Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-27 / 81. szám
1910 augusztus 25 DEL MAGYAR ORSZÁG 9 Az egyik leánynak például divatüzlete van a külvárosban. Ide látogatott el először a kékszakáll mamája. Kalapokat vásárolt az öregasszony, közben pedig a fiáról is tett említést. Másnap azután elhozta a fiút, aki csinos, kellemes és beszédes volt. Udvarolt a leánynak, aki ezt természetesen nem vette rossz néven, így tartott ez egy darabig, mikor pedig egy nagy csomó divatárut összevásárolt az öreg nő, hirtelen megszakadt a viszony. A fiatalember másfelé nézett, a mama pedig adós maradt a holmikknl. Az uj áldozat egy varrónőcske volt. Itt ruhákat csináltattak kékszakállék, de innen hamarosan megugrottak. A harmadik hölgynél pompás kosztot lehetett kapni és ezt a kellemes helyzetet ki is használta alaposan a mama és a fiu. Közben persze házassági és egyéb gyönyörűséges Ígéretek történtek. A koszt ellenében örökös hűséget igért kékszakáll az egyik menyasszonyának, a másikkal pedig jegyet váltott fehérnemüek ellenében. Végre azután megszűnt ez az idillikus állapot. A kereskedő-segédet elbocsátották az üzletből, ahol fölfedezték az üzelmeket. Ekkor kaptak észhez az elhagyott nők is, akik azután haladéktalanul megtették a megtorló lépéseket. Ügyvéd kezébe adták követeléseiket és most javában folyik az eljárás az uifajta kékszakáll ós a mamája ellen. Mindkettőjüket el fogják ítélni előreláthatólag, de hát mit ér ez az elhagyott nőcskéknek. A birói végzés nem kárpótolhatja a megszakadt idilleket. — A Gagern-affér. Berlinből jelentik: Gagem tábornok ügyében a császár, elte1-intve a katonai vizsgálattól, az elébe terjesztett pöriratok alapján személyesen is' beavatkozott. A katonai kabinet a császár megbízásából bekövetelte a tábornok személyes aktáit, avég. I öl, hogy azokat a legfőbb hadúr elé terjesszék. Az eddigi tapasztalatok alapján biztosra veszik^ hogy a császárnak ebben az ügyben is nagyon szigorú kabinetrendelete fog megjelenni — Az állomásfőnök tragédiája. Dienes István, a poprádi villamosvasút főnöke tegnap este öngyilkossági kísérletet követett el Poprádfelkán. Revolveréből mellbelőtte magát és életveszélyesen megsebesült. Dienes azért akart öngyilkos lenni, mert anyagilag teljesen tönkrement és nem birta tovább viselni nyomasztó helyzetét. A pénztárt azonnal átvizsgálták és mindent a legnagyobb rendben találtak. — Mert katona akart lenni. Vannak emberek, akik fáznak az úgynevezett gyöngyélettöl, a katonaélettől és minden áron szabadulni akarnak tőle, sőt sokan vannak ilyenek és nagyon ritka azoknak a száma, akik még okmányokat is hamisítanak, hogy bekerüljenek katonáékhoz. De egyáltalán csodaszámba megy az olyan ember, aki már egyszer kiszabadult a gyöngyéletből és ismét belekivánkozik. Az ilyen embereknek nagy okuk lehet arra, hogy ki akarnak szabadulni a polgári életből. Ilyen Gerliczi Ferenc huszonötéves napszámos is, akit az a ritka szerencse ért, hogy letartóztatták, mert katona akart lenni. Gerliczi Ferenc nyolc nappal ezelőtt nősült meg. De a nyolc nap alatt meggyőződött arról, hogy amit menyországnak gondolt és remélt, a házasság, az a pokol. Hamarosan ugy segített a baján, hogy faképnél hagyta a feleségét. De az aszezony nem hagyta magát, utána ment és viszszaparancsolta. Gerliczi látta, hogy nem szabadulhat máskép a menyecskétől, mint ha elutazik, de útiköltsége nem volt. Szerzett hát magának valahol egy katonai szabadságlevelet, ráhamisitotta a saját nevét és elment az Albrecht-laktanyába, ahol az ügyeletes főhadnagynak elmondotta, hogy ő Kallivoda őrnagy lovásza, szabadságon volt, de két napot késett, ezalatt az ezred elment a lógerba. Kérte a főhadnagyot, adjon neki menetlevelet és küldje