Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-17 / 13. szám

tau HHMlI II. évfolyam, 13. szám Kedd, január 17 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, * ^ Korona-utca 15. szám c=J Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 1=1 Városház-utca 3. szám r=" ELŐFIZETÉSI ÍR SZE6EDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . K 12 — negyedévre. K 6'— egy hónapra K V— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÍR VIDÉKEN egész évre. K 28— félévre . . . R negyedévre. K 7— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér 14 — 2-40 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 o Kiadóhivatal 83ó Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Városok az államért. Evek óta panaszkodtak a városok, hogy azokért a funkciókért, melyek föltétlenül és tisztán állami föladatot képeznek és amelyek tetemes költséggel terhelik meg a városok költségvetéseit, az állam nem rekompenzálta a városokat, holott a vármegyék évenként több mint tiz millió korona állami dotációt élveznek. Majd mind élénkebb agitáció indult meg a városok vezetői részéről az állami kárpótlás megadása iránt ugy a sajtóban, mint egyéb téren. A kétségtelen jogosultsággal biró mozgalom végre sikerre vezetett, amennyiben az 1909-ik évi állami költségvetés parlamenti tárgyalása alkalmával a Arárosok segélye cimén az 1909-ik évre két millió koronát irányoztak elő az állami költségvetésben. Az 1910-ik évre a fölhatalmazási törvény 1910 III. törvénycikk alapján szintén két millió korona utalványoztatott a városoknak: Mindkét évi államsegélyt a törvényhozás intencióinak megfelelően, mint a városok közigazgatási kiadásaihoz való hozzájárulást utalványozta a kormány. Ez alapon tehát általában ugy fogják tol az államsegélyt, hogy azt az állam az állami funkciók teljesítésének ellenértékével adja a városoknak. Mi azonban azt hiszszük, hogy a törvényhozást nem tisztán ez az elv vezette akkor, amidőn az államsegélyt megszavazta, illetőleg nem csupán azért határozta el a városok segélyezését, mert érezte, hogy az állami teendőket is végző városokkal szemben kötelességszerű tartozását rójjale, hanem talán más szempontok is érvényesültek a törvényhozó akaratának a kinyilvánításánál. Az e tekintetben elfoglalt álláspontot a következőkkel kívánjuk indokolni: Aki a „közigazgatás" fogalmával egészen tisztában van és aki a közigazgatást a gyakorlatban is alaposan ismeri, az tudja, hogy közigazgatásról tulaj donképen csak az állam megfelelő működéseinél beszélhetünk, más társas alakulatok, tehát az önkormányzati testületek is, csak mint az államélet részesei, szervei, tagozatai gyakorolnak közigazgatást. A közigazgatás ennélfogva egyetemes tevékenység, mely hivatott az összes államcélok megvalósítására, előmozdítására. Nem lehet a közigazgatási funkciókat disztingválni, mert a közigazgatás számos működése rendeltetéssel bir, hogy elősegítse, megkönnyítse, biztosítsa az államcélok jogszerűségét, alaposságát és gyorsaságát. Es e helyen kell idéznünk az 1886. XXI. törvénycikk 2. szakaszának a törvényhatósági hatáskörre vonatkozó következő részét: „A törvényhatóságok jövőre is gyakorolni fogják a törvény korlátai között: a) az önkormányzatot; J b) az állami közigazgatás közvetítését." Azt azonban nem mondja meg közelebbről a törvény, hogy voltaképen miből áll ez a közvetítés. Az egyes országos közigazgatási ágakra vonatkozó törvények és rendeletek állapítják meg (pénzügyi, közegészségügyi, közoktatásügyi, igazságügyi, ipari, katonaügyi, mezőgazdasági törvények), miképen kell a funkciókörben eljárniok amunicipiumok szerveinek. A törvény rendelkezéseiből tehát önként következik, hogy a törvényhatóságoknak az önkormányzati ügyek vitelén kivül az állami funkciókat is kell teljesiteniök. Itt lesz tehát a helyén az 1886. XXL törvénycikk akként való módosítása, hogy a városok eme teendők ellenértékéül az állam részéről kárpótoltassanak, mert az állami föladatok végzéséért a teljes rekompenzációhoz annál inkább igényjogosultságuk van a városoknak, mivel az ezzel járó óriási kiadások az adminisztrácionális költségeknek évről-évre nagyobb hányadát emésztik föl. De emellett azért is kell az államnak segíteni a városokat, mert a korszerű alkotásokat, tervbe vett és szükséges beruházásokat az anyagi eszközök elégtelensége miatt különben megvalósítani nem képesek. Mert hiába akar egy-egy város a kultura érdekében áldozni, hiába iparkodik, hogy a lakosság a közegészKacér nők és tetszelgő férfiak, Irta Jókai Mór.