Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-27 / 132. szám

1910 október 527 DÉLMAGYARORSZAQ 13 társától ellopta annak tíz korona értékű revolverét, egy másik pincértől pedig százötven korona készpénzt lopott. Lopás vétségéért egy hónapi fogházra Ítélte a biróság az enyveskezü pincért. KÖZGAZDASÁG Száj- és körömfájás Budapesten. — Negyven vármegye le van zárva. — Magyarország állattenyésztését óriási veszedelem fenyegeti. A száj- és körömfájás, ez a legveszedelmesebb állatbetegség pusztit az országban. És ennek a pusztításnak az lesz a következése, hogy egyrészt még jobban lerongálódik a marhaállomány, másrészt pedig még jobban megdrágul a marhahús ára. Ma már ott tartunk, hogy egész Erdélyt megfertőzte a veszedelmes állatbetegség és a magyar vidékeken is egyre jobban terjed, egyre jobban liarapódzik el a száj- és körömfájás. Eddig negyven vármegyére van kimondva a vesztegzár, de szórványosan már a többi vármegyében is találtak beteg marhát. A hétfői bécsi sertésvásáron is találtak már beteg állatot, de a tegnapi budapesti sertéspiac sem volt ment a járványos állatoktól. A holnapi szarvasmarhavásárra körülbelül kétezerkétszáz szarvasmarhát hajtottak föl és ebből hat vaggon szarvasmarhát a száj- éa körömfájás miatt közvetlenül a vágóhidra kellett dirigálni. Ha az enyhe időjárás tovább tart, akkor - a járvány még sokkalta vehemensebb alakban fog föllépni, ha pedig enyhe lesz a tél, akkor a jövő tavaszon fogjuk csak igazán érezni ennek a katasztrófának a következményeit. Mikor a földmivelésügyí miniszter tudomás^ szerzett a járvány föllépéséről, tizenöt állami állatorvost küldött a határszélre. A közigazgatási hatóságnak és a földmivelésügyí miniszter kiküldötteinek egy ideig sikerült is a vész tovahurcolását meggátolni, de amint megkezdődött az aratás ós a gabonának termőföldekről való behordása, meggátolni tovább nem lehetett, a betegség beljebb húzódott az országba. A minisztérium kiküldöttei nagyobb védekezési övet állapítottak meg, de a vész oly nagy mértékű volt már, hogy itt is csak egy ideig lehetett föltartóztatni a baj tovaterjedését. Ezidő szerint a fertőzés már nagymérvű és kevés vészmentes vidék van az országban. Arra nézve, hogy a fertőzött területen az állatvásárokat betiltsák, a miniszter most külön utasítást nem adott ki, mert a ragadós száj- és körömfájás ellen való védekezés tárgyában már régebben kiadott miniszteri rendeletnek tesznek eleget a hatóságok, amikor a vásárokat betiltják. A vész ellen való küzdelmet megnehezíti az a körülmény, hogy kevés az állami állatorvos. Ez a betegség egyébként most egész Európában föllépett. A földmivelésügyí minisztériumhoz beérkezett jelentések szerint ragadós szájés körömfájás volt Magyarországon október tizenkilencedikén kilencszázkilencvenhét fertőzött községben, Ausztriában ezernegyvenhárom községben, Romániában ezernyolcvannyolc községben, Németországban kétszázötvenhét községben. Erősen pusztit a vész Oroszországban is. (—) A magyar kincstári Jegyek Londonban. Londoni távirat jelenti: A magyar kincstári jegyekből több tételt adtak el a londoni pénzpiacon. A tételek mennyiségéről a távirat nem ad hirt. (—) Elmarad a szegedi vásár. Szeged város tanácsa szerdán délelőtt rendkívüli ülést tartott és elhatározta, hogy a szegedi pótvásárt nem tartja meg. A tanács még mindig attól fél, hogy a vásárra behurcolják a kolerát B ezért a vásár tartását nem kérelmezi a belügyminisztertől. (—) Uj téglagyár. Pécel és vidéke téglaárugyár részvénytársaság cég alatt a Budapesti 1. és 11. kerüléti takarékpénztár támogatásával uj részvénytársaság van alakulóban. A részvénytársaság — melynek alaptőkéje háromszázezer Korona lesz — a péceli Eperjessy-féle téglagyárat fogja megvonni és megnagyobbítani. (—) A battonyai vásár. A battonyai vásárt november huszonkilencedikén tartják meg. A közigazgatási hatóság azonban intézkedett, hogy hasitottkörmü állatokat a vásárra ne hajthassanak föl. A Schicht szarvasszappan valódi csakis a SchiC' aévvel és a „szarvas* véd* jeggysl! REGENYCSARNOK. A főhadnagy. Irta Biró Lajos. I. Egy ordonánc jött be az irodába. — Az ezredes ur kéreti a fó'hadnagy urat. A főhadnagy letette a tollát, rendbe szedte a nagy csomó írást, amely az asztalán feküdt és bement az ezredeshez. — Parancsára, ezredes ur, <— mondta fe* szes haptákban. Az ezredes mosolyogva nézett rá és barátságosan mondta: — Üljön le, kedves főhadnagy. A főhadnagy leült. Az ezredes a körmeit nézegette, azután összetette a két kezét, a jobb kezével buzgón dörzsölgette a balt, mosolygott, a fejét lehajtotta a két keze fölé és csendesen mondta: — Diktálja be még a mai napiparancsba, hogy Hohenblum Oszkár lovag ezredsegédtiszt a további szolgálattételtől felmentetik és az ezred kötelékében való megmaradása mellett Mária Auguszta királyné ő felsége