Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-18 / 138. szám

1911 II. évfolyam, 138. szám Vasárnap, junius 18 •frscMrs ^zponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, " S3 Korona-utca 15. szám cm 'udapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám cm ELŐFIZETÉS? AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K negyedévre . K 6— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér ,,-T 2'— I ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R negyedévre. R 7'— egy hénaora R Egyes szám ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 cm Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Bukott irányok. Nem tudunk elég mereven és elég Kurucul elzárkózni Ausztriától, hogy a hatását meg ne érezzük. Onnét kap­tuk régebben a mintát legtöbb törvé­nyünkhöz. Gazdasági életünk nem tud azzaJ szemben közömbös lenni; az értékek árát nagyrészt a bécsi speku­áció irányítja, a gabona árfolyama is sokban Bécstől függ. A divathóbor­ők is a császárvároson lépnek át Uiielőtt Budapestet megejtenék. Mindez Uem azt jelenti, hogy Ausztria fogé­konyabb, kultarképesebb és gazdasági­ig nagyobb hivatóttsága van, mint Uekünk; mindössze annyit, bogv föld­rajzi helyzete szerint pár lépéssel kö­zelebb van nyugathoz, mint mi. A politikai áramlatok tekintetében is áthúzódik a batáron Ausztria befolyása. Egész más pártok vannak ott, egész Uiás pártprogramok, mint ideát. A köz­jogi szétválasztó vonalnak pendant-ját alig fedezhetjük föl, viszont nem tudjuk, hogy melyik magyar párthoz lehetne hasonlítani a német nemzeti liberáliso­kat. A nemzetiségi elhelyezkedés se °lyan nagy a magyar parlamentben, Uiint aminő a Reichsratban, s annál kevésbé tagozódik egy-egy nemzeti­ségi párt annyiféle, mint például amott a csehek. Ennek ellenére vannak szinek, ár­nyak, amelyek egyformán húzódnak végig mindakét parlamenten, s ha nem is egy nevti, egymáshoz hasonló programot nem viselő pártok szinei is azok, mégis közösséget, egymásnak kölcsönhatását jelentik. Azt a felekezetieskedő, a vallási kér­déseket a legdurvábban és legrosz­szabb indulattal előráncigáló irányt, amely a magyar parlamentben ezidő szerint Polónyi Gézában tisztelheti osz­lopát, Ausztriának köszönheti a magyar parlament. A keresztényszociálista párt nagy sikere s főként Bécs községi ügyeiben nyert korlátlan hatalma adtak ösztönzést arra, hogy Magyarországon a klerikális politikai szervezkedés az egész országban meginduljon, hogy a felekezetieskedő, gyűlöletet kavaró po­litika olyan hangon és olyan alacsony érzések kíséretében nyilatkozzék meg, mint ahogy az a magyar parlament­ben a most lezárt kultuszvita alatt történt. S Polónyi Géza 'egyenesen a bécsi községtanácsból vett ^mintát arra a kétszínű, áhítatos arcot vágó pózra, amely felekezeti békét és egyenlőséget hirdet, amialatt a legapróbb, a parla­menthez igazán alig tudó kérdéseket is a vallás szempontjából piszkálja, hogy abból a gyűlölködés szemetét kotor­hassa ki. Nálunk most tartja föl vonulását ez az irány; Ausztriában, ugylátszik, ta­karodót fújnak neki. Az osztrák kép­viselőválasztásoknak már az első nap­ján nagy vereséget szenvedtek a ke­resztényszociálisták. A keddi pótvá­lasztások alighanem tetézni fogják ezt a kudarcot, miután az az erőlködés, amely a német liberálisokat a keresz­tényszociálistákkal alkalmi szövetségre akarta csalni, ép a választók akaratán meghiusult. S különösen elkeseredett a küzdelem Bécsben a keresztényszo­ciálisták ellen,' akik Luegernek községi politikájával és reformjaival tetszelegve, valóságos önkényuralmat teremtettek meg. Talán a túlságos diadalmámor is siettette ennek az iránynak letörését; a kiábrándulás mindenesetre gyorsan történt meg. Egy választásról a másik választásra az osztrák nép elfordult a gyűlöletre és a társadalom szétbontá­sára törekvő, a vallásos érzést politikai célokra kamatozható párttól. Vezérei közül többen kibuktak, mások a bukás kilátásait viszik a pótválasztásba, a Gonosztevők. Irta Lőrinczy György. Tíz ember állja körül a rókabarlang be­járóját. Az erdőőr, névszerint Bandó