* Kedves Barátnőm! Nem olyan könnyű föladat arra megfelelni, „hogy mit tartok én a kacér nőkről? . Nézhetném ugyan egy, ezen műfajban el|smert tekintélynek mondását. Csernovics jeter volt> E feItön5 Szép hölgy felöl Kérdezték a véleményét: Tudod barátom, ez 01yan, mint a tarka ló: az ember megbámulja, azt mondja: „ejnye de szép tarka ló; de, azért nem szeretném, ha az enyém volna". Azonban, ha nagyon utána járok, a saját emberségemből is mondhatok valamit, foglalkoztam én is a kacér nőkkel. Mert hát én nemcsak doktor vagyok es Képviselő és Adria tengerész, meg Athenaeum ayomdász és általános takarékpénztáros, sot Generáli igazgató; hanem ugy üres óraimban mdg regényeket is Írogatok s azokban a lkai•nam van több rendbeli kacér hölgyekkel Megismerkedni. Igy a „régi táblabirakban a spekuláló kacér nővel, az „Erdély aranyKorában" a rabnőből lett veszedelmes hunVal, „Széchy Máriá"-ban a politikai cselszü* Kezünk közé jutott a költőkirálynak egy levele®«lyet a kacér nőkről és a tetszelgő férfiakról egy ,ronönkhöz irt. vővel, a „Szegény gazdagok"-ban a titoktartóval, az erénytettetővel, a „Fölfordult világ"-ban a házasság-vadászóval, az „Uj földes ur"-ban a szívtelennel, ellenben a „Szerelem bolondjaidban a nagyon sokszivüvel, a „Fekete gyómántok"-ban a kacér külszin alatt tiszta lelkűvel, a „KŐSZÍVŰ ember fiai "-ban a boszuállóval, az „Arany ember"ben kétfélével is: a gyilkos cselszövővel ós a naiv tudatlannal; az „Enyóm-tied-övó"-ben a romlott szivü kalandornővel, az „Elet komédiásaidban a politikai szerepvivővel, az ,Eppur si muové"-ban a szenvedélyesse, az ,',Egy az isten "-ben a raffinált magasrangu hetérával, a „Névtelen vár"-ban a vezeklő bukott nővel, a „Szabadság a hó alatt"-ban a magas jellemüvel, a „Páter Péter"-ben a zabolátlan vad szenvedélyű vei; „Akik kétszer halnak meg" bemutatja a magasabb müvészetü csalónőt, a „Szeretve mind a vérpadig" a veszedelmes csábitó nőt, a „Lőcsei fehér asszony" az őrjöngő, halálig szerelmes asszonyt, a „Rab Ráby" a Fruzinkát, a „Kis királyok" a falusi kacér menyecskét, a „Három márványfej" az ördögtől megszállt zárdahölgyet, a „Nincsen ördög" épen kétfélét is, ha nem hármat, a „Tengerszemű hölgydnek és a „Sárga rózsa" pusztai szerelmes leánynak még az akadémiát is sikerült részükre lióditani (kivéve az akadémia Józsefét, aki nem engedte magát elcsábítani) s ha nagyon erőltetném az analizálást, még talán a legközelebb bemutatott Magnétát is sikerülne e diszes kategóriába besoroznom, ámbár inkább prűdnek tartom. Mindezek után nem kések kimondani, miszerint az én irányt nem adó véleményem az, hogy a kacér nők nagyon szükségesek a világon, — mert azek nélkül regényt irni épen nem, regényt csinálni pedig semmiképen sem lehetne . . . A második kérdése tisztelt barátnóm az, hogy mit tartok a tetszelgő férfiakról? Hát vannak nem tetszelgő férfiak is a világon ? Megvallom, hogy én is tetszem magamnak. Hiszen ismeri kegyed azt a közmondást, hogy „a férfi, ha csak egy fokkal szebb is az ördögnél már akkor szép ?" . . . Nohát, — nekem volt egy ismerősöm, aki csak két negyedrész fokkal lehetett szebb annál a bizonyosnál. Nyáron sokszor ebédeltem a Sasban egy asztalnál a derék . . . ich Lacival. Tekintélyes táblabiró volt: gazdag földesúr ós sasi törzsvendég. Nagy feje volt és kurtalába; de annál szélesebb gyomra. Vörös haja volt és vörhenyes szakálla, ami mellénye végóig ért. Haja és szakálla soha megfésülve nem volt. Ebéd után a pincérnek nem kellett megkérdezni, hogy mit fogyasztott, mert minden ételnek volt valami maradványa azon a hatalmas szakállon megörökítve. Az ábrázatja rücskös volt és ragyás : ellenben a viharok által pati-