udvartartásához osztatik be ... Azután adja át az összes ügyeket Borchgraven főhadnagynak, öltözzék át, jelentkezni nem kell s tizenkét órakor jelentkezzék a várban, a főmarsall ur ő excellenciájánál. A főhadnagy megmerevedve ült a székén, elámulva és megdöbbenve bámult az ezredesre ós lassan elfehéredett az arca. Az ezredes lemosolyget a körmeire. — Nos'? — kérdezte vidáman. A főhadnagy nem tudott válaszolni. Az ezredes ekkor végre felnézett a körmeiről, meglátta a sápadtságát, felállott, odalépett hozzá és megveregette a vállát. — Meg van lepetve, mi?... Nem hiszi? Komoly dolog pedig. A felséges asszony ismét lovagolni akar. A betegeskedése miatt tíz éve nem ült lovon. Jó mesterre van szüksége. A főmarsall ő excellenciája önt választotta. Megmondhatom, hogy ebben a választásban nagy része volt az én meleg ajánlásomnak is. 0 excellenciájának azt a jellemzést adtam önről, hogy az ezred legtörekvőbb, legbuzgóbb tisztje. A főhadnagy még mindig nem tudott szólni. Az arca sápadt volt és az ajka remegett. — No Hohenblum, szedje össze már magát ; és örüljön már egy kicsit. És siessen. Tizenkét órára a várban kell lennie. A főhadnagy felállott. Az ezredes kezet nyújtott neki. — Köszönöm, ezredes ur, — mondta dadogva. — Isten vele, Hohenblum; és sok szerencsét. A főhadnagy kiment a kaszárnyából, fölment a lakására, átöltözködött és indult a vár felé. Még mindig el volt kábulva, meg volt zavarodva, a szive újra meg újra ijedt dobogásba fogott. A kocsi behajtott a vár külső kapuján. A főhadnagy szeme előtt nagy, ködös szürkeségbe folyt össze minden : az őrség a kapunál, a boltozatos kapunyilás, a kövezett udvar, a nagy ives ablakok ... Fölment a lépcsőn és egy fordulónál meg kellett állnia, oda kellett támaszkodnia a márványos lépcső párkányára, hogy el ne szédüljön. A főmarsall azonnal fogadta; várta már; nem nyújtott kezet neki, de leültette. A főhadnagy szeme tele volt nyugtalan, megmegcsillanó, füstölgő homályossággal. A véréfc érezi bizseregni a halántékán és a főmarsall feje, a hangja, az uniformisa, a karosszék aranyos díszítései mind a nagy, füstölgő, csillogó homályosságba olvadtak bele. A főmarsall előrehajolt, belenézett az arcába és halkan mondta: — Ön ma délután öt órakor a fedett lovaglóiskolában jelentkezik őfelségénél. Ma délután lesz az első lovagló-óra. A többi őfelsége parancsaitól függ. — Igen, kegyelmes uram. A főmarsall még jobban előrehajolt, egészen be az arcába és még halkabban mondta: — Önről azt a jelentést kaptam, hogy okos ember és nagyon ambiciózus. így van ez? A főhadnagy ijedten dadogott: — I... igen ... A főmarsall halkan mondta: — Remélem, sem az okossága, sem az ambiciója nem fogja cserbenhagyni. Felállott. A főhadnagy fölugrott, összeütötte a sarkantyúját, megfordult és kiment. Sietett lefelé a lépcsőn és megkönnyebbülten, nagyokat lélegzett. Amikor a kocsiban ült, már egészen eloszlott a zsibongó homály a szeméből, jól látott mindent, megnézett mindent, a feje nem zúgott többé és amikor a kocsi kijutott a várkapun, akkor egyszerre boldog, részeg-, ficánkoló nagy öröm támadt fel benne. Ütögette a combját, halkan kacagott, az egész teste mozgott, remegett, nyújtózkodott a türelmetlen, hangos elragadtatástól. — Ilyen szerencse! — mondta magábanilyen eszeveszett szerencse!... Most nyitva van az ut felfelé!... Egyszerre bekerülni az udvarhoz, elébük vágni az összes mágnástiszteknek, a gárdahuszároknak, a gárdakürasziroknak! Érdemes volt okosnak lenni, józannak lenni, szorgalmasnak lenni. Most még egy kis okosság és ügyesség ... Én leszek a legfiatalabb ezredes a hadseregben. Fél ötkor ott volt a lovaglóiskolában. Megnézte a longe-oló szerszámot, kezébe fogta az ostort, elgereblyéztette a homokot, behozatta a felnyergelt lovat és meghajtotta egy kicsit, öt óra előtt tíz perccel azután odaállott az ajtóba és várt. Eltelt egy félóra. Izgatottan, remegő lábakkal sétált fel és le. Háromnegyed hatkor kívülről szélesen felnyitották az ajtót, egy lakájnak a fehérkeztyüs keze húzódott gyorsan félre a kilincsről és az ajtónyílásban egy feketeruhás, kis, szőke asszony jelent meg. A főhadnagy előrelépett, szalutált és mereven kifeszülve, száraz torokkal hadarta el: — Királyi felség, Hohenblum Oszkár lovag főhadnagy alázattal jelentkezik felséged parancsára. A szőke asszony megállott; nem szólt; a szürke szemei belenéztek a főhadnagy megüvegesedett szemébe. Csendesen végignézte a főhadnagyot, a vékony ajkai megmozdultak, elhúzódtak. Lassan bóiíntoit a fejével. — Jó, — mondta — kezdjük . .. Bement a lovaglóiskola porondjára, a főhadnagy reszketve ment utána. A szőke asszony megállt a ló előtt, a főhadnagy hozzálépett, remegő kézzel felsegítette a nyeregbe, kezébe vette az ostort, a ló lassan megindult aközben és a főhadnagy elcsukló hangon adott alázatos utasításokat.