Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-17 / 149. szám

4 DSLMA8VAR0RSZAG 1910 november 17 nyájai!. Kezdetben egymást támogattuk, azatán még azt se, mindenkinek elég volt a maga baja. Talán harminc óráig áztunk-fáztunk és izzadtunk havas esőben, tapostuk a havat, másztunk, estünk át sziklákon, amikor végre házféle tünt fői előttünk. Összeszedtük minden erőnket, hogy eljussunk a házba. Akkor láttuk, hogy nem is lakóház, hanem erőditményféle; ahol háború esetén meghúzódhatnak a betegek, sebesültek. Csakhogy az erődítmény lakatlan; elhagyott volt. Nem gyújthattunk be, nem volt hóvá lefeküdni, pihenni. De örültünk, hogy végre nem ázunk. A legtöbben közülünk vizes gunyábaD, felöltözve zuhantak le a nedves kövezetre, rögtön elaludtak. Másokban volt annyi erő, hogy kicsavarják az átázott ruhát. Aztán, nehéz órák; után, indulásra serkentett bennünket a hadnagy ur. Igen ám, de nem volt annyi erőnk, hogy talpra álljunk. Többen közülünk fölkiáltottak : — Innen már nem megyünk tovább, itt pusztulunk el ! A hadnagy ur mégis jóakaratulag fölsegített többet közölünk. Nagynehezen utrakészen állottunk. Elindultunk. Még mindig esett a havas eső, orkánszerri, Ítéletidő volt. Dideregve megindultunk, egymást biztattuk. Bíleken át jutottunk él végre Mosztárba. — Mosztaron tul már nem kellett gyaiogufcat tennünk: ez adott vigasztalást, mert mindnyájan félholtra fáradtunk, többen megbetegedtek, de egy se súlyosan. Mosztárban öt transzport találkozott. Osszeesatolták a vonatot, begyemöszöltek bennünket, mint a lisz. teszsákokat. Mert ugy még nem préselhettek össze utast soha, mint bennünket, félbetegre fáradtkatonákat. Szabály szerintegy vasúti kocsiba csak harminchat embert tehetnek. És bennünket, kétszáznegyvenötünket, mégis három kocsiba erőszakoltak be. Egy-egy kocsiba tehát háromszor annyi,' nehézfölszerelésü ember került, mint amennyinek szabad lett volna. És az emberek félholtra fáradtak voltak már úgyis. És igyj összepréselve, utaztunk napokig: három napon, három éjszakán át. Egyikünket Szerajevóban megsebesülve, eszméletlenül húzták ki friss levegőre és mentők vitték be a kórházba. Hogy meghalt-e, azt nem tudjuk. Mí tovább jöttünk; leírhatatlan, kínos órák után végre megérkezhettünk a szegedi Rókus-állomásra, A legtöbb ember közel huszonnégy óra óta egyfolytában alszik, nem is várjuk, hogy néhány napon belül fölkeljenek az ágyból, mert egyikünk se utazik haza a kaszárnyából, pedig mehetnénk rögtön. Ezen a héten mégis bennmaradunk, mert a podgyászunk a nagy havasás miatt megakadt és nem került a vonatra, talán szombaton érkezik meg. Akkor aztán hazamegyünk. — Avtovácban hogy-mint éltünkV Hát elő. szőr is hat krajcár helyett tizenegyet kaptunk naponta, amig ¡Szegeden egyszer kaptunk egy huszonnégy órában húst, addig ott, Hercegovinában, kétszer. Hanem a gyakorlat rendkivii' Kéhez. Különösen alföldinek kínszenvedés a hegyek miatt, Sírtunk, amikor kapaszkodtunk gyakorlatozni a hegyekre. Ut egyáltalában nincs. Egymásután, mint a libák, kapaszkodtunk, ha félre lépünk, lezuhanunk. Amúgy ugy bán. tak velünk a tiszt urak, mintha a fiuk lettünk volna. — Sose hittük, hogy visszajuthatunk Magyar, országba, Szegedre . . . Kálmán Gusztáv mandátumai. Tudvalevően Kálmán Gusztáv államtitkárt három helyen : Esztergomban, Zsolnán és Kolozsváron választották meg képviselőnek a legutóbbi választáson. Most, mikor a bárom mandátum ell«n beadott petíciókat mind visszavonták, az Államtitkárnak választania kel!. Ma Kálmán Gusztáv kijelentette, hogy a kolozsvári mandátumot