Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-29 / 72. szám

1911 március 29 DELMAGYARORSZAG 7 az ajtónak álkulcscsal való kinyitása után az üzletből kétezer korona értékű ékszert elloptak. A betörőket országszerte kö­rözik. — A szegedi rendőrség krónikája. A vá­ros területén két nap óta ebzárlat van, amelyre az adott okot, hogy egy veszett kutya több ebet megmart. Ebzárlat idején a kutyákat száj­kosár nélkül nem szabad kiengedni, amit nem respektál eléggé a közönség. Hétfőn is nyolc szájkosár nélküli kutyát találtak, amelyek­nek gazdái ellen megindult a kihágási eljárás. A kihágási bíróság minden egyes esetben szi­gorú bírságot alkalmaz. — Stern Lajos tanulót a rendőrségre kisérték hétfőn, mert azzal vá­dolták, hogy lopni akart. Sternt félreértésből fogták el, nem rovott multu. — Pályázat ösztöndíjra. A kereskedelem­ügyi miniszter az Erzsébet királyné ösztöndij­alap 1911. évben kiosztandó kamataiból hét, egyenkint 2500 korona és egy 2000 korona értékű ösztöndíjra pályázatot hirdet. Az ösz­töndijak bármelyikének elnyerése iránt oly magyar honosságú fiatalabb kereskedők folya­modhatnak, kik keleti kereskedelmi akadémiai tanulmányaiknak legalább jó eredménynyel tör­tént elvégzése után legalább három évig gyakor­lati kereskedelmi téren működtek és emellett igazolják, hogy a tanulmányozandó terület nyelvviszonyaiban járatosak. Az ösztöndijak odaítélésénél csak oly egyének jöhetnek tekin­tetbe, akik katonai szolgálatukat már toljesi­tettók, vagy az alól végérvényesen fölmentet­tek; a katonai szolgálatban töltött idő a gya­korlati működés idejébe be nem tudható és általában csakis a tényleges kereskedelmi gya­korlatban töltött idő vehető számba. A pálya­nyertes valamely szabadon választandó ós a pályázati folyamodványban megemlítendő jelen­tékenyebb külföldi városban, vagy kikötőben tartozik legalább egy évet tölteni, ugy, hogy ott az illető piac tanulmányozása céljából, vagy önálló üzleti működést fejtsen ki, vagy önálló kiviteli cégnél állandó alkalmazást nyerjen, a kiviteli viszonyokat és kereskedelmi szer­vezeteket tanulmányozza s tapasztalatairól rend­szeres jelentéseket és tudósításokat küldjön. A kérvények a kereskedelemügyi miniszterhez eimeave, a szegedi kereskedelmi és iparkamará­hoz legkésőbb április 25-ikéig nyújtandók be. — Uj menetrend. Amióta csak az állam­vasutak igazgatósága a felsőtanyai gazdaközön­ség ós a nyaralók többszörös kórelme alapján néhány év előtt a Szeged és Fólegyháza kö­zötti helyi forgalmú vonatokat bevezette, az ezek között a nyári szezónban Szegedről este nyolc órakor, a mult menetrendben nyolc óra tizenöt perckor indított vonatra nézve állandó volt a kívánság, hogy ennek indulási idejét ko­rábbra tegyék. A késői indítással a nyaraló kö­zönség kijáró tagjai ugyanis nem birták estéli óráikat a család körében tölteni, mert mire ki­értek, a család már a vacsora időn tul volt, sőt az alvás ideje is már előbb beköszöntött. A gazdaközőnségre is hátrányos volt ez ugyanezen okokból és a gazdálkodás körüli egyéb dolgaik­ban. Már a mult nyáron kórvónynyel fordult az érdekelt közönség a vasutigazgatósághoz a sze­gedi kereskedelmi ós iparkamara utján, akkor azonban a válasz elutasító volt. Most a köze­ledő májusi menetrend előmunkálatai idejében az érdekeltek részéről ujabb és részletesen in­dokolt folyamodványt intézett Lippay Lajos dr, ügyvéd a vasutigazgatósághoz. Már megérke­zett a kedvező válasz, mely szerint a Szeged­ről a nyári menetrendek idejében Fólegyházára eddig este nyolc óra tizenöt perckor indított 733-as számú személyvonat ezontul a kérelem­hez képest