ismét megfordult és újra visszaesett a bográcsba. A király, ki e katonás civil mozdulatokat látható benső örömmel szemlélte, azt mondta László kapitánynak: kapitány ur köszönöm, nagyon szén volt, katonás volt, most már adjanak egy falatot nekem is, hogy megkóstoljam magam is, amit e derék nép eszik. E biztató szavakra persze jó László Mihály egy készenlétben tartott tányérban őfelségének finom szalonzónát rögtönzött; őfelsége diszkrét módon egy falatot megízlelvén, kijelentette, hogy nagvon jó; nagyon jó; miért nem adnak nekem ilyet a budai várban! László Mihály kapitány a sikertől boldogan köszönte meg a nép nevében őfelségének leereszkedő nyájasságát. Vége lévén ezzel a szakiskolai ünnepségnek, a király kíséretével a királyhalmi állomásra sietett, ahol őt külön udvari vonat várta, melyre Mondel főhadsegéd engem is, Tóth János* őfelsége külön megbízásából meghívott. Őfelsége a királyhalmi állomáshoz mindenütt a környékbeli neu ujjongó lelkesedése és ürlvrivallgása között megérkezve, robogó menetben hajtattunk Szeged felé. III. Az ásotthalmi iskolától azután őfelsége — szakértői szemekkel először végignézvén s keztyüs kezével megsimogatván László Mihálynak gyönyörű fekete Vihar-faj lovait — az uton mindkét oldalon sorakozott alsótanyai nép állandó üdvkiáltásai között velünk együtt az újonnan épült királyhalmi erdőőri szakiskolához robogott. A király az egész uton állandó ünneplésnek tárgya volt. A közbeeső tanyákon zászlók lobogtak s a tanyai nép még a házak tetejére is felszállt, hogy láthassa királyát. Az uj erdőőri szakiskola, melynek betelepítése Tisza Lajos örök érdeme, diszárban úszott. A város által népünnep rendeztetvén, itt sereglett össze nemcsak Szeged alsótanyának, hanem a szomszédos Szabadkának, Halasnak, öttömösnek, Majsának, Mérgesnek, Dorozsmának, Kömpöcnek egész népáradata. A népünnepély abból állott, hogy negyven bográcsban a nép részére az erdőőri szakiskola udvarán bürgepaprikás főzetett, ötven hektó bor csapoltatott és a magyar nótákat négy cigányzeneA közbeeső Horeroson, ahol a horgosi elöljáróság nemes Fehér Antal bmó uram Valaszky István plébános és Variassy Pista díszruhába öltözött jegyző vezetése alatt várta az udvari vonatot s ezzel a királyt csak azért, hogv utközbeu megéljenezze. — a vonat váratlanul megállt. A megállás oka az volt, hogy Claudy udvari utimarsall elfelejtette kireudelui a szeged-rókusi állomáshoz az udvari fogatokat. Meg kellett tehát állani a vonatnak Horgoson, hogy Clamlv az udvari fogatokért betáviratozhasson Szegedre. Ez okból állt meg a vonat Horgoson hogy a távirat leadása után azonnal tovább induljon Szeged felé. Hia! Dehát ember tervez, a liorgosiak végeznek. Meg kell említenem, hogy amint Királyhalmán az udvari vonatra fölszálltunk, megkezdődött azonnal a reggeli. Amit az Isten jó kedvében az éhes emberi emésztő szerveknek adhat, volt ott minden jó étel és italnemii. Nem is hiányzott a jókedv. Folytonosan éltettük a velünk egy kupéban lévő és a Tisza Kálmánnal, Tisza Lajossal és Jókai Mórral egy asztalnál ülő jóságos királyt. Ily emelkedett hangulatban érkeztünk Horgosra. Amint a kisereglett horgosi publikum előtt a vonat váratlanul megállt és a királynak alakja a várakozó publikum előtt föltűnt, rögtön izgatott kiáltások hallatszottak a meglepett várakozó publikum köréből. A plébános, a községi biró és a jegyző kalapemelve hajtogatták magukat, a publikum azonban a király váratlan megjelenésére türelmetlenül izgatottá lön. — Szálljon ki Horgoson is! Gyüjjön ki! Necsak Szegedé, hanem a mienk is egyen! Mi is alattvalói vagyunk! Nemcsak Szeged ad katonát! Nem eresztjük el a vonatot! Elébe fekszünk! Éljen Ferenc; Jóska! Ily kiáltások hangzottak mindenünnen és óriási vehementiával s könyörgő és kérő kézmozdulatokkal, ugy hogy a király végre étkező asztalától fölkelve, azt mondotta: Hát én kimegyek! A mellette egy asztalnál ülő Tisza Kálmán, Tisza Lajos és Jókai Mór és a hadsegédek hódolatteljesen fölállottak és kikisérték a királyt Fehér Antal biró uram elébe. A király néhány barátságos szót váltott a biróval, a plébánossal és a jegyzővel, azután összepengetve sarkantyúját a vonatba vissza akart vonulni. De hát ez nem könnyen ment. A kivezényelt iskolai gyereksereg két oldalról Flankenbewegungot csinálva, körülvette a királyt. Ne menjen el! Maradjon nálunk is! Gyüjjön a faluba! Az isten is áldja meg! Ne csak mindig Szegeden legyen! fölkiáltásokkal megfogták a gyerekek első Ferenc József gallérköpönyegét s húzták vissza Horgos felé. Sokunknak kellett a vonatból kimennie ós mézes-mázos szókkal cirógatással és azon Ígérettel, hogy majd eljön még a kiráy, a szeretet karjai közül ki-' szabadítani őfelségét ugyanannyira, hogy végre a vonatra föl száll hatott, ahol kedélyesen jegyezte meg: das wahr sehr sebön! Wie liebenswürdig diese Kinder waren! Ez igen szép volt; mily kedvesek voltak ezek a gyerekek! * Mikor Szegedre érkezve a vonatról leszálltunk s őt Pálfy polgármesterrel hintájához kisértük, azt mondta, hogy ennél kellemesebb félnapja még nem volt. Igy történt a király látogatása alsótanyán. Ennek emlékére a oommnnitás az ásotthalmi kapitányságot királyhalmi kapitányságnak nevezte el. . . . Alsó tanya derék polgárai! Első Ferenc József magyar király titeket már többé meg nem látogat, öreg ember már. Bármily hosszura nyújtsa is örömünkre a jó isten élete fonalát, erre már nem lesz érkezése. De igyekezzetek velem együtt azon. hogyha valamikor, amikor már régen a sirban porladunk, lesz még a magyarnak olyan jóságos királya, aki kimegy közétek, ne kelljen néhaivaló jó László Mihály akkori hivatalbeli utódjának beszalmázni a buckás utakat, hogy a király hintója trappban járhasson, ne lásson az rozoga tanyákat, düledező iskolákat, kiszáradt legelőt, azon lesoványodott jószágot és egyoldalú termelést, mint azt Jókai Mór a látogatás után megírta, hanem találjon ott egy népet, amely jó müutak, tanyai vasút, szolidan épült tanyák és iskolák egész raja, öntözött legelők virágzó erdőgazdaság és sokoldalú termelés közepette, az alapműveltség minden áldása birtokában, istent, hazát és királyt szeretve és az anyavároshoz ragaszkodva, boldogan él és szorgalmas munkája után állandóan halad.