Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-26 / 4. szám

- 1910 május 26 DÉLMAGYARORS2ÁQ — Zajlik a koríesélet. — Közeledik a tizenkettedik óra, az érvek birodalmát egészen meghódította a vak szenvedély. Mindenfelől véres zavargásokról érkeznek hirek és a békétlenkedés számos helyen emberáldozatot követel: Az erőszak­alkalmazásában a néppárt vezet, hogy az utolsó pillanatban megmentse veszendő mandátumait. Mindjárt a néppárt után áv szintén erősén megfogyatkozó . Justh-párt" tartja a rekordot. Közben — szuronyok; fedezete alatt — tovább folyik a szóáradat;; Justh Gyula Hentaller kerületében szónokolt,; Apvonyi pedig rövid huszonnégy óra alatt megjárta Iglót és Óbudát. Hieronymi keres­kedelmi miniszter Zsombolyáról jövet, az éjszakát Szegeden töltötte szalonkocsijában.; Reggel folytatja útját Csongrádra, ahol pro­grambeszédét mond. Mai híreink különben a következők: ' . "Hieronymi miniszter utja. •Zsombolyáról jelentik: Ma délelőtt kilenc óra­kor Tétóesvárről .idöérkezett Iííérönymi Károly kereskedelmi miniszter, altit a pályaudvaron Fersch Ödön dr pártelnök üdvözölt. A miniszter tizedfél órakor a Jemelka-szállóban német be­szédet mondott s kifejezte azt ¡a reményét, liogy.a. korni'ánynak többsége'lesz./Erre azért van szüksége, hogy az országot • az eksz-leksz­ből kivezesse. A miniszter beszéde további során fejtegette, hogy az önálló: vámterület ma nem aktuális, az önálló bank pedig abból a szempontból^ nem szükséges, hogy az az önálló vámterületre való átmenetelt biztosítsa. Sürgős föladat a Balkánnal való kereskedelmi szerző­dés megkötésé. Az államvasuti beruházást is szükségesnek tartja. A tetszésser fogadott be­széd után bankett volt. A miniszter délután Szegeden, át Csongrádra utazott, ahol program­beszédet mond választói előtti ' ' • • — A néppárt lövöldöz. *: A-néppárti kerüietek'beit napirendem ivannak a verekedések.-' Nagytapolcsányról jelénfik: • Az: egész környéken a néppárti kortesék annyira fölizgatták a lakosságot, hogy a hatóságok za­vargásoktól . tartanak. A főispán a me;gyében Űrnapjára megtiltotta a programbószédék. meg­tartását, hogy a papok által fölizgatott tömeg­nek ne legyen, alkalma a választókat, .terro­rizálni.. . .' : ...:"."';' Lőréről'-, jelentik, hogy a szepesváraljai kerü­letben is állandóak a néppárti zavargások. A csendőrség sok embert letartóztatott. A ható­ságok katonai karhátalom kirendelését kérték. A- „Katolikus Tudósító" cimü laptudósító egy eddig ellenőrizhetetlen és tendenciózus • hirt közöl a rumini kerületből. A „Katolikus Tudó­sító" szerint Buzáth Ferenc néppárti 'jelöltet a rumini választási elnök két alkalmazottja, ír­noka és inasa a takarékpénztári szolgával együtt megtámadta. Á három ember revolverrel támadt a néppárti jelöltre, de eniíek "kísérői lefegyvereztek- -a merénylőket/' • ; ; - •' : '•' .yérés'/ko.i'teskedés,'.' ;;: ."' '' Három kerületből is adnák hirt a: Justh­Paiji jelölték féktelen zavargásairól; -A bajai járásban lévő -fejgŐéei kerülethez tartóső^acs­«i'onosíoroíf 'justh-párti választók a nyílt utcán megtámadták^^ József katolikus plébá­nost és; véresre verték. -A tettesek". ellen megindult, a,bűnvádi eljárás. ' ./',.'' . Rozsnyóról jelentik, högy a környéken Andrássy Qéza pártonkívüli választóit a i usth-párt; jjjyei megtámadták; Albert János birót életveszélyesen összeszurkálták. To­vábbi verekedésektől félnek és a csendőrség «Számát; megszaporították. .'" ' ( /fytregyházán á megyei főhivatalnokok »éktelenül érőszakoskodnak a Jdsth-párti jelolt érdekében. A munkapárt végrehajtó­Dizottsága. távirati feljelentést: tett a ^elüsry­miniszternél Molnár Béla polgármester, Rády