Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-26 / 272. szám

1911 norembw 26 DÉLMAGYARORSZÁG 3 órakor lakoma követi a kör helyiségében. A diszebéden hölgyek is résztvehetnek. Egy teríték ára öt korona, amely a helyszinén fizetendő. A díszközgyűlésre és lakomára a tagok és hozzátartozóik szives megjelenését kéri az elnökség. Itt emiitjük meg, hogy Jászai Géza püspök a következő levelet intézte Lázár György dr polgármesterhez, melyben köszönetet mond a város üdvözléséért. Nagyságos királyi Tanácsos, Polgármester Ur! Azon legmagasabb kitüntetés alkalmából, mely csekélységemet a sebenieói püspök cini adományozása által érte, Nagyságod kegyes volt engem ugy a saját, mint szülővárosom nevében üdvözölni. Addig is, amig alkalmam lesz mélyen érzett bálámat élőszóval kifejezni, fogadja Nagyságod a szives üdvözletért köszönetemet. Nagyságos Uram! E kitüntetésnek nagy jelentőséget ad azon körülmény, hogy csak nagyon ritkán és kivételesen adatik a vidéken működő egyszerit lelkipásztornak és ép ezért a magam részéről nem tulajdonítom azt az én érdemeim elismerésének, hanem azon szeretet kifolyásának, melylyel városunk iránt megyés püspökünk viseltetik s azon atyai jóindulat eredményének, mely felséges Urunk és Királyunk szivében Szeged város iránt, már oly sokszor megnyilatkozott. Én azt a fényt, mely e ritka és kiváló kitüntetésből kisugárzik, ugy tekintem, mint Szeged város dicsőségének fényét, melyből egy sugár csekély személyemet érte. Ez a körülmény az, mely rám nézve a kitüntetést örvendetessé teszi, örvendek, mert a kitüntetésben szülővárosom dicsőségét személyem s ez az oka annak is, hogy a legnagyobb örömet okozta Nagyságod üdvözlete, melyért újólag leghálásabb köszönetemet fejezem ki azon ígéretemmel, liogy munkásságomat a jövőben ik városom javára törekszem értékesíteni. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletem nyilvánítását, melylyel vagyok Nagyságodnak alázatos szolgája Jászai Géza, sebenieói vál. püspök, belvárosi apátplébános. Lázár György dr polgármester Jászai Géza kitüntetése alkalmából Szeged város tanácsához a következő átiratot intézte: Mint köztudomású, Jászai Géza apát ur, szeged-belvárosi plébánosnak az apostoli király a sebenieói püspöki címet adományozta. Amily megérdemelt megtiszteltetés az apostoli király kegyének ezen megnyilatkozása Julius 31. Megmentve! Meg vagyok mentve! Szabad vagyok, boldog. Semmim sincs. A mult éjszaka éhségem tébollyá fokozódott. Nem birom, nem birom tovább . . . Lázas agygyal öltözködni kezdtem. Az ezerfrancost a pénztárcámba tettem s elvittem magammal a Szajnába . . . Mikor szemem felnyitottam, iszonyú kiáltásba törtem ki, nem tudtam, hol vagyok, de jól láttam, aki fölém hajol, az egy rendőr. Elveszettnek hittem magam. Mindennek vége. A börtönt ki nem kerülhetem. Végre világos lett előttem minden. Kifogtak . . . — És pénztárcám? — kérdeztem súgva. Valaki igy szólt: — Ugy-e mondtam, hogy egy nagy bőrtárca volt hóna alatt. — S felém fordulva kérdezte, hogy mi volt benne. — Semmi, semmi — feleltem. — Értéktelen papírok, semmi egyéb. Egy jólelkű ember megkönyörült rajtam, kikérdezett és én elmeséltem nyomorúságomat, mely a halálba kergetett. Állás nélkül voltam, koplaltam, nincs