el az ezred után Kaposvárra. A főhadnagynak gyanús volt az eset, kezdett nyomozni és hamarosan kiderítette, hogy Gerliczi Ferenc be akarta csapni katonáékat. Szuronyok között átkísértette Gerliczi Ferencet, aki katona akart lenni, a főkapitánysághoz és hivatalból megtette ellene a följelentést okmányhamisítás és csalás cimón. A nagy bünt a rendőrségen ugyan nem állapították meg, de a kihágást igenis. Miután pedig Gerliczinek sem lakása, sem foglalkozása, a feleségéhez pedig nem akar visszamenni, letartóztatták. — Palics bérbeadása. Szabadkáról jelentik: Palics-fürdőt egy részvénytársaság akarja kivenni és már ajánlatot is tettek Szabadka városnak. A részvénytársaság fizetne Palic3 jelenlegi leltári értéke után évenkint három százalék bért. Értékelnék tehát a tavat, a parkot, a földeket, a város épületeit s a mintegy kétmillió korona érték után fizetne hatvanezer korona évi bért. Palicsot ugy téli, mint nyári gyógykurára alkalmas fürdővé teszi s e célból szanatóriumot és szállodákat épit. Fölépiti a férfi hidegfürdőt, kotratja, állandóan tisztán tartja a tavat s megépít mindent, amire Palics fejlődő forgalma ötven év alatt igényt tart. — Begtiálitás. Nagyszombatról jelentik: Egy szegény cselédleány, Fazikar Anna, néhány nappal ezelőtt gyalog indult Bécsből falujába, Felsőköröskénybe. Tizenhatodikán este a Nagyszombathoz közel levő Pudmeric község határába ért. Itt egy fa aljában meg akart pihenni, amikor elébe toppant egy torzonborz alak, Glaz Gyula nagyszombati munkás, aki azonnal az ismerkedéshez látott. A leánynak sehogy sem tetszett a dolog ós el akarta küldeni a tolakodó munkást, aki el is távozott, de csak azért, hogy néhány perc múlva négy társával térjen vissza. Az öt vadállat: Glaz Gyula, Szloboda Pál, Vasina Ferenc, Novotny József és Lubel József, ekkor megtámadták a védtelen leányt, a bokrok mögé hurcolták és ott bestiális merényletet követtek el ellene, azután elmenekültek. A leány ott maradt, mig arrajárók meg nem találták ós eulyos beteg lett. A nagyszombati kórházba szállították, ahol most megfertőzött állapotban fekszik. A legények ellen megindították a vizsgálatot, mert sikerült őket még azon az éjszakán kinyomozni és letartóztatni. — Gyermekrablás. Hummelhaus Pál közös háztartásban élt Vogel Júlia gyári munkásnővel, akitől gyermeke született. A gyermek most tizhónapos. A szülők azonban összevesztek és különváltak, a gyermeket a leány elvitte anyjához. Tegnapelőtt Hummelhaus Pál öcscse, Hummelhaus Rezső, megjelent Vogelné Madáchutca 33. szám alatti lakásán, azt mondottal hogy a gyermek anyja beteg és látni kívánja a fiúcskát. Az asszony gyanutlanul átadta unokáját és csak később tudta meg, hogy Hummelhaus Rezső a gyermeket elvitte Pálhoz és annak átadta. Miután Hummelhaus Pál a gyermeket visszaadni nem akarta, Vogelné és leánya a rendőrségen följelentést tettek gyermekrablás miatt. Hummelhaus Rezsőt beidézték a főkapitányságra és itt gyermekrablás cimón letartóztatták. — A gróf kalandja. Az óbudai kis leányoknak bőkezű pártfogója akadt egy fiatal mágnásban, aki forró nyári napok délutánjain az óbudai erdőkben hűtötte le magát. E napokban is megjelent a gróf és a villamos-végállomáson megszólított egy Vas Piroska nevü tizenkétéves leányt. — Hová oly sietve, babuska? A leány ugy válaszolt, ahogy a mesékben szokás : — Vacsorát viszek a nagyanyámnak. A gróf megbarátkozott Piroskával és meg. hivta, hogy tartson vele az erdőbe szembekötősdit, vagy benn a bárány, künn a farkast játszani. A kis leány követte a demokrata mágnást, fölmentek az erdőbe és leheveredtek egy terebélyes fa alá játszani. A gyárakból jövő munkások észrevették a különös párt, utánuk mentek és nemsokára vagy kétszáz munkás