DajtfS'* főjegyző, Horváth Zoltán városi ügyész, Markgraf Vilmos városi tanácsnok és Molnár rendőrkapitány ellen, mert erő­szakkal akarják rábirni a népet, hogy a Jüsth-párt jelöltjére szavazzon. Jasth csendőrsznronyok között. Csurogról jelentik, hogy Justh Gyulát a kerületben^ az ellenpárt tábora megtámadta és csakis a csendőrségnek köszönhette, hogy ép bőrrel menekülhetett. Csurgón, Gyékényesen a Hentaller-párti választók oly fenyegetően Visel­kedtek, hogy a csendőrségnek kellett közbe­lépni és Justh a. fölvont csendőr szurony ok védelme alatt volt. kénytelen elhagyni a köz-, séget. Fütykösök és husángok. Celldömölkről táviratozzák, hogy a két Kossuth-párti jelölt tábora fütykösökkel, do­rongokkal dolgozik. Tegnap megjelenta kerü­letben a Maróthy-párt, mire az ellentábor, amely ugyancsak Kossuth-párti, heves össze­ütközést provokált. Sepsiszentgyörgyön pedig a nagy izgalom következtében katonaságot rendeltek a köz­ségekbe. Bolgoznak a szuronyok. Kaposvárról jeléntik; E hó 23-án Inke köz­ségben Kovács Gyula munkapárti képviselő­jelölt beszédet akart mondani. A mesterségesen fölizgatott tömeg fenyegető magatartást tanú­sított a jelölttel szemben. A csendőrség szét a kár Ki őket oszlatni,-de nem engedelmeskedtek, sőt a csendőröket kövekkel hajigálták. Dulako­dás támadt s Eberhardt csendőrőrmester egy inkei asszonyt agyonlőtt. A csendőrök ezután szúronyokkal oszlatták szét a tömeget. A had­bíró a helyszínén kiszállt. A bán Budapesten. Fővárosi tudósítónk jelenti, hogy Tomasich Miklós horvát bán még ezen a héten Buda­pestre érkezik, hogy a király elé terjessze szentesítés végett az uj horvát választói tör­vényt. A koalíció főkiirtöse. Apponyi Albert gróf, a politikai baritonista, teli tüdővel fújja a koalíciós kortesharsonát. A-főváros harmadik kerületében Botzenhardt Jánes ' Kossuth-párti jelöltet, Iglón Máriássy Tibor, bárót „támogatta" mérsékelt hatással a nemes' gróf. Kortesélet. — Választási mozgalmak. — •Budapesti tudósítónk jelenti, hogy holnap, Űrnapján, a főváros három kerületében is tar­tanali programbeszédeket a jelöltek. Az V. ke­rületben Sándor Pál, este félnyolc órakor; a VI, kerületben Vázsonyi Vümos, délben fél tizenkét" órakor; а VIII. kerületben Nagy Dezső, délután félhárom órakor tartják program­beszédeiket. Vásárhelyről jelentik: Mozgalmas politikai élet'elé néz a szomszédos Vásárhely szavazó­polgársága e hó 29-én. Négy képviselő tartja meg programbeszédét ezen a napon. Az elsőt В ару - József, a munkapárt jelöltje mondja el a Sas-szálloda emeleti termeiben; a másodikat Héz'sö Pál, a gazdapárt jelöltje; a harmadikat Ormos. Ede dr, a szociáldemokrata párt jelöltje és végül'a negyediket Endrey Gyula dr, a függetlenségi és negyvennyolcas párt jelöltje tartja. " A rendőrség erősen készülődik az incidensek megakadályozására, mert ugy hír­lett, hogy :egyes pártok főkortesei utcagyereke­ket és Csőcseléket béreltek föl arra, hogy a programbeszédeket megzavarják. Békéscsabán a szociáldemokrata párt jelöltje, Bokányi DQZSŐ, e hó 28-án délután három óra­kor nióndja éi programbeszédét a csirkepiacon. Kassán tudvalevőleg nagy kavarodás támadt a kereskedők és iparosok között, mert az ÖMKE elnöke, Sándor Pál munkapárti politikus a justhista' Éber Antal mellett foglalt állást. Sán­dor Pált -Biálapesten is támadták ezért az állás­foglalásáért, és ma egy-két újság is kritika tár­gyává tette, kassai magatartását, kijelentvén, hogy Sándornak ez állásfoglalás miatt a munka­pártnak is- kellemetlenségei lesznek. Tudósítónk felkereste ez ügyben Sándor Pált, az , ОМКЁ elnökét, aki a következőket mondta: — A dologról részletesen holnap fogok nyi­latkozni