ruhám, meg akartam halni. Ö uj ruhát vett nekem, üzletébe fogadott, jó fizetésem van s nem sok a munkám. A 126,000 francra nem is gondolok. U. i. Majd elfeledtem: az öreg, mikor rejtett kincsét nem találta, gutaütést kapott s rögtön meghalt. kitüntetett polgártársunkra nézve, ki papi, hazafiúi és polgári erényeivel mindig kimagaslót:, ugy megtiszteltetés ez a városra is, melynek a kitüntetett kiváló fia, a kegyura is, melynek nagyrabecsült javadalmasa. A kitüntetés felett általánosan érzett örömben bizonyára jóleső megnyugvással veend részt a város egyetemét képviselő törvényhatósági bizottság is, melynek kifejezése érdekéből a folyó havi közgyűlésre az iránt volna javaslat terjesztendő, liogy a püspök urat kitüntetése alkalmából a törvényhatósági bizottság közgyűlése átiratban üdvözölje, örömének jegyzőkönyvileg kifejezést adjon, a rangemelkedéssel járó magasabb reprezentáeionális kiadások fedezésére nézve folyó évi november hó 1-től kezdve évi 2400 korona személyi pótlékot szavazzon meg, melyet a kitüntetett más reális egyházi javadalom elnyeréséig élvezend. Lázár György dr, polgásmester. Rosszalásra ítélték Hagy Zoltán törvényszéki bírót — Bíró mini fizetéses törvényszéki riporter. — Terhelő vallomások sorozata. — A Déímayyarország sikere. — Föiebbezés az enyhe iíéiet eilen. — (Saját tudósítónktól.) Rendkivül érdekes üg37et tárgyalt szombaton a szegedi királyi Ítélőtábla ötös tanácsa, Kray István elnök elnöklésével. Nagy Zoltán törvényszéki biró fegyelmi ügyeit tárgyalta le, melynek eredménye, hogy a terhelővallomások sorozata alapján Nagy Zoltán bírót elítélték, — még pedig elsőfokú: rosszalásra. A főügyészség az ítélet ellen, sülyositásáért íöllebbezett. Termézetesen az elitélt biró is fölebbezett az elitélése miatt. Nagy Zoltán biró különösen a Simon—Petrovics-affér óta szerepelt sürün. Amikor ezt a kibicpénzre és falusi, dzsentripleíykára épített ügyet tárgyalni akarták, az egyik szegedi naplóban olyan cikkek jelentek meg, melyek nemcsak elfogultak, de feltűnően sértőek is voltak a kitűnő táblabiróra, Simon Ákosra, l/gyanesak abban a lapban máimáskor is jelent meg olyan cikk, amely valósággal fölháboritotta a szegedi bírói kart. És nemcsak újságírói körökben, de a szegedi törvényszéken is ugy beszéltek, hogy az emiitett cikkeknek Nagy Zoltán törvényszéki biró volt vagy az elkövetője, vagy a sugalmazója. Az emiitett bíróról tudták, hogy törvényszéki biró létére írja és sugalmazza a törvényszéki híreket; — bíráknak, törvényszéki jegyzőknek és újságíróknak feltűnt, hogy az a szegedi lap, mely riporterévé fogadta a szavazóbirót, olyan tárgyalásokról ad részletes tudósitást, melyeken a lap munkatársa nem jelent meg, mert törvényszéki riportere nem is volt, csak — Nagy Zoltán. Sőt ez a biró annyira ment, hogy egyes jegyzőkkel informáltatta magát, mint riporter. De a törvényszéki birák közül is többen tudták, hogy Nagy Zoltán biró a Szegedi Napló fizetett törvényszéki riportere és mint ilyen, összeférhetetlen, sőt ártalmas is a birói méltóságra. Mindezeket a Délmagyarország hozta nyilvánosságra, amikor a biró dolgai miatt újságíró és birói körökben igen nagy volt az elkeseredés. A Délmagyar ország közölt olyan részleteket Nagy Zoltán agilis