negyvenöt perccel korábban, azaz esti hat óra harminc perckor fog indíttatni. - A szegedi Uránia színház műsora olyan felülmúlhatatlanul sikerült, amilyent igazán csaK ebben a kedves kis színházban van alkalmunK végig élvezni. A mozgófényképészet valóságos műremekei egytől-egyig a sok és változatos kép és zavarba jutunk, mikor ki akarjuk emelni az egyiket vagy másikat. — Méjj eddig nem létezett nagy alkalmi vétel. Ne mulassza el senki, ha olcsón akar vásárolni, amire minden takarókos háziasszony­nak szüksége van. Vászon, kanavász, chiffon, mosókelmót, szőnyeget, ágyteritőt, ruhaszö­vetet és még sok itt föl nem sorolt cikkeket A gólyához címzett üzletben, Klein Mór Fekete­sas- és Kigyó-utca sarok. — Borzasztó pánik támadt az Euglander raktára körül, mikor egyszerre nyolc lantkocsit láttak. Egy villamos összeütközésnél annyi nép nem jő össze; bizony kiváncsi voltam ón is, hogy mi az: hát mit látok? Egy óriási narancs­szállitmányt, melyet mostanában még nem lát­tam. Az mind Gianettó narancs Messzinából, melynek még ezideig párja nincs, de érdemes is nézni és élvezni. Mig a készlet tart, a Kiss D.-palotában. Telefon 663. Ékszereket nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. Ékszer- és órajavitó műhely. TŐZSDE Budapesti gabonatőzsde. A határidőpiacon lényegesen csökkent a busa ára, mert a készáru lanyha iránya és a vetésre kedvező idő folytán töme­ges volt a lebonyolítás. Félkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok : buza áprilisra 11.50—11.51, buza májusra 11.35—11.36, buza októberre 10.73—10.74, rozs áprilisra 8.16—8.17, tengeri májusra 5.37—5.57, zab áprilisra —.—. A készdruvdsdron 5—10 fillérrel olcsóbb áron 2—3000 min. búzát vásároltak a malmok. A többi cikk iránya is inkább lanyha. Buza. Tiszavidéki: 100 mm. 79 k. 24.40 IC, 350 mm. 79 k. 24.10 K, 100 mm. 78.6 k. 24.— K, felső, 100 mm. 78 k. 24.15 K, 100 mm. 78 k. 23.80 K, ke­verékes. Fejérmegyei: 500 mm. 76 k. 23.25 K. Pestvidéki: 100 mm. 79 k. 24.40 K. Marosmenti: 1000 mm. 76 k. 23.30 K. Rozs: 300 mm. 16.10 K, 100 mm. 16— K, készpénz­fizetés mellett, paritásra. Tengeri : 400 mm. 11.30 K, készpénzfizetés mellett, ab haió. Zab: 150 mm. 17.60 K, 230 mm. 17.30 K, 100 mm. 17 _ K, 100 mm. 16.90 K, 500 mm. 15.80 K, dohos, készpénzfizetés mellett. Budapesti értéktőzsde. Március 28. A mai előtözsdén kezdetben az ultimóhalasztással foglalkoz­tak. A halasztás símén, gyorsan változatlanul intéz­tetett el. Utébb az üzlethez hozzáfogtak, amelynek az iránya meglehetősen szilárd volt. A nemzetközi piac értékei egytől-egyig javultak ós sziládan zárul­tak A helyi piacon a magyar bankrészvény hat­nyolc koronával emelkodet egy nagy bizományos vá­sárlása nyomán, utóbb árnyereségének javarészét is­mét elveszítette. Azonkívül még a rimamurányi rész­vény tünt ki áremelkedésével. A készárupiacon a beocsini cementrészvény ós a magyar cukoripar­részvény valamivel dragabban a többi tartott áron cserélt gazdát. A zárlat egyenlőtlen volt, mert Bécs­ben csak a vaspiacon volt hosszmozgalom. - Kö­töttek: Osztrák hitelrészvóny 673.50-675. Magyar hitelrészvény 866-867 számitoló bank-részvény 570-570^0. R.mamurinyi vasmü-részvény 684.75-686.75. Kozuti villamos vasut­részvény 753.75-756.50. Konvertált jelzálog-sorsjegy Hazai takaréksorsjegy —.—. [szanatórium sors­ieav-részvény -.-• Salgótarjam kószénbánya rész­Foltén és Guilleaume - - Fegyverpár -.-. Magyar kábelgyár Agrarbank -.-. Izzó­lámpa --. Spódium-gyár -.-. Ganz-féle részvény _ Kereskedelmi hitel —.—. Nasici tanningyár —.