akarja megtartani. Véglegesen azonban nem határozhat, csak miután a mhiíszteríSftökkel tárgyalt és a párt végrehajtó-bízott, giga határozott. Kihallgatások a gyilkos főhadnagy ügyében. (Saját tudósítónktól.) A szegedi honvédkerületi hadbíróság e héten kezdte meg a tanúkihallgatásokat Muzsay János honvédföhadnagy ügyében. Tóth Imre alezredes-hadbíró és Győrff'y László dr főhadnagy-hadbíró Muzsayt már több ízben kihallgatták, aki a hozzá intézett kérdések legnagyobb részére igy felelt: — Én a részletekről nem tudok semmit. Önkívületi, részeg állapotban voltam, azt se tudom, álmodtam-e, vagy igazán elkövettem-e azt a rettenetes bűnt, amivel engem vádolnak. Mikor Muzsayt a Gábriel nővérekkel való barátságáról kérdezték, ezeket mondta: — Jó, kedves rokonaim voltak, a legjobb rokoni viszonyban voltam az egész családdal. — Volt valami közelebbi viszony ön és Gábriel Rózsi között? — kérdezte a vizsgálatot vezető főhadnagy. — Egyéb viszony nem volt köztünk, mint olyan, amilyen rokonok között lehetséges. — Mi volt indító oka a gyilkosságnak? Muzsay, valahányszor a „gyilkost" említik előtte, összerezzen. Kétségbeesetten csak ennyit mond: — Semmire nem tudok visszaemlékezni. Olyan részeg voltam, amilyen még soha az életben nem lehettem. Okom sem volt olyan szörnyű bün elkövetésére. Vallomásával szemben azonban nagyon terhelő Muzsayra Sass Lajos rendőrbiztos rallo' mása, akinek, midőn a rendőrbiztos kocsiba tétette, ezeket mondta: — Nem halt meg? Akkor jnégegyszer belelövök . . . A mostani tanúkihallgatások során legelőször a közvetlen tanukat hallgatták ki. Elsősorban Muzsay Aladár postatisztet, afőhadnagy bátyját, aki szintén nem tudja, mi oka lehetett öcscsének a tett elkövetésére. A postatiszt azt állítja, hogy Muzsay János nagyon sokat ivott. Kihallgatták még Mixich György kávést annak feleségét, cselédjét, a bérkocsist, aki Muzsayt kocsin vitte a rókusi állomáshoz. A hadbíróság jegyzőkönyvet vett föl még a rend" őrök kihallgatásáról is. Az is nagyon terhelő Muzsayra, hogy a tanúvallomások nagyrésze egyenesen ellentmond Muzsay merev vallomásainak. Így egyesek azt vallották, hogy a főhadnagy nem volt olyan részeg, hogy nem tudott volna cselekedetéről, sőt annyira tudott hogy a gyilkosság után meg akart szökni Szegedről. Ezért sietett ki — egyesek szerint — olyan gyorsan a lakásból. Azt is különösnek tartják, hogy ha szökni nem akart volna, miért hajtatott a szabadkai vonathoz. О a gyilkosság előtt Deszkre, a szüleihez akart menni, de az egészen más irányban van és oda nem a rókusi, hanem a Szeged-állomásról lehet csak utazni. A kihallgatások legérdekesebb napja a mai volt. Ma délelőtt hallgatta ki ugyanis a hadbíróság Gábriel Rózsi két nővérét, Mariskát és Kornélt. Mindaketten egyező vallomást tettek. Elmondták, hogy Muzsayékkal anyai ágon másodunokatestvérek és a föhadnagygyal mindig jóviszonyban voltak. Muzsay János igen süríin látogatta meg a Gábriel-családot, a Gábriel nővérek és Muzsay között kizárólag rokoni viszony állott fönn. Pajtáskodtak és szerették egymást, de csak ugy, mint rokonok. — Jellemes és kedves rokon volt Muzsay János mindig. Egyformán szeretett valameny. nyíünket és soha tisztességtelen ajánlatokat nem tett. Szerelemről pedig, amelyet akár a Rózsi, akár mi irántunk táplált volna, szó sem lehetett, hiszen többször említette előttünk, hogy nemsokára lesz neki már jó, kis felesége} egy urileány, akit nagyon megszeretett. Azt is említette, talán másfél hónappal ezelőtt hogy most még kilumpolja magát, aztán, ha megnősül, a feleségének, otthonának