működéséről, melyek miatt fegyelmi eljárást kellett indítani. A Délmagyarország cikkírója és szerkesztősége érezte, tudta, hogy be fogja bizonyítani állításait és a föltárt vádoió pontokat. Most azután eldőlt a harc, mely a közért, a szabad szellemért és a szociális helyzet érdekében indult. S a harcban a Délmagyarország győzött. Fényesen beigazolódtak a mi állításaink. Sőt még több is. Az újságírók tekintélyes, becsületes serege, törvényszéki jegyzők és törvényszéki birák terhelően vallottak Nagy Zoltán biró ellen. S a tárgyalás eredménye: a törvényszéki biró elítélése. Csak ez következhetett! A tárgyalás szombaton reggel kilenc órakor kezdődött nagy érdeklődés mellett. A főtárgyaláson Kray István, az ítélőtábla elnöke elnökölt, a közvádat Sazbó Gyula királyi főügyészhelyettes képviselte. Nagy Zoltán védő nélkül jelent meg. Előadó biró volt: Kecskeméthy Dávid. Szavazóbirák: Molnár Elemér, Moga Ödön, Sarkadi György. Jegyző: Mecsér József. A tárgyalás Nagy Zoltán vallomásával kezdődött, aki sorra igyekezett megcáfolni a vádpontokat. Nayv Zoltán vallomása után a tanúkihallgatás következett: (Tanukih alig alások.) Egész légiónyi tanú várta az előszobában a csengetyü szavát. Tiz órakor kapták az izgatott tanuk az első jelzést, hogy a tanúkihallgatás megkezdődött. Az első tanú Pásztor József, a Délmagyarország felelős szerkesztője volt. * . Elnök: Felolvastatom a vallomását. Jól figyelje meg, liogy a valóságnak megfelel-e az? Jegyző (olvassa): Közvetlen nem tudom, hogy Nagy Zoltán törvényszéki biró fizetett munkatársa volt a Szegedi Naplónak, de Paál Jóbtól és Cobor Pétertől, a Szegedi Napló munkatársaitól több ízben hallotam. A cikket, mely a „Délmagyarorszá.g"-ban jelent meg „Biró mint hirlapiró" címmel, Eisner Manó dr irta. Mielőtt azonban a cikket nyomás alá engedtem volna, bizonyítékokat kértein Eisner Manó doktortól, aki Írásbeli adatokkal támogatta állításait. Elnök: Fentartja ezt a vallomását? — Igen. Szórói-szóra igy van. Pásztor József után Sáfár László, a Szegedi Napló volt felelős szerkesztőjét hallgatta ki a királyi ítélőtábla. Sáfár nem tett terhelő vallomást, azonban annyit elárult, hogy Nagy Zoltán dolgozott a Szegedi Naplónak. — Fizetésről nem tudok. Csak arra emlékszem, hogy Nagy Zoltánnak folyószámlája volt Enyel Lajosnál, amit sohasem fizetett. Ugylátszik, ez volt az ellenszolgálat a munkáiért. Engel Lajost, a Szegedi Napló kiadóját hívták be a terembe. Engel minden igyekezete oda irányul, hogy tanúvallomása ne legyen terhelő. Dacára ennek, rendkivül sokszor elszólja magát. — Nem vallom, hogy Nagy Zoltán fizetéses munkatársa lett volna a Szegedi Naplónak. Dolgozott a lapnál és ezért nyilt számlája volt a könyvkereskedésemben. Ha nálam vásárolt valamit, annak nem kértem az árát. Koncertekre, színházba a szerkesztőség szabadjegyét használta. — Sokszor használta a szerkesztőség szabadjegyeit? — Sokszor. — Már régen ir Nagy Zoltán a Szegedi Naplóba? — Igen. Már régen. — Nem kapott érte fizetést? — Nem. Csak folyószámlája volt a könyvkereskedésemben. Én ezt sohasem kértem, ámbár lett volna jogom követelni. Igaz, liogy Nagy Zoltán dolgozott érte, sőt papirosra is lejegyezte a tudósitást, de megállapodás nem jött közöttünk létre.