János, Puskát szorongat a kezében, a többi ásóval, kapával, vaslapáttal ássa és hányja a gödröt a lyuk körül, a miről hamarosan kisütik, az erdőjáró ember tapasztaltságával, hogy nem elhagyatott, hanem lakott házhoz vezet. \ Ravasznak ben kell lennie.Látszik a letapo­sott lyukon, hogy sűrűen járják; sem a Syom be nem nőhette, még, sem a zápor el nem moshatta. Aztán meg némi bűnjelek is arra vallanak. Az összeharácsolt zsákmány hulladékai.Széttépett szárnyak maradék tollai, amikhez odaszáradt a kiontott vér. valami környékbeli gyalogember errefelé té­vedvén, megáll a nagy szorgos munka lát­tára és tisztességtudóan köszönti Pandó Jánost. — Adj isten, Pandó János! De Pandó János nem felel, csak biccent a fejével. Kutatva nézi, kámlelően a gödröt, óa ranyat ásna, akkor se nézhetné jobban. — Mit csinálnak kigyeimetek? — kíván­csiskodott a jövevény. — Mintha csak Sirt ásnának. Az erdőőr nagyot nevetett. — Azt, sirt. — Kinek, Pandó János? — Kinek! Hát a rókának, aki benn van. Hát rókának ásnak. Vagyis sirt. Az erdők Dostoha gyermekének, a rókának. A nagy á'dözöttnek, akinek minden teremtett lélek született ellensége. Akit nem sajnál, akinek nem kegyelmez senki sem. Az ember legke­vésbé. A jövevény megcsóválja a fejét a nagy munkára, amibe máris beleizzadtak. — Mirevaló az? — kérdi csöndesen. — Hiszen úgysem eszik meg! — Nem ám. Csakhogy ő eszi meg a tyú­kot, a nyulat, a libát. A gazember! Az hát a bűne. Hogy ő eszi meg, amit mi akarunk megenni. A nagy pusztító nem sze­ret osztozkodni. Minden az enyém! A dolog persze nem könnyű, mert a róka nagy építőmester. Két méternyire a föld alatt annyi furfanggal épiti meg tekervényes barlanglakását, hogy több logaritmust tán a Simpion-alagutra sem fogyasztottak. Mert a szegény rókának azt adta az örök teremtő erő utravalóul a nagy világharchoz, a ravasz ságot,, a furfangot. Az az ő védőfegyvere, mint nyúlnak a láb, a fecskének a villám­gyors szárny, az elefántnak az ormány meg az agyar. Csak az a baj, hogy az örökké­való egy kicsit elszámította ezt a bölcs gon­doskodást. Mintha a kalkulusból kifelejtett volna valamit. Az embert. Milyen együgyű­ség a szegény róka ravaszsága az emberé­hez képest! Szinte naivitás. Milyen könnye­dén tapogatja ki a barlang kanyarulatait, amiknek a megépítéséhez a jámbor róka minden tudományát elpocsékolta. Hosszú, kétméteres póznát dugnak a bar­langutba s az hamarosan, csalhatatlanul mu­tatja, merre viszen, merre, hol kanyarodik az ut. Egyik útszakasz sem tart két méterig seholsem s minden uj kanyarulatnál uj göd­röt kell ásni, hogy a tekervényes rókapalota folytatását megtalálják. De az ember el nem fárad. Az erőknek arra a szégyenletes ará­nyára, hogy tiz emberész, tiz ember keze­munkája száll szembe egyetlen üldözött vad­dal, ügyet se vet. Sőt még társat is szíve­sen lát s a bűnre mindig akad kompanista. A tacskó, a borzkutya. Az erdőőr intésére nagy buzgalommal ugrik a harmadik gö­dörbe és szaglászsza a róka nyomát. Mig az ember a számitó ész száraz nyugalmá­val ássa a gödröt s lassan, de biztosan ha­lad előre és közeleg a halálra itélt utolsó állomásához, azalatt a borzkutya az orrá­val túrja s apró, hegyeskörmü lábaival szi­lajon kaparja a barlangutat, miközben vér­szomjas türelmetlenséggel szűköl, vonit és néha nagyot vakkant. Ez a bestia a rendőr, a kém és a hóhér egy személyben. Az üldö­zőknek kész mulatság, valóságos szinjáték. amit müvei. Még őket is föllelkesíti s tréfás beszédre ingerli. Eszökbe sem jut, hogy a szegény üldözött mit érezhet odalenn, amint ősi lakának végső zugába szorul és verejté­kes rettegéssel hallgatja, hogy körülötte, fö­lötte bontják a falat. Az egyik munkás leszúrja az ásóját a földbe és. föltekint a gödörből Pandó Já­nosra. — Itt van — susogja csöndesen. — Látom a lompos farkát. Csak egy-két lapátnyi hantot kell eltaka­rítani a barlang szája elől s látszik a házi­úr vörösbarna bundája. Ott van, csakugyan. Barlangja végébe szorult az üldözők elől, de onnan aztán nincs tovább. Furfangja, egyet­len védekező fegyvere csődöt mond s mind-

Next

/
Oldalképek
Tartalom