és katonai hivatásának szenteli életét. Ezeket a kedvező dolgokat vallották ma a Gábriel nővérek Muzsayról. A hadbíróság még néhány napig folytatja a tanuk kihallgatását, azután a vizsgálat anyagát az Ítélőszék elé terjeszti. Valószínűleg már december végén Hélkeznek Muzsay János fölött. Szegedi festő Tolstojnái. — Miért szökött meg az agg iró? — (Sciját tudósítónktól.) Az egész világ érdeklő« déssel kísér minden olyan hírt, amely Tolstojról, a szökéséről, annak okairól és előzményei ről szól. És az egészben a legérdekesebb az, hogy a szökésnek igazi, legközvetlenebb okait még mindig nem hozták nyilvánosságra. Azok a hirek, melyek sejtetik, hogy az agg iró „önmagával meghasonlott, családi életében, különösen a feleségével meghasonlott annak nézete miatt", — nem fogadhatók el kielégítő magyarázatoknak, mert nem tárják föl Tolstoj meghasonlásának és szökésének igazi okait. Károlyi Lajos, az országos hirü szegedi festő, aki oroszországi útjában fölkereste Tolstoj Leó grófot, mondotta el a Délmagyar orstág munkatársának impresszióit, amelyek bevilágítanak Tolstoj életébe, meghasonlásának történetébe, természetessé teszik azt, hogy az agg iró megszökött a környezetéből, hogy uj életet kezdjen vénségében, hogy szakítson azokkal a hazugságokkal, amelyek ellenkeztek Írásában föltárt világ- és életfölfogásával. — Néhány évvel ezelőtt én voltam a legnagyobb tolstojista, — mondotta munkatársunknak Károlyi Lajos. — Ugyanazokat az elveket, amelyeket Írásában kifejezésre juttatott, elfogadtam, magamévá tettem. És igyekeztem ugy élni, ahogy Tolstoj ír. — Elhatároztam, hogy Oroszországba is elmegyek külföldi tanulmányutam keretében. Fölkeresem Tolstojt, megnézem az arcát, a környezetét, beszélek vele, szóval: elviszem néki hódolatomat. — Nagy utat tettem meg gyalog, amikor végre feltűnt előttem Tolstoj házatája. Kimondhatatlanul boldog voltain előre, hogy láthatom. beszélhetek vele. Én is, mint akárki máa az egész világon, bizonyosra vettem, hogy Tostoj azoknak az elveknek mégfeielöleg él amilyen elveket, világnézeteket hirdet, tehát a legegyszerűbben, legszerényebben, csodaszegényen. — És ahogy megéx-keztern Tolstojhoz, végtelenül csalódtam. Nem akartam a szemeimnek hinni. A szegény Tolstoj egyszerű élete helyett — így képzeltem — találtam mindennek az ellenkezőjét, ahogy elgondoltam. Gyönyörű, termékeny, gazdag vidék. Gyönyörű lakásrészek. Pompásan, jómódú urasághoz méltóan felöltöztetett, egyenruhás inasok fogadtak. — Tolstojt akarom látni — mondottam. De rögtön megtudtam, hogy Tolstoj birtokán bár de mégis rossz helyen kerestem Tolstojt. Reám szóltak, hogy várjak és elvezettek egy másik birtokrészre, oda, ahol minden zarándokot minden bámulót, rajongót, vagy utast fogadni szokott Tolstoj Leó gróf, ahol minden szegényes volt, olyan, ami megfelel az agg iró tanításának. Megjegyzem, hogy előbb a grófhoz illő társaságban, díszesen láttam messzebbről Tolstojt és családját. — Vártam a szegényes, alacsony szobában. Jött Tolstoj Leó gróf. Ránéztem: szegény volt) egyszerű volt, agg volt. Mintha csak az irása elevenedett volna meg előttem. Ugyanígy képzeltem el én az agg világírót ... de hirtelen az agyamba ötlött az is, hogy Tolstoj engem> mint más mindenkit is: kijátszott.' Szemrehányást tettem néki. Eszébe juttattam, hogy vagy a tanítása hamis, vagy pedig az élete: — annyi bizonyos, hogy a kettő nem fedi egymást, nem méltó egymáshoz. — Ezeket és még ilyesmiket mondottam néki. Meghallgatott, erősen a szemembe nézett, — aztán haraggal kiutasított a lakásból,