—. Wrosl^il^amos vasutrészvény 3M.50—396.25. Mapar 7i9__7í>0 Budapesti bank 516—521. Beocsini cementgyár 821-825. Osztálysorsjáték 1700-1720. M^var cukoripar 2500. Temesvár, szeszgyár 418-414. Magyar vifiámossági -.-. Magyar ruggyantagyár —.—. Hazaibank —.—. Osztrák és magyar államvasút —.—. Danubius-részvény —.—.' Klotild vegyiipar —.—. Eszakmagyarországi kőszénbányarészvény —.—. Schvarzer-féle szanatórium részvény —.—. Magyar gázizzófény —.—. Magyar agrárbank —.—. 4 száza­lékos koronajáradék —.—. Magyar vasúti forgalom 462—463. A déli tőzsdén tartott áron folyt a vásár, mert a bécsi és berlini jelentés nem buzdított. A nemzet­közi piacon kissé olcscsóbb áron folyt a vásár. A helyi piacon a közúti vasutrészvény olcsóbban kelt el. A készárupiacon a beocsini cementrészvény 5—10 koronával drágult. A járadékpiac üzlettelen. A valuta és ércváltó kissé gyöngült. A zárlat tartott, de csöndes. — Kötöttek: Osztrák hitelrészvény 673.50— 674.—. Magyar hitelrészvény 856—856.50. Osztrák és magyar államvasut-részvény 755.50. Jelzálog bank-részvény 491.50. Leszámítoló bankrészvény 570—569.50. Rimamuráuyi vasmürészvény 685— 685.50. Közúti villamosvasút részvény —.—. Városi villamosvasút részvény —.—. 4 százalékos ko­ronajáradék —.—. Iparbank részvény —.—. Ganz-féle vasöntő részvény —.—. Magyar jelzálog rész­vény —.—. Flóra gyertyagyár —.—. Hazai bank­részvény —.—. Magyar hitel —.—. Gazdasági gépgyár részvény —.—. Schwarzer-féle szanatórium-részvény —.—. Magyar villamossági részvény —.- Atheneum részvény —.—. Danubius részvény —.—. Spódium­gyár részvény —.—. Magyar bank-részvény 716— 716.50. Magyar cukoripar részvény —.—. Temes­vári szeszgyár —.—. Tégla és cementgyár —.—. Agrárbank —.—. Salgótarjáni kőszénbánya rész­vény —.—. Egyesült izzólámpa-részvény —.—. Rug­gyanta-gyár —.—. Budapesti általános villamossági —.—. Beocsini cementgyár 831—833. Altalános kő­szénbánya-részvény —.—. Lipótvárosi takarékpénztár —.—. Belvárosi takarékpénztar —.—. Kereskedelmi bank — — Nasici tannin gyár —.—. Salgótarjáni 659—. Viktóriagöz-malom —.—. Magyar leszámitolő­bank részvény —.—. H zai sorsjegyrészvény —.—. Gáz-izzó részvény —.—. Vasúti forgalmi 464—466. Burvasut részvény —.—. Schlick-gyár —.—. Buda­pesti bank —.—. Dijbiztositás: Osztrák hitelrészvényből holnapra 3—4 korona, nyolc napra 8—10 korona, április hónap végére 18—20 korona, osztrák és magyar államvasut­részvényből április hónap végére 20—22 korona. Bécsi börze. A mai előtőzsdén a kötések a kővetkezők voltak : Osztrák hitelrészvény 673.—. Magyar hitelrészvény 846.— Anglo-bank 332.—. Bank­verein 556.50. Unió-bank 632.—. Lánderbank 535 —. Osztrák-magyar államvasút 754.—. Déli vasút 112.—. Rimamurányi vasmű 685.50. Alpesi bányarészvény 829.50. Török sorsjegy 256.—. Márka készpénzért 117.47. Ultimóra 117.43. Orosz járadék —.—. A legújabb divatú angol Raglanok felöltők és öltönyök a legnagyobb vál asztékban Földes Izsónál kaphatók. Kárász-utca. EGYESÜLETI ÉLET Hír az egyesületekből. A szegedi iparpár­toló szövetség központi tanácsa szerdán délután hat órakor az Otthonban ülést tart. — Az nj­szegedi templom-egyesület április 5-ón délután négy órakor a városháza bizottsági termében választmányi ülést tart. — A szegény tanuló­kat ruházattal segélyző egyesület, vagy máskép „Rongyos egyesület" Juránovics Ferenc elnök­lésével tartott közgyűlésén kimondotta az egyesület végleges föloszlását. Az egyesület vagyonát Juránovics Ferenc elnök és Rózsa Károly titkár a város hatóságának adja át. wv fl villamos vasúti legyekre hirdetéseket jutányos árban fogad el a „Délmagyarország" kiadóhivatala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom