Déli Hírlap, 1985. október (17. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-07 / 235. szám
A női kézilabda- világbajnokságra való készülődés miatt gyorsított ütemben zajlott a bajnokság, amelynek őszi szezonja a Borsodi Bányász együttese számára nem sok babért termett. A miskolci lányok, sorozatos vereségek miatt, csak a 10. helyen végeztek a bajnokságban. Kondiné Budai Ilona ma a válogatottal Hollandiába utazik, nemzetközi tornára. (Beszámolóink a hétvége sporteseményei ről a 7. oldalon.) Ma reggeli telefon Nagy Bandó, Koós, képyásár A művelődési házak minden hónap első napjaiban leadják következő havi rendezvényeik tervét a Miskolci Műsor szerkesztőségének. Stehlik Ágnestől, a Városi Művelődési Központ munkatársától kértünk tájékoztatást a novemberi programokról. — Az Ady Művelődési Házban 8-án Zorán, 19-én Nagy Bandó András lép fel. Az ezernevű lány című mesejátékot 20-án, Moldova György Az élet oly rövid című kétrészes színpadi játékát 24-én mutatják be. Koós János pályafutásának 25 éves jubileumát ünnepli, ebből az alkalomból 29-én szerepel az Adyban. A Vasas Művelődési Központban 11-én mutatja be Randevú Tündérországban című gyerekműsorát a Heilig Gábor—Eszményi Viktória házaspár. A Vasas rendezi a sportcsarnokban ugyancsak 11-én a Rádió- Kabaré-Foci című show-t, amelyben a Rádiókabaré népszerű szereplői lépnek fel, 21-én a Szovjet Déli Hadseregcsoport ének- és tánc- együttese, 14-én a Budapesti Big Band mutatkozik be. A Mini Galériában a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből Kiss Lajos akva- relljeiből nyílik kiállítás 4- én, a képek a 20-as évek végének, a 30-as évek elejének Miskolcát ábrázolják. Ugyancsak a Mini Galéria ad otthont annak a — karácsonyi — vásárnak, amelyen keramikus-, festő-, grafikus- és szobrászművészek — köztük miskolciak — alkotásaiból vásárolhatnak 25- étől az érdeklődők. Washington a békekezdeményezés ellen Heves táéiadást intézett a Szovjetunió legújabb békekezdeményezései ellen az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Robert McFarlane egyoldalúnak nevezte a Mihail Gorbacsov javasolta a fegyverzetkorlátozási tervet. Azt állította, hogy ezzel a Szovjetunió éket akar verni a nyugati szövetségesek közé, és így kívánja elérni, hogy az USA felhagyjon csillagháborús készülődésével. Meleg idő Folytatódik a vénasszonyok nyara. A hajnali ködfoltok délelőtt mindenütt feloszlanak. Marad a szélcsendes idő, sok napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között alakul. (T emesi fein.) Merénylet izraeli turisták ellen Iá# ^ if # II #$.# ifi I ül M ül fi * s f sm&m •fiVí*f;T.•• Ik.* i-iá • ■ j ■ • * :. •' >• . ... íJt'K> POLITIK AÍ N ä ► I >. 4P # = XVH. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM 1985. OKTOBER 7., HÉTFŐ ÁRÁr 2,20 FORINT Az idős korúak ünnepi hete Nem mennek üres kézzel A Miskolci Nemzeti Színház művészei, az időseket, patronáló szocialista brigádok, általános iskolások és óvodások vendégeskednek egy héten át a szociális otthonban és városunk nyolc öregek napközi otthonában. Nem mennek üres kézzel; valamennyien ajándékokkal, ünnepi műsorral kedveskednek az időseknek. Szép hagyomány Miskolcon az idős korúak ünnepi hetének 1 rendezvénysorozata. Egész évben sincsenek prog- rarrí híján,' de ilyenkor ünnepibb a hangulat, s a szociális otthon lakói, a napközi otthonok tagjai minden alkalommal hálás közönségnek bizonyulnak. Már tradíció az is, hogy ilyenkor a testvérintézetek találkozóira is sor kerül. A kirádulások emlékei, a sorstársakkal való találkozás mindig új színfoltot jelentenek az életükben. A szociális otthonban ma délután 3 órakor Krasznat Gáborné, a Vöröskerszt megyei titkára nyitja meg ha ünnepi hét programját, s aa intézet lakói mellett köszönti a patronáló szocialista brigádokat is, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti pedig ajándékműsorral kedveskednek. Ezután is minden napra ígérkezik egy-egv érdekes program. Kedden Kiss Imre középiskolai tanár vezeti — diafilmekkel illusztrálva — a zenés barangolást a világ legszebb tájain. Szerdán örökzöld dallamok szórakoztatják a hallgatókat, s közben a nagymamáink receptjei szerint készült süteményekből kóstolhatnak. Október 10-én » testvérintézetek tagjait várják vendégségbe, a következő napon pedig a 10. Sz Általános Iskola növendékeit. Szombaton a világot járt Jónás Jancsi és cigány- zenekara muzsikál nekik. Földrengés A Richter-skála szerinti 6,fi erősségű földrengés rázta meg Kanada északi területeit. Az Egyesült Államok geológiai intézetének jelentése szerint a földrengés epicentruma az ország északnyugati részén fekvő Fort Simpson volt, YeliowKanaddban fcniíe várostól 320 mérföldra nyugatra. A rengés gyérem lakott területeket érintett, Ez a magyarázata annak, hogy az erős földmozgás nem követelt áldozatokat, és nem okozott jelentős károkat Tüzet nyitott egy egyiptomi határrendőr — aki állítólag dezertálni akart — tegnap délután egy izraeli turistacsoport tagjaira á Si- nai-félsziget egyik üdülőhelyén. Az 1973. évi arab—izraeli háború évfordulóját megelőző napon elkövetett merénylet következtében hét izraeli állampolgár vesztette életét. A merénylő a felettes tisztjét is megölte. Mubarak egyiptomi elnök mély részvétét tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak. Az izraeli kormány magyarázatot kér az egyiptomiaktól, hogy miért nem engedték oda a helyszínen tartózkodó izraeli orvosokat a sebesültekhez: emiatt ugyanis többen elvéreztek. © Hazai és küííöidi hívások ezrei futnak be naponta a miskolci telefonközpontba. A 01-es telefonszám szinte másodpercenként csörög; különösen a délelőtti órákban nagy a forgalom. A posta mindent megtesz a gyors kapcsolás érdekében, mégis előfordul, hogy órákig kell várakoznia a hívó félnek. (Cikk a 3. oldalon.) (Temesi feiv.) Halló, ifi a Az. ősz beköszöntött, mégis változatlanul nyárias az időt Az elmúlt hetekben 30 fokot is mértek, s gyakran, kúszik a hőmérő higanyszála a 25 fok fölé. Nem panaszkodhat a forgalomra az egyetlen nyitott strandunk, az Augusztus 20. vezetősége, s a tapolcai termál is változatlanul népszerű a hazai és a külföldi vendégek körében: naponta több százan keresik fel. Hétvégéké» pedig telt ház van. likőr lesz kész az Expressz-ház? (CIKK A 4. OLDALON) Az aradi vértanúk emlékművénél Aradon tegnap Hodicska Tibor, a bukaresti magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője, Vékás Domokos kolozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, katonai attasé megkoszorúzta a tizenhárom vértanú kivégzésének színhelyén álló emlékoszlopot. A koszorúzáson román részről jelen volt Vasile Ignat, az Arad Megyei Néptanács Pártbizottságának titkára és Ghe- orghe Burdán, a városi néptanács első elnökhelyettese. Koszorút helyezett el az emlékműnél a Békés megyeiek küldöttség fs, amelyet Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottságának titkára vezetett. Előzőleg megkoszorúzta az emlékművet az Arad Megyei Pártbizottság és a néptanács is. A szép, napos időben már a kora reggeli órákban több, mint ezer aradi és környékbeli lakos gyűlt össze az aradi vár falaihoz közel eső emlékműnél. Sok magyarországi turista is ellátogatott erre az eseményre Aradra. Az emlékműnél a jelenlevők csokrokat és virágokat helyeztek eL Deris napokon, a leiian