állott az erdő szélén. A gróf még idejekorán észrevette, hogy milyen veszélybe juttatja játékszenvedélye, otthagyta a leányt és futva menekült a helyszínről. A tömeg utánarohant és a grófot csak a rendőrség mentette meg attól, hogy véresre ne verjék. Előállították a III. kerületi kapitányságon, ahol Kolozsváry rendőrtanácsos kihallgatta és jegyzökönyvet vett föl az esetről. A gróf azt vallotta, hogy csak játszott a leánynyal, amit a rendőrorvosi vizsgálat ís beigazolt; megállapították, hogy Vas Piroska nem sérült meg játszás közben. Hat munkás azonban jegyzőkönyvbe mondta, hogy a gróf e nyáron igen gyakran jelent meg az óbudai erdőben, többször látták kis leányokkal és a szó" rakozása nem mindig szorítkozott szembekötősdire. Most is csak ők zavarták meg abban, hogy Vas Piroskát megnyomorítsa. A rendőrtanácsos szemérem elleni kihágás cimén áttette az iratokat az ügyészséghez. — A szerencsétlenül járt zsokék. A tegnapi súlyos turf-katasztrófáról, Korb zsoké és Hollinger istállófiu szerencsétlenségéről irtunk már. A súlyosabban sérült Korbot a mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol megállapították, hogy jobb vállán súlyos csonttörést és jobb arcán súlyos zuzódásokat szenvedett. Kezelőorvosa véleménye szerint hetek fognak eltelni, mig újból nyeregbe ülhet. Hollinger könnyebb agyrázkódást kapott és a fején nyílt sebe van. Állapota szintén súlyos, de az ő felgyógyulásában is bíznak az orvosok. — Ojujyilkos fiatal leány. Miskolcról jelentik: Kohn Irma, egy miskolci tekintélyes iparos leánya, ma összeszólalkozott az anyjával, mire elhatározta, hogy Öngyilkos lesz. Pénzt nem kapott, tehát arany nyakláncát zálogosította el. revolvert vett és tegnap délután mellbelőtte magát. Életveszélyes sebbel szállították a mentők a kórházba. — A kertek alatt. Szigetszentmiklóson, a Csepel-sziget egyik kis községében valóságos csatát vivtak részeg legények tegnapelőtt. Korcsmában ültek a legények s iddogáltak. Ott volt közöttük két régi ellenség: Ender Gábor és Szabó Sándor. Kissé többet ittak már a kelleténél ós kitört közöttük a régi harag. Két pártra oszlott a mintatábor. Kivonultak a korcsmából és már a kezükben suhogott a bütykös husáng. Kitört ct CSEÍE 3I kertek alatt, nekiestek Szabó Sándornak ós fejét szétverték a botokkal. Több legény súlyos sebet kapott a verekedésben. Csendőrök mentek a csata színhelyére, letartóztatták Ender Gábort és néhány társát, akik a verekedést rögtönözték. — Egy tisztviselő tragédiája. Tegnap délután egy ványadttestü, zavaros tekintetű, sápadt fiatalember halt meg egy budapesti szanatóriumban. Halála, intrikákkal és elnyomásokkal megkeserített betegsége, igazi tisztviselő-sors : a hivatalnokember tragédiája. Rossler Károly két évvel ezelőtt még vasúti hivatalnok volt a palotaujfalui István-telki szertárban. Pontos, pedáns tisztviselő volt Rossler és épen ez a megcsontosodott kötelességtudás vitte rá, hogy azokat a hivatali szabálytalanságokat, amelyeket feljebbvalójánál, Leitner főellenőr, szertárfőnöknél tapasztalt, bejelentse a balparti üzletvezetőségnél. Az igazgatóság bizottságot küldött ki a följelentés adatainak megvizsgálására és a vizsgáló-bizottság alaposnak találta a panaszokat. Ennek alapján az üzletvezetősóg Leitner főellenőrt önálló állásától elmozdította, a kötelességét teljesítő Rossler Károlyt pedig azzal degradálta, hogy elvonta az anyagszertári szolgálattól és a forgalmi szolgálathoz osztotta be. A harminckét éves vasúti tisztviselőre a felet/ ' / es irosz beszerzésére a legalkalmasabb bevásárlási forrás Tankönyvek minden iskolába, uj és használt, feláron, iskolai cikkek legolcsóbban kaphatók. — AjándékC©Q 9 Klauzál-téren tárgyak óriási választékban találhatók.