a kültelken tartandó programbeszé­demben. Most csak annyit jegyzek meg, hogy én mint az OMKE elnöke, le nem térhetek az egyenes útról, programomtól nem tágíthatok. Álláspontomat ismerik a munkapártban és nem gondolnám, hogy működésembe bármit is be­magyaráznának. Brassóból jelentik: Szterényi József, Brassó pártonkívüli képviselőjelöltje értesítette a vá­ros polgárait, hogy e héten odautazik program­beszédjót megtartani. A párt tegnap értekezle­tet tartott és értesítették Szterényit, hogy programja vázolását nem kérik, mert mint a kerület régi képviselőjének politikai pártállását és elveit már jól ismerik. Majd a mandátum átvételekor utazzon le közéjük. Szikszón Csermák Ernő dr, a kerület állító­lagos függetlenségi párti jelöltje most utazza be kerületét, de a választók olyan bizalmatlan­sággal fogadják, hogy néhol programbeszédjét sem mondhatja el. A Hofrichíer-ügy. - A főhadnagy imádkozik. ­Hofrichter Adolf, a ciankális főhadnagy órái már megvannak számlálva. Még néhány forma-kérdést intéznek el és kimondják a halálos ítéletet. Hofrichter, amíg birái ügyét tárgyalják, cellájában a Szűz Mária képe előtt imádkozik és erősen bizik abban, hogy börtönbüntetést kap. Késő estig tárgyalta a helyőrségi bíróság Hofrichter ügyét. Maga a vádlott többé nem jelenik meg birái előtt, már csak egyszer, mikor az Ítéletet hirdetik ki előtte dobpergés között. A tárgyalásról természetesen alig szivárgott ki valami. Órákhosszat ismertette a hadbíró, aki közvádló és védő egyszemélyben, a vaskos vádiratot, a törvényszéki vegyészek, a papiros­szakértők és katonai pszichiáterek véleményes jelentéseit. A katonai birák belefáradtak és az elnöklő alezredes többször adott pihenőt. Mától fogva valószínűleg csak délelőtt lesz tárgyalás, délután nem s igy az eljárás még hosszadalmasabbnak ígérkezik, semmint ter­vezve volt, de nincs kizárva, hogy még e héten meghozza Ítéletét a törvényszék. Ha igy is lesz, esetleg hetekbe telik, mig jogerőre emel­kedik, mert a katonai perrendtartás értelmé­ben a hadtestparancsnok mellé rendelt igazság­ügyi tanácsadó Véleményes jelentést tartozik a legfőbb törvénybiró elé terjeszteni, már pedig ehez tanulmányozni kell az egész bünpör anya­gát és a Hofrichter-eset aktái majdnem egy társzekeret töltenek meg. Hofrichter maga volt a legjobban meglepve, hogy olyan hirtelen, váratlanul megkezdték ügyében a tárgyalást, holott Drasztics és Mattau­schelc katonai pszichiáterek még javában meg­figyelték elmeállapotát. A méregkeverő főhad­nagy egészen meg van törve. Tegnapélőtt óta, mikor az első tárgyalásról visszavezették cellá­jába, egyáltalán nem evett, a szivart sem fo­gadta el, amit kivételesen megadtak neki, szót­lanul hever kemény ágyán, bámul a semmibe, de éjszakánkint felhördül, keservesen jajveszékel, majd felugrik ágyáról, térdreborul cellájának falán függő Szűz Mária képe előtt s hangosan imádkozik. Á cella előtt őrködő katonák mindenről jelen­tést tesznek a porkolábnak, aki tartozik, bár­mikor hívják az őrök, odamenni. A megfigyelő katonai orvosok azt hiszik, hogy Hofrichter m-óst is szimulál. Tegnap több izben hivatta cellájába a porko­lábot s mindenáron valamit ki akart kémlelni arról, hogy micsoda börtönbe vihetik, ha el­itélik és az egyes katonai börtönökben milyen a bánásmód. A porkolábnak szigorúan tilos válaszolnia. Hétfő óta Hofrichter korán reggel és nem délután sétál, mint eddig. Két szuronyos bör­tönőr kiséri le a helyőrségi törvényszék tiszti udvarára és a porkoláb is ott áll. A vádlottnak senkivel sem szabad beszélni, mégis kérdezős­ködik nemcsak a porkolábtól, hanem az őrsze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom