Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-13 / 44. szám

1910. I. évfolyam, 44. szám Szombat, jullus 16 RJzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám e=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . , . R 12'— negyedévre. R 61— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28"— félévre . . . R 14 — negyedévre. R 7"— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal $38 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 12$—11 A gyűlölet pártjai. Könnyű kitalálni, milyen pártokról van szó. A néppártról és a nemzetiségiről. Mindegyik súlyos vereséget szenvedett a választásokon, most mégis — erre mutatnak fölirataik — a régi rosszhoz ragaszkodnak. Nem akarnak javulni és okulni a maguk kárán. Nem látják be, hogy az egyiknek a politikája a legélesebb ellentétben áll az állam céljának és hivatásának modern felfogásával; a másiknak a politikája pedig vakmerő és kihivó tagadása az egységes, magyar nemzeti államnak. Rövid szóval kifejezve, a néppárt politikája Kolonics-féle politika. A nemzetiségi párti pedig lényegében ma sem tud sokkal magasabb színvonalra emelkedni, mint a Hóra-lázadás, vagy Axentie Szevér „légiói" idejében : ma sem tud okosabbat és nemesebbet annál, mint gyűlölni teljes szivéből mindazt, ami magyar. A néppárt még él és elélhet hosszú ideig; de életének célját s így létjogosultságát elvesztette. Nem azért, mert csak tizenhármán jutottak be a képviselőházba, hiszen egy uj választás számbeli vereségüket kipótolhatná; meg azután, a legtörpébb párt is lehet erős és félelmetes, ha az. amit váll és hirdet, a programja: milliók agyában és szivében visszhangzik. A néppárt félig vallott célja egy hatalmas katolikus párt alakítása volt. Oly katolikus párté, amely az állam minden intézményére rásütötte volna a maga felekezeti voltának a bélyegét. Ez a kongregáció két óriás hibában szenvedett. Kicsinyelte a más vallásúak, különösen a protestáns világ ellenálló képességét. Holott tudhatták volna, hogy a protestántizmusban rejlő élő erőkkel még azok a császárok sem birtak, akik gályákra küldték vagy vérpadra a protestáns prédikátorokat. Kezükben fegyverrel, egy világhatalom vas markából is ki tudták csikarni a linci és a nikolsburgi békét. Hogy veszíthetnék el a csatát békében, a parlamenti élet formái között, a középkori máglyáktól irtózó, fölvilágosodott uj élet levegőjében? A másik nagy hibájuk az volt, hogy a maguk türelmetlen, gyűlölködő, retrográd álláspontját összetévesztették az egész katolikus világ türelmes, mert erejét érző, felekezeti konfliktusoktól óvakodó fölfogásával. Fölvetjük a kérdést : vájjon csak tizenhármán jöttek volna-e be, ha rendelkezésükre állott volna a világi papságnak, az egész katolikus főpapságnak, a nagy katolikus szervezeteknek roppant erkölcsi és vagyoni ereje s lelkes támogatása? A néppárti fekete gályákat nem emelgették a katolikus „csöndes óceán" hullámai, sőt megácsoltatásának pillanatától fogva, a szelek ellenében kellett kinoskeservesen küzködniök. A néppárt elkövetett mindent, hogy a katolikus világ szellemi vezetését a kezébe kerítse. Ez nem sikerült neki. Nem vagyunk Belgium, ahol uralomra juthatott a klei'ikálizmus. Ami Pázmán Péternek nem sikerült, hogy tudniillik katolizálja az államot s a társadalmat, azt Molnár apát nyélbe nem üthette. Truditur dies die. Egyik nap tolja a másikat, — igy jellemzi Jókai Mór az „Uj földesur"-ban a jólelkű táblabírónak, Garamvölgyi Ádámnak életét, mikor kedvezőtlen politikai viszonyok szakadtak a nyakába. A néppárt nagyon távol esik a jólelkű és kedélyes táblabíró fogalmától. De, kedvezőtlen politikai viszonyok szakadván a nyakába a liberális többség újjászületésével: az ő élete is erélyes és célhoz vivő cselekedetek hijjával lesz. Truditur dies die, — elmondhatja ő is magáról. A néppárt az utolsó betűig fentartja programjában a régi rosszat ; mindazt, ami őt tizenöt éves pályafutása után odajuttatta, hogy ma teljesen „á parterre" van. Kijutni a gonosz helyzetből csak újjászületéssel lehetett volna. Programja megváltoztatásával, a maga elé tűzött célok gyökeres revíziójával. A fölirat tanúsága szerint azonban nem ezt cselekedte. A jezsuiták elvét vallja, Irta '¿sas Ede. I. Halásznak csaknem a földbe gyökereztek a lábai, amikor a sötétzöld parkokból előfehérlő villasor mentén, a pompás virágágyakkal szegélyezett uton, a hintó előtte elrobogott. Megpillantotta a kocsiban az aszszonyt, a gyönyörű asszonyt, akit sétáin annyiszor megcsodált, akinek a habok közt lubickoló tökéletes nimfatestére a partról oly mohón, oly emésztő' vágygyal tapadt a ¡szeme. A számozatlan bérkocsi kitűnő trapjperjei most is a fürdőből röpítették haza a hölgyet, aki maga volt a megtestesült mosolygó, rózsás üdeség, egy modern Vénusz, aki selyembe, csipkébe burkolózik, amely öltözék persze sokkal, de sokkal drágább volt, mint a klasszikus istennőnek ama toalettje. — Kicsoda ez az asszony voltaképen'? — kérdezte a fiatalembert, aki társaságában volt s aki már hosszabb ideig tartózkodott a fürdőhelyen. — Ugyan ! Nem tudja, hogy kicsoda? 0 a fürdőhely nevezetessége. Ott lakik abban a tengerparti várkastélyban, amelynek idelátszik a tornya, rengeteg pálmás park közepén, amely maga egy csinos kis birtok. We szokott kocsizni, pukkasztani a ruháival, a fényűzésével a tisztességes asszonyokat, akik mind megvetik és titokban irigyelik. Őnagysága tudniillik egy dúsgazdag vasutépitő'-váílalkozónak a barátnője . . . — Ej, ezt mind tudom—legyintett türelmetlenül Halász. — Csak azt nem tudom, kl volt, mi volt ez az asszony voltaképen? Olyan ismerősnek tűnik föl előttem az arca, mintha már láttam volna valahol. — Hát biz azt láthatta — nevetett a fiatalember. — Mert Bébi őnagysága — bizonyára azt is tudja, hogy Bébinek hívják — magyar leány és a legközönségesebb karriért futotta meg a világon. Pár évvel ezelőtt még orfeumcsillag volt ; az orfeum színpadára pedig valószínűleg valami házmesteri lakásból került . . . No de ajánlom magamat, Halász ur. Én már itthon vagyok. A fiatalember köszönt és bement az egyik penzió parkjának rácsos ajtaján. Halász a szép asszony kocsijának távolba vesző porfellegére nézett és megszületett a lelkében a tántorithatlan, visszavonhatlan elhatározás: — Meg kell vele ismerkednem. II. A megismerkedés könnyen és hamarosan végbement, még pedig ugyanannak az ifjú embernek a segítségével, aki Halász urat kísérte. Az ifjú egy elsőrangú fővárosi színház tagja volt, Bébinek tehát még a múltból kollégája. A bohémek tulajdonképen mind egy család — állapította meg a nagykereskedő, fölkérvén, mutassa be őt az ismeretlen ismerősének. A bemutatkozás másnap, alkonyat után történt meg, akis öbölben, ahol a csónakosok szolgálatkészen kínálgatták jármüveiket a közönségnek: Barke, barke ! A tenger sima volt és fehér, mint a tej : a piros és fehér vitorlák egész raja ereszkedett a rezzenéstelen vízfelületre. A szép asszony is a csónakosok közt válogatott, amikor Halász, és barátja is arra vetődtek és természetesen nekik is nyomban csónakázhatnékjuk támadt. A kikötőben sokan állottak s nem egy gavallér irigyelte Halász urat, amikor a bemutatkozás után a fehérruhás tünemény kezébe tette parányi kezét. — Ah! Halász Géza ur ? Igazán örvendek ! S olyan furcsán nevetett, olyan furcsán nézett a nagykereskedőre, hogy az igazán nem tudta mire vélni. Egészen megzavarodva, megszédülve állott a hölgy előtt, aki csodálatos parfümöt árasztott maga körül, amely finom volt, mégis oly megejtő — aminthogy a szerelemben is a hangos szónál ingeriőbb a suttogás. Akkor szédült még csak el igazán, amikor pár perc múlva ott találta magát Bébi őnagyságával szemben, a csónakban. A szinész ütötte nyélbe ezt a kis társas-kirándulást, mondván: — Nem bocsáthatjuk el egyedül, szépséges asszony. Vigyáznunk kell magára : a habok még megteszik, hogy visszarabolják, ha már a világra szülték . . . Az asszony fölkacagott: — Menjen! Maga kiesik a szerepkörébőlmaga tragikus hős és beáll lirai szerelmesnek. — Nem csoda. Kegyed lirai szerelmeseket csinál a tragikus hősökből — sőt még a legszárazabb nyárspolgárokból is . . . A hölgy mosolygó fejbólintással köszönte meg a bókot s ismét oly különösen nézett Halászra, hogy annak szemei előtt összefutott az ég, a tenger, az egész vidék. Azt hitte, álmodik, amikor haza ért s a vakmerő kalandra gondolt. Mert vakmerőnek és eszeveszettségnek tünt föl előtte ez a kaland, amibe most kezdett ő, Halász Géza, a Halász és társa papiniagykereákedü cég